Tornyos, rózsadombi villában lakott „az Úristen szárnyas angyala”

Az elsők közt épített magának nyaralót ide bizonyos Leister Ferenc posta és táviroda felügyelő úr és felesége 1912-ben. A tervrajzokon a különös nevű Krticka Ferenc pecsétje olvasható. Kis háznak épült, tornyos-romantikus falai mögött apró földszinti házmesterlakás áll, felette a toronyszobával együtt három szoba, éléskamra, konyha, fürdőszoba hivatott a dombtetőn élők kényelmét szolgálni. Leister úr 1938-ban bekövetkezett haláláig lakta házikóját.

 

Az 1942-es lakójegyzékben jelent meg Görgey Erikné neve. A Görgeyek toporczi ágából származó, fiatalon meghalt tüzérezredes svájci származású özvegye három fiával költözött a rózsadombi villába. István, a legidősebb ekkor már mint ifjú diplomata épp Isztambulban szolgált, Guidó, a középső fiú, aki olaszos nevét dédapjától, Görgey Artúr bátyjától örökölte, Ludovikát végzett katonatisztként szolgált leginkább Pesten, a legkisebb György pedig lázadó kamaszként tette próbára édesanyja idegeit az egyre nyomasztóbb hangulatú, utolsó háborús években.

Guido gyerekkori barátjával, tiszttársával, Thassy Jenővel együtt számos ismerős és ismeretlen, menekülni, bujkálni kényszerült embernek próbált átmeneti nyugalmat, biztonságot teremteni a ma már nem létező, hajdan a Böszörményi út és az Alkotás utca közt húzódó, 11. számú Helyőrségi Kórházban, hála a kórház belgyógyász főorvosának, a nagy műveltségű és aranyszívű dr. Leitner Ferenc orvos alezredesnek. Igazolványokat állítottak ki a megmentendőknek, amikkel jogosulttá váltak a kórházi kezelésben részesülni, illetve otthonukban, „házi ápolásra szoruló betegként” a kórház betegállományába tartozóként viszonylagos biztonságban létezni.

„Pácienseik” közé tartozott például Karinthy Ferenc, vagyis, ahogy barátai hívták, Cini.

Általa ismerték meg Devecseri Gábort és Sőtér Istvánt. Sőtér kényszerű katonai szolgálatát teljesítette a kórházban Leitner doktor titkáraként, és mint ilyen, kulcsszerepet játszott a kórházi ágyak menedékként való felhasználásában.

Sőtér tájékoztatta Görgeyéket Szerb Antal keserves helyzetéről – bár, mint Görgey írja, Karinthy Cini mindig szívesen állította, hogy ezt ő tette – miszerint a népszerű írót akkor épp a Hungária körút 140 alatti laktanyában tartották fogva: ott várja, hogy munkaszolgálatos századát tovább hajtsák várhatóan Ausztria felé. Szerb Antal barátai jól látták, a törékeny író nem élné azt túl.

Gyors, bravúros mentőakcióra volt szükség, hiszen a század indítása bármikor megtörténhetett. Egy laktanyába csak katonai egyenruhát viselő embert engednek be, így került képbe a két fiatal katonatiszt, Görgey Guido és Thassy Jenő, akik már több hasonló akciót bonyolítottak le: az Alkotás utcai Helyőrségi Kórházba, illetve a pesti Horánszky utcai jezsuita rendház épületébe több, zsidó származású ismerőst és ismeretlent menekítettek, leginkább Thassy kismotorjával. Thassy azonban 1944 nyarán épp szívizomgyulladással feküdt, vagyis valódi betegként az Alkotás úton, ahonnan orvosa nem engedte ki, így a mindkét szereplő számára potenciális életveszéllyel járó vállalkozás lebonyolítása Görgey Guidóra hárult. Ő ekkoriban egy tiszta szívű 24 éves fiú volt, Szerb Antal lelkes olvasója, többszörösen kipróbált, bátor embermentő. Személyesen nem ismerte Szerb Antalt, de minden könyvét olvasta. Minden létező kitüntetését feltűzte zubbonyára, és megfelelő, dokumentálható, 

valós igazolás hiányában, egyenruhája erejében, a jó Istenben és a vakszerencsében bízva motorra pattant.

Könyvében így emlékezik az akcióra:

„Hétvége volt, meleg nyári nap. A laktanya kapujában az őr felszólításomra kinyitotta a kaput. Egy nagy udvarban találtam magam, ahol néhány munkaszolgálatos lézengett. Az egyiket megkérdeztem, ismeri-e Szerb Antalt, és igenlő válaszára megkértem, küldje őt ki hozzám. (...) Nemsokára odajött hozzám. Vékony volt, inkább alacsony, szemüveges, és nagyon rokonszenves. Megmondtam neki, hogy író barátaitól jövök, akik egyetértenek velem abban, hogy nem lesz jó végük azoknak, akik egy munkaszolgálatos század kötelékében vannak. Mondtam, hogy érte jöttem, hogy van egy biztonságosnak tűnő hely a számára az egyik budapesti katonai kórházban, ahol már többen állnak védelem alatt. Azt javasoltam, hogy ne szóljon senkinek, hozza ki a legszükségesebb holmiját és üljön mögém, mindjárt odaviszem. Kértem, hogy siessen, mert nincs semmiféle papírom, ami a laktanyában való tartózkodásomat igazolná. Szerb kissé meghökkent, érthető módon habozott, aztán azt válaszolta, meg kell beszélnie a dolgot a barátaival. Arra kért, hogy másnap jöjjek vissza érte, illetve a válaszáért. Ezt nem vártam, ilyen elutasításban addig még nemigen volt részem.”

Ehhez tudni kell, nem Szerb Antal volt az első, akinek az életének megmentésében részt vett Görgey Guido, természetesen saját életének kockáztatásával. A Berkenye utcában szomszédjuk volt egy bizonyos Stricker nevű bankigazgató családja, akiknek 14 éves lányát habozás nélkül fogadta örökbe a Görgey család. Guidó legkisebbnek született, és születése után nem sokkal meghalt egyetlen lánytestvére papírjaival bújtatták vidéki rokonoknál és barátoknál a kislányt, akinek az életét így sikerült is megmenteni. Szintén utcabéli szomszédjuk volt a Magyar-Kaufmann család, akik a két fiatal katonatiszt, Görgey Guidó és Thassy Jenő önkéntes mentőakciójának köszönhették életüket.

„Elbúcsúztam és megígértem, hogy másnap visszajövök. Így is történt. Szerb megkért, jöjjek be a szobájába, ahol négy-öt barátja várt ránk. (Mint később megtudtam, köztük volt Halász Gábor, a kiváló esszéíró és a Babits által „angyali költőnek” nevezett Sárközi György is.) A körülbelül 10 perces beszélgetésből arra emlékszem, hogy Szerb azt mondta, nem tud velem jönni, mert nem tudja magára hagyni a barátait és mert reméli, hogy akkor is megmenekül, ha ott marad. Azt az érthetetlen okot is felhozta, hogy

ő az életében nem követett még el törvénytelenséget. Nyelvemen volt, hogy miféle törvénytelenségről beszél, mikor az egész világ körülöttünk törvénytelen?

De nem vitatkoztam, láttam, döntése végleges. Aztán megkérdezte, miért teszem ki magamat a veszélynek, és hogy miért pont őt akarom megmenteni? Talán az irodalomban betöltött szerepéről beszéltem, vagy arra, hogy legtöbb könyvét olvastam, és hogy végtelenül tisztelem. Azt válaszolta, még sohase érezte annyira az írott szó erejét, hogy azzal egy ismeretlen emberre ennyire lehetne hatni.”

„Szerb Klári később megmutatta nekem férje egyik utolsó levelét, melyben látogatásomról Szerb Antal ezt írta:

„Itt járt nálam az Úristen szárnyas angyala, aki visszaadta az emberiségbe vetett hitemet.”

Ahogy Görgey Guidó fogalmazott, az „áldatlan emlékű” Boldizsár Iván Túlélők címmel írt színdarabot az azóta viszonylag ismertté vált jelenetből, azonban a történet főszereplőjének megkérdezése nélkül. Görgey nehezményezte, hogy a darab szerint neki életreszóló lelkiismeretfurdalása lett volna, amiért nem beszélte rá, akár erőnek erejével Szerb Antalt a távozásra – erről szó sem volt. Nem vállalhatott felelősséget egy, bár a tiszta jószándék vezette, de mégiscsak hajmeresztő vállalkozás biztos sikeréért. Mi van, ha nem engedik át őket a kapun, ha lelövik őket ott helyben, vagy ha útközben, a légiriadó alatt maradnak ott valahol? És mi van, ha nem bizonyul biztonságosnak az annak remélt kórházi búvóhely? Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha. Az ifjú Görgey felajánlott egy lehetőséget, amit Szerb Antal – sajnos – nem fogadott el.

Szerb Antal

A történet tragikus folytatása ismert. Szerb Antal meghalt Balfon kedves barátaival, Sárközi Györggyel és Halász Gáborral együtt.

A Helyőrségi Kórházban rejtegetett zsidó származású barátok és ismeretlenek mind megmenekültek.

Akik nem maguk mentek el jobbnak remélt búvóhelyekre, esetleg haza, azokat idővel átvitték Görgeyék a Horánszky utcai jezsuita rendházba, így mindannyian ép bőrrel vészelték át a háború utolsó, rémes hónapjait. Egyedül néhány, a kórházban menedéket remélő, eredetileg sebesültként bekerült angol és amerikai hadifoglyot vittek el a németek.

Görgey Guido a háború utolsó hónapjait a Sólyom László vezette ellenállási mozgalom tagjaként töltötte gyakorlatilag folyamatos életveszélyben. A háború után a demokratikus rendőrség felállításának reményében dolgozott a főváros megtépázott közbiztonságának visszaállításán, majd amikor

megtagadta a kommunistákkal való szorosabb együttműködést, a recski táborba zárták négy, hosszú évre 1949-1953-ig.

Az 1956-os forradalmat élete legszebb két heteként élte meg, de nem hitt annak győzelmében. 1957 januárjában hagyta el Magyarországot, rövid ideig Franciaországban élt, mielőtt New Yorkban költözött volna, ahol sikeres utazási irodát hozott létre. Ott is halt meg 2013-ban, 93 éves korában.

Példaértékű emberségükért Görgey Guido, Thassy Jenő, illetve Görgey édesanyja, Thierry Frederika postumus kapta meg a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet a Világ Igazai díját 1997-ben.

A Berkenye utcából rég, valamikor a háború után tűntek el Görgeyék, itteni létezésükre, hősies helytállásukra semmi nem emlékeztet.

Forrás:
Helyszínbejárás 2021. december, 
Görgey Guido: Két Görgey
Thassy Jenő: Veszélyes Vidék, Hátraarc
Budapest Történeti Levéltár
Arcanum
illetve itt és itt