Sintra Portugália középső régiójában található, az Ibériai-félsziget legnyugatibb csücskében, néhány kilométerre az Atlanti-óceántól. Távolról nézve egy természetes táj benyomását kelti, amely azonban mégiscsak elkülönül a környezetétől: egy kis erdős gránithegység övezi, amely a dombokkal átszőtt vidéki táj fölé emelkedik.
Valóban különleges hely ez, ahol a legkülönfélébb vidéki házak, kolostorok és várak, kertek és parkok egyedi fúziója jön létre- tökéletes harmóniát alkotva az egzotikus természeti környezettel. A botanikusok szerint ráadásul a Monserrate területe és környezete botanikailag kifejezetten gazdag, számtalan egyedi értékkel rendelkezik, és a történészek szerint egész Európában befolyással bírt a tájépítészet fejlődésére is.
A palotát a neves brit építész, James Knowles Junior tervezte Sir Francis Cook kérésére. A terveket az 1755-ös földrengésben megrongálódott épület romjaihoz igazították- vegyítve a neogótikus elemeket az indiai építészet elemeivel. A kert kiépítése nagyrészt Thomas Gargill munkájának köszönhető, aki figyelembe véve a föld mikroklimatikus övezeteinek sajátosságait, több mint 3000 egzotikus faj ültetéséről gondoskodott.
A monserratei birtok a híres költőt, Lord Byron-t is megihlette, aki a „Childe Harold zarándoklata” című költeményében emlékezett meg Monserrate szépségéről. A mű magyar fordítása Kosztolányi Dezső első jelentős műfordítói munkája volt, amit a Kisfaludy Társaság műfordítói pályázatára nyújtott be 1904-ben.
A természeti kincsekben bővelkedő kertben a növények nagyrészt a különböző földrajzi területek szerint lettek elrendezve, amit a kanyargós ösvényekkel átszelt helyi régiós jellegzetességek nyitnak meg. Itt csodálhatjuk meg az eperfákat, magyalokat és parafákat, majd feltűnnek az ősi araukáriák és pálmafák, az ausztrál és új-zélandi páfrányok, valamint a Mexikót idéző agávék is. Sétánk mind az öt kontinens botanikai kincsestárát érinti, és a kaméliák, azáleák, rododendronok és bambuszok sűrűjében végződik.
A botanikus kertet az 1850-es években Sir Francis Cook alapította, és négy generáción (1856-1947) keresztül fejlesztették utódai. A növénygyűjtemények számos kiemelkedő értékű fát vonultatnak fel: Araucaria heterophylla, Araucaria bidwillii, Metrosideros excelsa, Apollonias barbujana, Agathis robusta - csak pár a legjelentősebbek közül. A kertben gyönyörű pálmák és cikászok találhatók, köztük egy hatalmas Lepidozamia peroffskyana is.
A Monserrate-i parkot és palotát az UNESCO 1995-ben a világörökség részévé nyilvánította. 2000-ben egy átfogó helyreállítási és restaurálási munkálatsorozat indult el, ami lehetővé tette a palota újbóli megnyitását a nagyközönség számára, miközben a park történelmi kertjei visszanyerték régi fényüket.
