
Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.

Tavaly októbertől újra magyar kézbe került a Sziget Szervezőiroda és a 3 hónapos kényszerszünet után új lendülettel vágtak neki a 2026-os fesztivál szervezésének. A régi-új tulajdonos és a korábbi csapat azzal az alapvetéssel kezdett a Sziget megreformálásának, hogy egyszerre erősítse meg a régi jól bevált értékeket, az új kor kihívásainak is maximálisan megfelelve. Ennek érdekében még nagyobb hangsúlyt helyeznek a Sziget egyediségére, kulturális sokszínűségére, szolgáltatások minőségére és igyekeznek Budapest és a Sziget szinergiáját is még jobban kihasználni. „Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is meg kell tudjuk újra szólítani. Célunk, egy mindenki számára vonzó és szerethető, unikális fesztivál, ami a világon mindenütt egyértelműen bakancslistás eseménynek számít. Szerencsére a „Szabadság Szigetét” még mindig a top 10 nemzetközi fesztivál között jegyzik, de ez már nem feltétlenül elég a stabil működéshez, arra kell törekednünk, hogy amiben csak tudunk, a legjobbak legyünk és ne csak 1 a legjobbak között” – mondta Gerendai Károly, a Sziget régi-új tulajdonosa.
SZociety: Mozgalom a holnap mentális egyensúlyáért
„A European Festival Awards keretében, az európai szakemberekből álló zsűri két alkalommal is a Szigetnek ítélte „Take a stand” díjat, mellyel az európai fesztiválok társadalmi tevékenységeit és kezdeményezéseit tüntetik ki. A Sziget a kezdetek óta kiállt és kiáll az alapértékei mellett, miközben felhívja a figyelmet és megoldást keres az adott kor égető problémáira is. A SZociety Mozgalom életre hívásával egy korosztályos jelenségre, a fiatal generáció szorongásos problémáira, ennek megoldására hívja fel a figyelmet, illetve segíti az ezen segítőket” -mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.
A mai tizen- és huszonévesek generációja korábban nem tapasztalt mentális nyomás alatt nő fel. A digitális zaj, a folyamatos online jelenlét, a teljesítménykényszer és az érzelmi elszigeteltség olyan helyzetet teremt, amelyben a 16–25 éves korosztály lelki egészsége már nem csupán személyes, de közösségi és társadalmi kihívás. A fiatalok közt egyre gyakoribb a szorongásos, depressziós és kiégésre hajlamos állapot, miközben a szakszerű segítség kínálata gyakran nem ismert számukra és sokak számára nehezen elérhető.
Ebben a kritikus helyzetben a Fesztivál életre hívja a SZiget SZociety Alapítványt, s ennek égisze alatt a SZociety Mozgalmat és a SZuper SZociety-díjat, melynek célja egyrészt, hogy támogató hálózatot építsen a frontvonalban segítő, különböző szervezetek és szakemberek köré, másrészt, hogy reflektorfénybe állítsa azokat a kezdeményezéseket, amelyek valódi kapaszkodót nyújtanak, közösséget építenek, és próbálnak segíteni.
Kádár Tamás elmondta, „a Sziget által kínált felhőtlen kikapcsolódás és közösségi élmény pár napra megpróbálja ugyan feledtetni, feloldani ennek a generációnak a szorongását, de ezzel a kezdeményezéssel, a magunk eszközeivel - ajándék belépőjegyekkel, nyilvánosság biztosításával, partnereink bevonásával, a Civil Sziget közreműködő partner szervezetek és szakemberek közreműködésével - az év többi napján is szeretnénk segíteni. Célunk, hogy minél több fiatal számára segítséget nyújtsunk a mindennapi kihívások és szorongások kezelésében, azzal, hogy a nekik segítséget nyújtó közösségeket és szakembereket, a magunk eszközeivel megjutalmazzuk az önzetlen munkájukért.
A Nulladik Nap - az elmúlt Szigetek legnagyobb bulijai, utána Afterparty: Sziget Táncdalfesztivál ’26, azaz Peti & The Hedlájnerz - audiovideodiszkó sztárvendégekkel
A Sziget Nulladik napja egy boldog időutazás lesz, felidézve a fesztivál legemlékezetesebb koncertjeit olyan zenekarokkal, akik nem egyszer, nem kétszer csaptak hatalmas bulit már a Szigeten. Ezzel a nappal a szervezők nem titkolt célja újra megszólítani a fesztivál korábbi látogatóit is, akik most majd együtt bulizhatnak az utánuk következő generációkkal az örökzöld slágerekre, bebizonyítva, hogy a Sziget életérzés mindenki számára korosztálytól függetlenül működik.
Újra a fesztivál Nagyszínpadjára érkezik élő show-val a Faithless brit elektronikus zenei formáció, akik a Szigeten 1999-ben léptek fel először, 2001-es koncertjük napján először került ki a „megtelt” tábla, 2010-ig összesen ötször tértek vissza a fesztiválra, őrült koncertekkel minden alkalommal, amelyek nézőszámukat tekintve rekordokat döntögettek a fesztivál történetében.
Jön a Morcheeba, az angol triphop forradalom egyik zászlóvivője. A banda a Szigeten 2001-ben lépett fel először egy emlékezetes koncerttel, majd többször is visszatért, feledhetetlen emlékeket szerezve a közönségnek.
A Goran Bregovic with his Wedding & Funeral Orchestra 2006. augusztus 10-én lépett fel először a Szigeten, majd számos alkalommal táncoltatta meg a fesztivál közönségét hatalmas érdeklődés közepette. Idén napra pontosan a 20. évfordulóját is ünnepeljük az első fellépésüknek, ugyanolyan lendülettel, mint annak idején, és megannyiszor, amikor felléptek a Szigeten.
A nagyszínpados koncertek után még korántsem érdemes hazamenni, hiszen egy éjszakába nyúló afterparty veszi majd kezdetét, hasonlót a korábbi Szigetek Táncdalfesztivál sátraiban élhettünk át. A táncos audiovideodiszkó mulatságot pedig ezúttal Janklovics Péter, a valaha volt legnagyobbat futó Sziget-reklám főhőse celebrálja, sztárvendégekkel színesítve a programot.
Erre a napra a jegyárak is a múltat idézik majd, hiszen a Nulladik Napra szóló belépők már 22.900 forinttól elérhetők, a bérletesek pedig egy beköltöző jeggyel is élvezhetik az időutazást.
Új negyedek, színesebb programok
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője kiemelte, hogy a tavaly kialakított negyedek száma tovább bővül, a programok pedig tovább színesednek. Mint elmondta, tizenegy negyedet alakítottak ki a fesztiválon, melyekben a programokat vagy a műfaji hasonlóság, vagy a kulturális sokszínűség hozza össze. Az egymástól így elkülönülő terek megannyi, felfedezendő „kisebb fesztiválként” állnak össze egy nagy egésszé.
A Sziget eddig is kiemelkedő minőséget nyújtott a szolgáltatások terén, idén azonban tovább fejlesztik a fesztivál komfortfokozatát. Sziget pormentesítését például, a Főkerttel közös fejlesztéssel, a Sziget finanszírozásában intenzív locsolással – már a fesztivál előtti hónapokban is - a Duna vizével oldják meg.
A mai generáció fesztiválokkal kapcsolatos elvárása markánsan eltér a korábbiaktól, annak érdekében ugyanis, hogy a rendezvény forgatagában időnként megpihenjenek és feltöltődhessenek, szükségük van a „chill” vagy pihenő zónákra. Így a Sziget igazodik ehhez is.

Az idei év újítása és jelentős kedvezménye az is, hogy az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők félárú bérlettel fesztiválozhatnak a 2026-os Szigeten, ha a BudapestGO-ban vásárolt, a fővárosban is érvényes közösségi közlekedésre alkalmas bérlettel rendelkeznek.
Az italfronton is érkezett egy jó hír: minden nap 18 óráig 10%-kal olcsóbban lehet bármiféle italhoz jutni a Szigeten, azonban nem csak ezért érdemes már korán kijönni a fesztiválra. Az ételfronton továbbra is ott van a büfék kínálatában a maximált árú Budget-Friendly kínálat, az Élelmiszerbank food truck-jánál, a JótéKonyha fantázianevet viselő vendéglátó egységben pedig a fesztiválozók kedvező áron, 1800 forintért vásárolhatnak sós és édes pitetortákat salátákkal. A vendégek a fogyasztásukkal itt az Egyesület élelmiszermentő küldetését is támogatják.
A Budapest és a Sziget szinergiáját jobban erősítve idén életre hívják a Sziget City kezdeményezést – a tervek szerint - a főváros menő helyeivel, kulturális tereivel együttműködve - egymást is ajánlva - már a fesztivált megelőző időszakban, illetve idén is terveznek különböző eseményeket a Sziget előtt/alatt is a városban. A Sziget City projekthez kapcsolódik, egyrészt a Turbina és az Arzenál jelenléte, a Budapest Park magyar zenei helyszíne és a Bartók Negyed jelenléte az Impact Village-ben, valamint az is, hogy a Lupa ingyen felüdülést nyújt a látogatóknak, hetijeggyel a fesztivál öt napján, illetve a napijegyeseknek aznapra.
A szervezők a - korábbi évekhez hasonlóan - idén is külön a fesztiválozóknak szóló, különleges City Pass konstrukciókkal – Budapest számos szolgáltatását kedvezményesen kínálva - készülnek a BKK-val együttműködésben, még emlékezetesebbé varázsolva a Budapesten töltött időt és az élményt.
Kádár végül megjegyezte, hogy olyan, korábban népszerű helyszínek is újraélednek a 2026-os Szigeten, mint a Házasságkötő Sátor, a Luminárium vagy a Before I Die-fal, a Sziget területén pedig kevesebb kerítés és szellősebb terek is várják a látogatókat.
Nagy zenei helyszínek - Nagyszínpad, Revolut Stage, Delta District, Budapest Park Stage by Johnnie Walker
A Sziget Nagyszínpad fellépői már ismertek, köztük most álljanak itt a legnagyobb nevek: Skrillex, Bring Me The Horizon, Florence + The Machine, Twenty One Pilots, SOMBR, Zara Larsson, Tash Sultana, Lewis Capaldi, Skepta és Jorja Smith.
A Budapest Park Stage by Johnnie Walker fellépőinek névsora egyfajta Sziget-történeti időutazás is egyben, hisz érkeznek olyan zenekarok is, akik már az első „Diákszigeten” is ott voltak, ilyen például a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda. Utóbbi az akkori időszak meghatározó punk-rock albumával, A legjobb méreg dalaival jön most újra. Aztán sorjáznak majd a további nagy kedvencek, mint a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, a Bëlga, a Péterfy Bori & Love Band, az Irie Maffia, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Parno Graszt közös műsora, Majka, a Blahalouisiana, az Ivan & the Parazol, Byealex és a Slepp, Kolibri, a Platon Karataev, a Lazarvs, az AWS, az Analog Balaton, a Mirror Glimpse, Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Mehringer, illetve Manuel. Az új színpad és egyben a Sziget idei záró koncertjét pedig a társalapító, Müller Péter Sziámi és zenésztársai adják majd.
Művészeti programok, közösségi élmények - Jardin des Arts, Wonderland, We Are Family, Nagy Utcaszínház, Art of Freedom
A Sziget Fesztivál 2026-ban tovább erősíti művészeti és programjainak egyedi karakterét: az idei év fókuszában az immerzív élmények és a közönség aktív bevonása áll. A fesztivál új koncepció mentén szervezi újra tereit, ahol a látogatók nem csupán nézői, hanem alakítói is lesznek az eseményeknek.
A megújult struktúra egyik központi eleme a Jardin des Arts, amely egy komplex művészeti negyedként fogja össze az előadóművészet legkülönbözőbb formáit. A kortárs cirkusz, a tánc, az audio-vizuális és az interdiszciplináris produkciók itt egymással párbeszédben, egymást erősítve jelennek meg. A Jardin des Arts meghatározó helyszínei különböző módon közelítik meg az immerzív élményt.
Le Grand Theatre a nagyszabású produkciók új otthonaként látványos cirkuszi és táncelőadásoknak ad teret, ahol minden este több mint 1500 néző merülhet el az előadások világában. Ezen a színpadon fellép - többek között a Collective XY francia újcirkuszi társulat a Möbius című produkciójával, a Holland Club Guy & Roni, Ausztrália egyik vezető kortárs tánctársulata, az Australasian Dance Collective, a HIIIT és Boris Acket koprodukciója a Bad Nature, ahol a tánc, élőzene és lenyűgöző egyedi színpadi világ találkozik éjfél után. De itt további meglepetések is várhatóak.

A MOBILIS egy 360°-os szabadtéri tér, ahol a közönség és az előadók közötti határ elmosódik: a nap közös mozgással indul, majd táncelőadások követik egymást, mint pld. Ahmed Ayed tunéziai koreográfus produkciója, az …And Nobody Else, a kanadai Le Patin Libre görkorcsolya produkció, a Wheels & Cello és a francia energiabomba Cie Accrorap – Prelude Out című előadása. Estére pedig közös táncolással zárul a program a sötétedés előtt.
Le DÔME egy új teljesen egyedi tervezésű kupolaszerű, zárt tér, amely nappal intim előadótérként fogadja az előadásokat: Losinformalls (ES) – Perdón, Szeri Viktor (HU) – Fatigue és Oli Mathiesen with Lucy Lynch and Sharvon Mortimer (NZ) - The Butterfly Who Flew Into The Rave. Éjszaka pedig egy minden elemében magával ragadó audiovizuális élményként működik. A 360°-os vetítések és hanginstallációk a látogatókat a tér aktív résztvevőivé teszik.
Egy új felépítménybe költözik a The Joker, ahol nappal társasjátékok és közösségi aktivitások, este pedig alternatív stand-up, humor- és bűvész produkciók szórakoztatják a fesztiválozókat. A programban olyan híres fellepők jelennek meg, mint Siegfried & Joy (DE) és Gabriella Leister (USA). Idén először magyar nyelvű humoristák is színpadra lépnek, a Dumaszínházzal együttműködésben. Visszatér Tom Cassani (UK) kortárs bűvész, a helyszín saját ‘dzsókere’, aki különleges akciókkal fogadja a bátor látogatókat egész héten. Éjféltől pedig minden este új műsorral mutatkozik be a Midnight Circus Cabaret látványos cirkuszi előadása.
A cirkuszművészet kiemelt szerepet kap idén is a Szigeten. A Cirque du Sziget helyszínén, az előadások mellett workshopok, interaktív elemek és kisebb performanszok teszik lehetővé, hogy a látogatók aktívan kapcsolódjanak a cirkuszi világhoz. A műsorban olyan társulatok mutatkoznak be, mint a Tridicolous (DE), az Alta Gama (FR) illetve Race Horse Company (FIN).
A fesztivál élményalapú megközelítése túlmutat a klasszikus színpadi kereteken: A fesztivál teljes területén jelen lesznek a Sétáló Utcaszínház produkciók, a folyamatosan mozgó utcai előadások, és a Sziget teljes területén megjelennek az úgynevezett „Experience Acts”-ek, váratlan, pop-up jellegű előadásokkal és performanszokkal, folyamatosan új impulzusokat adva a közönségnek, amelyek váratlan pillanatokban jelennek meg és spontán élményekké alakítják a fesztivál mindennapjait. A fesztiválozók ne lepődjenek meg, ha belebotlanak a spanyol La FAM Teatre farkasaiba, a doboló BRINCADEIRA ritmusaiba vagy a Filles du Renard Pâle – Rue Giratoire forgó akrobatikusaiba.
A művészeti produkciók a Sziget más területein is új hangsúlyokat kapnak. A Wonderland district világa a határátlépésről, az önkifejezésről és a szabad kísérletezésről szól, ahol különböző installációk és különleges helyszínek kapnak otthont, mint az Art Garden és természetesen a Magic Mirror, ahol idén is csodálatos csillogó queer produkciókra és bulikra lehet számítani. A fellépők között pedig ott lesz a holland House of Circus – Carniavale Royal című mműsorral, minden nap este 8-kor, a brazil cirkuszművész Diana Salles – Delusional ‘I Killed a man’ szóló produkcióval, a YAV – Movement of Soul előadással és a palesztin pop ikon, Bashar Murad. A Wonderland a fantázia, az alkotás és a felfedezés tere – így örömmel újra felfújódik az Architects of Air Luminarium - Myriam látványos, immerzív installáció is. A Wonderland része egy zenei helyszín is: a Lightstage a fesztivál egyik legkisebb színpada, amelyen sok, kisebb nemzetközi zenekart láthatunk napközben, majd dj-ket az éjszaka folyamán. Több nemzetközi tehetségkutató verseny győztese is ezen a színpadon kap lehetőséget.
A látványosságok közül kiemelkedik a Nagy Utcaszínház, a francia CPPP társulat The Whale Street produkciója, amely minden este monumentális előadást hoz a Nagyszínpad előtti rétre esténként, a headliner koncert után.
A közösségi élmények erősítését szolgálja a We Are Family zóna, amely a családok és fiatalabb látogatók számára kínál kreatív programokat, játékokat, míg a Vándor Vurstli klasszikus és újragondolt elemekkel és interaktív játékokkal egészíti ki a fesztivál hangulatát.
A Sziget 2026-ban így nem csupán programok sorozataként, hanem egy sokrétegű térként működik, ahol a művészet, a játék, a közösség és a részvétel egymást erősítve formálják a fesztivál egészét.
Green Sziget
Újdonságként egy termelői piaccal készül idén a Sziget, ahol helyi, szezonális termelői zöldségeket, gyümölcsöket és egyéb feldolgozott termékeket, egészséges nasikat szerezhetnek be a látogatók. Állandó kínálattal lesz jelen a Farm2Fork, ezen felül pár naponta váltakoznak a termelők és kínálatuk. A Green Sziget Center új programokkal készül, ahol lehet majd tanulni az éghajlatváltozás összefüggéseiről, a Klímafreskó keretében, valamint a helyi biodiverzitásról, a Főkerttel együttműködésben. Folytatják a nagysikerű nature walk programot, s idén is lehetőség lesz vezetett séta keretében meglátogatni a természetvédelmi területet. Itt a különleges ökoszisztéma megismerése mellett lehetőség nyílik egy picit eltávolodni a nyüzsgéstől és a helyi mikroklímának köszönhetően egy hűsebb környezetben sétálni. A Sziget szervezői 2025-ben sikeresen elindították a sátordepozit rendszert, mely keretében egy depozit segítségével ösztönzik a sátrazókat, hogy ne hagyják a fesztivál után szétdobálva a sátrukat, ezzel szennyezve a szigetet. Ezzel a gyakorlatban is drasztikusan csökkent a területen hagyott sátrak száma. A látogatók által jótékonysági célra adományozott sátrakat (kb. 300 db) és egyéb kempingeszközöket továbbra is a Máltai Szeretetszolgálat számára adják át, valamint a szakadt sátrakból upcycled termékek készülnek. Átfogó hulladékmenedzsment reformot is végrehajtanak az idén, amelyben nagyobb hangsúlyt helyeznek a a hulladékcsökkentésre és a hulladéktermelők felelősségére az alvállalkozói kör aktívabb bevonásával, valamint bővítik a gyűjtött hulladékáramok számát. És végül tavaly 40+ szitizen érkezett több mint 250 km távolságról biciklivel, idén akár vezetett túrán is lehet majd jönni Bécsből és Pozsonyból.
Vendéglátás - Gasztronómiai élmények új szinten a 2026-os Szigeten
A Sziget Fesztivál 2026-ban nemcsak zenei és kulturális programjaival, hanem megújult gasztronómiai koncepciójával is még komplexebb élményt kínál a látogatóknak. A fesztivál teljes területén sokszínű, hazai és nemzetközi ízeket felvonultató gasztronómiai kínálat várja a látogatókat, amely a klasszikus street food megoldásoktól a minőségi, éttermi szintű fogásokig terjed. A kínálat egy valódi kulináris utazásra invitál, hiszen a világ számos konyhája képviselteti magát, többek között thai, francia, olasz, kínai, görög, japán, amerikai és mexikói ételekkel, miközben a magyar konyha is hangsúlyos szerepet kap, a hagyományos ízeket modern fesztiválkörnyezetben bemutatva. A food-court rendszer továbbra is a fesztivál gasztro gerincét adja, ahol könnyen áttekinthető és jól megközelíthető formában találkozhatnak a látogatók a különböző konyhákkal. A kínálat kialakításánál kiemelt szempont volt, hogy a gyors és megfizethető opciók mellett a magasabb minőséget képviselő ételek is elérhetők legyenek. 2026-ban tovább bővül a vegetáriánus és vegán kínálat, miközben még nagyobb hangsúlyt kapnak az ételérzékenységgel élők igényei is. A „mentes” opciók szélesebb körben jelennek meg, így minden látogató biztonságosan és tudatosan választhat a kínálatból. A Budget-Friendly kezdeményezés 2026-ban is folytatódik, így a fesztivál vendéglátó kínálatában idén is megjelennek a pénztárcabarát fogások. A partnerek többségénél elérhető lesz legalább egy, bruttó 3.500 Ft alatti egytálétel. A fesztivál különböző vendéglátó zónáiban kényelmes, árnyékolt ülőhelyek biztosítanak lehetőséget a pihenésre, így a látogatók nyugodt körülmények között élvezhetik az ételeket és italokat a programok között. A Sziget 2026-ban is kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra. A vendéglátás területén szigorúbb környezetvédelmi előírások lépnek életbe, amelyek a csomagolóanyagoktól az energiahasználaton át az alapanyag-beszerzésig átfogóan szabályozzák a működést. A cél egy még tudatosabb, kisebb környezeti terheléssel járó fesztivál megvalósítása. A VIP szekció 2026-ban jelentős fejlesztésen megy keresztül: megnövelt területtel, megújult környezettel és gondosan válogatott, minőségi éttermi kínálattal várja a látogatókat, melyhez visszatér a Costes Group, a hazai fine dining meghatározó szereplője. Az kínálatot tovább emeli az újonnan bevezetett ültetett asztalszervizes kiszolgálás, amely még kényelmesebbé és exkluzívabbá teszi a gasztronómiai kínálatot.
A fenntartható fesztiválozás kapcsán a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is szerephez jut az idei Szigeten. Az Élelmiszerbank eddig leginkább arról volt híres, hogy naponta 800 áruházból menti meg a közeli lejáratú termékeket. Így lesz ez a Szigeten is: az Élelmiszerbank minden reggel elszállítja majd az érintetlenül maradt mennyiségeket abból a többezer adagnyi készételből, amiket a fesztivál szervezői a stábtagok és az önkéntesek számára készíttettek elő. Ezek a feleslegek rászoruló emberekhez és családokhoz kerülnek majd. Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemből persze a fesztiválozók is kivehetik majd a részüket, mégpedig az Élelmiszerbank food truck-jánál. A JótéKonyha fantázianevet viselő vendéglátó egységben a fesztiválozók kedvező áron vásárolhatnak sós és édes pitetortákat salátákkal. A vendégek a fogyasztásukkal itt az Egyesület élelmiszermentő küldetését is támogatják. A food truck így nemcsak az ételkínálatot teszi majd színesebbé, de közösségi segítségnyújtás központja is lesz, ahol a Sziget fellépőivel színesített pop-up események is várhatók.
Otthonosság a kertben
A kültéri terek új szerepe















