ZónánTúl

Falai szerényen őrzik 130 év történetét – bérháztörténet a Benczúr utcából

A Benczúr utcában járva több mesélő házat is találhatunk. Legutóbb egy tragikus, vérengzős történetet hoztunk, de ezúttal sokkal kedvesebb mesével készültünk: Buchwald Sándor leleményességen alapuló sikersztorijával.

A XIX. század utolsó harmadában, és a XX. első felében játszódik történetünk. Az utca régebbi házai a városhoz közelebb, a Felsőerdősor felé, egymáshoz közel sorakoznak. Mesés kertek vannak a házsor mögött. Az ötös számú ház semmi különös jellegzetességet nem mutat, hála Istennek ezerszám áll hasonló Pesten. A levéltári iratok szerint 1886-ben vett itt telket, és 1888-ban épített rá házat, műhelyt és raktárat bizonyos Buchwald Sándor pesti polgár. Az ingatlan tulajdonjoga egy 1920-as végrendelet értelmében egyenlő arányban gyermekei közt elosztatott, így a ház levéltári papírok szerint egészen a harmincas évek közepéig a család tulajdonában maradt. 

Ki volt Buchwald Sándor?

Buchwald úr neve fogalom volt az előző századfordulón, virágzó vállalkozásának termékei a városi élet kényelmének és – időnként, némileg balra billent politikai felhanggal – a kapitalizmusnak szimbólumaivá váltak. Buchwald Sándor 1837-ben született és 1919-ben halt meg, bútorgyárát 1861-ben alapította Pesten. A gyár az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert leghíresebb termékével, az összecsukható, vasvázas kerti székkel, amellyel a Monarchia összes üdülőhelyén, szállodákban, sétányokon, vendéglők udvarain, kávéházak teraszán is találkozhattak a kortársak. A vállalatnak szobai-, kerti- és utcai bútorgyártás volt a fő profilja, de gyártottak kórházi berendezést és orvosi műszereket is.

Császári és királyi beszállítóként is dolgozott Buchwald, üzlete, raktára és kiállítóterme a fénykorát élő Andrássy út 4-es számú palotájának földszintjén volt az 1890-es évektől kezdve egészen az államosítás 1948-as gyászos évéig. A család otthona, valamint első műhelyük és raktáruk is a Benczúr utca öt alatt máig megtalálható épületben, illetve annak melléképületeiben volt. 

Buchwald úr a fővárossal először 1890-ben szerződött, majd ezen megállapodást többször, alkalmanként több évre meghosszabbították. Ennek értelmében a kezdetben csak a Dunakorzón, majd a Városligetben, a Margitszigeten, a Stefánián, a Deák Ferenc téren és egyebütt felállított vasvázú, fabetétes ülő alkalmatosságok használatáért mindenkinek fizetnie kellett.

A rendszer lelke a „Buchwald-nénik” intézménye volt.

A gyár ugyanis idős hölgyeket alkalmazott, náluk kellett fizetni, ők ellenőrizték, mindenki megvásárolta-e a székekben való sütkérezés jogát. No persze az ilyesmiben mindig jártas, és örömet lelő ifjúság őket próbálta – jó eséllyel sikerrel – kicselezni. Szép Ernő írta az egyenlőtlen versenyről valahol: „Olyan szokásunk volt, leültünk a karosszékbe, s ha jött a Buchwald nénike a jeggyel, eliszkoltunk. Azután megint leültünk, és megint megléptünk… Az azután mindig lesett minket, mennyit kellett szegénynek mérgelődnie.”

Buchwald-szek

Vigadó tér a bérelhető Buchwald székekkel, háttérben a Vigadó épülete || Fotó: Fortepan / Schmidt Albin

 A Buchwald-gyár alkonya

1931-ben árverezésre bocsátották a híres gyárat. Ezen apropóból a Magyar Hírlap 1931. júliusi száma hosszas nekrológot írt a legendás utcabútorokról és gazdájukról. „A régiek közül sokan személyesen ismerték a kis köpcös öreget. Nagyon népszerű ember volt. Télen és nyáron, esőben, hóban, fagyban ott szaladgált a székei között és személyesen ügyelt fel, hogy senki el ne sikkassza a kétkrajcáros »ülődíj«-at. Szúrós szemekkel mérte végig az egymáshoz bújó szerelmes párokat, a napozó néniket, a monoklijuk mögül hölgyeket fixirozó gavallérokat. Nagyon gyanakodó természet volt. Buchwald bácsinak mindenki gyanús volt, aki ült. Szerelmes rajongással szerette a székeit. Ki tudná megmondani, honnan származnak ezek a rögeszmék ilyen furcsa, öreg embereknél? A kiállítás évében, 1896-ban, volt a Buchwald-székek premierje. Buchwald Sándor a fővárostól kibérelte a dunaparti korzó egy részét és felállította székeit, amelyek a saját rézbútorgyárában készültek. Az ötlet kitűnően bevált és Buchwald bácsi birodalma nemsokára kiterjeszkedett a Stefánia útra is. A kis öreg boldog volt, nem lehetett bírni vele. Egész napját a Dunakorzón és a Stefánia úton töltötte, a gyárat rábízta a fiaira. A mágnások, arisztokraták személyesen ismerték, a hölgyeknek ő köszönt előre, de a következő percben már odaküldte a »Buchwald-nénij«-ket, hogy váltsanak jegyet. A jegy ára eleinte két krajcár volt, de Buchwald bácsival lehetett alkudni is.

Esős időben például egy krajcárért is lehetett ülni, ha pedig túlerősen sütött a nap, Buchwald bácsi szintén engedett egy krajcárt.

Voltak kedvencei, akik állandó kedvezményt élveztek nála, igazán nem volt uzsorás természet, inkább annak örült, hogy az ő székei annyira népszerűek. Halálakor végrendeletileg a fővárosra hagyta a Buchwald-székek használati jogát. Szinte tragikómikus epizód, hogy a főváros nem élt a végrendelkezéssel, nem akarta elfogadni a székeket. Azt mondták, hogy nagyon régi divatúak, azonkívül a festésük és üzembentartásuk túl sok költséget emészt fel. A Buchwald-székek tehát továbbra is a cég tulajdonában maradtak. Most már a fiúk kezelték a székeket, inkább kegyeletből, mint üzleti meggyőződésből. A fiúk sokszor mondták az öregnek, amíg élt: »De, papa, hagyd már abba azokat a székeket, mégis csak furcsa, hogy személyesen törődsz velük, hiszen ott vannak a jegyszedők.«

A fiúk csak apjuk emlékét tartották szem előtt, amikor továbbra is fenntartották a széküzemet. Mert a Buchwald-székeknek ebben az időben már kezdett rosszul menni. A főváros egymásután állított fel padokat és széksorokat, ahol ingyen lehetett ülni. Még így is voltak sokan, akik ragaszkodtak Buchwald bácsi székeihez. Különösen az öregek, akik közül soknak személyes fiatalkori élménye fűződött ezekhez a székekhez. Az árverés napján mi is áldozni akartunk a kis öreg emlékének: beleültünk egy Buchwald-székbe. A Dunakorzón a szokott színes kép: csinos és kevésbé csinos nők, jól, vagy kevésbé jól öltözve, nyugdíjas katonatisztek, minisztériumi titkárok, színésznők és félszínésznők, arszlánt játszó bankfiúk, bricseszes gazdászgyakornokok, szabónők és jazzdobosok, az egész kedves, ráérő, mosolygó »kérlek alásan, hogy vagy kedvesem« társaság. Beszéltek német válságról, színházról, parfőmről, nyaralásról, könyvekről, férfiakról és nőkről, lovakról és kutyákról, ruhákról és pletykáról. Ültek, sétáltak, flörtöltek, ismerkedtek, összevesztek, kibékültek. Nem sejtették, hogy a szék, amin ütnek, ma délelőtt az árverező kalapácsa alatt volt. A hotelhallokból érzelmes tangózene szűrődött ki, a Duna csendesen folyt, a kis propellerek fürgén cikkáztak a két part között.

Általában a világ nem vett tudomást a Buchwald-szék alkonyáról.”

A fent említett árverezés dacára még 1935-ben is létezett a család tulajdonában üzlet az Andrássy úton „csőbútorokkal, gyerekkocsikkal, rekamierekkel, kerti bútorokkal” és az 1940-es őszi Lakberendezési vásáron is részt vett Buchwald Sándor „vas és rézbútor” gyára, valamint a Budapesti Nemzetközi Vásáron is kiállított gyermekkocsikat és csőbútorokat.

Buchwald Sándor egykori otthona

A Benczúr utca 5-ös számú bérház udvarába álló, eredetileg műhelynek szánt melléképületekben már 1914-ben megjelent az „Imperial garage”, vagyis a növekvő számú budapesti magánautó tulajdonosok autóinak tárolására szolgáló bérelhető garázs intézménye. A Waszky Rudolf mérnök vezetésével indult vállalkozás nemcsak az autók tárolásával, de javításával és eladásával is foglalkozott, és a házon belül 1935-ben Schell olaj- és benzintöltő állomás is szolgálta a békebeli autósok kényelmét. Az 1944-es Közlöny szerint az akkor még létező intézmény élére a főpolgármester rendelt ki új vezetőt, de aztán a fennmaradt dokumentumokban nyoma vész a háború után jó eséllyel „polgári csökevénynek” bélyegzett vállalkozásnak.

Létezett ebben a házban még egy érdekes, a két világháború közt virágzó, majd az 1940-es évek vége felé nyomtalanul eltűnt intézmény. A Központi Értesítő szerint 1930-ban a Baross utca 19-ben alakult Magyar Köztisztviselők Szanatórium Egyesület mint Szövetkezet, később részvénytársaság 1939-ben a Benczúr utca ötbe helyezte székhelyét. A megalakuláskor gondosan pontokba szedett működési szabályzat kötszerek, gyógyszerek jutányos áron való beszerzéséről, szanatóriumok bérléséről és üzemeltetéséről, valamint a tagok költséghozzájárulás melletti gyógyításáról szólnak.

1939-re az „intézmény már számos ipartestület betegellátását megelégedésre oldotta meg”, többek között

a Magyar Labdarúgó Szövetség játékosainak kezeléséért is ők feleltek.

Aztán a negyvenes években eltűnt a jószándékú és jólszervezett egyesület, ahogy minden más is.

Benczúr utca Buchwald Sándor

 

A Benczúr utca öt álmos bérház lett, külső falai nem árulnak el semmit a fénykor virágzó vállalkozásainak hajdani jelenlétéről. A kapubeálló belső falán van tábla, ami az utcabútorok intézményét felvirágoztató Buchwald családról emlékezik, de ezt csak az oda bejáratos kevesek láthatják.

Mesélő ház ez is: egyszerű, sokat látott, és mindent túlélt. Nincs rossz állapotban, falai szerényen őrzik 130 év történetét.

Ha ez a cikk tetszett, talán tetszik majd a másik, szintén Benczúr utcai mesélő ház története, A CSALÁDJÁVAL VÉGZŐ BELÜGYMINISZTER ZAVAROS TÖRTÉNETE AZ ÖTVENES ÉVEKBŐL.

Forrás: Helyszínbejárás 2020-2022,
illetve irodalmak itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X