Család

A kreatív gyerek boldogabb gyerek – így segítheted a kibontakozását

Általánosan elterjedt nézet, hogy a kreativitás olyan jellemző, amellyel valaki vagy rendelkezik, vagy nem. Nem lehet kicsit kreatívnak lenni a közvélemény szerint – csakhogy ez alapvetően téves megközelítés, amivel igencsak sokat ártunk gyerekeinknek. Szerintem.

A kreativitás csírája tapasztalataim szerint mindenkiben ott van. Kifejezetten emberi jegy ez, ami nagy nehézségeken segítette át minket – mindig is a kreatív ember maradt talpon, a kreatív ember lelt szokatlan új megoldásokra. A kreatív emberek generáltak fejlődést, ők vitték előre a világot.

Életem során úgy láttam, hogy már az egészen kicsi gyerekek is rendelkeznek a kreativitás képességével (sőt!), és ha a környezet nem nyomja el ezeket a próbálkozásokat, akkor a gyermekben lévő kezdeményezőképesség még fejlődik is. Kritikus helyzetben aztán előtör majd az újat hozó gondolat, számos izgalmas megoldással rukkolhat elő az ilyen elme. 

De a kreatív gondolkodás akkor tud csak felbukkanni, ha annak teret adunk.

Mire ügyeljünk hát szülőként nagyon? Először is ne akarjunk – a gyerek helyett – folyton működőképes megoldásokat keresni. Legalábbis ne mindig, ne mindenáron és ne minden helyzetben legyünk ott, és mondjuk meg, hogy is lenne jó csinálni azt, amit éppen kell. Ne tudjuk folyton jobban, hogy lehet magasabbra építeni a várat, miképp érdemes papírsárkányt vagy hajót hajtogatni, örvényt csinálni a lavórban. Legalább a játékban engedjük, hogy a gyerek gondolkodjon.

Mesélek egy példát! Nyáron a Balatonparton a sekély vízben egy homokpadon üldögéltem egy sehány éves kislánnyal. Ő pancsolt, én figyeltem őt is, meg a környezetet is. Egy kisfiú homokvárat épített, vizesárok is került a homokvár köré, jó magasra tapasztotta a sáncot. Utána telehordta vízzel. Ekkor egy helyen meggyengült a sánc, a víz elkezdett kifolyni belőle. Szinte láttam, ahogy kattognak a fogaskerekek a kis agyában. Látszott, hogy töpreng, mert szerette volna, ha a víz bent marad, és nem akarta a vödröt újra meg újra odacipelni. Megfigyeltem, ahogy elkezdte mélyíteni a terepet – a sánc irányába, hogy a víz lefelé, a vár felé folyjon. De mielőtt kipróbálhatta volna elméletét, mely szerint, ha lejt a terep, a Balaton magától befolyik a vizesárokba – a nagyapja mellé lépett, és mint aki feltalálta a naprendszert, elkezdte maga is mélyíteni a medret, közben hangosan kioktatta a kisgyereket arról, hogyan is kell ezt csinálni. Őt önelégültnek láttam, mert sütött róla, hogy azt hiszi, valami nagyon fontos tudást adott át. Szerintem inkább elhalászta a kisfiú orra elöl a sikerélményt – nem mellesleg úgy taposta szét a gyerek kreativitását, mint az később csalódottan a homokvárat. Kívülről kristálytisztán látszott ez, de hiába a racionalitás, magam is csalódást éreztem. Fájt, hogy két percet kellett volna adni annak a kisembernek ahhoz, hogy a kreativitásában egy nagyot lépjen előre és büszke lehessen magára – de az adni akarás, a gondoskodás, a szeretet miatt éppen ezt nem kapta meg.

A kreativitásunk fejlődését a sürgetés is erőteljesen gátolja. Ahogy a fenti példából is kitűnhet – a gyerek magától rájött volna a helyes megoldásra, sőt más a folyamat kellős közepén járt – csak a nagyapa nem adott elég időt arra, hogy a munka beérjen. De a példától elvonatkoztatva is igaz: akkor kap erőt a kreativitás, ha nem hajszoljuk a gyereket folyton folyvást. Ha hagyunk neki időt a csendes elmélkedésre, a lustás működésre is.

Szerintem nagyon fontos az is, hogy minimálisra csökkentsük a televíziót és az online képernyőidőt. Mindkettő kész megoldásokat kínál, iszonyatos sebességgel – alig győzi a gyerekek zsenge agya, idegrendszere befogadni az impulzusokat, és a mérhetetlen mennyiségű információ blokkolja a kreatív gondolkodást is. Ahhoz ugyanis, hogy kreatívak legyünk, kell egy elmélyedés, töprengés, amiben felszikrázhat a briliáns megoldás. A képernyő hamvába oltja a tüzet.

A parancsolgatás is legyen tilalomlistás Legyen szó a leghétköznapibb helyzetről – akár egy esti fogmosásról – ha folyton egyértelmű utasításokkal irányítjuk (uraljuk) a gyerek magatartását, csírájában fojtjuk el a kreatív gondolkodását. Tegyünk egy próbát:

legközelebb ahelyett, hogy azt mondanánk, sipirc fogat mosni, tegyünk fel néhány kérdést!

Például, hogy szerinte miből készült a fogkefe, vagy mire jó még a fogkefe a fogmosáson kívül? Így az esti rutin alkalmával is mozgásba lendül a gyerek gondolkodása, mi meg csak kapkodjuk a fejünket, mikor azt válaszolja, szerinte a fogkefére rá lehet húzni egy grillcsirkét vagy megfésülhetjük vele a szemöldökünket. Aztán lehet együtt nevetni azon, hogy milyen élénk fantáziája van, milyen vicces megoldások jutnak eszébe. 

Ne kínálgassunk folyton kreatív vagy annak kikiáltott játékokat, nem kell tucatszám vásárolni a drága eszközöket – néha elég, ha csak engedjük, hogy a gyerek magától, órákig babrálja a cipőfűzőjét. Nem baj, ha látszólag sose lesz masni a mozdulatokból, az se gond, ha nem tudja a lyukba ölteni a fűzőt... amíg a megoldást keresi, úgy érik az agya, mint májusban a cseresznye. Csak hagyni kell.

Ajánljuk még: