10 ok, amiért érdemes belevágnod a kéktúrázásba

ZónánTúl

10 ok, amiért érdemes belevágnod a kéktúrázásba

Amikor 2021. január elején eldöntöttem, hogy idén megcsinálom a kéktúrát, nem gondoltam volna, hogy ennyire sokat fog adni. Utazó bloggerként mindig úgy gondoltam, hogy ráérek Magyarországot majd akkor felfedezni, amikor idősebb leszek és/vagy nem lesz kedvem már annyit külföldre utazni. Ha még csak gondolkozol rajta, hogy elindulj a kék vonalon, íme tíz érv, ami miatt érdemes elkezdened.

1. Élményt és rendszert hoz az életedbe

Az egyik legfontosabb, amit az aktív természetjárásnak köszönhetek, hogy keretet adott a napjaimnak. Kicsit ahhoz hasonlítanám, amikor az ember egy utazásra készül: korán kel, korán fekszik és egész nap úton van. Bepakolja a hátizsákba, amire egész nap szüksége lehet, beleértve az élelmet és a folyadékot is. Megtervezi, melyik busszal jut el a kiinduló- vagy végállomásra. Közben pedig felfedez egy csomó mindent az úton, és milliónyi élményt szerez. A körforgás minden kéktúra-szakasszal újrakezdődik és mindig valami újat ad, miközben a keretek ugyanazok maradnak.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

2. Kirándulás tömeg nélkül

Bár a kéktúrának vannak olyan népszerű pontjai, mint Dobogókő vagy a Hármashatár-hegy, de a legtöbb szakasza „ahol a madár se jár” helyeken vezet keresztül. Én nagyon élvezem, hogy tömegmentesen tudok hétről hétre kirándulni és közben olyan gyöngyszemekre bukkanok, mint például a Cserehátban Gömörszőlős, de Bakonybél is első látásra szerelemhely volt.

3. Megismered az erdők és mezők élővilágát

Az országos kéktúra egyik természetes velejárója, hogy miközben haladsz az úton, különleges növényeket, na meg ha szerencséd van, állatokat – így például őzet vagy szarvast – is láthatsz. Ne aggódj, ők jobban félnek tőled, mint fordítva. Az erdők és mezők élővilágáról sok helyen ismeretterjesztő táblák adnak tájékoztatást, és nagyon jóleső érzés, hogy egy-egy növényt a következő túrád alkalmával már ismerősként tudsz köszönteni.

 

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

4. Mozgásformának sem utolsó

A rendszeres, heti több 10 km túrázásnak komoly sportértéke van. Amióta aktívan kéktúrázom, azon túl, hogy pár kilót ledobtam, sokkal jobb lett az állóképességem. Az elején az emelkedőkön többször meg kellett állnom, ma viszont már nem okoz nehézséget egy-egy domb vagy hegy megmászása sem. Jó érzés fittnek lenni, és szemben mondjuk a futással, a túrázás az ízületeket sem terheli.

 

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

5. Gyűjtögetés mint motivációs forrás

Régóta azt vallom, hogy az ember ne tárgyakat, hanem élményeket gyűjtsön. Na meg ha kéktúrázik, akkor pecséteket. Régen Lutra albumom volt, amibe szorgosan ragasztgattam a matricákat, most pedig plecsniket gyűjtögetek. Ahogy egyre több a pecsét a füzetben, azt veszem észre magamon, hogy egyre motiváltabb leszek, hogy még több legyen belőlük. Ha valami, akkor a pecsétfüggőség biztosan nem káros szenvedély, sőt! Motivációt ad ahhoz, hogy útra kelj, és újabbakat szerezz.

6. Megtanulod tisztelni a természetet

A természetjárásnak, csakúgy mint minden másnak az életben, megvannak a maga szabályai. Minél több időt töltesz túrázással, annál több dolgot tapasztalsz és látsz, amik pozitív vagy negatív példaként, de hatással lesznek a gondolkodásodra is. (Az etikus túrázásról az Instagram-oldalamon részletesen is írok.) A legfontosabb ennek a kötelességnek minden körülmények között eleget tenni: az erdőben te csak vendég vagy. Viselkedj ekként, és tiszteld más otthonát!

7. Nem várt csodák

Néha egy napfelkelte a szántóföld szélén, vagy egy hegy tetejéről eléd táruló panoráma sokkal emlékezetesebb élményt nyújt, mint azok a helyek, amiket már képeslapról ismertél és ahol mindenki elkészíti a maga kötelező fotóját. Persze minden helynek megvan a maga varázsa, ám egy közös bennük: minél többet látsz az országból, annál inkább rájössz arra, hogy nem kell feltétlen külföldre utaznod ahhoz, hogy szépet láss. Sokszor a csoda a szomszédban vár rád, csak lehet, hogy eddig ott még nem kerested.

 

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict.hu

8. Minőségi idő családdal és barátokkal

Kéktúrázni elkezdhetsz egyedül is, de akár családodat vagy ismerőseidet is be tudod vonni. Nagyon jó érzés, saját példámból is látom, ha közösen tudunk élményeket gyűjteni, amiket utána beszédtémaként hónapokig fel tudunk eleveníteni. Ha többen vagytok a csapatban, közösséggé kovácsolódhattok, ráadásul mindig lesz egy olyan húzóerő, akivel el tudsz indulni egy új szakasz meghódítására.

9. Szabadban lenni szabadon

Nagyon üdítő dolog a kéktúrázásban, hogy a természetben igazán szabadnak érezheti magát az ember. Nincs kötelező maszkhordás, nincsenek korlátozások, és emberekkel is csak elvétve találkozhatunk. Az egyetlen zaj és inger a madarak csiripelése, a szél suhogása vagy a patakok csörgedezése.

10. Mentális egészség és digitális detox

A kéktúrázás egyik fontos, ha nem a legfontosabb hozadéka számomra az, hogy a természetet járva támogatom a mentális egészségemet is. Nem nyomkodom feleslegesen a telefonomat, nem olvasok híreket, nem aggódom napi szintű problémákon. Csak létezem és arra koncentrálok, hogy egyik lábamat a másik elé tegyem. Közben pedig beszívom magamba a természet szépségeit és töltekezem. A digitális detoxot természetjárástól függetlenül is, mindenkinek csak ajánlani tudom, próbáljátok ki, mellékhatások nélkül alkalmazható!

Ajánljuk még:

Sárkány lakta, vulkánból lett, és szeretjük a borait – ez a Szent György-hegy

A tanúhegy, amely épp virágkorát éli. Hasonlíthatjuk Toszkánához, vagy bármi máshoz, de nem érdemes. Ilyen mindentudó és mégis csöndes, múltról mesélő és a jövőbe tekintő hely kevés akad a mai világban. Nem csoda, hogy aki felfedezi titkát, rajongójává válik. Bazaltoszlopok, túraútvonalak, balatoni panoráma, szőlőskertek és borospincék, hagyományos és újkeletű gasztronómia ötvözete. Akár a világ közepe is lehetne. Ősz vége felé is érdemes bebarangolni.