Túránkat Répcelakon kezdtük: tíz óra körül már ott kortyoltuk el frissítő kávénkat, aztán – a tőzikék előtt – a szomszédos Csánigba hajtottunk be a töredezett úton. A takaros kis településnek nemrég „lett” egy 14. századi temploma! A faluközpontban egy emlékművel, egy tetővel védett régi tűzoltófecskendő-kocsival, valamint egy mechanikus kettős haranglábbal találkoztunk. Ez utóbbin két százéves harang „lakott”.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A fű szinte mindenütt harsogó zöld volt, a sokszor tévesen aranyesőnek is nevezett aranyfa – más néven aranycserje vagy aranyvessző – is ragyogva sütkérezett a napon, és virágjukat bontogató gyümölcsfák is derítették a kikeleti összképet.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A közelben álló, kis Mindenszentek templom makulátlanul, fehérre festve, vak-ívekkel díszítve, frissen cserepezve „öltözött ki” látogatásunk napjára. 2014-ig egy „szokványos” 19. századi templomnak nézett ki a palával fedett épület. Ám a vakolat alatt a régészek megtalálták Árpád-kori déli kapuját, előkerültek román stílusú ablakocskái, kibontottak egy mérműves gótikus ablakkeretet, valamint egy reneszánsz párkánykövet.
A belső térben falfestéseket és egy oltáriszentség-őrző fülkét tártak fel. Minden évszázadból valamit!
A 17. századot egy evangélikus mondat képviseli, és bizonyítja, hogy 18. század elejéig – közel 150 évig – az evangélikusoké volt.
Érdekes belegondolni, hogyan igyekeztek a kornak megfelelően mindig az újabb – időtálló – „divat” szerint szépíteni, alakítani az Isten házát…
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Csánig után jöhetett a tőzikés – Répceszemere felé indultunk! A táj megkapó: jobbra is, balra is kisebb puhafa erdők, facsoportok, vízfolyást kísérő, fagyönggyel erősen teletűzdelt nyárfa-galériaerdők tagolták a sík vidéket, itt-ott vízzel teli árkok, állóvizes medermaradványok villantak meg.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A környék a Répcét kísérő mocsárrétek, mocsárerdők utolsó eredeti formában fennmaradt vidéke.
Csánignál a Répce-árapasztó vízfolyás hídján haladtunk át, majd egy kilométeren belül a Répce aktív vizes, majd száraz ágát kereszteztük. Itt, a Répcénél „ugrál” a megyehatár.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Répceszemerét elhagyva néhány éve már nem kell fürkészni a tanösvény tábláját március táján. Az út szélén parkoló autók egész sora jelzi ilyenkor a tanösvényhez vezető utat! Mi is meglepődtünk, amikor megpillantottuk a kocsisort: a „nép” ugrott a tőzike-hírre... Szerencsére a polgárőrök szabályozták a parkolást. Kolbászda, kürtőskalácsos, méz-, virág- és ajándékárusok lovagolták meg a tőzike-inváziót. Elindultunk a fák kísérte dűlőúton.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Esőkabáttal is készültem, de itt a gumicsizma az igazán hasznos viselet! Tudtam, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park őrei kénytelenek őrjáratokat tartani a tanösvény mentén, mert évekkel ezelőtt egyes figyelmetlen „tömegek” nagy területen taposták ki a virágot. (Ha letapossuk a növényt, annak megsérül a hagymás gyökere, és nem hajt ki jövőre.)
Azért történhetett ez a kártétel, mert a tőzikés erdő közepén vezető utat több helyen is víz öntötte el, és sokak lábán nem volt gumicsizma. Begyalogoltak a virágok közé. Egyébként a sok víz éppen a sok virág feltétele...
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Az első bemutató tábla után egy nevesincs csatornát keresztezünk, majd a második fahídon a Kócsod-patak fölött sétálhatunk át. A puhafás ligeterdőt március elején sok fehéren virágzó cserje és fa színesítette – az ösvény ilyenkor jól követhető. Aztán egy kis rét túlsó végén elérjük a Répcét, amely egy zsilipmaradványon bukik át.
Nem véletlenül olvashatjuk itt „Az életet adó malmok”-tanösvénytáblát, mivel itt állt egykor a Csáfordi-malom.
Egy fennmaradt malomköve közepéből bokor nőtt ki. Éppen olyan volt, mint a később megkeresett, közeli Jánosfai-malom romja: meglehetősen kis méretű, illetve a meder-részek és az épület alapja betonból voltak „megépítve”. Egykor itt fürödtek nyáron a csáfordjánosfaiak.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Csakhamar egy újabb rétre érünk, amelynek túlsó felén már a tőzikés erdő fái sötétlenek. A Tőzikés-erdőben nagy fák között, szalag-kordonok között vezet a sétaút. Esetünkben is a virág ismerős nagyon kellemes zöldje uralta az ártéri keményfa-ligeterdő alját, de amikor az ember tőzike csokrot keresett, hogy lefotózza, kiderült, hogy az erdei szellőrózsa is legalább olyan nagy számban volt jelen, és jól kinyílt hóvirágok is képviseltették magukat.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A szellőrózsa, a tőzike, a hóvirág és a csillagvirágra emlékeztető sárga tyúktarély befedték az erdő holtfákkal jócskán teleszórt, avarral borított alját. A virágszőnyeget visszaadó felvételhez ugyan kétrét kellett görnyedni, de minden pillanat megérte. Mivel az erdőn kívül sehol nem találkoztunk tőzikével, az érintetlen ártérnek ez a része lehet elöntve leginkább.
A mocsaras erdőalját sajnos egyre kevésbé áztatja a Répce, ezért az egyedszám minden évben kevesebb… Ha idejében jövünk Csáfordjánosfára, még nyolcmillió tőziketövet láthatunk.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A felázott földből kifordult, a korhadás különböző fokán álló fatörzsek őserdei tájkép hatását keltik. Egyes, az útra dőlő példányokat felfűrészelték, de a szalagkorlát közelében mutatóba hagytak pár, egy métert meghaladó átmérőjű óriásrönköt is.
Az erdőben több, nagyjából 250 éves kocsányos tölgy is áll – többüknek neve is van: Elemér-, Ödön-, Csilla-fa.
A második világháború előtt dr. Simon Elemér, Sopron vármegyei főispán tulajdonában volt az erdő, és a legnagyobb faóriásokat róla, illetve családtagjairól nevezték el. (A család lakóhelye, a falubeli Simon-kúria ma Idősek otthona, a parkja pedig védett erdő.)
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Az ösvény csak néhol volt sáros, néhány mélyedésben mélyebb állóvizet is láthattunk. Az erdő – és a kordon – végén, a „A mocsárrét élete” tanösvény-állomásnál viszont már ügyeskedni kellett a sárba tett ágakon, ha valaki tisztán akart kijutni a rétre.
Itt, egy „tavacska” szélén már a mocsári nőszirom dugta ki a vízből hajtásait.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Mi is megtettük a „kört”, amely a Csáfordi-malom közelében záródott be, de gyakorlott túrázóként is elbizonytalanodtunk a tanösvény nem egyértelmű jelzései miatt. A két erdő közé ékelődött húsz méter széles réten két helyen is magasan állt a belvíz. A tanösvény tábláin csak sematikus rajzzal ábrázolták a körutat, így elbizonytalanodtunk az útirányt illetően, emiatt aztán idő előtt betértünk az erdőbe egy vadcsapáson.
Erre a szellőrózsa és a csodálatos kékeslila színű tavaszi csillagvirág uralta a terepet.
Gyorsan egy száraz rétre értünk, ahol pár tő tőzike mellett a sétaösvényt is megtaláltuk. A körtúra vonala tehát valójában egy háromszög!
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A Csáfordi-malom zsilipjének érintésével kisétáltunk az országútra. A világháló térképes ábrázolása szerint a Répce partján található, romos Jánosi-malmot a település végén induló úton lehet elérni. A valóságban sokkal kevésbé volt vége a településnek – még falun belül is külterületi növényzet burjánzott. A településtábla után aztán megindulva a kikövezett dűlőúton egészen közel hajtottunk.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A Répce-malom-ág és a malom mellett egy nagy, százéves családi ház is állt. A malomromot közvetlenül a mellette lévő erős fahídról nézhetjük meg – a zsilip acélból készült maradványait alatt fürgén zubog le a Répce vize. A közeli telek kerítése és a folyó miatt nem lehet közelebb férni az épülethez. Valószínűleg a Csáfordi-malom is ilyen kis építmény lehetett – mindkettő furcsán kis alapterületű. Sajnos erről a két malomról semmit nem tudható. A környéken nagy fák állnak, rétek és szántók veszik körbe. A Forráshely Alapítvány 1993 óta rendezi meg a Magyar Gyermekek Világtalálkozóját a malomnál.
Nagygeresdre is egy régi templom miatt érdemes áthajtani, de van ott más látnivaló is. Nagygeresd valóban nagy! Illetve hosszú. Az első kanyarból megpillantottam egy puritán, fehér színű alacsony templomtornyot. Én viszont egy karcsú tornyot kerestem, így továbbhajtottam. A második torony egy kifogástalan állapotú evangélikus templomé volt. A homlokzatán tábla sötétlik, előtte pedig egy turulos emlékmű áll. A tábla 1917-ben készült – régies szövegezésű, a templomtorony építésének időpontjára utal.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Egyben kronosztikon is, mivel egyes betűket kiemeltek benne. Ha azokat római számnak olvassuk, és összeadjuk, kiadnak egy évszámot.
A turulos emlékmű a két világháború nagygeresdi halottaira emlékeztet.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Az első tornyocska, amely mellett eljöttünk csupán egy kis harangtorony volt. Mellette egy csodálatos parasztház áll, amit tájháznak véltem. Nem az volt – a hófehér, íves-mellvédes tornáccal bíró ház magánkézben lehet, ám a torony táblája megint csak világháborús áldozatokról szólt, csak most a kisgeresdiekről. (A két települést 1928-ban egyesítették.)
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A műemléktemplomot keresnünk kellett, és egy helybéli, csupán németül beszélő asszony igazított útnak. A falu végi kanyarban elő is tűnt a 13. századi eredetű Szent István király műemléktemplom, melynek félköríves szentélye végignéz a főutcán. A négy „elemből” álló épület négy korból származik, és leginkább a legfiatalabb elem, a 18. századi kváderkő-festéssel díszített templomtorony lóg ki az összképből.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Az eredetileg román stílusú épület hajóját gótikussá építették át, a lőrésszerű, keskeny ablakokat megnagyobbították. A középkorban több periódusban kívül-belül színes falfestésekkel díszítették a templomot – az 1619-es kifestésről egy festett évszám is tanúskodik. A falfestéseket a feltárás során restaurálták, konzerválták.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
A barokk időszakban nagy átépítéseken esett át a templom. Déli, gótikus – azóta kibontott – bejáratát befalazták, ablaknyílásait megnövelték, a falak körben barokk párkányzatot kaptak, új szószéket és barokk karzatot építettek, valamint a hajóját ekkor toldották meg egy jellegtelen sekrestyével. Az 1980-as évekre a barokk elemek is erősen megkoptak, és 1989-ben kezdték meg a régészeti feltárást.
Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Mielőtt megálltunk a templomnál, egy kanárisárga színű kastély tornya villant ki egy kiserdőnyi fenyő között. Az 1900-as évek elején épült Cseszneky-Mesterházy-kastély magántulajdonban van, korábban eladásra kínálták. Az épület szecessziós jegyeket hordoz, parkja a Répce ártere felé húzódik.
Ennyi fért egy napba. A Répce-menti táj nagyon izgalmas: túrázásra, barangolásra ilyenkor, február végén is izgalmas célpont.
Lapozzátok fel képgalérinkat is!
Források:
Nyitókép: Harsáczki György / induljelegyuton.hu
Ajánljuk még:
Pompa és válság: az ikonikus Andrássy út múltja és egy gyöngyszeme
Vízimadarak és a fővárosiak oázisa – a Naplás-tó minden évszakban csodavilággal vár
Téli varázsvilágra leltünk a Pátyi Pincehegyen – a főváros tövében kirándultunk
