Többek között azért van most farsang, mert több az évben a nap, mint a kolbász. Persze, de nem árt, ha tudjuk, mi áll a farsangi dőzsölés mögött. A kérdésre ezúttal is a józan paraszti logika ad magyarázatot: a finoman kidekázott ciklikusságban a farsang az egyik „ereszd meg!”-időszak, amit majd a nagyböjt, vagyis egy „húzd meg!”-periódus követ. A kerék pedig forog tovább, a népi kultúra időbeosztásában ugyanis a böjt és a bőséges étkezés váltakozása több célt is szolgált egyszerre.
A rituális év körforgásában minden időszaknak megvolt a maga jelentősége nemcsak vallási, de gazdasági és egészségvédelmi szempontból is. A ritmust a természet körforgása diktálta, ehhez igazodott az ember minden tevékenysége: a vetéstől az aratáson át a szüretig, egyik sátoros ünneptől a másikig. Három nagy beosztásban szoktunk beszélni a népi kultúra szokásrendjéről, mindegyik az élet természetes körforgására épül: a gazdasági év szokásai, az emberélet fordulói és a vallási ünnepek egyaránt követik ezt a logikát, és mindegyikben külön szerepe van az evésnek és az önmegtartóztatásnak is.
Alighogy elkezdődik a naptári év, vízkereszttel elkezdődik a farsangi időszak, ami hamvazószerdáig tart. Ez minden tekintetben a bőség időszaka, a disznóvágások, gazdag lakomák és mulatságok téli periódusa. Tél derekán járunk, amikor az egész éves munka jól megérdemelt gyümölcseit élvezhetjük. Amolyan pihenési időszak is volt ez a néhai parasztember számára, aki ilyenkorra időzítette a házban is megoldható feldolgozómunkákat és a társas szórakozás alkalmait, összekötve a kellemeset a hasznossal.
A levágott disznót feldolgozták, felfüstölték és meg is kóstolták, de szigorúan csak nagyböjtig, hiszen a javát hagyni kellett későbbre, különösen a nagy nyári mezei munkák idejére. A „disznóságnak” ki kellett tartania a következő karácsonyig is, de legalább a szüretig. A farsangi dőzsölés tehát egyrészt a jól megérdemelt jutalmat jelentette, másrészt a szervezet téli pihenőjében az energiafeltöltődés időszaka volt. Harmadrészt viszont a farsang a párválasztás időszaka is, és ennek megfelelően az közös életkezdést illendő bőséges lakomával megáldani. Az emberélet fordulóinál az evésnek szinte minden esetben hasonló szerepe is van.
Hamvazószerda egy pillanat alatt elvágja a bőség fonalát és azonnali önmegtartóztatásra int, különösen a húsevést illetően. Mindezt negyven napig, húsvétig kell kibírni, amikorra egyébként megérik a besózott, felfüstölt sonka is.
A böjti időszak így nemcsak szellemi, lelki megtisztulást jelent, hanem a szervezet egészséges homeosztázisához szükséges kíméletes étkezést, egyben a húsfélékkel való takarékos bánásmódot is. Több nap, mint kolbász – ezt a parasztember nagyon is szem előtt kellett, hogy tartsa, különben kaszálásra semmi sem maradt volna az értékes „disznóságból”. A böjt tehát gazdasági érdek is volt, nem csupán egészségvédelmi és vallási rituálé, és ez az év későbbi időszakában is visszatért.
Hagyományosan a legnagyobb sátoros ünnepünk a húsvét. Tavaszünnep, a feltámadás vallási ünnepe, valamint az örök megújulás és a gazdasági év újraindulásának nagy pillanata. A húsvéti étrend a farsang bőségét idézi, ám ekkor már megjelennek az első idényzöldségek is, tehát az ételszenteléssel egyben az éltető erőt, az életadó természetet is ünnepeljük. A húsvéti lakomában minden jutalmat megkapunk a nagyböjti önmegtartóztatásért, ugyanakkor pedig minden olyan tápanyagot is, ami a kemény fizikai munkához szükséges. A fehérjedús húsvéti menü valóságos kalóriabombaként hat a télből kilábaló szervezet számára és pontosan erre is van szüksége, hiszen kezdődnek a nagy kinti munkák.
Húsvét után az ötvenedik napra esik pünkösd, a katolikus világban a szentlélek kiáradásának ünnepe. Ezt a mozgó ünnepet elsősorban vallási jellege miatt ismerjük ma már, ám a gazdasági év ciklusában éppen ez az a pillanat, amikor már minden kizöldült, a búza is szárba szökkent, éppen ezért a pünkösd központi motívuma a zöld ág, sok helyütt a májusfa. Úgy is hívják némely helyeken, hogy „zöld farsang”, hiszen ez az időszak a párválasztásról is szól, akárcsak az év eleji farsangi periódus. A jó termés érdekében termékenységvarázsló szokásokkal próbáltak hatni a bőséges, gazdag betakarítandó sorsára. Ami az étkezést illeti, ilyenkor ismét előkerül a fánk és a rétes, valamint a bárány- és jérceételek, hiszen mostanra már a húsvétkor meghagyott bárányok nagyobbacskák lettek, le lehetett vágni őket. Jellegzetes pünkösdi étel például a pásztorpörkölt, amit ha krumplival készítettek, birkagulyás főtt belőle.
A bőséges étkezés a párválasztási időszaknak megfelelően a közös életre adott áldást is szimbolizálja.
Pünkösd után egy hosszabb, dolgos időszak következik, ami mértékletesen ugyan, de nem szigorú böjtben telt. A „dologidő” nagy energiákat kívánt, ezért a maradék húsfélét szépen elosztották, beosztották a kaszálás, kapálás, szénacsinálás és aratás időszakában úgy, hogy a munka is menjen, s a szalonna is kitartson, amíg szükséges. A hajnali kelés után a férfiak kimentek a mezőre, és mire az első rendeket lekaszálták, a fiatal lányok vagy asszonyok kint is voltak a reggelivel. A férfiak tarisznyájában szalonna, kenyér, hagyma és juhtúró ugyan volt, de azt akkor illett elővenni, ha nem főtt ételnek volt az ideje. A reggeli általában melegétel volt, szegényebb családokban pedig csak a szalonnázás maradt. Az ebéd viszont, amit illett pontban délre szervírozni, tartalmas egytálételből és lepényféléből állt – a főételben valamilyen hússal. Nyáron fogyott el a felfüstölt „disznóalkatrészek” többsége és a kolbász is, hiszen kellett az erő a sok fizikai munkához.
Aratásra már a tavalyi búzából őrölt liszt is a végét járta, így a nyárutó nagy ünnepe a kenyérünnep. Ezt követi a szüret és a „kis farsang”, azaz a Szent Mihálytól (szeptember 29.) Katalin napjáig (november 25.) tartó ismét bőséges időszak. Ez a karácsonyt megelőző mulatozás ideje, egyben a gazdasági év zárásának is az időszaka és ismét párválasztó, lakodalmas alkalmak színtere. A Katalin-napi bállal le is zárul az őszi mulatozások és lakodalmak sorozata. A bőség természetesen az étkezésben is tetten érhető, hiszen a betakarított termény és a vágóállatok az év leggazdagabb és legváltozatosabb étrendjét teszik lehetővé a népi kultúrában. Ugyanakkor ez már felkészülés is a téli tartalékolásra, amelynek ritmusában az első tánclépés az advent lesz.
A karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó advent ugyanúgy böjti időszak, mint a nagyböjt. A négy hét alatt a húsevés tilalmának szintén megvannak a vallási és a gazdasági, illetve egészségvédelmi szempontjai is: az önmegtartóztatással karácsony ünnepére készülünk. Adventben raktározzuk el a termény javát, megvárjuk, míg kiforr a bor, karácsonyra disznót vágunk és az új dióból sütjük a bejglit, tehát a készülődés ebben a periódusban kicsit olyan, mintha a legjobb falatokra várakoznánk, amelyek majd a karácsonyi asztalra kerülnek, egyszerre. A karácsonyi ünnepkörben, amely étrend tekintetében a farsangban folytatódik, az év leghosszabb „bőségtálját” fogyasztjuk, a nehéz munka kiérdemelt jutalmaként.
Amint látjuk, minden szál összeér, és mindennek – ahogy minden falatnak is – megvan a maga szerepe az év rituális és gazdasági ciklusában. Ezt a bölcsességet ma már csak nyomokban találjuk meg, csak a népi kultúra krónikásaitól halljuk, hiszen a jólét világában bármikor hozzáférhetünk húshoz és bármilyen terményhez, legtöbbünk számára nem ezt kell beosztani, hanem a pénzt, amivel megvásároljuk.
A cikk a Turisztikai Marketing Ügynökség támogatásával készült
Ajánljuk még:
FEJE TETEJÉRE ÁLLÍTANI A VILÁGOT, HOGY UTÁNA RENDET TEHESSÜNK: ERRŐL SZÓL A FARSANG
TÉNYLEG CSAK EGY JELMEZBÁL A FARSANG?
