ZónánTúl

Szubjektív válogatás: az ország legszebb vasútvonalairól a téli tájat is megcsodálhatjátok!

Autó helyett vonattal is remek lehet egy téli kirándulás! Az ország legszebb vonatos útvonalaiból ajánlunk néhányat, a válogatás teljesen szubjektív, csupa olyan, ami nekem valamiért egy kicsit a szívem csücske. Bátran ajánlom őket egy-egy havas, deres téli napra!

A Dunakanyarban

A Dunakanyar minden évszakban csábító, és a főváros szívéből gyakran induló szerelvényekkel a Börzsöny legszebb részeit fedezhetjük fel, ha a Duna bal partján indulunk Vác-Szob irányában. Nagymarostól már gyönyörködhetünk a túlparti Pilis szelíd vonulatában, a fent ékeskedő Visegrádi várban. Kellemes téli sétát tehetünk Verőcén, Nagymaroson vagy a festői Zebegényben. Ha több mozgásra vágyunk, akkor számtalan turistaút csalogat a Börzsönyben, de érdemes előre tájékozódni, mert olykor vadászat miatt a jelölt utakat egy-egy területen lezárja az erdészet: ez a honlapjukon mindig előre jelzik! Aki pedig még vasutazna egy kicsit, Kismarosról Királyrétre haladhat tovább, ahol kellemes hangulatú látogatóközpont is van.

borzsony-teli-vonatozas

 

Diósjenő és a Börzsöny

Vácról kis piros vonattal utazhatunk Diósjenőre, ami gyönyörű patakvölgyeken, erdőkön halad át, ez egy igazi romantikus téli utazás a Börzsönyben! Itt kalandpark és szabadidőpark várja a kirándulókat, és a Csóványosra vezető túra kiindulópontja is lehet.

Pilisi túra

Az S76-os vonat Budapesten Rákos állomásról indul, és szépen végiglátogatja Pest jó néhány kerületét. Az Északi összekötő vasúti hídon át megérkezik Óbudára, majd az Aquincum megálló után elindul a Pilis felé. Üröm, Solymár, Pilisvörösvár mind szemrevaló és megnézendő települések, Solymáron a Paprikás patak szurdokvölgye, Pilisvörösváron a bányász emlékek kínálnak újabb programot. Az erdő pedig remek turistaútvonalakkal hív túrákra. A vonat hegyek-völgyek ölelésében kanyarog, alagútba is bújik, majd befut Piliscsabára. Itt megtekinthetjük az Ősök parkját, felsétálhatunk a Kálváriadombra is, és szintén szép kirándulásokat tehetünk a környéken.

Gödöllő, a királyi városka

Budapestről Gödöllőre is kivonatozhatunk. Hogy mi minden látható ebben a kisvárosban, arról már meséltem részletesen. A Királyi kastély, az Erzsébet park és az Arbopark télen is kihagyhatatlan programok! December végéig még a Karácsonyház is várja látogatóit.

Dél felé: Dinnyés

Ha a déli irányba indulunk, vonattal eljuthatunk Dinnyésre. A Várpark egy pici mesevilág, ami a hidegben is szép arcát mutatja, Magyarország legszebb várainak kicsinyített másai vannak itt, és a vonatról megtekinthetjük a jégbe-hóba burkolózott Velencei tavat, a telelő vízimadarakat.

 

A Bükk hegységben

A Bükkben a Lillafüredi kisvasút január 8-ig szállítja az utasokat Miskolcról Diósgyőrön át a mesés szépségű Lillafüredre. Ha szeretnénk látni a hófehérbe öltözött bükkösöket, a jégbe dermedt vízesést, sétálni egyet a hideg, friss levegőn, akkor mindenképpen ki kell használni ezt az időt! A végállomáson van egy igazi, kacsalábon forgó kastély is! Egészen könnyű megforgatni, két gyerek is képes rá, egyébként egy fából készült, aprócska kastélyról van szó, amibe pár gyerek fér be.

Veszprémtől Győrig

Hazánk legszebb vasútvonala Veszprém és Győr között zakatol. Műszakilag egyedülállóak a Porva-Csesznek és Vinye között húzódó völgyhidak és alagutak, amelyeken áthaladnak a vonatok. A Bakony vadregényes völgyei és havas-deres bércei télen is csodálatosak. A téli túrázók szerelmesei Vinye állomáson leszállva gyönyörű gyalogtúrát tehetnek a Cuha patak mentén vagy az erdők mélyére.

 

Budapesten, a Budai hegyekben

Aki nem mozdulna ki a fővárosból, annak ott a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, amely egész télen, hétfő kivételével mindennap szállítja az utasokat. A vidékieknek is érdemes ezért az élményért ideutazni, a Déli pályaudvartól villamossal könnyen elérhető a Hűvösvölgyi végállomás. A 12 kilométeres vonatút során a Budai hegység legszebb részeit látogathatjuk végig, a nyomvonal átbújik egy alagúton is. Virágvölgy állomásról tíz perces sétával elérhetjük a Normafa téli sportközpontot, ahol a szánkózás szerelmesei hódolhatnak a szenvedélyüknek, de van ott játszótér és pompás budapesti panorámában is gyönyörködhetünk.

 

Plusz egy tipp vonatbolondoknak

És még egy tipp azoknak, akik ugyanúgy szeretik a vonatokat, mint jómagam. Egy kirándulásnak kellemes befejezése lehet egy könnyű vacsora a Keleti Pályaudvar mellett a Lakomatív Sörözőben. Ne riasszon el senkit a neve, ez egy kedves, kockásabroszos vendéglő, ahol remek, házias ízekkel lakhatunk jól, és ami a lényeg:

az italok minden asztalra egy kisvonattal érkeznek!
lokomotiv etterem

 

Ajánljuk még:

Időkapu nyílik Zsámbékon: gyere velünk a középkorba! Fékomadta!

Hatodik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legkülönlegesebb interaktív történelmi fesztiválját a zsámbéki Fékomadtát, ahol megelevenedik a középkor – harcosok, lovasok, kézművesek, zenészek, bábosok. A közönség aktívan becsatlakozhat, és persze a középkori gasztronómia és remek zenekarok koncertjei, valamint az esti fáklyás felvonulás és folkkocsma sem maradhat el! A tartalmas, rendkívül informatív, család- és oktatásbarát fesztivál keretében, első alkalommal rendezik meg a „Királyok útja” Visegrád-Esztergom-Zsámbék történelmi teljesítménytúrát, amelyen lovasok és gyalogosok vesznek részt korhű felszerelésben, ahol a résztvevők komoly szakmai zsűri jóváhagyásával vehetnek részt.