„Itt egy nőt sosem hagynak magára” – egy magyar nő sorsa Szaúd-Arábiában

Magyarországon igen népszerűek a közel-keleti memoárok: nőkről szóló horrortörténetek, amikben többnyire elnyomásról, menekülésről, európai új életről írnak. Az ilyen történetekkel mindig az a gondom, hogy sokszor a traumák feldolgozásáról szólnak – mint az irodalom általában –, a való élet valósága viszont jóval komplexebb az ilyen kötetekben bemutatott sablonoknál. Hogy igazabb képet festhessünk, felkerestem néhány magyar nőt, akik Szaúd-Arábiában élnek. Megkértem, hogy meséljenek az ottani életükről, árnyalják, színesítsék a közel-keleti életről alkotott általános képet. Gabival beszélgettem először.

Mit szólsz ezekhez a regényekhez? – kérdeztem indításképp a negyvenes évei közepén járó temperamentumos magyar nőt, aki 2015 óta él kint a királyságban. „Rengeteg olyan dologról írnak, ami kizárólag a magasabb társadalmi rétegben fordul elő, holott az ő életük egészen más, mint az átlag szaúdiaké. Akikről írnak, többnyire perverz hercegek, akiknek hatalmuk van, és nem félnek Istentől... egy hétköznapi ember nem így él” – vágja rá azonnal. 

Ahogy beszélgetünk, lassanként megtudom: Gabi első férje görög volt, a második olasz, akivel tizenhat évet élt Észak-Olaszországban. Szaúdi férjével több mint tíz éve vannak együtt. A házasságkötési procedúrára évek mentek el, ugyanis

szaúdi állampolgároknak 40 év alatt némi kenőpénz és ismeretség nélkül képtelenség engedélyt szerezni az államtól egy külföldivel való házasságkötésre.

„Az engedéllyel járt egy papír is a férjemnek, amiben le volt írva, hogy milyen veszélyekkel jár, ha külföldivel házasodik. Még az utolsó pillanatban is figyelmeztették, hogy vigyázzon velem, mert egy európai nő elviszi majd a gyereket, meg sok pénzbe fog kerülni. Nagyon vicces volt” – emlékszik vissza Gabi. 

Férjével való megismerkedésének története is meglepő lehet, legalábbis európai szemmel: az interneten beszéltek először, majd mikor komolyra fordult a dolog, többször találkoztak személyesen, de csak Európában, mert Gabi egyedülálló nőként akkor nem mehetett a királyságba. 2012-ben egy zarándoklati úton nikábot, azaz arcot eltakaró kendőt vett fel és majdani sógornőjének kiadva magát a fővárosba, Rijádba utazott, hogy meglátogassa leendő férje családját. Azóta sikerült elintézni a papírokat és most kint él a férjével és annak családjával.

A költözés és az új élet is tartogatott meglepetéseket, főként a kinti szabályok, szokásjog szigorúsága mellett. „Friss házasként vágytam volna arra, hogy a férjemmel legyek. Egyszer leültem mellé és a sógorom mellé, de anyós jött és áttessékelt a „női részlegre”, majd kioktatott, hogy illetlenség nőnek a férfiak társaságában ülni, amikor van más női rokon is a lakásban. Ezt ők sértésnek veszik, azt jelzed feléjük, hogy nem fontos a jelenlétük. Így külön vacsoráztunk.”

A családi struktúra alapjaiban különbözik, amivel Gabi szerint fontos, hogy tisztában legyen minden európai nő, aki szaúdi férfivel tervez házasságot kötni. „Európában te és a férjed alkottok egy családot, itt ez nem így van. Itt mindenki jól elvan a saját családtagjaival, és igazából csak a szex és a gyerek miatt házasodnak.

A férjem sem vágyik annyira a fizikai közelségemre, mint egy európai férfi,

neki elég az, ha tudja, hol vagyok és minden rendben velem” – meséli.

A nagycsalád tehát rendkívül meghatározó, és befolyásolja azt is, a társadalom, a szűkebb és a tágabb környezet hogy viszonyul hozzád. „A családneved alapján rögtön bekategorizálnak: tudják, hová valósi vagy, hol laksz, melyik törzshöz tartozol, a családod külföldi vagy éppen betelepült ázsiai, esetleg volt afrikai rabszolga családból származik. Utóbbiak nem is számítanak igazi szaúdiak, és sokszor e szerint bánnak velük. Ők pl. a taxisofőrök, akikkel »igazi szaúdi« törzsből való nem házasodik. Ez arra hasonlít, amit én kelet-európaiként Olaszországban éltem meg: európai voltam a szemükben, de mégsem igazi európai.”

Az állampolgárságot eddig igen bizarr feltételekkel adták meg a kérvényezőknek: 2 gyerek kellett, 5 évnél nem több korkülönbség a házastársak közt, egyetemi végzettség, a szaúdi férjnek pedig orvosnak vagy mérnöknek kellett lenni; csak az ő külföldi felesége kérhette az állampolgárságot. Ez a rendszer azóta lazult, de a többi állampolgárságról még mindig le kellene mondani, így Gabi elvetette az ötletet, hogy szaúdi állampolgár legyen.  

Hétköznapi „furcsaságok”

Az élet sok ponton más, mint amit Európában megszoktunk, ha nem is feltétlenül úgy, ahogyan mi gondoljuk. Például Gabi a ruházkodási szokásokon, hétköznapi beszédtémákon lepődött meg eleinte. „A szomszédasszony meghívott minket magukhoz. Én európaiként úgy gondoltam, ha átmegyünk a szomszédba, akkor farmer meg egy szép blúz tökéletes lesz. Meglepődve konstatálnom kellett, hogy mindenki ki volt öltözve: miniszoknya, smink, kisestélyi. A szaúdiak, mint azóta megtanultam, nagyon adnak a külsőségekre” – mondja.

Látogatások és ismerkedések ide vagy oda, Gabi a sógornőjén kívül nem igazán találja meg a hangot a környékbeli szaúdi nőkkel. Bár a helyieket borzasztóan kedves és vendégszerető embereknek látja, leginkább külföldi expatokkal és a többi magyar lánnyal tölti idejét. „Az itteni nők olyanok, mint az olasz asszonyok: folyton ruhákról és főzésről beszélgetnek.

Semmi mélyebben szántó társalgást nem folytatnak, így számomra általában unalmasak.

Ellenben az tetszik, hogy sok expat van itt a világ minden tájáról, sokkal multikulturálisabb a közeg, mint például Olaszország volt. Főleg a külföldiekkel megyünk el a plázába vagy látogatjuk meg egymást otthon. A férjemmel elég kevés közös programunk van, ő otthonülősebb típus, de nem bánja, hogy én megyek.”

Gabi számára a költözés után legjobban a vezetés hiányzott. Nagyon frusztrálta, hogy a kávézóba, a Koránórákra taxival vagy a család sofőrjével tudott csak elmenni, vagy ha valamilyen férfi családtag elfuvarozta. Néhány éve a nők vezetési tilalmát feloldották, ő pedig behuppant az ülésbe és taxisofőrként dolgozott hónapokig. Jelenleg egy magániskolában tanári asszisztens.

„Eredetileg gyógyszerész vagyok, de nem lenne több a fizetésem patikusként, mint most az iskolában. Jobban szeretem a gyerekek társaságát a felnőttekénél, így maradtam itt.

A férjem családjában minden nő dolgozik, ők rágták a fülem, hogy keressek én is munkát.

A taxizást nagyon szerettem, de sajnos a »szaudizáció« óta csak szaúdiakat alkalmaznak sofőrként. Most fél 10-től fél 3-ig tart a munkaidőm: az itteniek nagyon kényelmesek, későn mennek dolgozni és korán eljönnek, ráadásul nagyon lassan csinálnak mindent. Nekem a munka mellett szinte nincs semmire gondom, a számlákat a férjem intézi, bevásárlás online történik, de ha mégsem, a férfiak mennek a piacra is.”   

Közhangulat Szaúd-Arábiában

Gabi elmondása szerint a szaúdiak nagyon szeretik az új herceget a változásokért, amivel lassan egy Dubai féle légkört teremt az országban. A nők és férfiak közti szeparációt a publikus helyeken lassan felszámolják és a vallásra vonatkozó szabályok is kezdenek háttérbe szorulni – ennek muszlim vallásúként Gabi speciel kevésbé örül: nem lehet már hallani a mecsetből az ima recitálását, imaidőben pedig nem zárnak be a boltok sem.

A helyi települések és családok közt azonban ma is hatalmas különbségek vannak. A tengerparti városok, mint Dzsedda vagy Dammam elég nyitottak, míg a fővárost inkább konzervatívabb családok lakják. A mai napig törzsi rendszerben működnek az emberek:

az a normális, amit a család normálisnak fogad el.

Így lehet az, hogy míg egyes nők szabadon hagyják a hajukat az utcán, más családokban a nőknek arcukat eltakarva kell járniuk. Gabi saját meggyőződésből sokáig hordta az arcot eltakaró kendőt, de egy ideje már levette.

A törzsi szokások miatt így sok az unokatestvér-házasság is, ami fehér foltokat (vitiligo betegséget) vagy pszichiátriai betegségeket okozhat. Gabi szerint minden családban van valaki, aki „nem teljesen normális”.

Számára a nyugalom, az anyagi biztonság és közbiztonság a három legjobb dolog szaúdi életében, bár a fiatal tevehúst is nagyon szereti. A nyolc hónapon át tartó, közel 50-fokos hőség, a zöld környezet hiánya, a poros levegő, és a rendszeresen előforduló homokviharok ugyanakkor megviselik. Ami rettentően hiányzik neki, az a madárcsicsergés. „Szaúd-Arábia olyan, mint a Mars. Kietlen és sziklás. Az eső egy évben nagyjából kétszer egy percig ömlik.”

És hogy mit tanulhatnánk az itt élőktől? Gabi szerint az erős családi kötelékek ápolását és az idősek tiszteletét. No meg azt, hogy egy nőt sosem hagyunk magára: nincs olyan, hogy a nő elválik, és nincs hova mennie. 

A nyitókép illusztráció