Család

Az anyámasszony katonája meg a hisztis kislány – igenis ér sírni!

A mai napig belefuthatunk gyereknevelés területén olyan szülői kommunikációba, ami nem engedi meg a gyereknek, hogy érzelmeit sírással fejezze ki. Pedig a sírásnak jótékony hatásai vannak: bebizonyítjuk.

Hányszor szóltak rám türelmetlenül gyerekkoromban, hogy hagyjam végre abba a sírást, meg ha nem hagyom abba a bőgést, akkor „lesz kapsz”.„Sírj csak, majd kapsz mindjárt olyat, hogy okod is lesz a bőgésre!”

És így tovább… a nem megfelelő szülői attitűdből kifolyólag a felnőtt fenyegetőzés igen színes és változatos formában tudja a gyerek tudomására hozni, hogy tilos a sírás. Zavaró, sőt irritáló az a szülői (felnőtt) fülnek a gyerek tiltakozását, baját, ijedtségét, bánatát hallgatni. Legyen az zokogás, bömbölés, halkabb sírás, de akár hüppögés, visszanyelt sírás is.

Az is tilos, ha a gyereknek csak némán folynak a könnyei.

És nemcsak én hallottam ezt egész gyerekkoromban, de ez a hozzáállás volt jellemző nagyon sok családban. Így, amikor azt hallom, hogy a fiúk nevelésénél milyen káros lehet, ha nem engednek szabad folyást a könnyeiknek, azért eszembe jut, hogy a lányok se voltak sokkal jobb helyzetben.

Csak ott nem anyámasszony katonájának gúnyolták a gyereket, hanem a sírást hisztinek könyvelték el, egy olyan érzelemkitörésnek, aminek nincs helye az érzelmek kinyilvánításának listáján. Lányokra, fiúka is ráripakodtak sokszor, ha itatták az egereket… Emlékezzünk csak vissza, milyen gyakori volt a sírást övező ilyen jellegű gúny, mint az egerek könnyekkel való itatása. Mennyire tudott fájni a meg nem értés, az elutasítás, a gyerek bánatának, problémájának, aggodalmának ilyen jellegű lebecslése.

Márpedig a sírásnak helye van az emberi életben és jogunk is van ahhoz, hogy könnyekkel is kifejezzük aktuális állapotunkat – legyen az testi vagy lelki baj. A sírás nagyon sok feszültséget elvezet és nagyon is nagy segítség a szervezet számára, ha nem tiltólistás a könnyáradat.

A northstartransitions.com cikke szerint tíz jótékony hatása is lehet a sírásnak, ezek közül szemelgetünk most néhányat:

  • A könnyek méregtelenítési folyamatokat indítanak el a szervezetben. A cikk szerint az emberek háromféle könnyet termelnek: reflexszerű, folyamatos és érzelmi könnyeket. Mindhárom ugyanazt a célt szolgálja, a szervezet tisztítását. A könnyek eltávolítják a szemből a szennyeződéseket, például a füstöt és a port. De a könnyek tartják nedvesen a szemet, így is védelmet biztosítva a fertőzések ellen. Az érzelmek hatására előtörő könnyek meg
stresszhormonokat és egyéb méreganyagokat ürítenek a szervezetből. 
  • Fájdalomcsillapítás: bármilyen, akár fizikai, akár érzelmi fájdalmat élünk át, a sírás csökkentheti ennek a fájdalomnak az erejét. Miért? Mert a sírás hatására endorfin szabadul fel a szervezetben, amely hormon szerepet játszik a fájdalom csillapításában is.
  • A sírás az érzelmi balansz. Sírunk, ha szomorúak vagyunk, sírunk, ha nagy boldogságot élünk át – ám mindkét érzelem lehet igen szélsőséges. A sírás ennek a szélsőséges érzelemnek a kiegyensúlyozását segíti elő. 
  • A sírás enyhíti a gyászt: bárki, aki már túl van egy gyászfolyamaton, megtapasztalhatta, mennyire nem lehet parancsolni a sírásnak, a könnyeknek. Mert az vagy jön, vagy nem jön. Parancsszóra és külső elvárásokra bizony nem működik. Hányszor futunk bele abba egy szertartáson, hogy lesik a veszteséget átélők arcát, milyen mély a fájdalom – de semmi. Aztán meg a legfurcsább pillanatokban mégis ránktör. Ha próbálnánk visszatartani, csak annál erősebb. Nem vagyunk egyformák, de egy biztos: a könnyek vigasztalást és megkönnyebbülést tudnak hozni, segíthetik a veszteség feldolgozását.
  • A sírás támogatást hoz. A sírás jelzés funkcióval bír. Nemcsak a gyerekeknek, minden embernek nehéz megfogalmazni érzéseit, ám a gyerekek nagy része még nincs azon az érzelmi szinten, hogy szavakkal, érthetően és jól körülírva tudja elmondani, mi bántja. Ez egy hosszú tanulási folyamat eredménye lehet, de sokan felnőttként is küzdenek vele... Egyszerűen nem mindenkinek áll a rendelkezésére az a szókészlet és az érzelmek, az állapotok kifejezésének olyan eszközei, amelyekkel drámamentesen, könnyek nélkül tudná a külvilág tudomására hozni azt, hogy baj van. S ezt a világ általában megérti, így a szűkebb környezet vigasztálására, segítségére számíthatunk. 

Érdemes hát tisztelettel bánni és empátiával közeledni a gyerekek és egymás könnyei felé.

Ajánljuk még: