Az unokám várom – a modern babavárás a nagymama szemével

Igaz, hogy van már négy unokám a legnagyobb fiam révén, de egészen más érzés, amikor a lányom vár babát, nem a menyem. Amikor megtudtam, hogy újabb taggal bővül családunk, belevetettem magam az ismeretszerzésbe. Harminc év alatt rengeteget változott a világ, nem akarok olyan nyanya lenni, aki csak azt szajkózza, hogy bezzeg az én időmben így volt, mi így csináltuk. Az idő halad, a világ változik, és ebben is haladni kell a korral.

Először titokban nézegettem a szülésznős és kisbabás videókat, aztán hamar rájött a „rendszer”, hogy ajánlhat nekem sorra babás-szüléses-kismamás néznivalót. Nehéz is eligazodni a sok tartalom közt, mert azért a nagy része ennek is értelmetlen butaság.

De van benne tengernyi jó, ember legyen a talpán, aki kiválogatja belőle azt, ami hasznos, hiteles. Mondhatnám, hogy könnyű volt nekünk, mert anno nem volt ennyi információ, megelégedtünk az elérhető két-három szakkönyv utasításaival. Rongyosra lapoztunk Benjamin Spock könyvét, amit húsz évvel később már nevetségesnek éreztem. De most úgy tűnik, egyre több minden aktuálisabb benne, mint valaha.

Hiába szültem négy gyereket, nagy élmény volt az animációkon látni, mi történik a kilenc hónap alatt. Hogyan változik belül az anya teste, hogyan fejlődik és mozog a magzat. Hogyan mozdulnak el a csontok, az ízületek, amikor a baba áthalad a szülőcsatornán? Csoda, hogy most már ilyenek is vannak – habár sokakat ezek a képek éppen elborzasztanak. Számomra inkább érdekes volt látni azt, amit magam négyszer átéltem, de csak érzéseim voltak róla, tudásom nem.

Várandósapplikációk sorakoznak a kismamák segítésére. Nekem már az is furcsa, hogy a menstruáció időpontját is alkalmazás jegyzi, de ha fiatal lennék újra, bizonyára magam is a telefonomban tartanám ezeket az információkat. Minek megjegyezni, úgyis annyi más van a fejemben?! A várandósságban pedig biztonságérzetet nyújt, ha az applikáció elmondja, éppen hol tart a kismama: mekkora a baba, mije fejlődött ki, mit lehet már tudni róla. Az egyes alkalmazásokban közös, hogy

zöldségekkel szemléltetik a baba nagyságát.

Most a 36. hétben jársz, még körülbelül 32-t kell aludni a nagy találkozásig. Babád ezen a héten akkora, mint egy karfiol – írja az egyik, egy másik oldal pedig érett ananászhoz hasonlítja. Engem ez erősen elgondolkodtat, hiszen karfiolból van öklömnyi és kétkilós is – vajon melyik lehet? És miért pont ananász? De lehet, nem kell ennyire túlbonyolítani a dolgot. Egy másik alkalmazás szerint a 29 hetes magzat brokkoli méretű, a 32 hetes akkora, mint egy banánfürt.

Az én időmben volt havi egy orvosi vizsgálat, akkor vezették be az ultrahangot, ami csodaszámba ment. Álltunk sorban a rendelőintézet mocskos mellékhelyiségénél, kezünkben műanyagpohárral és kémcsővel, és megpróbáltuk a majdnem lehetetlent, hogy úgy kerüljön a kémcsőbe a vizsgálnivaló, hogy közben ne érjünk hozzá semmihez, ne törjön és ne boruljon ki… úgy hallottam, ez ma is létező élethelyzet.

Akkoriban nem volt ennyi vizsgálat, nem tudtunk ennyiféle betegségről. Ma már jó, hogy sok esetben felismerhető előre több olyan rendellenesség, amely akár az anyaméhben, akár közvetlenül a szülés után orvosolható. Ez nagy haladás az orvostudományban, nagy segítség a családoknak! De ahogyan észrevettem, sokszor 

állandó stresszfaktor a kismamáknak.

Sokak végigrettegik a várandósságot, nem örömmel és boldogsággal tekintenek erre az időszakra, hanem félelemmel. Nem tudom, mi a jobb, ha kevesebbet tudunk, vagy mindennek utána olvasunk a Google-doktornál – talán a középút a megfelelő, amit ebben a helyzetben is nehéz megtalálni. Nehéz tudatosan készülni a háborítatlan szülésre, a könnyű gyermekágyra.

A vizsgálatokra előre bejelentkezni sem egyszerű, mert a „rendszerek” sokszor nem adnak időpontot, csak jóval későbbre, mint az előírt. Így a kismamák olykor ide-oda szaladgálnak, időpontokat adnak-vesznek, némi káoszt lehet felfedezni benne, és ez sem a békés babavárásra hajtja a vizet. Ahogyan a szabad orvosválasztás körüli anomália sem.

A bababoltok kínálatát megtekintve rá kellett jönnöm, hogy vagy a gyerekeimnek volt szegény és szomorú gyermekkora, vagy az üzletekben sorakozik fel tengernyi olyan cucc, amire semmi szükségük nincs a babáknak. Egy kisebb fajta vagyont el lehet költeni az ilyen helyeken, ha nem vigyáz az ember. Babakifogók, nyálkendők, etetőkosár, világítós cumi, pihenőpárna, összkomfortos pelenkázótáska, babák ihlette hatékonyság az édesanyáknak, és sorolhatnám még a minden igényt kielégítő, vagy azon is túlmutató termékpalettát. Nem tudom, boldogabb lesz-e a csecsemő, ha első kis ruhácskája a legújabb divat szerinti, és ha mindent bevásárolunk a „babakelengye részletes magyarázattal” fejezetből.

Ilyenkor kell felütni a fent említett Spock-könyvet, még mielőtt szívrohamot kap a leendő szülő vagy a nagymama. És akkor talán picit megnyugszunk, hogy nem kell kiságy, bölcső, utazóágy és kényelmes babaöböl a babának, mert első időben elalszik a sublótfiókban is. Már csak az a kérdés, mi lehet az a sublót? Tárolóbútor, fiókos szekrény, komód. És jó látni, hogy a barátok egymásnak adják a babaholmit, és nem ciki használt ruhába bújtatni a babát, ahogyan nem volt az harminc évvel ezelőtt sem.

Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogyan lehet eligazodni a mosható pelenakrendszerek és az eldobható pelenkacsodák útvesztőjében. Ahogy arra is, honnan tudja egy fiatal anyuka, mikor használhat szélcsövet, szükséges-e babanyugtató bárányszőr, megkérdezze-e az orvost, milyen babaparfümmel permetezze csecsemőjét? A józan észt kell elővenni. Jó, hogy van bébiőr, légzésfigyelő, hőmérő és párásító, cumisüveg csírátlanító gép, elektromos babahinta, meg miegymás. Vajon elférhet-e ennyi holmi egy kis lakásban? Ezer meg ezer kérdés, az idő pedig szalad.