Azt, hogy a Duna a Fekete-erdőből ered, és a Fekete-tengerbe ömlik, minden kisdiák tudja. De vajon melyik folyó ered a Fekete-tóból? Ez már fogós kérdés lehet. És hol lehet az a Fekete-tó? Ennek nyomába eredtünk sok évvel ezelőtt, egy nyakig sáros gyalogtúrán. Szerettük volna megnézni azt a helyet, amelyről a helyiek úgy beszéltek:
egy titkos mocsárvilág, baljós ingovány, aminek közelébe sem lehet merészkedni.
Akkor az intés ellenére megpróbáltuk felfedezni a vidéket, hogy végül a derékig érő páfrányok közt frissen húzott drótkerítésbe ütközzünk. Csak jóval később tudtuk meg, hogy a Fekete-tó lápvidékének növényvilága kuriózumnak számít, a jégkorszak egyik utolsó mementója. Különleges harmatfüvek, gyapjúsások, békabuzogányok otthona. Szigorúan védett környék, ezért is a kerítés körülötte a vandálok, a motoros rodeók és a túlontúl kíváncsiak miatt.
1. nap – Székesfehérvártól Magyarszombatfáig
Hazánk legvédettebb természeti értéke, jól el van rejtve a szem előtt, de azt jó, ha tudjuk, hogy a Zala folyó itt, Orfalu és Szalafő között ered – legalábbis eredt egykor. Mert most egy jó darabig akár a mederben is kerekezhettünk volna, oly száraz volt.
Székesfehérváron csíptük el a vonatot, amely Ljubljanába tartott, és Őriszentpéterig sikerült is összeszednie másfél órás késést. Szerencsére a gyakorlott túrázó számít arra, hogy vannak rajta kívül álló okok, amelyek megkeseríthetik a napot, vagy legalábbis teljesen felboríthatják, (felháboríthatják), így bőven hagytunk időt a vasút vicceire. De félre a tréfával, a nap mosolygott ránk Őriszentpéteren, egy jó kávét felhörpintettünk Ómamánál, és meg sem álltunk egészen Szalafőig. Itt muszáj volt beköszönnünk a Borona Vendégház házőrző malacának, Szalonnának, és kaptunk némi muníciót az úthoz. A helyiek most is lebeszéltek arról, hogy ebbe a kiszámíthatatlan és esetleg váratlanul száraz vagy éppen embert elnyelni képes mocsár felé vegyük az irányt, így a Kömpe szeme kilátót vettük célba, mint a forráshoz legközelebb eső pontot. A szívecskékkel jelzett Szerről-szerre tanösvénnyel is itt találkoztunk össze – ezen tavaly cuppógós bakancsban fedeztük fel a környék minden zegét-zugát.
Őrségi barangolások: 5 kirándulóhely, amit gyerekekkel is érdemes felkeresni az ősz folyamán
Az Őrség neve hallatán mindig egyfajta romantikus érzés járta körül a szívemet. Mágnesként vonzott Magyarország délnyugati csücskének ezen különleges régiója, ám a szerelem éveken keresztül plátói volt. Hiába tervezgettem, hogy mindjárt bejárom, a képzeletbeli bakancslistám főszereplői névsorában egyre-másra hátrébb sorolódott. Ám idén a kéktúrázásnak köszönhetően végre eljutottam az Őrségbe, és olyan kincseket találtam, amelyeket jó szívvel ajánlok felfedezésre gyerekekkel is.
Innen az utunk az erdőn át vezetett Szlovénia felé. Ezt a kis kitérőt három okból tettük bele a tervünkbe. Egyrészt, hogy meglegyen a napi kilométer. Másrészt, hogy a nap végén kedves régi barátunkhoz érkezzünk Magyarszombatfára, a fazekasfaluba, ahol reményeink szerint majd álomra hajtjuk fejünket. Harmadrészt: ezt az útvonalat már számtalanszor láttuk kerékpáros útifilmekben, és ezért muszáj volt végigkerekezni rajta, a Hodos vasútállomáson át, majd Kercaszomor felett az erdőt járva.
2. nap – Magyarszombatfától Zalaszentgrótig
Másnap reggelre finom párába burkolózott a táj, szinte ködbe veszve vágtunk neki az útnak, hogy visszakerekezve Őriszentpéterre, köszöntsük a Zalát. Ahogy felszállt a pára, és a derengés finom surlófénnyel pásztázta a réteket, olybá tűnt, mintha ezüsttel hintették volna be a környéket. A törpe fenyőket borító pókhálón mindenfelé harmatcseppek csillogtak. Egészen meseszerű volt, semmilyen fotó nem tudná visszaadni.
Őriszentpéteren ezúttal csak átgurultunk, intettünk a pankaszi haranglábnak, a nagyrákosi völgyhídnak, ami apukám építésvezetésével épült. Zalalövőnél végre leültünk elkölteni reggelinket, a reggel kapott őrségi perecet. Itt már a Zala mutatott némi patakszerűséget, medrében csekély víz csordogált, könnyen átléphettük. Innen jó minőségű, remek kerékpárút vitt egészen Zalaegerszegig. Csábított, hogy benézzünk a városba, de még hosszú út állt aznap előttünk. Így csak szusszantunk egyet, amíg a Gébárti szoborpark különös alkotásaiban kerestük az odaillő gondolatokat.
Ugyan nagy dimbek-dombok már nem álltak utunkba, a Zala észak felé fordult, és szelídebb lankák közt kanyargott. Olyan jópofa nevű településeken haladtunk keresztül, mint Kemendollár, Alibánfa, Pókaszepetk, Pakod, Tüskeszentpéter. Alsórendű utakon, csöndes falvakon gurultunk, forgalom alig, az utcákon még kutyával se találkoztunk. Nehezen akadtunk olyan boltra, ahol némi ennivalót vagy egy kávét vehettünk volna. Beértük volna kocsmával, kisbolttal, bármivel – de nem találtunk, erősen kihaltnak tűnt minden. Zalabér után már előtűntek az élet jelei, és a Zala is kezdett kitenni magért. Egyre szélesedett, vize egyre furcsább színűvé vált. Vadregényes partja gazdag madárvilágot rejtett. Zalaszentgrótra terveztük az éjszakát, itt több étterem is nyitva állt, hogy valami meleggel töltsük meg az éhes bendőt.
3. nap – Zalaszentgróttól a Kis-Balatonig
Reggelre ütemeztük a Batthyány-kastély és a hozzá vezető régi kőhíd felfedezését, hogy aztán egyenesen a Kis-Balaton felé vegyük az irányt. Az egyenes a legjobb szó erre az útra, mert mintha vonalzóval húzták volna meg az utat, ami zömében a gáton vezetett. Hála a precíz kerékpáros navigációnak, könnyen eligazodtunk az egyenes vízfolyások és utak hálójában.
Zalavár mellett a Récéskúti bazilika romjai érdemeltek meg egy rövid kitérőt.
A templomot I. István idejében építették, de alapfalai még ennél is régebbiek, a leírások szerint 870-ben már felszentelt épület állt itt. Alaprajza most is jól kivehető a zöld fűben. Közelében a Milleniumi emlékmű magasodik, ősmagyar sisakra hajazó kupolája, míves faszerkezete egy életfát rejt.
Ennek felfedezése után a Kányavári sziget volt soron, igazán látványos az oda vezető fahíd! A Búbos vöcsök tanösvényen járhatjuk be a szigetet, a kétkilométeres séta során betekinthetünk a Kis-Balaton páratlanul gazdag madárvilágába. A Nagy kilátóból körbepásztázhatjuk a vizes élőhelyeket, és nehezen, de a térkép alapján belőhetjük azt is, hogy a kisebb-nagyobb vízfolyások közül melyik is lehet a mi Zalánk.
Továbbkerekezve megpillantottuk a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum méretes négylábúit, majd hosszú, egyenes, szinte végeláthatatlan út vitt el egészen Vörsig. Így visszanézve itt, a Kis-Balaton keleti oldalán volt csokorba szedve a legtöbb látnivaló. Vörsön egy fa kilátóba felkapaszkodva még egyszer rátekintettünk a mögöttünk elterülő tájra, majd a napi távot teljesítve kerestünk vacsorát és éjjeli menedéket a Balaton partján.
4. nap – Balatontól Keszthelyig
Az utolsó nap reggelén megcsodáltuk a túlparton ékeskedő tanúhegyeket, és kellemes bringázással elgurultunk a Zala torkolatához. A kerékpárútról lépcső vezet le egészen a víz közelébe, de a torkolatot közvetlenül nem lehet meglátogatni – legalábbis nekünk nem sikerült. A Zala itt szépen kéklett és trükkös kanyarral Zala vármegyéből bekukkantva Somogyba, szépen beleolvadt a nagy tó vizébe. Búcsút vettünk a folyótól, amelyet négy napon át követtünk, aztán felpattantunk a felpakolt drótszamarakra, hogy megcélozzuk a vasútállomást Keszthelyen.
Útközben még érinttettük a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomást, láttuk a Hévízi patak indián vízitúráinak végpontját. Egy darabig mellettünk loholtak a Fenyves-allé feketefenyői, aztán feltűnt Keszthely, kikandikáltak a Festetics kastély tornyai a fák mögött. Még egy utolsó pillantást vetettünk a Balatonra, aztán felcibáltuk a járgányokat a vonatra, hogy hazazakatoljunk.
Képeken a zalai kirándulás:
Ezt a túrát annak ajánlom, aki csöndre, nyugalomra vágyik, aki szeretne túra közben magába mélyedni. Csöndes és apró látnivalókkal tűzdelt e szelíd pannon táj, a Zala maga nem mesél sokat. Békésen ballag a medrében a Balaton felé. Ne várjunk nagy attrakciókat, tekerjünk szépen a víz után, ahogyan az idő is ballag velünk együtt az őszbe.
Fotók: rózsakunyhó Vass András
