Válás után minden ünnep aknamező, ezért van nálunk augusztusban a karácsony

Az első alternatív karácsonyunkat – mi csak így hívjuk a lányommal –, pár éve hoztuk össze, egy augusztusi délelőtt. Őt éppen valami kósza nyári vírus döntötte le a lábáról, ágyban feküdt, nyűglődött, én meg szerettem volna valami szép élménnyel meglepni.

Akkor már évekkel túl voltunk a válás válságán, de azóta se volt kerek egész az ünnep, mert hiába áltatjuk magunkat…. sose lesz többé teljes gömb az élet egy válás után. Az ünnepek is sérülnek, mint a szőnyegre ejtett üvegdísz – ha nem is törik szilánkokra, de megreped és akkor tényleg elég egy új, óvatlan mozdulat (szó vagy tett), hogy darabokra hulljon az is, ami megmaradt.

Ilyenné váltak a mi hivatalos ünnepeink is, sebzetté és sérülékennyé. Kellett mellé valami, ami fényes, ép, örömteli és a miénk.

Így pattant ki belőlem az első nyári karácsony gondolata. Mikor a reggeli teával és gyógyszerrel keltettem a lányom, rá is zúdítottam az ötletemet. Biztos lázas volt még szegény, mert egy cseppet se ellenkezett, sőt lázas tervezésbe kezdett, hogy is oldjuk meg a mi karácsonyunkat.

Nem volt nehéz. Mert

mi kell a karácsonyi hangulathoz, ha a lelkesedés, a szeretet, az adni akarás adott?

Akkor állapítottam meg az életre szóló tanulságot, hogy a francnak se kell hó, a francnak se kell a tülekedés, a kirakatok mese-csillogása se kötelező, nem kell, hogy az egész város karácsonyi zenét csilingeljen.

Sütöttem almás rétest, extra mennyiségű fahéjjal, vettem és szeltem pár narancsot, csakis az illat miatt, összedobtam egy kis majonézes krumplit, közben kisütöttem pár halrudacskát. Leengedtük a redőnyöket, felaggattunk pár izzósort, gyújtottunk gyertyákat, és összebújva maratoni mozizásba kezdtünk, ahol az Igazából szerelem című film csak a kezdet volt.

Lett aztán ajándék is, könyveket ajánlottunk, cseréltünk, és kinyomtattunk, bekereteztünk egy-két képet egymásnak. Ám a lényeg nem a tárgyakon volt, hanem a figyelmen, az együtt töltött minőségi időn, és az összetartozás érzésének szétzúzhatatlan erején és csodáján. Amit azokon az igazi, dátumra stimmelő ünnepeken nincs már módunk közösen megragadni. Szétzilálja azt a sok eltérő igény, elvárás, bosszankodás, a „ki-kihez tartozik és mennyire” suta élménye.

Azóta sok hasonló karácsony repült már be hozzánk az ablakon, az első augusztusi mellé, lett nyár eleji, aztán szeptemberi, októberi karácsonyunk is. És mivel igaz szeretettel éljük meg azokat, és szívesen beszélünk róla, valahogy kedvet kaptak ehhez más családtagok, ismerősök is.

Legutóbb a nővéremék csatlakoztak hozzánk – nem tehettek mást, októberben egyszerűen megleptük őket egy karácsonyi látogatással – még ezüstcsillámos ajándékot is kaptak tőlünk. Ahogy én, a nővérem sem jött zavarba soha váratlan helyzet miatt – velem együtt gyerekkora óta kész rugalmasan alkalmazkodni helyzetekhez és kihozni mindenből a legjobbat – így a karácsonyi vacsorát ott éppen egy közeli étteremben szereztük be. Nem állítom, hogy igazi karácsonyi menüt sikerült kifogni, de kit zavar, ha októberben csülköt eszünk a szeretet jegyében?

Sose tudjuk aztán – most sem –, mikor érkezik a következő karácsony, nem beszéljük meg előre, nincs kijelölt időpont, nem készülünk rá hosszasan. Nem agyalunk, mi legyen az ajándék. Nincs feszültség, nincs bosszankodás, nincs tülekedés. Érkezhet hajnalban, délelőtt vagy kora délután. Vagy gyújtunk gyertyát, vagy nem.

De azt megtapasztaltuk, hogy ha akarjuk, ha tiszta szívvel igényeljük és befogadjuk az ünnepet, akkor teljesen mellékessé válnak a körülmények. Akkor nem számít, hogy kánikula van vagy didergés, nem számít az ajándék: karácsony van és kész. Igazi karácsony. Olyan, amilyet csak legbelül teremthetünk magunknak. Bármelyik szeretettel teli napon.

Ajánljuk még: