„A szakmát minden porcikámmal nőként élem meg, ami nem könnyű” – Interjú Laposa Zsófia borásszal

Könnyű dolog beleszeretni Magyarország egyik ékszerdobozába, a Balaton-felvidék festői szépségű panorámájába; egy pillanat alatt bárkit rabul ejt a táj, az itt megbújó megannyi szépség. Ezen a gyönyörű vidéken terül el a Laposa Birtok, ahol olyan borokat alkot három testvér, amelyek a táj csodájáról mesélnek, és arról, hogyan válhatnak a szőlőszemek zsenge kamaszból komoly felnőtté. A badacsonyi, a csobánci és a Köves-hegyi parcellákon termesztett szőlőknek hála évente mintegy ötszázezer palack lát itt napvilágot. Most a színfalak mögé lestünk!

Hol tart az idei szüret?

Éppen végeztünk vele. Rövid és rettentően intenzív szüret áll mögöttünk, mert az időjárás nem volt kedvező, szerettünk volna végezni az őszi esőzések előtt. Szerencsére sikerült. 

A ti történetetek meglehetősen messziről, a dédszüleitektől indul, a főszerepben mégis az a présház áll, amit a szüleitek nászajándékba kaptak. Hogy volt ez pontosan?

Azt gondolom, 1978-ban pecsételődött meg a sorsunk, amikor a szüleink találkoztak egy vonaton. Házasságuk a Hableány épületében köttetett, amely ma a birtokunk központja. Édesanyám badacsonyi származású, az ő családjának volt egy kis szőlőbirtoka, nagyapám szatócsboltot üzemeltetett, ahol a saját borát is árulta. Dédszüleim vigándpetendiek, ahol a helyi kocsmát vezették, és már ők is büszkélkedhettek saját borral. Édesapám szülei kádármesterként tevékenykedtek, sok generációra visszamenőleg mindenki hordót készített. A bor nagyon mélyen gyökerezik mindkét családban, így valóban szerencsés csillagzat alatt született a szüleim találkozása. A két család ajándékozott a szüleimnek nászajándékba egy présházat, ahol egyre több és több időt töltöttünk.

Két testvéreddel együtt a nyarakat a Balatonon töltöttétek, láttátok szüleitektől a borászat, a szőlészet minden velejáróját. Mikor döntöttél arról, hogy a nyomdokaikba lépsz?

Budapesten nőttünk fel, de a nyarainkat és az év összes hétvégéjét Balatonon töltöttük, ahol nagyon sokat foglalkoztunk a szőlővel.

Ez nem csupán hobbi volt, hanem hivatástudat, valóságos szerelem.

Édesapám borászati szakíró volt, így rengeteget utaztunk a családdal különböző borvidékekre. Már gyerekkoromban is a mindennapjaim része volt a szőlő, nap mint nap tapasztaltam, milyen csodás világ ez. Sokáig vacilláltam, hogy állatorvos legyek inkább, annyiban voltam biztos, hogy mindenképp olyan munkát szeretnék, ami természetközeli, és köze van a biológiához. Tág volt az érdeklődési köröm az iskolában, közel állt hozzám az irodalom is, de leginkább a biológia kötött le. Azt semmiképp sem tudtam volna elképzelni, hogy minden reggel egy irodába menjek be dolgozni. Ez a fajta szabadság mindig is vonzott. Pontosan már nem emlékszem arra a percre, amikor eldöntöttem, hogy én is borász leszek, ez inkább egy hosszabb folyamat volt, de tizenhat éves koromra már biztos voltam benne.

Kezdetben kétlaki életet éltetek, de már hét éve Badacsonyban élsz. Nem húz vissza a szíved a fővárosba?

Nem. Szeretek Budapesten lenni, de még jobb visszatérni Badacsonyba. Élvezem a vidéki élet minden szépségét, de télen és tavasszal gyakrabban látogatok Budapestre is, így mindegyikből kapok annyit, amennyitől csak több leszek.

A borászat szellemi és fizikai munka is, mérnöki gondolkodást igénylő, komplex feladat. Hozzád melyik munkafolyamat áll a legközelebb?

Szerintem ezt a hármast nem lehet szétválasztani, nekem pont az tetszik, hogy a borászat egy összetett, változatos szakma. Állandóan jár az agyam, de fizikailag is megdolgoztat. Szeretem a szárnyaló alkotás részét, de a hatalmas precizitás, ami szükséges a sikerhez, az is én vagyok. Bence bátyám irányítja a birtok ügyeit, Lilla nővérem a borok értékesítésével, én pedig a borászattal és a marketinggel foglalkozom.

Mennyire vetették meg a lábukat a nők ebben az ágazatban?

A technológia fejlődése nagyban befolyásolta azt, hogy egyre több nő képes remekül helytállni. Korábban a borászat kemény fizikai munka volt, amihez hozzátartozott, hogy súlyokat kell emelgetni; komoly állóképességet igénylő munkafolyamatokkal volt tele. Ma már a borászathoz csak olyan fizikai munka párosul, ami lehetővé teszi a nők számára is, hogy magukénak érezhessék ezt a szakmát. Úgy látom, a női borászat most éli reneszánszát, mert a XXI. század lehetővé tette, hogy mi ezen a fronton ugyanúgy teljesítsünk, mint egy férfi.

Idén hazánkban beválasztottak a TOP50 borásza közé, ahol nincs külön kategória nőknek és férfiaknak. Más-e egy női borász, mint egy férfi?

Igen. Ahogyan más egy női vezető, mint egy férfi. De azért nehéz kérdés ez, mert férfi borász még sosem voltam.

Ezt a szakmát minden porcikámmal nőként élem meg, ami őszintén szólva nem könnyű.

Kevésbé ismerik el a női borászokat?

Nem, nem erre gondoltam. Nehéz úgy nőnek éreznem magam, hogy minden nap szakadt farmer és bakancs van rajtam.

Idén nyáron valóra vált egy rég dédelgetett, nagy álmod. Boraitok mellett most már a Laposa-pezsgők is helyet kaptak a kínálatban. Milyen a fogadtatás?

A visszajelzések alapján szerencsére hamar levette a fogyasztóinkat a lábáról a pezsgőnk, és én is úgy érzem, hogy tökéleteset alkottunk, így megérte az a rengeteg munka, hatalmas erőfeszítés, amit beletettünk ebbe a projektbe. Az ember először fogyasztóként kezdi, legalábbis nálam ez így volt. A mi családunk nagyon szereti a pezsgőt, ezért kacérkodtunk a gondolattal, hogy mi is alkossunk egy olyan italt, amiben érződik a Balaton, a szabadság, és a nyári frissesség egyaránt. Négy év telt el a gondolat megszületése és a megvalósítás között, és ebben a négy évben külföldi szakemberek bevonásával, olaszországi tanulmányutakkal, egy újfajta technológia alkalmazásával ismerkedtünk, és ennek köszönhetően hoztuk létre a Laposa-pezsgőket.

Merre tovább? A fehérbor és a pezsgő után a vörös következik?

Egyelőre nem. Viszont egy ekkora cégnek állandóan szüksége van különböző fejlesztésekre, így azt kell eldöntenünk, hogy mi az, amit nem csinálunk meg, hiszen nem lehet elaprózódni a temérdek feladat között. Fontos, hogy kollégáimmal együtt megőrizzük koncentrációnkat, amit jelenlegi projektjeinkre fordítunk. Igyekszünk tovább pallérozni magunkat, és minden egyes nap odafigyelni a részletekre, azok tökéletesítésére. Terveink persze mindig vannak, de egyelőre a fehérborban és a pezsgőben szeretnénk fejlődni, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Kora reggeltől késő estig talpon vagy. Hol a birtokon tevékenykedsz, hol pedig a papírmunkával bajlódsz. Mivel zársz egy igazán tempós napot?

Körülbelül két éve nem a saját életemet élem, mert annyi dolog adódik a birtokkal, az ügyintézéssel, a különböző programjainkkal. Szeretem a hivatásom, de az elmúlt időszakban valóban alig maradt időm másra. Ha van rá lehetőségem, akkor nagyon szeretek sportolni, igazán a futás és a lovaglás kapcsol ki. De a párommal és a barátainkkal való otthoni borozásra is igyekszem rendszeresen időt szakítani, hiszen mire másra találták ki a bort, ha nem arra, hogy mindig összehozza az embereket?

Van-e kedvenc borod?

Nincs. A bor nagyon sokféle arcát mutatja a palackban, még abba zárva is folyamatosan fejlődik.

Egy bor mindig egy adott pillanatban olyan, amilyen, aztán hamar változik.

Sokféle bort kedvelek, minden borvidékről van olyan, ami éppen nagyon ízlik, de egyikre se tudnám azt mondani, hogy a kedvencem. Mindig évszakhoz, napszakhoz és az aktuális hangulatomhoz választok bort. A pezsgő nagy favorit, nem titkolom, ezért is foglalkozunk vele.

Célod átadni a következő generációnak azt az értéket, amit te kaptál a szüleidtől, és azt a tudást, amit te magad szereztél mindehhez?

Sokat beszélgetünk erről a párommal, aki építész, és hozzám hasonlóan rajongva szereti a hivatását. Ha valaki annyira imádja a szakmáját, mint mi, akkor azt mindenképp szeretné tovább örökíteni, hiszen a borászat is, az építészet is leírhatatlanul csodás dolog! A választás szabadságát természetesen meghagyjuk a következő generációnak, de biztos vagyok abban, hogy a mi kivételes viszonyunk a természethez, a szőlőhöz, a borhoz, az egész Balaton-felvidékhez mind-mind ragadós. Ez egy életérzés, nem munka. Aki ebbe beleszületik, meg is szereti. Sokszor mondogatja a párom, hogy az ő gyereke biztosan építész lesz. Erre én mindig azt felelem, hogy az enyém meg egész biztosan borász. 

Szüret rovatunk támogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség.