Luxusparfüm magyaroktól, magyaroknak – exkluzív bemutatón jártunk

„A téli Balatonnál nincsen lehangolóbb” – mondta egy Balaton-felvidéki ismerősöm nemrég. Egy pillanatig sem tudtam megsajnálni szegény panaszkodót, pláne miután visszatértem a december eleji, ködös-nyűgös agglomerációba (ami szintén nem olyan rossz, mint sokan gondolnák!).

A Balaton környéke télen is tartogat kincseket, csak lehet, hogy hosszabban kell ezeket keresni, mint a harmincfokos kánikulában, mikor minden kanyarban le akarnak nyűgözni bennünket valami eredetivel, helyivel, pótolhatatlannal. Ezek a jelzők persze nemigen illenek a bazársorok kínálatára. Azok a termékek, amik valóban kiérdemlik az ilyen dicséretet, nem feltétlenül a főutca forgatagában sorakoznak. 

Ez a gondolat kavarog bennem, miközben a tihanyi Belső-tó tükrét figyelem. A kőház, aminek ablakában nézelődök, illatárban úszik: az Eau de Tihany – Illatok Házában vagyok a tulajdonosokkal.

Nyárádi Zsolt és Hollán Éva több mint huszonöt éve házasok, és már annak is jó tizenkét éve, hogy megpecsételte sorsukat egy lekésett balatoni komp: a nyakukba szakadt pihenőidőt sétával töltötték, ekkor bukkantak rá a Batthyányi utcán kiadó, mára ikonikussá vált üzlethelyiségre.

„Kis túlzással azt sem tudtam, a veszprémi albérletünket miből fogjuk kifizetni, mikor Éva azt mondta, ő csak felhívná a tulajt, hátha miénk lehet a hely” – emlékszik vissza Zsolt. Persze nevet, miért ne nevetne: megérte bátornak lenni, hiszen 12 év elteltével két üzletet vezetnek, létrehozták a Bittera Gyula alapítványt és megnyitották az Illatok Házát, amely otthona a Levendula-és szappanmanufaktúrának is. Ami ennél is nagyobb szó, százévnyi kihagyás után ismét nevet, teret, rangot adhattak a tihanyi levendulának. Bittera Gyula nyomdokaiba léptek.

Ki az a Bittera Gyula?

A kérdésre az Illatok Házában berendezett kiállításon is választ kaphatunk, de az egy.hu egy korábbi cikkében is. Röviden: Bittera volt az a múlt századi gyógynövénytermesztő, aki a hazai illatanyaggyártást ipari szinten, profi módon űzte. Ő telepített először levendulát Tihanyba. A világ legnagyobb hatóanyag-tartalmú levendulája termett a balatoni domboldalban, a szó szoros értelmében virágzott az üzlet. A kommunista hatalomátvételt követően Bittera cégét államosították, a termőföldeket pedig az elvtársak akarata szerint beszántották, hogy szőlőt és más, hasznosabbnak ítélt terményt nevelhessenek a szorgos téesz-tagok.

„Tudtuk, hogy nagy vállalás lesz Bittera örökségét továbbvinni, de kevesebbet minek vállaltunk volna?” – veszi át a szót Éva. Hamar kiderül, az ő precíziója, tökéletességre törekvése és nagyszabású víziói nélkül sehol sem lenne az üzlet, aminek fennmaradásához persze ugyanennyire szükség volt Zsolt racionalitására, üzleti érzékére és tisztánlátása is. Rájuk nézve sejtem, hogy a szívvel-lélekkel dolgoznak, igazi missziót látva munkájukban. Hamar bebizonyosodik a feltételezésem, mikor Éva azt mondja: „az ember ilyet magáért nem tud csinálni. Valami olyanba kezdtünk, amit támogatnak a fentiek, ezért tud működni”.

Tárlatok és távlatok

Mikulás napja nagy mérföldkő volt a vállalkozás életében: bemutatták Tihany illatát, az első helyi niche parfümöt, a Premier-t. „A Balaton-felvidéki táj hangulata, esszenciája. Az időtlen nőiesség, ami minden nappal újjászületik. Az illatkompozíció nyitányában a levendula édeskés aromája keveredik a rózsabors fűszeres esszenciájával, melyet az enyhén gyümölcsös-virágos akkordok, a rózsa és magnólia követik. A hosszan tartó, füstös illatélményt végül az édes vanília és karamell, valamint a bársonyos szantálfa és ámbra izgalmas egyvelege koronázza meg” – mondják az illatról annak „tudományos leírásában”.

De nem lehet egy illatról olvasni, ahogyan igazán beszélni sem: érezni kell, aztán hagyni, hogy hasson ránk. A tulajdonosok ennek érdekében mindent meg is tettek: a személyes találkozás alkalmával nemcsak az illatot mutatták be, de mellé egy, külön a Premier mellé készült süteményt is feltálaltak. Illatolás közben illett enni, evés közben illatolni: a két inger így adódott össze egy, fantasztikus élménnyé.

 

 

Zsolték munkájukban nem ismernek kompromisszumot: nem érték be a legjobbnál kevesebbel, semmilyen vonatkozásban. Száz százalékig hazai terméket szerettek volna készíteni, aminek csomagolása és tartalma is magyarok szorgalmát dicsérik. Azt illatot a legnevesebb, szakmájában egyedüliként Franciaországban, az eredeti iskolában, Grasse-ban képzett parfümőr, Minya Viktória készítette, cirka nyolc év alatt.

Terveik szerint az új termék körül tavasszal, nyáron csapnak majd nagyobb hírverést, egyelőre az igazán lelkes követőknek, a valóban különleges karácsonyi ajándékokat kereső elhivatottaknak kedveznek: honlapjukon illatmintákat biztosítanak, illetve előrendelhetővé tették a parfümöt.

Csak most kezdődik el

Fontos nap volt ez a hétfő az Eau de Tihany életében, de megállás nincs. Zsolt és Éva lánya, Natália már a februárt várja: ő a második magyar hölgy, aki Minya Viktória után a grasse-i képzésre felvételt nyert. A világ minden pontjáról jelentkeztek idén is a felvételizők, s a több ezer jelölt közül választotta ki a zsűri azt a 12 embert, akit méltónak talált a szakma elsajátítására.

„Egésznapos felvételit tartottak, ahol tesztelték az általános műveltségünket és a szakmai ismereteinket, aztán beszélgettek velünk a víziókról és lehetőségeinkről. Hónapokkal később kiderült, hogy felvettek, amit el sem akartam hinni” – meséli a lány. Hozzáteszi: ez nem a szülei álma, hanem a sajátja, amit Minya Viktória műhelyében fogalmazott meg először, mikor ráébredt, nemcsak érdekli ez a szakma, de talán tehetsége is van hozzá.

Szerencsés találkozás az ilyen, ahogy a két nő sorsának összefonódása is sorsszerű: hiteles példára talált egy útját kereső fiatal, mégpedig a lehető legjobbra. Nati dicsérő szavakkal illeti a parfümőrt, sokszor-sokszor kiemelve, tudása mellett a hitelesség teszi Vikit igazi példaképpé.

 Hollán Éva és Nyárádi Zsolt

A magam részéről hiszem, hogy a példaképek fontosak, sokkal fontosabbak annál, amennyit hallunk, amennyit beszélünk róluk. Régóta érik bennem ez a gondolat, mert baráti, családi, munkahelyi beszélgetéseimben egymás után kerül felszínre a minket körülvevő tanácstalanság frusztrációja.

Épp ezért olyan nagy dolog, mikor egy unalmas téli napon, a Balaton partján példaképekre bukkanunk. Olyan emberekre, akik minden napjukkal bizonyítják, milyen a cselekvő szeretet, az értékes munka, a valóban minőségi termék.

Tihany illata minden magyar büszkesége lehet, az alkotóknak pedig mind hálával tartozunk.