Család

Féltem, hogy nem fogadják el egymást a gyerekek, és így is lett – mozaikcsalád a mindennapokban

Egy közeli ismerősöm két éve kötötte össze az életét egy olyan férfival, akinek két kamasz gyereke van. Két lány. Az én ismerősöm is két gyereket vitt a házasságba, szintén két kamaszlányt. Adta magát a helyzet, hogy azonos nemű és hasonló korú lányok majd szépen összebarátkoznak, csillogó körömlakkokat, meg ruhákat csereberélnek és közösen mennek buliba. Lehet értük egy füst alatt aggódni. Nem így történt. Mert a valóság nem igazán engedi az ideák megvalósulását, a két testvérpár, ha nem is utálja szívből a másikat, azért nem is barátkoztak össze.

Ebben a családban semennyire nem barátkoztak össze a lányok, pedig a szülők tényleg mindent megtettek azért, hogy ez olajozottan megtörténhessen. Rengeteg közös „családi” programot szerveztek. Együtt vitték nyaralni a lányokat, hol az egyik, hol a másik kénye-kedve, igénye szerint. Igazságra törekedve alakították a programot. Mégse volt jó semmi. Se a nyaralás, se az ünnepek, de a hétköznapok se.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak nyafogásra. Nem, nem mennek le a strandra, túl hideg a víz. Miért pizzázóba ülnek be, amikor ehetnének halat is. Máskor a sült hal miatt tört ki az elégedetlenség. Olykor a passzivitást választotta egyik vagy a másik testvérpár, nem voltak hajlandók kijönni a szobájukból, nem ültek asztalhoz a család többi tagjával, vagy tüntetően messze ültek le, ha valahova mégis menni kellett.

Az asszony úgy gondolta, hagyni kell, hogy kiforrja magát a dolog, neki négy lánytestvére van, ő azt a tapasztalatot hozta magával ebbe a kapcsolatba, hogy a lányok még akkor se passzolnak könnyedén, ha vértestvérek.

Azt hitte, ki kell böjtölni az összeszokást, majd megkedvelik egymást.

De eltelt két év és a helyzet nem változott. A harmadik karácsonyra már úgy készült a „család”, hogy a lányok tökéletesen érzéketlenek a másik családból érkező „tesókra”. Nem akarnak ajándékot tőlük, ők maguk se akarnak ajándékban gondolkodni. A közös karácsonyi vacsora hallatán rázza őket a hideg.

Eleinte azt gondolta, hogy a volt feleség miatt annyira ellenségesek – máskor közömbösek – férje gyerekei, de valójában be kellett látnia, hogy a saját csemetéi éppúgy nehezítik ezt a családegyesítést, mint a másik kettő. Lehet, hogy az ex nem könnyíti meg a dolgot, de ő maga se jut dűlőre ebben a kérdésben, pedig soha nem uszította egymás ellen a lányokat. Sőt elfogadásra ösztökélt, segíteni próbált.

Mára eljutottak oda, hogy minden találkozást szorongással vár. Vajon ki szól először rosszat, ki szól be valami csípőset és kinek, kinek nem tetszik majd az ebéd, kinek lesz túl hűvös a lakás, ki lesz az, aki kiakad, mert valaki hozzányúlt a holmijához? Vajon a saját lányai csapják rájuk az ajtót, vagy a férje gyerekei mögött csattan be hangosan?

Próbált beszélni a saját gyerekeivel a helyzetről, a másik két lányt is próbálta szóra, őszinteségre bírni, de nem jutottak előbbre. A lányok szerint nem passzol össze a két testvérpár, és kész. Attól, hogy hasonló korúak, még nem kell, hogy hasonló legyen a gondolkodásuk vagy ízlésük. Lányai szerint boldogabbak voltak, mielőtt anyjuk férjhez ment és nekik cseppet sem hiányzott a rájuk kényszerített „családosdi”. Valójában alig várják, hogy megpattanhassanak a kötelékből.

Ő pedig tehetetlennek érzi magát, jobb híján nekem, a barátnőnek mesél, többek között arról, hogy ő nem erről álmodott, amikor végre társra, párra lelt. Elmondja, sokat olvasott a mozaikcsaládokról, tudta, hogy nem lesz egyszerű, hogy minden önfeledt nevetésért, minden jónak mondható napért meg kell küzdeni és hálásnak kell lenni. A kialakult helyzet azonban nem volt a listán, azt senki nem mondta el neki, hogy van olyan is, amikor egyáltalán nem működik a dolog a gyerekek között. És nincs előre megírt forgatókönyv, ami ebben segíthetne nekik.

Hiába szeretik egymást a férjével, ha a gyerekek minden találkozásnál tüskét szúrnak a körmük alá.

Féltékenység? Harag? Düh? Fel nem oldott sérelmek? Az ex? Bármi is az ok, vagy mindez együtt, ő úgy érzi, hogy csúfos kudarcot vallottak, és egyelőre nem lettek (mozaik) család. 

***

A mozaikcsaládok élete nem könnyű. Sokféle történetet hallunk, sokfélét látunk és tapasztalunk. Az egy.hu oldalán foglalkoztunk már azzal, milyen a mozaikcsaládok közös nyaralása, Kassai Tini írásában pedig most egy család egyféle történetét olvashattátok. Tudjuk, hogy sokan másképpen élünk, éltek mozaikcsaládban, és örülnénk, ha erről mesélnétek, hogy minél színesebb, minél igazabb képet adhassunk a mozaikcsaládok mindennapjairól. Írjatok Facebookon kommentben, vagy az info [at] egy [dot] hu email-címre a Ti mozaikcsaládos mindennapjaitokról.

Ajánljuk még:

Kertem a lelkem – A buddhista kertészet tanításai

A buddhista kert sokak számára, akik nem ismerik e hitrendszer alapjait, csupán egy ködös eszme. A buddhista kert azonban sokkal több felületes alkotásnál: egy belső, egyéni életút, amin haladva lelket és természetet gyógyító állításokat, felfedezéseket tehetünk.