Egy jókor mondott mese az életen át kísér minket – a mesélés mint az ősbizalmat megteremtő erő

Család

Egy jókor mondott mese az életen át kísér minket – a mesélés mint az ősbizalmat megteremtő erő

Az ősbizalom a testet és a lelket átitató hit abban, hogy a világ megtart bennünket, számíthatunk magunkon kívül másra is. Ha a gyermekben megvan ez az elemi biztonságérzet, akkor bátran fog elindulni az emberek és a világ felé egyaránt. Ha pedig sérül ez a bizalom, nemcsak a párkapcsolatban, de az élet minden területén nehezebb dolgunk lesz. Jó hír, hogy a mesék abban is segíthetnek, hogy ezt az erőt a gyermekek megtapasztalják, elhiggyék. 

Ősbizalom, ami a mesélésből épül

A mese megköveteli a mesélőtől, hogy ismerje és tisztelje a gyerekek világát – vagyis ha mesélünk, teremtsünk megfelelő légkört, szánjunk időt és osztatlan figyelmet a mesére és a gyermekre. A mesélés során, ha minden jól megy, a résztvevő felek eltávolodhatnak a hétköznapoktól, és együtt léphetnek be egy képzeletbeli világba. Ebben a világban pedig nincs szükség egyéb ingerekre, telefoncsörgésre, tévére, ami háttérzajt adhat. Csak mi kellünk, és egy mese.

Az ilyenkor szerzett közös élmények lehetővé teszik az összetartozás megtapasztalását, az egység megélését, hiszen közösen élhetjük át a konfliktusokat és kalandokat, közösen küzdhetjük le az akadályokat és együtt juthatunk el a megoldásig. Ez a közös bizalmi utazás segítheti a biztonságos kötődés kialakulását és fennmaradását a mesét mondó, és a mesét hallgató felek között. A történethallgatási transzállapotnak ráadásul jellegzetessége is, hogy az egyén nyitottabbá válik önnön érzékenységének megélésére, vagyis nemcsak másokhoz, de magához is közelebb kerül. 

A képernyő nem helyettesíti a személyes kapcsolódást

Bár sokszor halljuk, hogy a mai gyerekek telefonnal a kezükben születnek, azonban erre eddig nem találtak tudományos bizonyítékot. A legújabb fejlődéslélektani kutatások között sem találni egyetlen olyan eredményt sem, amiben a szülészeti klinika orvosai ilyen „csodáról” számolnának be. Vagyis ha a gyerek kezébe telefon vagy egyéb okos eszköz kerül, azt jelenti, hogy valaki a kezébe adta azt. Nyilván erre okunk van szülőként, felnőttként: kell egy perc nyugalom, muszáj a végére jussunk a feladatnak vagy éppen olyan veszélyes mutatványt kell elvégeznünk, amely alatt jó, ha nincs a közelben a gyermek. Nem is jelent ez katasztrófát, ugyanakkor a mérték nagyon fontos, ugyanis negatív következményekkel járhat, ha bármilyen helyettesítő szerepet kap a telefon egy kisgyerek életében. Pláne, ha a közös mesélést cserélnénk mesenézésre vagy telefonozásra.

Jó hír viszont, hogy a mese szuper eszköz lehet sok olyan helyzetben, mikor első megoldásként a telefonhoz nyúlnánk, ugyanis a mesék egyik fontos funkciója, hogy általa a gyerek megnyugodjon, kikapcsoljon, feltöltődjön, választ kapjon a kérdéseire. Ezzel szemben a modern, videón nézett mesékben másodpercek alatt nagyon sokminden történhet, így mire kérdezne valamit a kicsi, már máshol jár a történet. Az sem ritka, hogy a gyermek tapasztalásaival sokszor egyedül marad a tévé vagy laptop előtt. Nem hiába mondjuk, hogy nem is pislognak, míg a képernyőt nézik: ha a figyelmük másfele terelődik, lemaradnak a történetről. Tehát ha mégis tévés mesét választanánk, igyekezzünk a gyerek korához illő, vizualitásában és történetmesélési sebességében is megfelelő műsort indítani, majd adjunk lehetőséget a kicsinek arra, hogy meséljen és kérdezzen a történet kapcsán. Segítsünk neki feldolgozni a látottakat, így valóban gazdagíthatja őt egy-egy videómese.

Persze a szakma jelenlegi tudása szerint az olvasott, együtt mondott mese a jobb választás. Az olvasott mese nem csupán a gyerekek idegrendszerét tehermentesíti a képernyőn nézett mesékkel szemben, de hat a kognitív- és személyiségfejlődésre, az érzelmi életre, a szociális készségekre is. Ha valami olyan történik mese közben, ami szorongással tölti el a kicsit, van mellette valaki, aki közelségével, válaszaival, egy lágyabb hanghordozással megnyugtatja. Mindez a kötődési rendszer a biztonság keresését, az érzelmeink szabályozását szolgálja. A feszültségszabályozásban segítséget jelentenek a mesék, hiszen a történeteken keresztül megteremtődik a feszültség, amit aztán még a helyzetben le is vezetünk, a mese interakciós jellegéből adódóan.

A mese hosszan kísérhet minket

A mese mágikus úton készíti fel a gyereket a felnőtt létre. A sok, mesével töltött óra (és az életmód, illetve emberi odafigyelés, amely lehetővé teszi azt) édes gyümölcsöt teremhet: egy biztonságosan kötődő, ősbizalmat megszerzett gyermeket, aki idővel képes lesz szépen leválni szüleiről. 

Ha az utód megtapasztalta a környezetében a válaszkészséget, az érzékenységet és a biztonságot, akkor bátran indul neki a világnak. Az évek során ugyanis sok szimbolikus történeten át ismeri meg azokat az általános emberi problémákat és lehetséges megoldási módokat, illetve belső konfliktusokat, amelyekkel később jó eséllyel találkozni fog.  A „sárkányok” és „gonosz erők” ugyanis nem tűnnek el később sem, csupán más formát öltenek. Ha gyerekként egy mágikus világban közösen csillapítják a negatív érzéseket, félelmeket, akkor a megnyugvást adó mintákat és az érzelemszabályozás mikéntjét tanulja meg a gyermek.

Legjobb mese a saját mese!

Saját, kútfőből mondott történeteink kincsek, lelki táplálékok, amelyek kapcsolatainknak, kötődéseinknek alapjai. Saját meséinkben nem az írói véna megcsillogtatása a lényeg, sokkal inkább a rítus, az a varázslatos hangulat, titkos belső világ, amelyet közösen alkotunk meg a gyerekkel: szeretettel, törődéssel, összebújva. Meséljünk fejből a mindennapi eseményeinkről, alkossunk meg közösen egy történetet, amelyben mi magunk lehetünk a főszereplők. Ezen mesék által fejlődik a gyerek érzelmi intelligenciája, szociális készségei, és megtanulhat különbséget tenni jó és rossz között. 

Ez a feladat pedig nem csupán a szülőké. Nagyszülők, pedagógusok, akár dadusok élhetnek a mese hatalmával. Sőt, élniük is kell, hisz bizonyos helyzetekben ők azok, akik a biztos pontot és a biztonságot jelentik a gyerek számára.

 Forrás: itt és Kádár Annamária Mesepszichológia (1) című könyvében

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt