ZónánTúl

Újdonság helyett a jó öreg Balaton – ezért jó gyerekekkel ismerős helyen nyaralni

„Mindjárt vége a nyárnak és még nem is voltunk a Balatonon! Találnunk kell egy szabad hétvégét” - az elmúlt tíz évben szinte minden nyáron elhangzottak a számból ezek a mondatok. Annak ellenére, hogy a nyár hónapjai nem múlhatnak el balatonozás nélkül, hosszabb vakációzásra már nagyon régen nem választottuk a tavat és környékét. Sajnáltam rá az időt. Mindig úgy éreztem, inkább fedezzünk fel új helyeket, hiszen a Balaton környékén már rengetegszer voltunk. Aztán idén nyáron végül mégis úgy döntöttünk, hogy öt napot Keszthelyen töltünk. És milyen jól tettük!  

Imádok utazni, új tájakat, új embereket és akár új kultúrákat megismerni. Gyakorlatilag nem lehetne olyan helyszínt mondani nekem, ahová ne indulnék el szívesen akár holnap, ha nyílna rá lehetőség. Általában azokat a nyaralásokat részesítjük a családommal előnyben, amelyek kalandosak és nem a parton fekvésről, napozásról szólnak. Néhány napig persze az is szuper, de utána nekem már mehetnékem van. Talán emiatt is éreztem úgy régóta, a Balatonon nyaralni időpazarlás. Hiszen már nagyon jól ismerjük a környéket, rengetegszer jártunk ott, tudjuk, milyen lehetőségeket tartogat. Emellett pedig az sem hagyott hidegen, hogy évről-évre felröppennek a hírek, miszerint egy egyhetes balatoni kikapcsolódás gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mintha az ember elmenne az Adriára. Ebben a kontextusban számomra végképp nem volt kérdéses a döntés, hová induljunk.

Az idei nyáron viszont úgy alakult, hogy nem tudtunk hosszabb időre szabadságra menni. Bárhogy sakkoztunk, csak öt egybefüggő napot tudtunk kihozni úgy, hogy a férjemmel egyszerre legyünk szabadok. Ennyi időre feleslegesnek tartottuk messzebbre utazni, félnapokat szánni az oda-visszaútra. Így végül idén mégiscsak a Balatonnál nyaraltunk, és rájöttem, mindaz, amit eddig a hátrányának gondoltam, igazából előnnyé is kovácsolódhat.

A semmittevés sem feltétlenül unalmas

Két, hat év alatti gyerek mellett valójában szinte értelmezhetetlen fogalom a semmittevés, mégis nagyon felszabadító volt, hogy nem kellett előre gondolkozni. Ha új helyeken járunk, igyekszem mindig előre megtervezni, mi lesz a másnapi program. Kitalálom, mit nézzünk meg, kiránduljunk vagy inkább strandoljunk, mennyi időt szánjunk az utazásra, hogy még pihenni is tudjanak a gyerekek, de rohanni se kelljen.

Ehhez általában rengeteget olvasok. Megnézem, milyen vélemények vannak fent a neten, hol van valamilyen eldugott, nyugodt partszakasz, ahol lehetőleg sekély a víz, felkutatom, milyen látnivalók vannak a környéken. Meg szoktam tervezni az étkezést is. Persze nem kőbevésett módon, de mivel a férjemmel érdekel minket a gasztronómia, szeretünk jó éttermekbe járni, utána szoktam nézni, hol lehet a helyiek szerint is jókat enni. Szeretek olvasgatni, információt gyűjteni, ugyanakkor ehhez sok idő- és energiabefektetésre van szükség. Ezzel szemben

a Balatonon nem éreztem a nyomást, hogy mindenképp menjünk valahova, mert ki tudja, mikor tudunk ide visszajönni,

és ne maradjunk le semmi olyanról, ami nagyon érdekel minket.

Élvezni tudtuk mindannyian, hogy csak elmentünk a strandra, és ott töltöttünk egy egész napot. A gyerekek pancsoltak a vízben, homokoztak, sőt délután még egy kicsit sziesztáztak is az árnyékban. Eközben pedig a felnőttek is le tudtak lassulni, kikapcsolni. Nem pörgött az agyam azon, mi legyen a másnapi program, vagy hogy hová menjünk vacsorázni. Csak ültem a homokban, és figyeltem a vizet. Végre én is elértem a „nothing-boxba”, amikor valójában semmire nem gondol az ember, csak engedi, hogy történjenek körülötte a dolgok. Ez pedig nagyon felszabadító érzés akkor is, ha csak pár percig tart, mert hamarosan úgyis meg kell néznem valakinek a homokvárát, vagy be kell menni a vízbe labdázni.

Emlékek lépten-nyomon

A másik élmény, amiért nagyon jó érzést hagyott bennem ez a pár nap, épp annak a megélése, hogy már mennyi mindent ismerünk a környéken. Ahogy a gyerekekkel együtt jártunk-keltünk, szinte mindenről eszünkbe jutott egy kedves emlék vagy kaland. Már az utazás alatt felidéztük a balatoni bringaköröket, amikor nagy társasággal kerültük meg a tavat három nap alatt még a főiskolán és a zánkai ifjúsági táborban szálltunk meg. A szállásadóink úgy gondolták, az este 9 utáni kijárási tilalmat nekünk is be kell tartani, így kénytelenek voltunk kiszökni a táborból, hazafelé pedig kerítést kellett másznunk. Megmutattuk a gyerekeknek, melyik volt az a szakasz, amit az egyik alkalommal szinte teljesen sötétben kellett megtenni. Az egynapos Balaton-kerülés alatt ugyanis sötétedés után is kellett tekerni, viszont a háromfős csapatból kettő embernek kiégett a lámpája. Nagyon izgalmasnak találták a történeteket, és innentől kezdve mindenhol figyelték, merre fut a bicikliút.

Az egyik hűvösebb napon a Szigligeti várhoz kirándultunk, és felidéztük, milyen volt, amikor a tanúhegyek nyomában teljesítménytúrán jártuk be a környező csúcsokat. Elmeséltük, mennyire nem voltunk boldogok, amikor realizálódott bennünk, hogy nem elég a várkapuig felmenni, hanem a vár legmagasabb pontjáig is el kell jutni, mert ott van az ellenőrzés.

Elmentünk a kedvenc szabadstrandunkra, ahol már a gyerekekkel együtt is voltunk, és a kisfiam emlékezett rá. Felidéztük, amikor először kétéves korában járt itt, és annyira tetszett neki a játszótéri kisvonat, hogy még hetekkel később is minden alkalommal, amikor megkérdeztük, mi volt aznap a legjobb dolog, ami történt vele, azt felelte, a vonatos játék. Meglátogattuk a déli part legjobb strandbüféjét, amit egyik évben sem hagyunk ki, és ahol már tudják a gyerekek, hogy nemcsak az ételek finomak, de várakozás közben jókat lehet csocsózni is. Megmutattuk nekik a képeket, amikor a kisfiam annyira elfáradt a strandolásban, hogy az autóig ölben kellett elvinnünk, és a néhány perces úton a vállamon elaludt. Aztán három évvel később ez megismétlődött szinte ugyanott a húgával is, csak ő az apukája vállán szundikált. Meséltünk nekik rengeteg, mára legendássá vált családi történetet,

imádták, hogy bejárhatják azokat a helyeket, ahol velünk vagy a nagyszüleikkel történtek mindenféle kalandos-vicces események.

Emellett pedig a számunkra már ismert terepen is gyűjtöttünk rengeteg közös élményt és maradandó emléket.

Mindez megerősített abban, hogy felnőttként ugyan sokkal vonzóbb új helyekre utazni, de a gyerekekkel a már jól ismert környezet is meg tudja mutatni az új arcát. Velük újra felfedezhetjük gyerekkorunk kedvenc helyszíneit, vagy más szemmel nézhetünk a tájra.

A Balatonnak számomra most már ez is a varázsa: tudatosult bennem, mennyi szép emlék köt ide életem minden szakaszából. Azt nem mondom, hogy ezek után mindig előnyben fogom részesíteni az általam már jól ismert helyeket, de az biztos, hogy nem leszek csalódott, ha a következő nyaralásunkat is a magyar tenger mellé tervezzük.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X