Család

Az unoka gyógyító teret hoz létre csupán azzal, hogy létezik

Sokat beszélünk arról, hogy milyen jó hatással vannak a nagyszülők a gyerekekre és fordítva, szinte megfiatalodnak a nagyszülők a kicsi gyerekek körüli feladatok okán, és persze attól is, hogy szükség van rájuk. Energiát ad, hogy nem öregedhetnek meg igazán, mert akkor nem tudnának úgy tenni-venni, futkosni a gyerekek körül.

Nagyszülőnek lenni csodálatos, de ha egészséges családi viszonyokat szeretnénk fenntartani, tudnunk kell, hol vannak a határok. Nagyon hiszek abban, hogy e kérdésben is egyensúlyra kell törekedni: ne legyen sok senkinek a kapcsolódás, a szépnek indult szeretetkapcsolatok szabadsága ne váljon elvárássá a nagyszülőkkel szemben. Magyarán a nagyszülők annyit adjanak, amennyit helyzetük, állapotuk, lehetőségeik megengednek, meg amennyit a szívük diktál, az éppen elég. Kihasználni őket nem ér, ahogy az se ér, ha a nagyszülők teljesen kivonják magukat a család életéből, például arra hivatkozva, hogy dolgoztak már eleget, meg felnevelték a saját gyerekeiket. Nem tudom ezt az érvelést elfogadni, mert bár igaz, hogy sokan megvívták már harcaikat az élettel, és ezért hatalmas hála és tisztelet jár minden fronton, ne felejtsük el, hogy ha szerencsések voltak, ők maguk is kaptak segítséget a gyereknevelésben saját szüleiktől. Ez az élet természetes rendje: segítjük a gyerekeinket, aztán ők segítenek minket, ahogy egyre idősödünk, és közben nevelik saját gyerekeiket is...

Sok mindent el lehet rontani nagyszülőként (itt írtunk például hét súlyos hibáról, amit sokan elkövetnek), és fiatal szülőként is változatos módokon tudjuk megbántani az unokákat vágyó szüleinket (például korholással) – de annyi sok örömöt is átélhetünk, ha újdonsült anyukaként, apukaként hagyjuk, hogy a szüleink és gyerekünk egymásra találjanak! Ez a cikk inkább arra a szépséges érzésre mutatna rá, amit a fiatal szülők élnek meg, amikor együtt látják a saját szüleiket a saját kicsi gyerekeikkel. Mert ez a teljesség alig kerül szóba, pedig túl a fizikai szükségen („ugye el tudsz szaladni az oviba értük?”) igazi segítség ez a léleknek egy nehéz időszakban – vagy éppen egy hiányoktól fájó gyermekkor után.

Egy példán keresztül ébredtem rá erre nemrég magam is, mikor az egyik ismerős apuka mesélte, hogy a saját édesapjával szemben nagyon sok rossz érzés volt benne addig, míg meg nem született saját lánya. Nagyon sok ki nem mondott, soha fel nem tárt veszteség és harag volt benne amiatt, hogy régen túl sokat dolgozott az apja, szinte sose volt jelen. Aztán amióta megszületett az unoka, megváltoztak a viszonyok, ugyanis a papát elmozdítani nem lehet a kicsi mellől. Folyton jelen lenne, megy hozzájuk, akár kérik, akár nem, és bármire kész, csak öt percre a kezébe vehesse a kicsi lányt, akit úgy szeret, hogy azt szavakkal leírni nem lehet. 

A srác elmondása szerint az a látvány, az a tér, az a légkör, az áradó, a túlcsurgó érzelmek közelsége, az a meghittség a gyerekszobában számára gyógyító hatással bír. Sok hiányt megélt édesapja mellett, de amikor együtt látja az „öreget” meg a csöpp kicsi lányát abban a megöregedett tenyérben, ahogy ott ölelésre, elfogadásra, ringatásra talált, az visszafelé is oldja a fájdalmakat. Enyhülést hozott és szép, békés érzéseket ad.

„Azon kaptam magam, hogy könnyek szöktek a szemembe, amikor néztem őket, és ösztönösen odaléptem hozzájuk, mindkettejüket egyszerre öleltem magamhoz. Csodálatos pillanat volt, azt hiszem, apám számára is. Láttam a szemén, ha nem is mondott semmit. Én úgy hiszem, abban, ahogy közeledik, hogy jön, jelen van, részt kér a gondozásból, ki is veszi a részét, ahogy segít, az nála a bocsánatkérés eszköze. Érzelmi, lelki rehabilitáció minden olyan alkalom, amikor velünk van” – mesélte a fiatal apuka – „Ha magamba nézek, el kell ismernem: néhány éve még azt volt bennem, hogy ha majd megöregszik, visszakapja majd a fájdalmat, mert nemigen akartam keresni őt.

Haragudtam a sok elmulasztott ünnepért, hogy sose volt mellettem, hogy minden szülinapról hiányzott, hogy a munkája mindig fontosabb, volt, mint én meg a nővérem.

De amikor a lányom megszületett, felébredt bennem is a felelősségtudat, hogy mindent megadjak neki, és a mindenben az egészséges család, a nagyszülők is benne vannak. Apám eljött néhányszor, és ahogy őket együtt láttam, az sok mindent más megvilágításba helyezett visszamenőleg is. És egyszerűen jó érzés, ha ott van velünk. Szeretem megtapasztalni, megélni, ahogy a mellettem lévő két szélső generáció, a fent meg a lent ennyire szereti egymást, sőt, ennyire megérti egymást, mert néha már cinkostársaknak tűnnek. Érdekes látni, hogy míg nekem sokszor mondott nemet az édesapám, a lányomnak képtelen nemet mondani – elég egy nyikkanás már ölbe kapja, azt se tudja, hogy kényeztesse. Szerencsére a feleségem is érti a helyzetet, és támogat minket ebben az új egyesülésben, ebben a családdá válásban, ebben a gyógyulásban. és ezért sose lehetek elég hálás neki.” 

Elmesélte a srác, hogy ma jobban érti, megérti az édesapja akkori magatartását, döntéseit. Igyekszik nem elkövetni ezeket a hibákat, de jobban látja már, milyen nehéz az élet minden területén helyt állni. Nem gondolja, hogy jó döntést hozott az apja, de azt már felfogta, hogy nem gonoszságból, nem hanyagságból választotta „a könnyebb utat”.

Nem mondja ki, talán mert magának sem fogalmazta ezt meg, de szerintem azért gyógyul attól a szeretettől, amivel az apja az unoka felé fordul, mert érzi: őt is éppen ennyire szereti az öreg. Remélem, érzik mindketten.

Ajánljuk még:

Tízévesen cukrásznak lenni – egy kis győztest és szüleit kérdeztük tanulás és hobbi összeegyeztetéséről

Béda Dorottya még be sem töltötte a tizedik életévét, de már tudja: édesanyja cukrászműhelyében szeretne dolgozni, és a Krémek kréme nevű, gyerekeknek szóló cukrászversenyen is első helyezést ért el. Felnőtteket megszégyenítő kézügyességgel formálja a fondantokat, kreatív ötletekkel segíti az édes pillanatok megteremtését – és mindemellett a tanulást sem hanyagolja el. Vajon mennyire összeegyeztethető az iskolai teljesítmény a délutáni elfoglaltságokkal, és mi az a határ, ameddig elmehetnek gyermekeink hobbijuk világában? Egy izgalmasan finomhangolt rendszer mindennapjairól kérdeztük az érintetteket.

 

Már követem az oldalt

X