Selmecbánya, a mesébe illő, pasztellszínű bányaváros

A tavaszi túrák célpontjaként szeretek olyat választani, ahol nemcsak természeti szépségekkel találkozhatunk, hanem a kedvezőtlen időjárásra is felkészülve, városi séta, történelmi nevezetességek, múzeumok is szóba jöhetnek. Így esett most Selmecbányára a választás, és már hetekkel az utazás előtt lázban égtem. Annyi érdekességet gyűjtöttem össze, hogy az nem fért volna bele két hétbe sem!

A hegyekkel körülvett, káprázatos fekvésű város a Világörökség része, az európai bányavárosok legszebbike. Máig megőrizte ódon városképét, történelmi hangulatát. Nekem, akinek talán 100 évvel korábban kellett volna születnem, minden ilyen kisváros az otthonosság érzetét kelti. Szeretem megismerni a történetét, a valaha itt éltek mindennapjait.

Selmecbánya története színes és fordulatos, mint a közép-európai jelentősebb városoké általában. A hegységben talált nemesfémeknek köszönhetően már a 11. századtól bányavárosként jegyezték, a tatárjárás után elsők közt lett szabad királyi város. Német bányászokat telepítettek be, akik modern technikát hoztak a gazdag érclelőhelyre. Mária Terézia 1763-ban alapított Bányászati Akadémiát, amely a világ első felsőfokú műszaki iskolájának számított.

A bányák kimerülésével, a 20. század történelmi viharaival a város fénye megkopott, de elzártsága, nehéz megközelíthetősége miatt meg tudta őrizni középkori barokk városképét. Az évszázadok során leromlott épületeket sorra újítják fel, van látnivaló bőven. Elég elindulni a főutcán, és szinte minden ház mesél valamiről. A régi feliratok közt bőven találunk természetesen magyar nyelvűeket. Ha beteltünk a házak látványával, a harangjátékkal, a lépcsősorokkal, tornyokkal, akkor feljebb kell menni, hogy még többet láthassunk a városból.

Nem nehéz, mert itt nincsenek vízszintes utcák, minden fel- vagy lefelé szalad. Bárhonnan indulunk fölfelé, akár az Óvárba vagy a Leányvár felé, hamarosan ott fekszik alattunk a város kis, színes házaival, mint egy élő terepasztal. Nekünk szerencsénk volt, mert a szeszélyes tavasz egyik reggelre friss hóval hintette be a környéket, éppen csak annyira, mint amikor Holle anyó lágyan megporcukrozza a várost: így még finomabban simultak egymásba a pasztell árnyalatok.

Kálvária. Fotó: Halmos Monika  

Selmecbányán kihagyhatatlan a Kálvária. 23 stációjával, háromnyelvű felirataival és páratlan elhelyezkedésével méltán vívta ki a legszebb kálvária címet. A stációk eredeti domborműveit az Óvár múzeumában csodálhatjuk meg. Érdemes betérni az akadémiai botanikus kertbe, ahol hatalmas famatuzsálemek susognak emlékezetükből. 

Arborétum. Fotó: Halmos Monika 

A fából faragott városka, a selmecbányai Betlehem is egy jellegzetes látványosság, de egy bányavárost nem hagyhatunk el anélkül, hogy ne vessünk pillantást a bányászat történetére. Itt többféle módon is bővíthetjük ebbéli ismereteinket: szabadtéri bányászati múzeum, bányalátogatás, séta Glanzenberg-aknában – egytől-egyig izgalmas utazás a bányászok mindennapjaiba, az ezüst- és nemesfémbányászat világába, amely évszázadokon át formálta a város életét.

A bányában. Fotó: Halmos Monika 

Selmecbányán lehet jókat enni és inni: a szlovák specialitások mind megtalálhatók a nemzetközi konyhák kínálata mellett. Házi sörfőzdében kóstolhatunk helyben készült sört, megízlelhetjük a remek felvidéki ribizli- és egresbort, tehát a szellem és lélek mellett a meredélyeket megmászó testnek is jut felejthetetlen táplálék.

Az utazásra készülve belebotlottam a Gasztroangyal Selmecbányán forgatott epizódjába. Marcsi ebben a részben burgonyás-brindzás derelyét készített az ottaniakkal. Összefutott a számban a nyál, és sikerült is ezt a fogást rögtön az első kis étteremben becserkészni. A kis derelyék héjában sült összetört burgonyából készült tölteléket rejtettek, majd kifőzve füstölt szalonnán pirított hagymában megforgatták őket. Tetejére gazdagon morzsolt juhtúróval és tejföllel meglocsolva tálalták. Nem tudtunk betelni vele mi sem!

Derelye. Fotó: Halmos Monika  

Ha Selmecbányára utazol, jó tudni, hogy a világhálón szereplő, és a kedves nyomtatott prospektusokban megtalálható nyitvatartási idők egyáltalán nem érvényesek. Random módon lehet nyitva találni éttermet, boltot, múzeumot, de nagyon szívélyesek és kedvesek az idegennel, igyekeznek találni közös nyelvet, ha nem értik az általunk beszélteket. Szeptemberben a szalamandra ünnepség rendezvénysorozata vonz sokakat ide. A sokszínű program központi eleme a foltos szalamandra, amely a monda szerint elvezette a helyi lakosokat az arany- és ezüstlelőhelyekhez.

Szerelemmúzeum. Fotó: Halmos Monika  

Oda vagy visszaúton mindenképp érdemes megállni Szentantalon. A település fölé terebélyesedik a kastély, amely kívülről nem sokat árul el az utazónak. Ám odabent! A kastély pompás termei vezetéssel látogathatók. Meglátogattunk az utóbbi időben számos hazai kastélyt, de ilyen gazdag kiállítást, ennyi gyönyörűséges bútort, kézzel festett tapétát, csodaszép műkincseket, sehol sem láttunk. Az egyik ámulatból a másikba estünk, a borvörösbe öltözött 24 személyes ebédlő, a kínai szoba, az arany szoba, a botanikai illusztrációkkal festett asztal szavakkal le nem írható.

Fotózni viszont szigorúan tilos, ezért aki szeretné látni a Koháry kastélyt, annak tiszteletét kell tennie Szentantalon. A Koháry kastély különlegessége – akárcsak a tiszadobi Andrássy kastély esetében –, hogy naptárszámszimbólum szerint tervezett épület: 365 ablaka, 52 terme, 12 kéménye, 7 árkádja és a négy évszak alapján 4 bejárata van. A várkastély mellett nagy angol park terül el, tavakkal, vízeséssel, remetelakkal, gloriettel, „mely utóbbiból felséges kilátás nyílik, különösen Hont vármegye déli tájára.”