Az ital, ami örökös formálója Kárpát-medencei életformánknak

A borban nemcsak az igazság, de a történelem legjava, kultúránk esszenciája is fellelhető. Az egyéni fogyasztáson és az egyes borosgazdák helyi sikerein túl a bor szokáskultúránk egészét meghatározza, a középkor óta pedig termelői ágazatként stabil jövedelemforrásunk. Jellemzően több szó esik a termelésről, sokkal kevesebb a kereskedelemnek a fogyasztásra gyakorolt hatásáról, azokról a hangsúlyokról, melyek éppen a bor értékesítésének technikái által formálják tudásunkat, ízlésünket.

A nemes ital ősidők óta méltó kísérője volt ember és közösség életének, egészségügyi, gazdasági és társadalmi értéke folyamatos változásokkal ugyan, de állandó formálója Kárpát-medencei életformánknak.

Kis magyar bortörténet

Gazdaságtörténészeink az időszámításunk előtti első századi kelta szőlőkultúrákig vezetik vissza a Magyarország területén ismert borkészítés hagyományait. A termékeny vidék gazdasági potenciálját később a rómaiak is igazolták, hiszen a Pannoniában termett bor itáliai „társaival” vetekedett hozamban és minőségben egyaránt, ezért – a verseny megszüntetése végett – Diomitianus császár el is rendelte a pannóniai szőlők kiirtását időszámításunk szerint 92-ben. Majd’ 200 évvel később, Probus Valerius császár idején kezdtek újratelepíteni töveket, 282-ben. A szőlőtelepítést a szerémségi Tarcal és Olaszhegy térségében kezdték el, a Mons Almus lejtőin, és innen terjedt tovább Baranyában és a Balaton környékén.

A honfoglalás kori magyarság tehát már egy virágzó szőlőkultúra alapjait találta Pannóniában.

Kaukázusi hagyományok, római kori előzmények és a betelepített szerzetesrendek, különösen a bencések tudása nyomán folytatódott a szőlőgazdálkodás a térségben. A rendek mellett nyugati telepesek is színesítették a képet, különösen a Rajna vidékéről, Itáliából, Burgundiából és Nyugat-Franciaország egykori történelmi régiójából, Anjou környékéről érkeztek bevándorlók, akik ugyancsak fejlett szőlőkultúrákból hozták ismereteik legjavát.

A Kárpát-medencei szőlőkultúra a 13. századra jól szervezett, a különleges talaj- és klimatikus viszonyok miatt különleges színfoltja lett az európai bortermelői piacnak. Szőlőhegyi önkormányzatok formájában szabályozott működésének írásos emlékei 1271-re vezethetők vissza, a korabeli periratok pedig kiforrott borjoggyakorlatról tanúskodnak.

Fotó: Mészáros Pincészet

Az Árpád-kor leghíresebb, legnagyobb becsben álló borvidékei a következők voltak:

• Szerémség,
• Balaton-vidék,
• Szekszárd,
• Somló,
• Ruszt–Sopron,
• Buda, Arad.

Az Anjouk idején, a XIV. században váltak híressé a baranyai, a pozsonyi, a Mátra-vidéki, az érmelléki, a ménesi és a Küküllő menti borok.

Virágzó középkori borkultúránkat a másfél évszázados török hódoltság vetette vissza a fejlődésben, majd csak jóval később, az Osztrák–Magyar Monarchia idején nyerte vissza régi erejét a magyar szőlőművelés. Az 1867-től az első világháborúig tartó időszakban ugyanis minden téren – kutatás, telepítés, bortermelés, kereskedés – új lehetőségek nyíltak a magyar bortermelés számára, amit az 1870. évi filoxéravész akasztott meg. A védekezésben Teleki Zsigmond találmánya bizonyult életmentőnek: amerikai gyökérre oltott nemes európai vesszők elterjedésével mentették meg a szőlőültetvényeket.

A második világháborútól a rendszerváltásig ugyancsak nehéz időket megélt magyar szőlőművelés és bortermelés, csak a rendszerváltás után lélegezhetett fel a nagyüzemi gondolkodás nyomása alól. Ekkor ugyanis elkezdtek megjelenni újra a kistermelők.

Ma már, harminc évvel a rendszerváltás után egy kifejezetten jól differenciált, változatos és minőségileg ismét komoly potenciálnak számító borpiacunk van. Hugh Johnson híres borszakíró rendszeresen említi Magyarországot az európai borkészítési hagyományok megalapozójaként Franciaország és Németország mellett. Ez a három állam ugyanis olyan területeket vont szőlőművelés alá, amelyeken mást nem is termesztettek, míg a déli országokban a szőlőművelés hagyományosan családi gazdaságokban zajlott.

Szekszárdi borvidéken termett az év bora

„A Metróban minden évben nemzetközileg választják ki az év borát, ami az összes áruházban megjelenik. Az idei nemzetközi év bora egy portugál hármas sorozat: egy fehér, egy rozé és egy vörös, már elérhető a Metro áruházakban. A tavalyi francia volt, előtte volt olasz, argentin, spanyol, tehát nemzetközileg mindig kiválasztják az ár-érték arányban legkiválóbb bort, ami után ezt a titulust megkapja. Ennek a gyakorlatnak a mintájára tavaly mi is elkezdtünk egy programot: megpályáztattuk a magyar borvidékeket, hogy kiválasszuk az év magyar borát a Metróban. A kiválasztási folyamatban több szempontot vettünk figyelembe, például a borok minőségét, a fogyási adatokat, a népszerűséget. Fehér, rozé és vörös borokkal lehetett pályázni, végül a Pannon borrégióhoz tartozó Szekszárdi borvidéket választottuk. Mészáros Pál pincészetével kezdtünk együttműködést, a Triangulum nevű borsorozatot jelöltük év magyar bora a Metróban címre” – osztja meg a Metro borszakértője, Gerendai Károly.

13. számmal jelölve a Szekszárdi borvidék – Fotó: Wikipedia/Tyk (modified by Andrs.kovacs a(z) magyar Wikipédia projektből)

A több mint 2600 hektárnyi Szekszárdi borvidék nem a legnagyobb kiterjedésű, ám különösen a vörösbortermelés szempontjából kiemelkedő szőlőtermesztő  térsége hazánknak. Világos lösztalaján olyan történelmi jelentőségű fajták hoznak bő termést, mint a Kadarka, a Merlot, a Kékfrankos, a Zweigelt, a Cabernet Franc, a Cabernet Sauvignon, az Olaszrizling és a Chardonnay.

Különlegessége, hogy a védett völgyek lankáin gazdálkodó borosgazdák között érezhetően közelebbi kapcsolat van, ami nagyon pozitívan befolyásolja a szőlőhegyi borpincék hangulatát is. Az idelátogató turista is megérzi ezt a közelséget, ami nemcsak földrajzi értelemben releváns, de emberi, érzelmi szempontból is bizalmat, otthonosságot sugall.

„Nagyon jó élmény úgy borozgatni itt, hogy egyik borász ajánlja a szomszédja borát is – ez nem minden borvidéken tapasztalható. Többek között ettől is különleges a Szekszárdi borvidék”

– mondja Gerendai.

A kiemelt státuszt kiérdemelt borok egy éven keresztül különös figyelmet kapnak. „Az idei év fehérbora a Metróban egy Irsai Olivér és egy Chardonnay különleges házasítás: az Irsai fajta adja az illatot, a Chardonnay pedig a bor testét – friss hatású, mégis hosszú lecsengésű bor. Az év rozé bora a Metróban egy Kékfrankos, Pinot Noir és Syrah házasítás, az idei év vörösbora a Metróban pedig egy Malbec és egy Cabernet Franc házasítás eredménye. A három bor a Mészáros Pál Pincészet Triangulum sorozatát alkotja, melyet volt szerencsém magam keresztelni: a bor-hármas mellett a triangulum név a zenekarok egyik legélénkebb, legfényesebb hangú hangszerére is utal. Így az idei évtől kezdve párhuzamosan kínáljuk a nemzetközi év borát és az év magyar borát a Metróban” – osztja meg a kiválasztás és a házasítás kulisszatitkait a borszakértő.

Borfogyasztási szokásaink minőségi változása

Egyre jobb borokkal találkozunk a boltok polcain idehaza, jó ár-érték arányban. A borosgazdák pedig egyre bátrabban mérettetik meg tudásukat különböző borversenyeken, ami kedvezően hat a minőség alakulására.

„Kész csoda, hogy egy ilyen kis országnak 22 borvidéke van, és mindnek más a klímája.

A világon egyedülálló módon nálunk készül a botrytis cinerea penésszel megtámadott érett fürtökön kialakuló nemesrothadásból nyert aszú és szamorodni. Az 1550-es évekig visszavezethető Tokaji Aszú nem hiába lett világhírű: a domborzat és az azt átszelő Bodrog különleges mikroklímát alkot. Nemespenész máshol is előfordul ugyan, de sehol máshol a világon nem készítenek ilyen minőségű bort” – mondja a borszakértő.

Nem véletlen tehát, hogy a Tokaji Aszú Hungarikum: a Tokaji Borvidék 1737 óta királyi rendelet által védett – a világon elsőként – zárt borvidékké nyilvánított terület.

Fotó: Mészáros Pincészet

Szezonálisan eltérő, milyen borokat fogyasztunk szívesebben. Az ünnepek örök kedvence a pezsgő mellett a fehér és a rozé, különösen nyári időszakban. A hosszabb érlelési idejű, testesebb vörösborokból leginkább őszi, téli időszakban fogy több.

A borszakértő szerint a tavalyi év termése minőségileg kifejezetten jó volt, hozamán viszont meglátszottak a fagyok és a szárazság. A mérsékelt hozamért viszont kárpótol a gazdag beltartalom: sokkal koncentráltabbak voltak a bogyókban keletkező cukrok, savak, ízanyagok.

A sokat emlegetett pandémiás időszaknak jól ismert, nyomasztó hatásain túl pozitív hozadéka is volt: a bezártságban megnőtt az otthoni konyha jelentősége, a házi kulináris élvezetek keretében pedig az otthoni minőségi borfogyasztás is. Rájöttek a vásárlók, hogy nem feltétlenül kell étterembe járni ahhoz, hogy minőségi bort fogyasszanak. Borkultúránk tehát nemcsak termelői, hanem fogyasztói oldalon is fejlődik – miközben egyre több bort exportálunk, egyre nő a hazai minőségi borok iránti kereslet is.

A cikk megjelenését a Metro támogatta