Sosevolt karácsony: útmutató a rendhagyó ünnepléshez

„Rippl-Rónai Józsefnek van egy festménye, a címe: Amikor az ember visszaemlékezéseiből él. Átvitt értelemben most az emlékeimből élek, nincs az, ami tavaly, meg tavalyelőtt volt” – meséli Éva. – „A fiamék lejöttek Pestről, ettünk pár falatot, aztán átmentünk a testvéremékhez, a sógornőm is főzött, összejött a család gyerekestől, akkora asztal van, hogy akár tizenketten is le tudunk ülni. Ma szomorú vagyok, hiszen a karácsonyt mindenki szeretetben, békességben, a legkedvesebb családtagjaival szeretné tölteni és most nem tudom, hogy legyen. Van a családban, aki már átesett a betegségen, nagyon megviselte; van, aki találkozna, van, aki nem. A félsz bennem is megvan. Arra is gondoltam, hogy az utcán találkozni… A legrosszabb verzió, hogy itthon leszek egyedül. Mivel tartom magamban a lelket? Hogy van telefon, nekem nem kell Skype, magam elé képzelem a szeretteimet és hallgatom a hangjukat. Ki lehet bírni, majd az első adandó alkalommal ünnepelünk, legyen az a húsvét, bármi.”

A háromgyermekes Melitta dilemmája, hogy ők is és a gyerekei is nagyon félnek, hogy megfertőzik a nagyszülőket. A nagyszülők is félnek, viszont már annyira hiányoznak nekik az unokák, hogy azt mondják, már ez sem tartaná vissza őket. Amikor legutóbb elmentek a nagymamáék háza mellett, a legkisebb lánya megkérdezte: ez a mamáék háza? Melittát nagyon szíven ütötte, mert a nagyobb gyerekeinek rengeteg élménye van a nagyszülőkkel, de a kicsinek most nagyon jó lenne a sok közös élmény a mamákkal, papákkal.

Ez a karácsony a félmegoldásról szól. „Azon gondolkodunk, hogy úgy megyünk a nagyszülőkhöz, hogy kint az udvaron találkozunk. Mindenképpen szeretnénk összejönni, de csak távolról és maszkban. A közös ebéd idén elmarad. Nem lesz olyan a karácsony, amilyen lenni szokott. Nagyon szeretném már megölelni a szüleimet, már nagyon rég volt rá alkalmam, és ez már nekem is rettenetesen hiányzik.” 

Ez két kiragadott példa, két mai beszélgetésemből, két merőben más emberrel. Egy országot (világot) foglalkoztat most a kérdés: miképp ünnepeljünk?  És mit tehetünk akkor, ha kényszerűségből szeretteinktől távol kell töltenünk az idei karácsonyt?

Jómagam túlvagyok néhány rendhagyó karácsonyon, hiszen az élet furcsa kanyarokat vesz időnként. Abban az évben, amikor elváltam, egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz karácsonykor. Egészen novemberig. Akkor belém hasított, hogy Úristen, most akkor hogy lesz? Otthon egyedül? Vagy a családnál, ahol eddig együtt?

Felemásnak éreztem a helyzetet, és hirtelen nagyon tragikusnak.

Jó szokásomhoz híven a dilemmámat megosztottam a barátaimmal is. És az egyik kedves barátnőm gondolata lett az én megoldásom. Azt vetette fel, mi van, ha átélem, megélem, minden porcikámmal ennek a különleges karácsonynak minden pillanatát, hiszen ilyen soha többé nem lesz, hogy először vagyok egyedül karácsonykor. És igaza lett. Volt öröm, bánat, könnyek, nevetések, de minden pillanata valódi volt. Mert akkor és ott ez volt az én életem.

Összegyűjtöttem néhány tippet, amelyek már sokszor segítettek nekem is az ehhez hasonló helyzetekben, s talán lesz, aki erőt meríthet ezekből a „tanácsokból” ezen a furcsa, sosevolt karácsonyon.  

Hangolódjunk...

Érdemes időt szánni arra, hogy végiggondoljuk, milyen érzéseink vannak az idei karácsonnyal kapcsolatban. Ha nagyon fájdalmas a távollét, esetleg az egyedüllét, próbáljuk meg elűzni a szomorúságot, bánatot. Ne tagadjuk le, hogy rossz, ami most van, de próbáljunk meg nem elsüllyedni az önsajnálatban. Csináljunk olyasmit, amit élvezünk, legyen az akár egy jó film, egy kiváló könyv, de a séta, esetleg az ajándékok készítése sajátkezűleg (hiszen akkor is ajándékozunk, ha most nem is találkozunk).

Fogadjuk el a bánatot…

És mi van akkor, ha egyszerűen szomorúak vagyunk és a bánat nem múlik? Mi történne, ha most az egyszer megengednénk magunknak, hogy így érezzük magunkat. Hogy nem hessegetjük el az érzést? Hagyjuk, hogy átjárjon minket, szabad folyást engednénk a könnyeinknek. Nem vidítanánk fel magunkat álságosan, miközben a lelkünk mélyét bánat járja át. Ez is el fog múlni. 

Főzzünk/rendeljünk különleges vacsorát

Ha most nem is a nagy családnak készül az étel, azért még érdemes valami különleges ünnepi ételt összedobni. Nálam a recept ehhez: jó zene, egy pohár jó bor és lassú, nyugalmas munkatempó. Ha a főzést fölösleges macerának érzik, akkor egyszerűen rendelhetünk is egy jó étteremből valami különleges fogást. Ezzel két legyet üt egy csapásra, hiszen a vendéglátás vérkeringésébe pumpált bevétel a túlélést jelenti mostanság!

Adni öröm!

A család ugyan távol lehet, de a szomszédok, ismerősök, barátok közel. Mások is a nagy család nélkül tölthetik az ünnepeket. Lehet, hogy segítségre szorulnak a bevásárlásban, vagy jól esne nekik egy kis csomag az ajtó előtt, amibe egy kis saját kézzel sütött karácsonyi aprósütemény kerül. Érdemes körülnézni szűkebb és tágabb környezetünkben és hálát adni azért, hogy nem mi szorulunk segítségre, hanem mi vagyunk azok, akik másoknak segítenek.

Kezünkben a gyógyulás

A kreativitás, a kézműveskedés sokat segíthet abban, hogy jobban érezzük magunkat. Racionálisan meg tudjuk érteni, hogy mi a helyzet, de attól még fáj a szeretteinktől való távolság. Ha viszont elkezdjük használni a kezünket, előbb-utóbb megnyugszunk. Amit kézzel készítünk, azt szívből készítjük, ráadásul a kézzel való alkotás a lelkünkben is sok minden átalakít.

Bevackolás

Bekuckózni egy pihe-puha takaró alá, gyertyafényben vagy hangulatvilágítással, egy csésze illatos, forró teával, és gondolatban elutazni. Régi karácsonyokra gondolni, amikor együtt készülődtünk, díszítettük a fát, együtt hallgattuk vagy énekeltük a karácsonyi dalokat, szikráztak a csillagszórók, egymás után bontogattuk az ajándékokat, nevettünk, beszélgettünk, megöleltük egymást. És bízzunk abban, hogy hamarosan újra együtt lehetünk.

Hit, remény

Luis Antonio Tagle bíboros, a Nemzetközi Karitász elnöke (aki maga is átesett a koronavírus-fertőzésen), a Vatikáni Rádiónak adott interjúban elmondta, hogy Jézus születésének ünnepe most még inkább a remény és az újjászületés jelképe az egész emberiség számára, hiszen az „első Karácsony”, Krisztus születése is nehéz körülmények között telt. Higgyünk bármiben is, a sok nehézség közepette most még jobban szükségünk van a remény üzenetére. A remény az élet motorja. 

Flow

Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletében a tökéletes élmény pszichológiájába vezet be, és lényegében azt mondja, nem azok az élmények adják a tökéletes élvezetet, amiről általában azt gondoljuk (mozi, színház, vacsora, luxus), hanem – bármennyire is furcsa – azok a dolgok, amelyek erőfeszítést igényelnek, új képességeket, készségeket mozgósítanak bennünk és amelyekben olyan mértékben tudunk belemerülni, hogy szinte megszűnik a külvilág. Keressünk hát valamit, amibe belemerülhetünk, amibe beletehetjük magunkat: egy hullámot, amit meglovagolva egy új évbe csöppenünk. 

Nyitókép: ser15285612 / Freepik