Alapvető dolgok, amikre ha megtanítjuk a gyerekeinket, jobb felnőtté válnak

Még mindig jól emlékszem a gyerekkoromra, milyen játékokat játszottunk az óvodában, iskolai szünetekben, hogy teltek a nyaraim. Egészen máshogy, mint egy mai gyereknek. Akkor még csak vezetékes telefont használtak az emberek, esténként volt egy mese, ami után a TV Maci megmosta a fogát, és nem használtak számítógépet egy átlag háztartásban. Nem azt mondom, hogy a mostani kicsiknek rosszabb gyerekkor adatik meg, ám azzal nem lehet vitatkozni, hogy kevesebb dolog vonta el a mi figyelmünket. Nekünk még részünk lehetett olyan dolgokban, amelyekből másképpen tanulhattunk, mint egy applikációból.

Férjemmel kicsit rendhagyó módon neveljük három gyermekünket, amolyan „retro” stílusban. Nincs tévénk, nem igazán ismerik a mostani rajzfilmeket, maximum képekről. Esténként dia mesét vetítünk nekik a falra, mesekönyveket olvasunk, kirakózunk, kertészkedünk velük sokat. Nem tudjuk és nem is akarjuk hermetikusan elzárni őket a modern világ hozadékától, inkább csak más dolgokat csinálunk velünk, mutatunk nekik. Azt tapasztaljuk, hogy kifejezetten az előnyükre válik ez a nevelési módszer. Sőt, akár úgy is mondhatnám, hogy az „élet iskolájába” járnak, ami reményeink szerint felkészíti őket a legtöbb olyan feladatra és kihívásra, ami felnőttkorukban szembejöhet majd velük.

Készítettem egy listát azokról a dolgokról, amelyeket szerintem érdemes megtanítani az utóbbi évek generációjának is. Bár alap dolgoknak tűnhetnek, sok gyerek életéből kimaradnak.

Kertészkedés: Nem feltétlenül kell kertes házban élni, hogy megmutathassuk nekik, hogyan teremnek a zöldségek. Egy erkély is megteszi. Egy-két virágládát megtöltünk termőfölddel és paradicsom- vagy cukkinimagokat ültetünk bele. Ha éri a nap és rendszeresen locsoljuk, nagyon szép kis zöldséges kertnek lehetünk büszke tulajdonosai. A gyerekeknek pedig hasznos és szerintem fontos is tudni,

honnan is jön az a bizonyos zöldség, amit már a boltokból, piacról jól ismernek.

Ráadásul csodálatos napról napra nyomon követni egy palánta életét. Azzal is jó, ha tisztában vannak, hogy tavasszal ültetünk, palántázunk és ezért lesz pont nyáron belőle a sok finomság. Ez a természet rendje, mindig is ez volt. Persze manapság már az üvegházaknak és fóliasátor-birodalmaknak köszönhetően bármelyik évszakban csemegézhetünk koktélparadicsomot, mégis, úgy helyes, ha a gyerek tudja, mikor minek van itt az ideje.

Fáramászás: Azt gondolná az ember, hogy fára mászni mindenki tud, pedig nem így van. Sokan tartanak tőle, (köztük én is) valószínűleg azért, mert kiskorban nem alakult ki bennünk ez a mozgáskultúra. Nem tudják, hogyan is kezdjenek hozzá, melyik ágba kapaszkodjanak, hova támasszák be a lábukat. Pedig fára mászni szuper, különösen akkor, ha egy kis vödörbe érett cseresznyéket szedegethetünk közben. 

Természetesen nem szabad felügyelet nélkül hagyni a kicsit, amikor épp mászik és arra is fel kell hívni a figyelmét, hogy csak addig másszon, ahonnan le is tud jönni. Azért mégiscsak ő van a fán, egyedül, nem állunk mellette és nem fogjuk a kezét. Ezáltal megismeri saját korlátait, az önmagára utaltság érzését. Néha pedig az is megtörténhet, hogy lepottyan a fáról. Remélhetőleg nem üti meg magát komolyan, viszont a lepottyanásokból is megtanulhatja: nem mindig jöhet össze minden. Ó, én is hányszor estem le fáról anno!

Sütés-főzés: Kétféle szülőt különböztethetünk meg ebben a témában: az egyik inkább kiküldi a gyereket a konyhából, ne lábatlankodjon ott, a másik viszont bevonja az apróságot az ételkészítésbe. Az a véleményem, hogy borzasztóan fontos hagyni a gyereket tésztát nyújtani sodrófával, sütimasszát habverőzni, mézeskalácsot szaggatni. Már néhányévesen rengeteg tudásra tesznek szert, ami elkíséri őket egész életükben, arról nem is beszélve, mennyire élvezik a sütés-főzést!

Persze ötször annyi idő alatt készül el az étel és egy órán át takaríthatunk utána, de megéri.

A hároméves fiam olyan sokszor asszisztálta már végig a túrós-csokis muffin készítését, hogy azt gyanítom, már nélkülem is összedobná a masszát. Annak idején engem is engedett anyukám konyházni, szép emlékként maradt ez bennem. Talán ezért is szeretek annyira sütni, mindenféle finom ételt készíteni a családomnak.

Annak pedig határozott ellenzője vagyok, hogy ha megéhezünk, rendeljünk inkább valamit. Nem mondom, hogy néha-néha nem esik jól egy pizza valamelyik olasz étteremből, de nekem van egy jól bevált módszerem, amikor felüti a fejét nálunk az éhség. Szétnézek gyorsan a konyhában, hűtőben, mi van otthon, mit tudnék elkészíteni belőle, lehetőleg gyorsan. Ilyenkor szoktak születni a fokhagymás-bazsalikomos sült cukkinikarikák, joghurttal nyakonöntve, pennére potyogtatva. De sütöttem már hosszában bemetszett virsliket is gombával és sajttal töltve. Még ha szokatlan, addig nem létező ételt is kreálok, költséghatékony és legalább a már megvásárolt alapanyagokat is felhasználom, így nem romlanak meg. Mivel a gyerekeimnek ilyen példát mutatok, nagy eséllyel ők is hasonlóan fognak eljárni, amikor ők lesznek szülők.

Mosogatás: Óriási élmény minden kicsinek egy sámlin állva suvickolni a (lehetőleg nem törékeny) tányérokat, poharakat. Az ilyen semmiségnek tűnő dolgok is hozzásegítik őket, hogy később háziasak legyenek. Szinte minden háztartásban mosogatógépet használnak már, ami legtöbb esetben megkönnyíti a mindennapokat, amivel nincs is semmi gond. Annyi dolgunk van így is.

Viszont sokan nem gondolnak bele, milyen sok áramot és vizet használ egy ilyen gép. Engem az egészben ez zavar a legjobban. Inkább mosogatok minden nap húsz percet, ami az én energiámból megy ugyan, és persze elhasználok valamennyi vizet, de a töredékét sem annak, amennyit egy mosogatógép használna. Szóval a kézi mosogatás, ha úgy vesszük, igazi környezettudatos döntés.

Szerszámok használata: Szinte minden kisfiú álma apa szerszámosládáját pakolászni. Ez is felnőtt felügyeletet igénylő tevékenység, de egyszerűen hagyni kell, hadd tanulmányozza a csavarokat, franciakulcsot, kombinált fogót. Ha épp bútor-összeszerelés zajlik, érdemes bevonni őket, hiszen az ilyen, számukra meghatározó alkalmakkor ültetjük el bennük a későbbi „ezermester”-magocskát.

Márpedig az hatalmas bónusz, ha nem kell mindenért szerelőt hívni.

Arra szocializálódnak, hogy a lakásban szerszámok találhatóak és azok bárminemű elromlott, eltörött vagy összeszerelendő dologhoz azonnali megoldást kínálnak. Persze nem biztos, hogy sikerül megjavítani, de legalább megpróbáltuk, és nem az volt az első lépés, hogy kidobjuk és újat veszünk. 

 

Alap természetismeret és a természet szeretete, tisztelete: Jó ha a pici tisztában van azzal, hogy például kertben, erdőben nőtt gombákat nem fogdosunk és nem eszünk meg! Egyik barátnőm kisfia tavaly megevett egy enyhén mérgező gombát. Nagy volt az ijedelem, többször is hányt szegényke aznap éjjel, de hála Istennek nem lett komolyabb baja. Sajnos ilyesmi gyakran történik, és nem minden gomba és bogyó ártalmatlan.

Tudom, hogy tavasszal és nyáron nagyon csábító tőből letépni a színes virágok fejét, de én kedvesen elmagyaráztam a sajátjaimnak, hogy az nem jó a virágnak és ha nem tépi le, akkor még sokáig gyönyörködhetünk benne. Ügyesen megértették, nem tépkednek feleslegesen, maximum akkor, ha nekem szednek egy csokorral, lehetőleg szárral együtt. 

Ugyanez a véleményem a bogarak, rovarok eltaposásáról. Persze mondhatnánk, hogy mit számít az a néhány hangya, méhecske, katica. Van azokból még annyi! Igen, van, amiért hálásak lehetünk, viszont nekik is ugyanúgy joguk van az élethez. Ahelyett, hogy a gyerek szétnyomná a cipője talpával, inkább söpörje egy homokozóvödörbe, figyelje meg, rajzolja le, majd engedje szabadon. Egyébként nem lehet felelősségre vonni egy kisgyereket az ilyesmiért, ha néha elő is fordul, ám külön bátorítani semmiképp nem helyes. Én azt szoktam mondani, azért se bántsa azt a kis bogarat, mert lehet, hogy ő egy anyuka, és épp igyekszik haza a babájához, visz neki ennivalót. Ezt annyira aranyosnak tartják, hogy soha nem ártanának semminek.

Környezetünk védelme: Rengeteg szemetelő felnőttet és gyereket látok minden egyes nap. Ez nagyon elszomorít. Szennyezni a környezetünket ostobaság és nem utolsósorban veszélyes. Az a temérdek szétdobált energiaitalos- és sörösdoboz óriási veszélyforrás, hiszen könnyen elvághatja a kicsi ujját. Az a sejtésem, ha a szemetelő felnőtteket annak idején a szüleik megtanították volna helyesen viselkedni, most az ő gyerekeik sem dobnák el a csokipapírt és a chipseszacskót.

Én rendszeresen szedek szétdobált hulladékot, tisztítok meg egy-egy rétet vagy útszakaszt. Sőt, néha még arra is vetemedek, hogy kedvesen megkérem az épp a szemeim előtt szemetelő gyereket, vegye fel és dobja inkább egy kukába, amit eldobott, ugyanis annak a műanyagnak több száz évre van szüksége ahhoz, hogy lebomoljon. Néha sikerrel járok, néha nem. Úgy vagyok vele,

ha csak egy ember is környezettudatosabban fog élni miattam, már elértem a célom.

A gyerekek képesek hihetetlen dolgokat véghez vinni. Egészen ámulatba ejtő, milyen bölcs gondolataik vannak néha, milyen apróságokra figyelnek fel, amelyekre mi, felnőttek nem. Nagyszerű emberkék, viszont rajtunk áll, hogyan neveljük fel, milyen tudással és értékrenddel ruházzuk fel őket, ami által hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, és szenvedéllyel főznek, kertészkednek vagy szerelnek majd. Az emberiség és a bolygónk sorsa is elég furcsa irányba halad. A legtöbb, amit tehetünk, hogy jó példát mutatunk az épp felnövő generációknak, ha megtanítjuk őket az igazi értékekre. Minden az ő kezükben van.