Legalább egy hajpántot, egy menő sapit vagy egy meleg csuklóvédőt kössek nekik, mert a kézimunkával készült ruhadarabok, tárgyak még mindig vonzók. Ma, amikor egy kattintással minden elérhető a neten, és géppel kötött, szőtt, hímzett ruhák millió tonnaszám készülnek, még mindig maradt értéke annak, amit a saját két kezünkkel készítünk el. Szerintem fontos út a környezetvédelem és a tudatos öltözködés felé, mert lassulásra ösztönöz, és értéket ad annak, amit viselünk.
Nem szívesen vetjük szemétre azt a ruhadarabot, amin heteken keresztül a két kezünkkel dolgoztunk.
Fotó: 123RF
Így aztán szívesen megmutatom bárkinek az alapokat, nem ördöngösség, én aztán tudom, hiszen horgolni, kötni is kisiskolás koromban tanultam meg.
Az egy sima, egy fordított mindenkinek menni fog, és a szemek tűre felszedése sem igényel különleges kézügyességet.
Imádok kötni, de bevallom, nem vagyok igazán nagy tehetség ezen a területen, engem maga a folyamat vonz, és az eufória, ami a kötést, horgolást kíséri.
1. Tökéletes ellazulást nyújt
Ma már tudjuk, hogy nagyon sok pozitív hatása van a kötésnek. A legjelentősebb egészen biztosan az, hogy tökéletes ellazulást nyújt. Úgy pihentet, hogy közben munkát végez a kéz és az agy. A kötés egyféle önhipnózis, ami olyan állapotot eredményez, mintha órákig meditálna a kötést végző illető.
Fotó: 123RF
2. Csökkenti a napi stressz hatását
Elég csak megfigyelni egy dühödten kötni kezdő ember mozdulatait, a sebesen villogó kötőtűk egy idő után átváltanak alacsonyabb fordulatszámra. A kötés egy pozitív, nagyon hatékony eszköz és módszer a feszültségek elvezetésére.
3. Kifejezetten meditatív
Kötés-horgolás közben olyan agyterületeket aktivizálunk, amelyeket jógázás közben vagy más relaxációs gyakorlatok során is. Ezért a kötés-horgolás csökkenti a vérnyomást, miközben megemeli a szervezet oxigénszintjét azáltal, hogy nyugodtabb, mélyebb, nagy levegőket veszünk kézimunkázás közben.
4. Fejleszti a kreativitást
Készítsünk bármilyen ruhadarabot vagy táskát, háztartási tárolót, mindenképp meg kell terveznünk az adott darabot. Ezernyi szín, minta és lehetőség között kóborolhat a fantáziánk. A kézimunkát megelőző folyamat önmagában egy izgalmas utazás. Én sokszor az egyik darab kötése közben agyban már a másikat tervezem, és alig várom, hogy az előzővel végezzek, annyira vonz a következő kihívás.
Fotó: 123RF
5. A kézimunka fegyelemre tanít
Bármennyire is szeretnék egyszerre sok darabon dolgozni, nem kapok bele a másikba addig, amíg az előzővel nem végeztem. Volt ugyan rá példa, és olyankor hónapokig álltak egy kosárban a félig kész ruhadarabok. De ma már fegyelmezetten, sorról sorra haladok. Egyik szem jön a másik után, rendet kell tartani a sorok között, az vezet a sikerhez.
6. Fejleszti a finommotorikát
Bár gyerekkorban lezajlik a finommotorika hangolása, később is nagyon fontos, hogy a kéz és az agy együttműködését ennyire aprólékos, nagy figyelmet igénylő művelettel kössük össze.
Fotó: 123RF
7. Jó memóriagyakorlat
Bár ma már lehet olvasni arról is, hogy az időskori leépülés lassításában, elkerülésében jelentős szerepe van a kézzel végzett tevékenységeknek is, az biztos, hogy egy bonyolult minta kötése közben a minta leszámolása, nyomon követése olyan agymunkát követel, amely folyamatosan frissen tartja az elmét.
8. Edz – anélkül, hogy észrevennénk
A kézimunkának közvetlen fizikai hatása van: megelőzi az ízületek gyulladását, az izmok sorvadását. Egy olyan észrevétlen edzés, ami számos örömet biztosíthat fiatalnak, idősnek egyaránt.
Fotó: 123RF
9. Képernyőmentes szórakozás
Nem utolsósorban – és ezt nagyon fontos hatásnak könyvelem el – kiveszi az emberek kezéből a telefont, kötés közben ugyanis nem lehet unottan görgetni az oldalak között, nem rabolja a villódzó képernyő az időnket. Helyette olyan hasznos tevékenységet végezhetünk, ami a munkafolyamat közben is sok pozitív hatással van ránk. A végeredmény pedig jó esetben a megérdemelt siker és egy olyan tárgy, amit (akár magunknak, akár másnak készítettük), mindig a mi kezünk nyomát viseli majd. Egy bizonyos élethelyzet emléke magunknak vagy emlék tőlünk másnak.
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még: