A Mikulás-mítosz: kötéltánc a mese és a hazugság határán

Család

A Mikulás-mítosz: kötéltánc a mese és a hazugság határán

Még senki sem látta, mégis emberek milliói hisznek a létezésében. Egy kedves, hófehér szakállú öregúr, aki egy éjszaka alatt teletölti a világ gyermekeinek csizmáját örömteli meglepetésekkel. Születésünktől része kulturális örökségünknek, és hiába hull le róla a lepel kisiskolás korunk környékén, felnőttként újra gyermeki lelkesedéssel vágunk bele megidézésébe. De miben is rejlik a Mikulás ereje? Higgyünk-e benne, és vajon meddig tartsuk gyermekeinkben létezésének illúzióját? Tényleg csak illúzió? A nagy Mikulás-titok most megfejtésre kerül!

Még mindig sokan hisszük

Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban az ötéves gyerekek 85 százaléka hiszi, hogy létezik Mikulás, és ez a hiedelem egészen nyolcéves korukig erős is marad, az Egyesült Királyságban pedig a nyolcéves vagy annál fiatalabb gyerekek 92 százaléka hiszi az öregúr létezését. Idehaza is hasonlók az arányok, bár az életkor előrehaladtával zuhanórepülésben csökkennek: a négyéves gyerekek 85 százaléka, a hatéves gyerekek 65 százaléka, míg a nyolcéves gyerekek csupán 13 százaléka hisz a Mikulásban.

A Mikulásba vetett hit szerintem

Szép, szükséges és felemelő. Fontos alapköve a gyerekek igazságról és jóságról való gondolkodásának. A karácsonyi mesék döntő többségében a jó győzedelmeskedik – a Mikulás is a „jó” gyereknek hoz ajándékot. Igaz, hogy gyermekeink egy idő után elfogadják, hogy az életben nem minden úgy alakul, mint a mesékben, mégis, a Mikulás-történetek során kialakult belső hangok kapaszkodót tudnak nyújtani a mindennapokban. Melegség, kedves pillanatok, örömteli események és értékekkel teli emlékek. Ilyen és ehhez hasonló pozitív érzések sora kapcsolódhat az ünnepi hagyományokhoz, amelyeknek a hiedelmek, legendák és mesék igenis szerves részei.
A készülődés, a legenda életben tartása, az éjszaka a csizmákhoz settenkedő szülők mind-mind a szeretet kiteljesedései, amelyek alapjaiban határozhatják meg és gyermekeink egészséges lelki fejlődésének menetét.

Ennek ellenére sokak szerint káros

A Mikulás létezésének közvetítése igencsak megosztja a világot. Egyesek szerint a Mikulásba vetett hit erősítése puszta hazugság, ami negatív hatással van a szülő-gyerek kapcsolatra, főleg akkor, amikor a gyermekünk szembesül azzal, hogy valójában a szülei csempészték csizmájába a finom falatokat, és szó sincs kéményen beugró, piros ruhás, jótét lélekről. 

Mások szerint a Mikulás bátorítja a képzelőerőt, de ezzel együtt arra is ösztönzi a gyerekeket, hogy függesszék fel a kritikai szemléletet, és higgyenek egy fikciónak. A fantázia és a képzelet működik, mert úgy döntünk, hogy elhisszük azt, amiről tudjuk, hogy nem igaz. A Mikulás-történet korántsem a csodát népszerűsíti, hanem arra ösztönzi a gyerekeket, hogy mások ötleteinek fogyasztóivá váljanak.

Egyes szakemberek szerint a gyerekek, ha hisznek a Mikulásban, azt is elhihetik, hogy a jó viselkedés nemcsak, sőt nem is elsősorban belsőleg értékes, hanem csak a megígért jutalom megszerzésének és a büntetés elkerülésének eszköze. Az ezen nézeteket vallók egészen odáig mennek, hogy a gyerekek boldogsága, reményei és beteljesülésének érzése – amikor megtudják, hogy elég jók voltak ahhoz, hogy karácsony napján megérdemeljék a Mikulás ajándékait – nem éri meg mindazt a kárt, amelyet a Mikulásba vetett hit okoz a gyermeki „kritikusságukban”. 

Mikulás-szelfi

 

Amikor lehull a lepel

Ameneh Shahaeian pszichológus, az Ausztrál Katolikus Egyetem kutatója így fogalmaz: „Természetesen nem kell leülnünk, és megbeszélnünk ezt minden gyerekkel és bármilyen életkorban, de ha szóba kerül a téma, vagy a gyerek felteszi a kérdést, akkor az igaz válasz a legjobb”. Vagyis amikor egy gyerek felteszi a kérdést, hogy a Mikulás valódi-e vagy sem, már olyan fejlődési szakaszban van, hogy különbséget tesz a valóság és a kitalált szereplők között, és ekkor el kell mondanunk az igazat. Ez általában hétéves kor körül következik be. Az igazság felszínre kerülése – bármennyire is úgy tűnik, hogy negatív élményeket hordoz – a legtöbb esetben pozitív érzésekkel teli, és a gyermekek különösebb belső feszültség megélése nélkül megbocsátják szüleiknek az elmúlt évek illúzióit. Sőt: a kutatások szerint ez az élmény sokkal inkább megviseli a szülőket, mint a gyermekeket. 

A legtöbb szakértő azt állítja, hogy legkorábban hat, de inkább nyolcéves kor körül kellene szembesülnie gyermekeinknek az igazsággal. Dr. Marie Hartwell-Walker, egy amerikai pszichológiai intézet munkatársa szerint „bármikor is mondjuk el, azzal tisztában kell lennünk, hogy egy ilyen közléssel örökre véget ér a gyermeki ártatlanságnak egy korszaka”. Amikor gyermekünk felteszi a nagy kérdést, a válaszunk nagymértékben meghatározza az ünnepekkel és mítoszokkal kapcsolatos későbbi attitűdjeit. De mit javasol a szakértő? Hogyan valljunk színt anélkül, hogy gyermekünk lelkében sebet, kapcsolatunkban éket okozzunk?

    • Fontos, hogy tisztázzuk: mit jelent számunkra a Mikulás mítosza. Mondjuk el gyermekünknek, mit jelent számunkra a Mikulás hagyománya, és beszélgessünk arról, hogy a kérdést nem olyan egyszerű megválaszolni. Nem zárható le egy igennel vagy nemmel, hiszen a Mikulás története ennél sokkal sokszínűbb legenda.

    • Amikor gyermekünk megkérdezi, hogy valóban létezik-e Mikulás, akkor fontos alaposan átgondolnunk, hogy mit is kérdez igazából. Valóban az igazságot akarja, vagy megnyugtatást szeretne arról, hogy nem baj, ha még egy darabig úgy tesz, mintha? Egyes gyerekek a teljes igazságot akarják a Mikulásról, és vannak, akik egyszerűen csak kétségbe vonják őket.

    • Nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük gyermekünk életkorát. Egy tízéves, aki még mindig egyértelműen hisz abban, hogy van igazi Mikulás, szinte biztosan hátrányba kerül abban a közösségben, ahol a legtöbb gyerek már nem hiszi ezt. Az átállásnak nincs határozott kora.
Rajtunk múlik, hogy elég jól ismerjük-e gyermekeinket, hogy érzékeljük, hol tartanak ezen az úton.
  • Felkészültnek kell lennünk. Különböző gyerekeknek más és más a reakciója. Néhány gyerek megkönnyebbülten reagál a hírre, hogy a Mikulás csak egy mese. Mások haraggal tekintenek szüleikre, amiért „hazudtak” nekik. Olyanok is vannak, akik sírva fakadnak. Megnyugtatásra van szükségük: tudniuk kell, hogy ha nincs Mikulás, az nem jelenti azt, hogy nincs karácsony. A gyerekeknek segítségre van szükségük annak megértésében, hogy a Mikulás történetében való részvétel nem a bizalom alapvető elárulása.

  • A felnőtté váláshoz hozzátartozik annak megértése, hogy a Mikulás szelleme mindig bennünk lehet, és a varázslat mások számára is megtörténhet. Ez az oka annak, hogy még a felnőttek is szeretnek „titkos Mikulások” lenni a családjuk, barátaik számára. Ezért szeretnek az emberek úgy tenni, mintha a csizmába tett ajándékot a Mikulástól kapnák volna, és ez az oka annak, hogy a felnőttek éppúgy szívesen ellátogatnak a Mikuláshoz (és néha még az ölébe is ülnek), mint a gyerekek.

Mikulás-bábu

 

Én őrzöm a hitet

Nem titok: jómagam azok táborát erősítem, akik szeretettel és lelkesedéssel telve őrzik az ünnepek meséit és a Mikulás titkait. Várakozással telve készülök a nagy estére, amikor egyre komolyabb cseleket bevetve kell a csizmákhoz lopóznom, erősen dobogó szívvel várom a reakciókat, hogy vajon sikerült-e olyan meglepetést okoznom, amilyenre vágytak. Erősen kihegyezett fülekkel hallgatom levélírás közben a kívánságokat, és nem sajnálom az időt arra, hogy beleharapjak a Mikulásnak kikészített kekszekbe, elszórjam a morzsákat, és még pár havas lábnyomot is fessek a bejárati ajtó elé. Számomra a Télapó egy ünnepi kincs, amit a legnagyobb természetességgel és meggyőződéssel örökítek tovább gyermekeimnek.

Hogy meddig? Ameddig szeretettel fogadják. Tomi idén nyolcéves, és már találkozott a kétkedő hangokkal. De ebben az évben még készen állok minden apró trükköt bevetni, hogy Mikulás teljes pompájában velünk maradhasson. Hogy miért? Számtalan oka van. De az egyik legfontosabb az a Mikulás-zsáknyi szép emlék, amit évről évre boldog mosollyal az arcukon elevenítenek fel a gyerekek. Szeretettel idézik fel a valóra vált kívánságokat, a Mikulás titokzatos leveleit, az érthetetlen havas lábnyomokat a száraz romonyai télben, az elszórt morzsákat és a jókedvű közös énekléseket. Tiszteletben tartok minden álláspontot, de számomra a Mikulás minden, csak nem hazugság. Mert ha őszinte vagyok magamhoz, ott, belül, valahol mélyen én is hiszek benne…

 

Ajánljuk még:

A legkedvesebb ajándék, amit anyám adhatott

A gyermekkori karácsonyok legkedvesebb emléke számomra a végtelen hosszú éneklés. Rengeteg népdalt ismerek, amik nagy részét úgy tanultam, mint a régiek: közös éneklés során. Ezek az énekek pedig pont olyanok, mint a családi receptek. Sok közülük fenn van az interneten, de mégsem pont ugyanúgy, ahogy én ismerem őket. Ezért is vagyok nagyon hálás, hogy van egy olyan „recepteskönyvem”, amiben a mi kedvenc énekeink szerepelnek, hiszen az anyukám nekem írta össze őket. Ez az egyik legkedvesebb ajándék, amit valaha kaptam, minden szülőnek javaslom, akinek már kirepültek a gyerekei!