Mi a valóság a tökéletes, utazós fényképek mögött?

ZónánTúl

Mi a valóság a tökéletes, utazós fényképek mögött?

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, utazási szokásaink megváltoztak. Míg régen, az internet előtti (h)őskorban térképek és útikönyvek segítették a tájékozódásunkat, addig ma elég megnyitni egy böngészőt, és már ott van karnyújtásnyira előttünk az egész világ. De mi az ára annak, ha egy helyet túlságosan felkapnak? És mi van a tökéletes fotók mögött?

Emlékszem, gyerekkoromban mindig izgatottan vártam, hogy kijöjjön az új, nyári utazási katalógus, és lehessen belőle szemezgetni. Ma pedig már elég annyi, hogy szembejön velem a világhálón egy szép kép, és máris vadul azt nézem, hogyan tudok oda eljutni a legegyszerűbben és legolcsóbban. A közösségi média döntéseinkre gyakorolt hatása már-már félelmetes.

Felmérések szerint a 2000 után születettek 87%-a közösségimédia-oldalakról gyűjt inspirációt utazásaihoz.

Ezt a saját bőrömön is tapasztalom, holott én jó két évtizeddel a millennium előtt születtem. Az elmúlt egy évben nem telt el úgy hét, hogy ne jött volna szembe velem egy hallstatti kép. Hófödte hegycsúcsok, bűbájos házak, tavon úszó hattyúk. A tökéletes osztrák alpesi idill elengedhetetlen kellékei.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

 

Bár az Instagramra feltöltött 650 ezer poszt mindegyikét nem láttam, de úgy tűnik számomra, hogy

Hallstatt a legfelkapottabb digitális fotóalbum lett az elmúlt években.

Nem szeretem a tömegturizmust. Azokat a helyeket pedig különösen nem, ahol sorszámot kell tépni egy fotóért és kerülgetni az embereket az utcán. Látva azonban Hallstattról a szebbnél szebb képeket, ott motoszkált a fejemben a gondolat, ha már „mindenki” járt itt, akkor nekem is ideje lenne. Nem azért, mert lemaradok, vagy mert ciki. Hanem hogy a helyet az igazi valójában lássam. Nos, a jó hír, hogy a világörökségi oltalom alá tartozó falu tényleg olyan, mint a képeslapokon.

 
A falu minden szeglete kattintásért kiált. Valószínűleg pont ez lesz a veszte.

Évente 1 milliónál több turista özönlik ide, hogy elkészítse a kötelező képeket, és már rohan is tovább. Nem mélyül el a természet csendjében. Nem adja át magát a hely szépségének. Csak kiveszi a helyből önző módon azt, ami őt érdekli. 

Amikor Hallstattba utaztam tél végén egy hétvége erejéig, vélhetően a koronavírus okozta utazási stop miatt alig pár tucat turista lézengett a faluban. Ám nem lesz ez mindig így, ez csak egy ideiglenes állapot. Ahogy Európa több városát, mint Velencét, Dubrovnikot már agyonnyomta a turizmus, addig Hallstatt a maga bűbájos módján próbál védekezni a látogatók ellen.

Hallstatt nem múzeum, nem skanzen, hanem 800 ember otthona.

A házak előtt több helyen diszkrét, de határozott figyelmeztető táblák állnak az angol és a német mellett kínai, koreai és japán nyelven. A falu lakói örömüket fejezik ki a látogatókkal szemben, és szívesen fogadják őket. Ám rögtön alatta tisztelettel megkérik őket, hogy ne lépjenek be privát kertekbe és teraszokra fotózkodni. Ne használjanak drónokat és ne sértsék meg mások személyiségi jogait. Ne szemeteljenek az utcán, ne dobjanak el égő csikkeket.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

Bár a kedves üzenetek részben elérték céljukat, számomra kérdés, meg tudja-e őrizni Hallstatt érintetlenségét és mesebeli jellegét. Vajon a közösségi média felkap-e egy másik „hallstatti” helyet, amivel a falu mentesül a turistaözön alól? Bár a folyamat megállíthatatlan, örök optimistaként bízom abban, hogy Hallstatt a rá bízott világörökségi felelősséget kellő gondossággal tudja kezelni a jövőben is.

Nyitókép: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

Ajánljuk még:

Selmecbánya, a mesébe illő, pasztellszínű bányaváros

Egykor a leggazdagabb magyar város volt, meseszép házakkal, évszázadok gazdagságáról mesélő utcakövekkel, a hegyoldalban porcukorral meghintett fenyőfákkal, harangjátékkal és alkonyattól pislákoló, melegfényű lámpásokkal. Selmecbánya már a leírások alapján is a szívembe lopta magát, a látogatás pedig felért egy háromnapos utazással a dédnagyanyám pasztellszínű álommeséibe.