ZónánTúl

Négy néni egy kis falut a világ közepévé tesz – egy bakancslistás, gőzgombócos hely idehaza

Az időseknél lapulnak az igazi kincsek, amiket csak az szerezhet meg, aki oda tud rájuk figyelni. A kultúra, a hagyományok és a lélek különös találkozása lehet ez – amit egyszer az életben mindenkinek át kell élnie. Túl a Dunán, egy erdőkkel övezett kis településen, Geresdlakon, az összetartás és vendégszeretet hazájában az élő hagyományőrzésről és a gőzgombócokról beszélgettünk.

 

Az első gőzgombócok az 1740-es években főttek meg a geresdlaki háziasszonyok konyháiban. Az élesztővel és zsírral készített tészta szigorúan szerdai és pénteki napokon került az asztalra. Ahogy hallgatom Kató nénit, egyre csak éhesebb leszek. „Reggel a háziasszony felrakta a babot vízzel levesnek, bezöldségelte, főni hagyta. Mikor megpuhult a bab, rántást készített zsírral, liszttel, őrölt paprikával. Ezzel egyszerre tudta elkészíteni a babfőzeléket és a levest is. Ehhez készült a gőzgombóc: azaz kelt tészta. Az élesztőt cukros tejben felfuttatta, ehhez hozzáadta a lisztet, kis zsírt – én egy tojást is szoktam. És sót. Mert a geresdlaki gőzgombóc sós. A legtöbb helyen édes gombócot készítenek, amit szilvalekvárral töltenek, vaníliasodóval öntenek le és darált mák-dió-porcukor keverékével szórják meg.”

Panni néninek is meghoztuk a kedvét a visszaemlékezéshez, boldogan csatlakozik hozzánk: „A gőzgombócot párolva és sütőben is el lehet készíteni. Nagyanyáink öntöttvas lábasban főzték, vizet tettek alá, a lábast pedig kendővel fedték be. Később sütőben sütött változata is elterjedt, van aki kifejezetten ezt szereti szép barna kérge miatt. De a húst kedvelők is megtalálják a számukra örök kedvencet: a húsos gombócot. Ehhez zsírral megpirítjuk a hagymát, a savanyúkáposztát kicsit átmosva rátesszük a hagymára, erre kerül a főtt füstölt tarja. Ezt háromnegyedig puhára főzzük. Kisebb méretű gőzgombócokat készítünk, betakarjuk vele a hús tetejét, lefedjük, így készítjük el a húsos gombócot.”

De hogy lesz egy kedvelt ételből a falu hírnöke, és tizennégy évnyi töretlen siker?

Kell hozzá egy polgármester, aki lelkes látogatója a helyi étteremnek és egy ügyeskezű szakács, aki ismeri a sváb gombóc titkait. Így történt közel másfél évtizeddel ezelőtt, hogy Dr. Habjánecz Tibor – egy a geresdlaki közösségi étteremben eltöltött ebéd után – megálmodta a Gőzgombóc Fesztivált.

 

 

A legelső fesztiválon csak helybeliek vettek részt. Később már érkeztek csapatok a környező falvakból, majd távolabbi vidékekről is, egészen addig, hogy tavaly már harminc csapat nevezett a versenyre Magyarország és a környező országok számos településéről. A fesztiválon természetesen a gőzgombócé volt a főszerep, és persze Gertrúd nénié, aki nem kevesebb, mint hetven éve gyúrja a gombócot, ott volt a legelső fesztiválon is, és

nem jön zavarba attól sem, ha rózsa alakú gőzgombócot kérnek tőle.

„A hagyományos receptek mellett készülnek édes és kifejezetten különleges változatok is. A csapatok értékelése sem mindennapi: a szemfüles zsűri az ízélmény mellett pontozza a terítéket, a csapatot, és külön elismerést kap a legjobb káposztásgombóc, a legjobb babos gombóc, a legötletesebb vagy éppen legrégebbi teríték, de még a legcsinosabb vagy legvidámabb csapat is. A fődíj pedig nem más, mint a Varga Etelka által készített Knédli Rézi, a kékfestő ruhába öltöztettet vándorbaba, aki évről évre más csapat otthonában idézi fel a nap emlékeit.”

Panni néni a babakiállítás történetéről és a helyi sváb közösség életével folytatja, amely egyedülálló módon elevenedik meg a népviseletek, életképek és személyes emléktárgyak között. Tímea a mézeskalácsfalu tíz évébe kalauzol, ahol elém tárul egy egész falunyi mézeskalács megalkotásának hihetetlen világa. Kató néni sem győzi felsorolni az év élményeit: a helyiek által megtermelt szőlőkből készült falu bora, a geresdi terményáldás, szüret, a finn-magyar majális asszonycipeléssel, csizmahajítással, gerenda- és gyufadobálással. A minden évben türelmetlenül várt Szurdokfeszt a helyiek nyitott pincéivel, a virágosítási verseny, a Geresdlakért díj, a grambachi testvérkapcsolat, a helyi Túracsoport szervezett kirándulásai, és

az egyre növekvő finn lakosság sajátos újításai: a Nord Walking és a finn gasztronómia helyi jellegzetességei.

Cipészműhely, hangszer-, ágynemű-, kézimunka- és sváb kendő kiállítás, tájház és futómuskátlikkal övezett kis utcák vannak errefelé.

A beszámolókkal együtt lüktetve egyre nehezebb elfogadnom a tényt: idén szeptemberben nem élhetem át ezt az élményt, a vírushelyzet miatt ugyanis törölni kellett a programot. Még sincs okom a csüggedésre, hiszen annyi meglepetést, látnivalót és izgalmat kínál a gőzgombóc hazája, hogy talán az előttem álló egy év is kevés lesz arra, hogy mindet megtapasztalhassam.

A barátságos, vendégszerető légkör mágnesként vonzza az ide látogatót, és aki egyszer átadja magát a helyi közösség szellemiségének, az nehezen szakad el tőle. Amíg el nem jön a jövő szeptember, addig járjuk végig a helyi bakancslistát, élmény van bőven, több évre való!

Addig is, ha gőzgombócot ennétek, Borbás Marcsinak van egy igen jó receptje!

Ajánljuk még:

Régi szokás új szerepben: tízéves a tótvázsonyi komatál hagyománya

A húsvéti ünnepkör a húsvét utáni első vasárnappal, azaz fehérvasárnappal zárul – ezen a napon vetették le az egy hétig viselt fehér ruhát a nagyszombaton megkeresztelt felnőttek, a katekumenek. Hagyományaink gazdag tárházában erre a napra is jutott bőven érdekes szokásanyag, melyek többsége mára már kiveszett vagy átalakult, esetleg új formában él tovább. A komatál eredetileg kapcsolatépítő, barátságkötő, azt megerősítő szokás volt, helyenként pedig a mátkaválasztással is összefüggött. Tótvázsonyban új hagyományt teremtettek a régi nyomán: 2014 óta komatállal köszöntik a közösség újszülőtt tagjait és a faluba beköltöző családokat. Példaértékű kezdeményezés, amely ma már új szokássá alakult Tótvázsony közösségében.

 

Már követem az oldalt

X