Hozzávalók
- 25 dkg édes keksz
- 10 dkg vaj
- 30 dkg csokoládéfagylalt
- 20 dkg mogyoróvaj
- 20 dkg étcsokoládé
- 3 dkg vaj a mázhoz
- 1 nagy marék pirított mogyoró
Elkészítés
A kekszet késes aprítóban finomra daráljuk, majd összegyúrjuk a puha vajjal. Egy csatos tortaformát folpakkal kibélelünk, hogy később könnyen ki tudjuk emelni a tortát. A vajas kekszmorzsát belenyomkodjuk a formába úgy, hogy egy kis pereme is legyen.
A fagylaltot egy kicsit előbb kivesszük a mélyhűtőből, hogy keverhető legyen, de ne olvadjon meg teljesen. Összeforgatjuk a mogyoróvajjal úgy, hogy maradjanak benne szép, vastag mogyoróvajas csíkok. Ezt a krémet a kekszes alapra simítjuk, majd legalább 6 órára, még jobb, ha egy egész éjszakára mélyhűtőbe tesszük.
Amikor a torta teljesen megfagyott, elkészítjük a csokimázat. A csokoládét a vajjal gőz felett megolvasztjuk, majd egy kicsit hűlni hagyjuk. Akkor jó, ha már nem forró, de még szépen folyik.
A tortát kivesszük a formából, lehúzzuk róla a fóliát, majd ráöntjük a csokimázat. Nem baj, ha egy kicsit lecsorog az oldalán. Azonnal megszórjuk a pirított mogyoróval, majd még 10 percre visszatesszük a mélyhűtőbe, hogy a máz megdermedjen. Ezután szeletelhetjük és tálalhatjuk.