Ünnep

Négy ötlet, hogy idén igazán átéld a karácsonyt és a szeretet nyelvén ajándékozz!

Közeledik a karácsony. Ha te azok közé tartozol, akik már egész decemberben piros ruhákat hordanak, karácsonyi dalokat hallgatnak, az otthonuk fényárban úszik, és a munka egyre kevesebb idejüket tölti ki, akkor ez az írás nem biztos, hogy neked szól. Ha azonban inkább olyan vagy, aki éppen csak 24-én érkezik meg a karácsonyba, majd rohan is belőle tovább, akkor itt az idő megállni. Ne csak túléld, hanem éld át, élvezd ki a pillanatokat és szerezz valódi örömöt a szeretteidnek!

A karácsonyi időszak lassulása ugyanis meghatározhatja az egész következő éved. Ráadásul, ha most sem adsz magadnak időt a megállásra, akkor mikor fogsz? Na, ugye, hogy itt az ideje élni? Olvass csak szépen tovább, kezdd ezzel a fékezést!

Miért érdemes lelassulni?

A karácsonyi időszak nagyon fontos rituálé az emberek életében. Nemcsak azt a néhány napot határozza meg, hanem az egész hónapot egy hosszú hangolódássá teszi. A körülményekből és az ünnep jellegéből adódóan maradandó élményekkel és katarzissal van teli, ami feltölt és kiszakít a hétköznapokból – ha hagyod magadnak, hogy átéld őket.

Mégis, hajlamosak vagyunk arra, hogy ehelyett túl sok feladatot vállaljunk magunkra ilyenkor, túlköltekezzünk, belemenjünk a túl nagy nyüzsgésbe, amit utálunk, és telipakoljuk a naptárt számtalan elfoglaltsággal, amit nem is élvezünk. Néha a sok-sok kötelezőnek érzett program közben csak várjuk, hogy majd megérkezzen a számunkra igazi „karácsony”, amikor azt és úgy tehetjük, ahogyan mi szeretjük... Néha aztán ez soha nem jön el, és beköszönt a január. Pedig a karácsony eltelhet e túlzások nélkül is! Hoztam négy tippet, ami segít szélsőségek nélkül, lelassulva, meghittebben megélni az ünnepeket!

Tippek, hogy ne vállald túl magad!

  • Készíts egy listát arról, hogy mi az, ami igazán fontos! Az igazán szó nem véletlenül emelkedik ki a többi közül. Hajlamosak vagyunk ugyanis azt gondolni, hogy csak akkor lehet szép az ünnep, ha legalább háromféle főétel és ötféle sütemény készül, ha minden ragyog a tisztaságtól és az utolsó fiókban is rend uralkodik, mi pedig a legtávolabbi ismerőseink látogatását is betervezzük ezekbe a napokba. Most gondolj bele, de úgy igazán: tényleg ez az, ami fontos számodra? Vajon kevésbé lennél boldog egy főétellel? Zavarna, ha a nagytakarítás most kimaradna? Ilyenkor általában az a válaszunk, hogy nem, valóban nem ezen múlik az ünnep. Akkor miért töltenéd ezzel az időt? Készíts egy listát arról, ami igazán fontos a számodra – persze van, akinek a teljesen tiszta lakás az. Gondold végig, te mit szeretnél, és hagyj rá időt, hogy megtörténjen!
  • Összegezd az éved! Az év vége nagyon jó időszak arra, hogy kicsit visszatekintsünk, mi is történt velünk, honnan hova jutottunk, mit viszünk magunkkal. Szánj erre egy kis időt! Gondold végig, milyen céljaid voltak erre az évre és hogy állsz most velük? Ha úgy érzed, tűzhetsz ki újakat is a következő évre. Vedd számba azt is, mire lehetsz büszke? Miben fejlődtél? Ha leírod, nagyon izgalmas lesz a következő évben elővenni, mit sikerült megvalósítani és mit nem. Sok tanulsággal szolgál. Mindez pedig segít most önmagadra fókuszálnod, belefé fordulnod, ami segít a lassulásban, és abban, hogy igazán átéld a szeretettel teli pillanatokat.

  • Gyakorold a nemet mondást! Ezt a tippet jó, ha egész évre magaddal viszed. Nemet mondani ugyanis szabad. Sőt, időnként szükséges is, a saját magad érdekében. Ha túl soknak érzel még egy családi látogatást, mondj rá nemet. Ha arra kér bárki valamiért, hogy ne menj egy családtaghoz, de neked fontos, akkor mondj arra a kérésre nemet. Ha újabb és újabb elvárásokat támasztanak feléd, mivel vagy hogyan készülj, bátran válaszolj nemmel, ha túl soknak érzed. Ne törődj vele, mit gondolnak mások! Az egyetlen, akinek meg kell felelned, te magad légy! Ha nehéznek érzed, hogy csak úgy nemet mondj, kereshetsz alternatív megoldást is: például egy nem kívánt családi látogatás esetében megbeszélhetsz helyette egy másik időpontot januárra.
  • Ajándékozz idén máshogy! Az ajándékozás sokak számára egy igen nagy stresszforrás az ünnepekben. De mi lenne, ha kicsit távolabbról közelítenéd meg a témát? Nem onnan, hogy pontosan minek is örülne a másik. Hanem onnan, hogy általában véve miből szokta azt érezni, hogy gondolsz rá, hogy szereted? Bizony, ajándékozni a szeretetnyelvek mentén is lehet!

Ajándékok a szeretet nyelvén

Annak, aki a szívességek szeretetnyelvét érti leginkább, érdemes olyasmiben gondolkodni, ami valamilyen módon megkönnyíti az életét. Lehetnek ezek eszközök, de gesztusok is: klasszikus megoldás erre a kuponfüzet, amiben olyan feladatokat írunk le, amelyeket elvégzünk helyette, amikor kéri. Bár nehéz a fa alá rakni, a karácsonyi időszakban azzal is sokat adhatunk, ha jelen vagyunk az előkészületeknél, utómunkáknál és a vendégvárások során is aktivizáljuk magunkat. A szívességek nyelvét beszélő fél ezt lehet, még nagyobbra is értékeli, mintha valami becsomagolt ajándékot kapna.

Aki a testi érintés szeretetnyelvét beszéli a legjobban, annak érdemes olyan ajándékot adni, ami valahogy kapcsolódik a testéhez. Ha a párodról van szó, készíthetsz egyedi ajándékutalványt, amit nálad válthat be egy masszázsra. De más módon is lehet a testhez kapcsolódó élményt adni, például fürdőbombával, puha zoknival, meleg takaróval, egy belépővel egy fürdőbe.

Ha az elismerő szavakból érzi a szeretetet az, akit megajándékoznál, bizony érdemes őket becsempészned a csomagolás alá. Ha tudod, mit fogsz neki adni, írj hozzá egy olyan kísérőlevelet, amiből érzi, mennyire fontos is ő neked. Vehetsz neki feliratos tárgyakat, amelyeken valamilyen pozitív megerősítés van. Egy tükörre ragasztható felirat is jó választás lehet. De készíthetsz egy szeretet-csomagot, például egy befőttesüvegben kis cetlikre összegyűjtve mindazt, amit szeretsz benne vagy amiért hálás vagy neki. Bármikor előveheti, ha bizonytalan vagy rosszabb időszakát éli.

Annak, aki a minőségi idő szeretetnyelvét beszéli, adj közös programot. Ez lehet egy városnéző sétára szóló jegy, meghívó egy éttermi vacsorára, wellness-program. De az is lehet, hogy otthoni minőségi időt adsz, például egy jó társasjátékot, amit esetleg már szenteste el is kezdhettek játszani. Ma már számtalan olyan játék is létezik, amely arra készült, hogy mély, intim beszélgetéseket indítsunk el a segítségükkel. Vagy adhatsz egy naptárt is, amiben előre megjelölsz bizonyos napokat (mondjuk havi egyet), és be is írod, hogy ott milyen közös programot fogtok csinálni.

Az ajándékozás szeretetnyelvét beszélő személyek azok, akikkel talán a legkönnyebb a karácsonyi ajándékozás. Legalábbis első hallásra így tűnhet. Náluk azonban kiemelten fontos, hogy amit kap, az tényleg személyre szóló legyen. Vagy valami olyan, amire régóta vágyik. Nem fogjuk tudni lenyűgözni valamilyen drága tucatajándékkal, csak azért, mert épp divatos. Hangolódjunk rá az ő egyedi igényeire, és ajándékozzunk aszerint. Lehet, hogy valamilyen kézműves vagy névre szóló ékszer lesz az, amivel betalálunk. De az is lehet, válogatást érdemes készíteni mindabból, amit ő szeret. Sokat segíthet ilyekor, ha egész évben figyelünk az elejtett félmondatokra, amik a vágyairól szólnak.

Az ajándékok megfelelő kiválasztása szintén támogatja, hogy meghitebb legyen a karácsony, és igazán átélhesd mások örömét, amit te szerzel nekik. Ha megengeded magadnak, hogy lassíts az ünnepek alatt, könnyebben fogod venni az  évindítást is. Szállj ki idén a megszokott mókuskerékből, és válts egyet lefelé. Hidd el, az ünnepek így is szépen telnek majd, és te is jobban fogod érezni magad!

Ajánljuk még:

Holnap nyit a Hagyományok Háza Ünnepváró Forgataga

A Hagyományok Háza életében a karácsonyi ünnepvárás az év legmeghittebb időszaka. Az idén december 6. és 8. között megrendezésre kerülő Ünnepváró Forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal, valamint kedvezményes kiadványárusítással várja a látogatókat. A különleges, minden korosztályt megszólító programsorozat egyik legizgalmasabb tevékenysége a kézműves műhelyekben zajlik, ahol hagyományos mesterségekből ihletett, kézzel készített ajándékokat lehet alkotni.