Budapest egyik leggyönyörűbb, de alig ismert lépcsőháza elrejtve vár

A házon kívülről nincs semmi különös. Ezer és egy hasonló van Pesten – hála Istennek – nem is tudjuk, milyen szerencsések vagyunk ezzel.

A ház ránézésre a XIX. század tanúja, a kiegyezés és a századforduló között épülhetett valamikor, az eredeti tervek sajnos már nincsenek meg. Sarokház, a Csarnok tér és a Pipa utca határán áll, az árnyékosabb oldal néz a híres szomszédra, a napsütésbe a déli, tér felőli oldal nézett azon a fagyos délelőttön, amikor végre szerencsém volt, és egy kedves, bár őszintén csodálkozó lakó beengedett, hogy megcsodálhassam a híresen szép lépcsőházat.

 

Széles kapubejáró vezet a főlépcsőház csigavonalú csodájához és a tágas, világos belső udvarhoz, ahol a fiatal, keskenyke, tán platán(?) egészen ferdén kanyarog a fény felé, de csoda, hogy van, szorosan körbekövezve, igazi városi hős, és biztos hangulatossá teszi az udvart a lombos hónapokban. Öreg kút is áll az udvaron, dísz már csak, betonba szorítva, de még így is szép.

 

A főlépcső előtt földbe gyökerezik a sokat próbált városcsodáló lába is. Széles lépcsősor tágas, tökéletes ívben tekeredik a harmadikra, megszakításaiban széles, magas ajtók nyílnak a vélhetően hajdan nagy lakások és a gang felé, legfelül világítóablak juttatja természetes fényhez az elegáns teret. A legutóbbi felújítás bár nem tűnik réginek, sikeresnek sem, a vakolat helyenként rendesen mállik, de a kék-sárga párosítás így is feldobja, kiemeli a ritka jó állapotú, sokat látott kovácsoltvas-korlátot.

 

 

A cselédlépcső meglepően tágas, frissen festett hófehér, könnyed, félbevágott ellipszis alakban köti össze a hátsó traktus emeleteit. A padló szép dísze is megmaradt valahogy, régi idők tanúja, kész csoda.

 

Az Arcanum oldalán fellelhető korabeli térképek szerint 1880-ban ezen a címen már ez az épület állt. A lakók jegyzéke mindig visszaad valamit a régi idők hangulatából.

Például itt lakott 1890-ben Máriássy János nyugalmazott altábornagy úr. Az ő élete kész regény. A történelmi márkus- és batizfalvi Máriássy család sarja, az 1848-as forradalom és szabadságharc hőse. Ott volt 1849-ben Buda ostromakor, hősies helytállásáért érdemrendet kapott, azzal festette le Barabás Miklós, még ezredesi rangban. Érdekes részlet, hogy ekkortájt született Barabás mesternek Elemér nevű kisfia, akinek keresztelőjével meg kellett, hogy várják az ostrom végét, mert a kiszemelt keresztapa, Görgey Artúr addig nem ért rá.

 

Aradon is jelen volt Máriássy a fegyverletételkor, és így az elítélt magyar tisztek között is. Először golyó általi halálra ítélték, majd 18 évnyi, „vasban töltendő” börtönbüntetésre.

Még Aradon, a várfogságban a régi jó barát, Dessewffy Arisztid tábornok megígértette Máriássyval, hogy ha kiszabadul, gondját viseli a tábornok fiatal feleségének. Ehhez tudni kell, hogy gyerekkori barátság volt Máriássy János és Dessewffy Arisztid közt, szomszédos birtokokon nőttek fel, sőt, egyazon lánynak udvaroltak, aki aztán Dessewffy felesége lett, a második.

Dessewffy első feleségét, öt, kisgyermekkorban meghalt gyermeke édesanyját 1847-ben temette el. Második menyasszonyát, a 27 éves Emmát 1849. július 5-én vezette oltárhoz a mai Szent István Bazilika helyén álló lipótvárosi plébániatemplomban. Az ifjú férj a templomból egyenesen a táborba sietett vissza, feleségével legközelebb az aradi cellában találkozhatott.

Dessewffyt először kötélre, majd Haynau parancsára „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Máriássy János Olmützbe került, a rászabott 18-ból 8 évet ült le. 1856-ban szabadult, és birtokára, a Szepes vármegyében található Harasztra vonult vissza gazdálkodni. 1857-ben ígéretének megfelelően feleségül vette özvegy Dessewffy Arisztidné született Szinyei Merse Emmát, aki a festőművész Szinyei Merse Pál nagynénje, édesapjának húga volt. Emma és János abban a korban szokatlan módon, pont egyidősek voltak. A nekik adatott 14 évben boldog házasságban éltek.

Emma 1871-ben, 49 évesen halt meg. Máriássy János a következő évben újranősült, felesége vinnai és dráveczi Draveczky Mária volt. 1861-től kezdve országgyűlési képviselő lett, a kiegyezés évétől Szepes vármegye pénztárnoka. 1869-ben ezredesként reaktiválták a magyar királyi hadseregbe, 1873-ban vezérőrnagy, 1879-től altábornagyi címmel. 1887-ben ment nyugdíjba, 1888-ban bárói címet nyert és vele főrendiházi tagságot. Ide, a Pipa utcába 1890-ben már mint nyugdíjas altábornagy költözött, és itt, Pesten halt meg 1905-ben.

De laktak itt persze más érdekes arcok is. Orvosok, tanárok, kávésok, cukrászok, például Kisvárda büszkesége, Szmrecsányi János dr., aki előbb ügyvéd volt, majd földbirtokos. Kitűnő gazda és megbízható úriember hírében állt, értékes tenyészlóállománya és híresen színvonalas, saját szervezésű lóversenyei voltak. 1890-től tartott fenn pesti lakást itt, a szép lépcsőházú Pipa utcai házban.

A harmadik földbirtokos, akit az évek során a lakcímjegyzék sorol, egy hölgy volt a messzi Szamos partjáról, bizonyos Kende Matild, kinek „úrilaka csinos, lakájos épület” a Czégény nevű szatmári kistelepülésen, mely 1475-ben a Gacsályi család birtoka, de ősidők óta volt Kölcsey-birtok, és Werbőczy Istvánnak is voltak itt földjei. A Kendék a Kölcseyek rokonaiként kerültek ide, és lettek a XX. század elején Czégény birtokosai.

 

 

És itt járt a szép lépcsőkön hajdan Illyés Endre püspöki titkár, Fenyő Ignác vendéglős, Bálint István cukrász, Cseke Elek kávés, Ilosvay Katalin tanítónő, Erdély Sándor és Nyíri Lajos urak királyi táblabírók, Becker József orvos, Kada Elek országgyűlési képviselő, Wulff Emil mérnök, sok éven át volt lakó Paksy Ilona zenetanárnő, valamint évtizedeken keresztül Klein Gyula professzor, botanikus, a növénytan tudósa, és – némileg meglepő fordulattal – a műegyetem tanára.

Mára megkopott a régi fény, a kapualj koszos, gazdátlan, a kovácsoltvas iniciáléval díszített, tán házmesterlakás-ajtók látszólag rég nem vezetnek sehova. A vakolat inkább hullik, mint nem, az udvaron a kukák és a beton uralkodik. Igaz, januárban a város sehol sem a legszebb arcát mutatja, itt mégis, a régi idők eleganciája átsüt a mára közös gazdátlanságra ítéltetett állapotokon.

 

Forrás:
Helyszínbejárás 2021 január
Máriássy László: Mindennapi élet? 1922-2009
Illetve az Arcanum képei itt,  itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt