Aki magyar hímes tojást tett a pápa asztalára – interjúnk Alessandro Realival

Sandro, azaz Alessandro Reali egy igazi energiabomba, született gyógyító: amelyik növényhez hozzáér, az szinte azonnal megszépül. Felesége szerint az emberekre is ilyen hatással van. Most épp egy kivágásra ítélt ültetvény megmentésén fáradozik. Sandroval és feleségével élmény a beszélgetés, Ági fordít, nagyokat nevetünk, a Vatikán egykori főkertésze dallamos olasz nyelven formálja a mondatokat, a magyar nyelvvel egyelőre még hadilábon áll. Arra a kérdésre, hogyan lesz valakiből a Vatikán főkertésze, már mondja is a mesébe illő történetet: „Albanoban, a Castel Gandolfotól néhány kilométerre található településen éltem, volt ott egy faiskolám. Egyszer egy római kardinális vásárolt tőlem egy szép növényt. Pontos utasításokat adtam a gondozására vonatkozóan és felajánlottam, hogy nyomon követem a növény fejlődését. Egy idő múlva visszamentem, teljesen elképedt, hogy ennyire szívemen viselem a növény sorsát. Megkérdezte, szeretnék-e a Vatikánban dolgozni. Mondtam, hogy nem, jól menő vállalkozásom van. Ő mindenesetre otthagyta a névjegyét. Aztán jött a krízis – 1991-ben –, abbahagytam a vállalkozást és felkerestem a kardinálist” – meséli Sandro.

A vatikáni lehetőség nyitott volt számára, azonban nagyon komoly, 3 napos felvételi beszélgetésen kellett részt vennie. Ezeken szinte mindenről kifaggatták, a növények típusairól, betegségeiről, a metszésről is kikérdezték. Mivel már korábban is használt biokészítményeket, nagyon tetszett nekik a hozzáállása. Aztán az imádságokról, a négy evangélistáról, az utolsó pápákról, szóval vallási dolgokról is alaposan kikérdezték. Sőt, még azt is megnézték, milyen családból származik, a parókiáról is kértek információt. Fontos volt, hogy ne legyen semmiféle sötét folt a múltjában – mert a Vatikánban kertész sem lehet akárkiből!

A férfi csodálatos helyre, egy ókori birodalmi területre került: a rezidencián a római korban ültetett fák, Domitianus császár rezidenciájának romjaira épült palota fogadta. „A kert egy csoda, bárki is tervezte, isteni ajándék, annyira tökéletes és gyönyörű. 3 terasz helyezkedik el, van egy antik, egy olasz stílusú park és egy franciakert. A világon egyedülálló” – áradozik mosolyogva Sandro.

Ezen az 55 hektáros területen kapott ő is munkát, másik 24 kertész mellett. Legelő, olívaültetvény, olívasajtoló üzem, zöldséges kert, díszpark is volt itt, emellett tejüzem, állatok és maga a nyári rezidencia. Eleinte a fák metszése, permetezés, traktorozás volt a feladata, ám idővel minden területet kitanult, és végül négy évig vezette a gazdaságot. 

Amikor odakerült, II. János Pál volt a pápa. Épp csak néhány napja dolgozott Castel Gandolfoban, amikor „összefutott” vele. „28 éves voltam, szeptember 15-én kerültem a Vatikánba, és huszadika körül találkoztunk a palotája közelében a kertben.  Nagyon szuggesztív egyéniség volt,

a tekintete a szívig hatolt, atyai szelídséggel nézett rám, és mintha a lelkembe látott volna,

azt mondta, nyugodjak meg – mert természetesen izgatott voltam. Éppen a vakációját töltötte. Minden évben, mielőtt visszament Rómába, megköszönte az ott dolgozók munkáját, egy óriási asztalt telerakott ajándékokkal; nagyon nagy ünnep volt ez. Egy kosárba beletette a nevünket, egyik évben másodikként húzta ki az én nevemet: egy csodálatos, méteres hajómodellt kaptam ajándékba, később a hajó eredetijét viszontláttam Civita Vecchián a hajókikötőben, a neve is ugyanaz volt. Ezeken az alkalmakon részt vehettek a családok, feleségek, gyermekek – óriási megtiszteltetés volt számunkra.”

Alessandronak II. János Pál mellett Benedek és Ferenc pápával is alkalma nyílt találkozni. Azt mondja, mindhárman nagyon különböző és nagyon különleges személyek voltak. A pápák általában helikopterrel érkeztek a nyaralóba, így is távoztak. Ilyenkor beosztották a kertészeket is tűzoltónak, speciális ruhát kellett felvenniük, hogy ha bármilyen gond adódna, beavatkozhassanak. „II. János Pál pápa halála előtt néhány hónappal éppen távozott, akkor már nagyon beteg volt, kerekesszékben emelték be a helikopterbe. Ült a székben szinte magába roskadva, az emelő megállt egy pillanata, kinézett rám, odaintegetett nekem, és ugyanaz a mosoly volt az arcán, mint amikor fiatal volt. Soha nem felejtem el” – osztja meg a férfi.

XVI. Benedekkel is volt egy emlékezetes napjuk. Benedek pápa Castel Gandolfoban töltötte a vakációt, és egyik nap gondolt egyet; azt mondta, szeretne kicsit elbújni a világ elől. Sandro a pápa sofőrjével megszervezett neki egy utat a hegyekbe, összesen talán négyen tudták, hogy hova ment; a vatikáni rendőrség főnöke, a testvére és az első apáca. „Egy napra elszöktünk a hegyekbe. Ez a kis kirándulás is meghatározó élmény volt számomra, bár XVI. Benedekkel többször nyílt alkalmam találkozni.”

Ferenc pápával a beiktatását követően ismerkedett még, ami önmagában is különleges volt, hiszen egyszerre érkezett XVI. Benedek és Ferenc pápa, Sandro pedig az első sorból nézhette végig ezt a történelmi pillanatot. „A pápaváltásokat mindig megéreztük, a búcsúzó pápát elbúcsúztattuk, és az új vezetőre felkészültünk, hiszen tőlünk szállították a tejet, tojást, zöldséget, gyümölcsöt a Vatikánba, fontos volt tudnunk, hogy milyenek az új pápa étkezési szokásai” – árulja el Sandro. 

Ahogy egy mesébe illő történetben várható, a szerelem is rátalált az olasz fiatalemberre. „Az Isztrián nyaraltunk a barátaimmal. Egyszer csak megláttam két stoppos lányt az út szélén. Azon gondolkodtam, hova megy ez a két rendesnek tűnő bolond lány ebben a nagy melegben. Felvettük őket.” Innét Zengő Ágnes, a felesége veszi át a szót.

„Akkor szerettem bele, amikor minden gond nélkül leparkolt egy zsebkendőnyi helyre.

A szerelem kölcsönös volt, két évig ide-oda utazgattunk, aztán összecuccoltam, kiköltöztem Olaszországba és összeházasodtunk. Két gyermekünk született. Ott éltünk a nyári rezidencián egy szolgálati lakásban. Nagyon biztonságos volt ott az élet, ott voltak az őrök, a gyerekeket bármikor kiengedhettem játszani, focizni, állatokkal játszani, csak a munkagépekre kellett figyelni, és ott volt a csodás park, ahova bármikor kimehettem. A hozzánk érkező barátoknak, rokonoknak, anyukámnak is meg tudtam mutatni a csodát. Amikor kimentem, még nem beszéltem olaszul, ott tanultam meg, a gyerekek jöttek, csak velük foglalkoztam, folyamatosan tanultam velük a magyar nyelvet. Mindketten kétnyelvűek.”

Ági 2015-ben hazaköltözött a két gyerekkel az iskola miatt, Sandro pedig tavaly, épp a világjárvány kitörése után követte őket. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ott dolgozhattam. Nem mindenkinek adatik meg az, hogy egy ilyen csodás helyen élhessen és dolgozhasson, amit áthat a történelem. Nagyon fontos időszaka volt az életemnek az ott töltött csaknem három évtized. Mindazt, amit ott megtanultam, most itt Magyarországon tudom használni. És persze folyamatosan tanulok, hiszen a klímaváltozás miatt mindig újabb és újabb növénybetegségekkel találkozom. Arra tettem fel az életemet, hogy a növényeket biokészítményekkel, vegyszermentesen kezeljem, gyógyítsam” – mondja mosolyogva Sandro. 

Húsvétra készülve beszélgetünk, és a férfinak harminc év alatt természetesen különleges ünnepi élményei is vannak a Vatikánból. „Nem volt könnyű időszak soha, mert virágvasárnapra minden évben 60 ezer darab bibliai szimbólumot kellett készítenünk olajfaágacskákból, ezeket a Vatikánban osztották szét az ünnepen. Emellett húsvéti asztaldíszeket készítettünk az ünnepre, ezekben főtt tojások is helyet kaptak. Olaszországban nem divat a festett tojás, de amikor Ági már kint élt velem, az asztaldíszbe festett tojást is tettünk, így egy kicsit Magyarországot és a magyar kultúrát is becsempésztük a Vatikánba.”

Sandro és Ági jelenleg Pécsett élnek, az asszony szabadúszó bábszínész, a férfi pedig kertészkedik itthon is. Két gyermekük, Bonifacio és Prisca különleges művészi vénával vannak megáldva, a 16 éves Bonifacio például már a Pécsi Nemzeti Színházban kapott főszerepet. Sandro terve, hogy kertekkel foglalkozzon, közben magyarul tanul, tanárhoz is jár – bár most, a tavaszi időszakban a sok munka miatt viszonylag kevés az ideje, még akkor is, ha idén nem készít 60 ezer olajfacsokrocskát.

 ***

Egy kis történelem:

A Castel Gandolfó-i birtok 1596-ban került adósság fejében a Savelli családtól a pápai kamarához. VIII. Orbán pápa ideje óta van itt a pápák nyaralóhelye. Az azóta eltelt időben fokozatosan épült ki a területen a pápai palota, a többi épületek és a kertek. 1870-től 60 éven át a pápai nyaraló nem volt használatban. Az olasz állam 1871-ben ugyan megkísérelte rendezni a pápa helyzetét, a Castel Gandolfó-i nyári rezidencia a pápa birtoka lett volna, IX. Piusz ezt az ajánlatot nem fogadta el, sem ő, sem a következő 50 évben megválasztott utódai nem hagyták el a Vatikán szorosan vett területét (a „Vatikán foglyának” tekintették magukat). A pápák csak az 1929-ben kötött lateráni egyezmény alapján vették újra használatba a területet. Azóta a területenkívüliséget élvező rezidenciára ismét az önálló pápai állam jogai vonatkoznak. A birtok nagysága jelenleg 55 hektár (a Vatikán területének ötszöröse), ebből 30-at a kertek foglalnak el, 25-ön farmgazdálkodás folyik.

A Castel Gandolfó-i palota és a hozzá tartozó kertek a turisták számára egészen 2014-ig nem voltak látogathatók. Ferenc pápa rendeletére azonban 2014. március 1-jétől vezetéssel a legszebb itáliai parkok között számon tartott kertek, 2015. szeptember 12-től pedig a palota is látogatható, sőt a turisták a Vatikánból az egykor a pápák számára épített, és eddig az időpontig nagyon ritkán használt vasútvonalon utazhatnak Castel Gandolfóba.