A kérdés nem az, hogy leáll-e az AMOC-áramlat – hanem, hogy tudunk-e hozzá alkalmazkodni
Egy, az évszakok váltakozását és az élelmiszer-termelési rendszereket meghatározó, láthatatlan természeti folyamatról van szó, ami – úgy tűnik – már nem sokáig biztosítja számunkra a mindennapi boldogulást. De mit kell tudnunk az előttünk álló változásokról? Miért baj, ha egy áramlat leáll, és milyen hatással lesz mindez a napi betevőnkre, a gyermekeink jövőjére?
A rendszerirányítók
A tengeráramlatok a tengerek vagy óceánok vizének tartós vagy ciklikusan változó, egy irányba tovahaladó mozgásai.
Ezeknek az áramlásoknak az összjátéka nagymértékben meghatározza a Földön uralkodó éghajlatot és lakóhelyünk időjárását.
Ezekben a folyamatokban számtalan más tényező is szerepet játszik, mint a Föld forgása, a tengerfenék domborzata vagy éppen a víztömegek hőmérséklete, illetve a tartósan egy irányba fújó szelek. Tehát egy rendkívül bonyolult rendszerről van szó, aminek minden részletét most nem tárjuk fel, de nem is ez a célunk.
A lényeg az, hogy megkülönböztetjük a hideg és meleg áramlatokat. A hideg áramlatok a Sarkvidékek felől haladnak az Egyenlítő felé (vagy az Egyenlítőtől messze helyezkednek el, azzal párhuzamosan), és hideg tengervizet szállítanak. A meleg áramlatok az Egyenlítő felől haladnak a Sarkvidékek felé (vagy az Egyenlítőhöz közel helyezkednek el, azzal párhuzamosan) és meleg tengervizet szállítanak.
A Golf- és az AMOC-áramlat
A Golf- és az AMOC-áramlat (Atlantic Meridional Turning Circulation, vagyis az Észak-atlanti meridionális áramlási rendszer) egymástól elválaszthatatlanok. Az AMOC az Atlanti-óceánban található, a meleg víz áramlását szállítja az egyenlítőtől északra, majd a hideg víz visszafolyását biztosítja a mélytengeri áramlásokon keresztül.
Az AMOC fontos szerepet játszik a Föld klímájának szabályozásában,
mivel a meleg víz áramlása hozzájárul a trópusi és mérsékelt éghajlatok kialakulásához, míg a hideg víz visszafolyása csökkenti a hőmérsékletet és befolyásolja az időjárást.
A két áramlat együtt egy nagyon erős, meleg és gyors áramlási rendszert alkot, ami erősen befolyásolja azoknak a szárazföldi területeknek az éghajlatát, amelyek közelében elhalad. Hatással van az évszakok váltakozására, az időjárásra, ezeken keresztül az egész élelmiszer-termelési rendszerre, de a leghétköznapibb életszituációkra is. Gondoljunk csak arra, mit jelentene egy házat kifűteni egy mínusz harminc fokos tél folyamán vagy milyen hatással lenne a krónikus betegségben szenvedők számára egy negyvenöt fokos nyár.
Arról már sokat hallottunk, hogy ha a Golf-áramlat leállna, akkor Észak-Európára Szibériához hasonló éghajlat várna. Magyarországra kevesebb csapadék érkezne, mert hiába vagyunk messze az áramlat érintette térségektől, az onnan érkező ciklonok gyengülnének vagy elmaradnának, így hozzánk sem érkezne meg a szükséges csapadékmennyiség.
De mi történne, ha az AMOC állna le? Csak pár megállapítás a lehetséges forgatókönyvekből:
- az északi félteke jelentős lehűlése
- az Atlanti-óceán vízszintjének emelkedése
- gyakoribb szélsőségek, pusztítóbb viharok
- árvizek és kiszáradt medrek
- kezelhetetlen időjárásbéli szélsőségek
- az élelmiszer-ellátás problémája
- a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülése
- a víz körforgásának kiszámíthatatlan zavara
- a növénytakaró megváltozása és az ökoszisztémák egyensúlyának felborulása
és minden, ezekkel összefüggésbe hozható gazdasági és társadalmi probléma. Gyakorlatilag a földi élet teljes zavara következne be.
Hogyan is működnek az áramlatok?
A hideg sós víz sűrű és nehéz, ezért az Atlanti-óceán északi részén mélyen az óceánba süllyed, és a tengerfenék mentén mozog, amíg fel nem emelkedik az Egyenlítő közelében (általában a Csendes-óceánon és az Indiai-óceánon). A Nap hője felmelegíti a vizet, a párolgás pedig sósabbá teszi. A meleg sós víz a Golf-áramlaton keresztül felfelé halad a tengerparton, felmelegítve az Egyesült Államok keleti partvidékét és Nyugat-Európát. Amint a víz kiengedi a hőjét, és eléri az Atlanti-óceán északi részét, ismét hideg és sűrű lesz, és a körforgás folytatódik.
Az egyik nagy probléma azzal van, hogy ahogy a gleccserek és jégtáblák olvadnak, egy kevésbé sűrű édesvizet engednek az Atlanti-óceánba, ami megakadályozza a víz süllyedését és a természetes keringést. Felborul az édes- és sós vizek rendszere, lelassul az áramlás, ez egy olyan változás lavináját indítja el, ami beláthatatlan következményekkel járhat.
Fontos tudnunk azt is, hogy a jégtakaró olvadásának okai egyértelműen az emberi tevékenységre vezethetőek vissza: fosszilis tüzelőanyagok, szén-dioxid-kibocsátás, üvegházhatású gázok és globális felmelegedés. Ezek együtt egy bonyolult összefüggés- és hatásrendszerben vezetnek odáig, hogy a jégtakarókat egyre gyorsuló ütemben veszítjük el, ami
nemcsak a jegesmedvéknek tragikus,
hanem a teljes áramlási rendszerre hatást gyakorolva a mi életünk is ellehetetlenülhet.
A jövő elkezdődött
Az 1950-es évek óta az AMOC 15 százalékkal lassult, és a legfrissebb adatok szerint az elmúlt ezer év leggyengébb állapotában van. A legújabb éghajlatmodellek szerint a globális felmelegedés további 34-45 százalékkal is gyengítheti ezt az áramlást, nem beszélve a legfrissebb forgatókönyvekről, amelyek még ennél is katasztrofálisabb jövőképet vázolnak fel. És nem a távoli, 2100-as években, hanem még a mi életünkben, 2050 körül.
Az IPCC hatodik értékelő jelentése szerint a jelenleg is zajló éghajlatváltozás mértékére évezredek óta nem volt példa a Földön, már most is számos időjárási és éghajlati szélsőséget okoz a világ minden régiójában. Persze,
a Föld éghajlata korábban is változott, csak egyáltalán nem ilyen gyorsan.
Európában folyamatos felmelegedés figyelhető meg. Az éves középhőmérséklet emelkedése évről évre töretlen, gyakoribbak és súlyosabbak a meteorológiai aszályok, a havazási időszak hossza csökken, a hőhullámok és a napi maximum hőmérsékletek növekedése figyelhető meg, csökken a talajnedvesség, egyre gyakoribbak az erdőtüzek és a szélsőséges légmozgásokkal járó káresemények.
A változások iránya tehát egyértelmű. Már csak egy kérdés maradt: ilyen helyzetben mégis mi a teendő?
Nem kellenek a brit tudósok ahhoz, hogy megmondják…
Igen: volt már a világtörténelemben áramlatlassulás, és megannyi más változás is, amivel igyekeznek megnyugtatni a könnyen kételkedő vagy éppen érdektelen struccpolitikusokat. De most mások a körülmények a globális felmelegedés esetében is: olyan rendszerről beszélünk, aminek minden eleme változik, és sajnos egymás hatását felerősítik a számunkra kedvezőtlen irányban. Ráadásul az egésznek a motorja, a szén-dioxid-kibocsátás továbbra is zajlik, az üvegházhatású gázok mennyisége a levegőben nem stagnál, hanem növekszik.
S valóban, volt már éghajlatváltozás a Föld történetében, de
nem is a Földet kell félteni, hanem minket.
Egy ilyen érzékeny rendszer, mint a túlnépesedett emberiség nem képes ilyen gyors folyamatokhoz alkalmazkodni. Azt kell egyszer és mindenkorra megértenünk, hogy nem takarózhatunk olyan balgaságokkal, miszerint „olvadtak régen is azok a jégtakarók, aztán mi lett belőle: semmi”, mert ha elolvadnak, a mi életterünk is jelentős mértékben csökkenni fog. A tengerszint egyre emelkedik, és egyre több tengerparti nagyvárost, illetve termőterületet fog elnyelni.
Nem háríthatunk azzal sem, hogy „de hát mit tehetnék én egyedül”, mert ebben a rendszerben valóban minden apróság számít. Ideje elkezdeni komolyan venni a tudományt és vállalni a felelősséget. Értem én, hogy megéltünk már sok tévedést, ki tudja, igaza van-e a tudósoknak, de nem kockáztattunk közben megközelítőleg sem ennyit, mint most. És nem véletlenül fogalmaz úgy a mai kor tudósa sem, hogy forgatókönyv. Milyen alapon is várnánk el bárkitől, akár a világ legnagyobb elméitől, hogy egy olyan bonyolult rendszerben, mint a földi élet, bármit is biztosra meg tudjon mondani a jövőre nézve. Tehát ha a részletek változhatnak is, az irány sajnos egyértelmű.
Érdemes tehát tájékozódni, és érdemes felkészülni. Nem kell depresszióban a világvégét várni, de el kell kezdeni számolni olyan lehetőségekkel, amelyek kihívások elé állíthatnak bennünket a közeljövőben, és amelyek kikerülhetetlenek lesznek. Tudnunk kell, mit kezdjünk a hideggel és a meleggel, a kertünkben teremni képes növények kicserélődésével, nem árt tudnunk, mit tegyünk, ha vízparti házunknál kiönt a folyó, vagy hogyan oldjuk meg, ha nyáron kéthavi csapadéktól kell elbúcsúznunk. Ugyan, ott az öntözőrendszer – gondolják sokan: és ha kevés az áram? Ha korlátozott a vezetékes vízvételezés? Ha kiszárad a kút és nem volt eső, amit összegyűjthettünk volna? A helyzet könnyen bonyolódik, ugye?
Summa summarum: túl sok vészharangot kongattak már ahhoz, hogy hiteltelenné tegyük az áramlatokkal kapcsolatos forgatókönyveket. Az egyértelműen látszik, hogy meghatározó változások elé nézünk, és az áramlatok életében bekövetkező minden egyes átalakulás a mi életünkre is hatással lesz. És ezen a ponton teljesen felesleges azon vitázni, ki mit tehetne: a politika, az ipar, a gazdaság, a nagytőke, a civil szféra, az érdekvédelem, az EU, a nemzetek és a szakemberek. Dűlőre jutni itt úgysem fogunk.
Ezért csak egy feladat maradt mindannyiunk számára: a befogadás. Befogadni azokat az információkat, amiket a területen jártas, sokat megélt és hihetetlen tudással rendelkező szakemberek évtizedek óta próbálnak átadni nekünk. Befogadni a változtatás lehetőségét, minden olyan elemével együtt, amiket saját életünkben is alkalmazhatunk. És befogadni a ránk váró világot, aminek sok részletén már változtatni nem fogunk tudni, de alkalmazkodni hozzá még van esélyünk.
Mindez nem a katasztrófáról és nem a világvégéről, hanem a lehetőségekről és a megoldásokról szól.
Források:
Nyitókép: 123RF
