Nagy-Britanniában készült az első – a csokoládéból készült húsvéti tojások története

Ünnep

Nagy-Britanniában készült az első – a csokoládéból készült húsvéti tojások története

Már XIV. Lajos francia király is eszegethetett csokitojásokat, az első desszertek azonban nem húsvétra készültek. A maihoz hasonló ünnepi édességeket a 19. században kezdték gyártani – utánanéztünk a csokoládéból készült húsvéti tojások történetének.

Szerettem tojást festeni. Gyerekkoromban hozzátartozott a húsvéti készülődéshez a vasárnapi tojásfestés. Anya minden évben vett néhány csomag tojásfestő lapot, a piros mellett kék, zöld és lila tojásokat festettünk. Olykor gyertyaviasszal rajzoltunk a tojáshéjra előtte különböző mintákat, ábrákat, a zsíros vonalakat nem fogta be a bolti festék. Az évek múlásával a tyúktojások mellett egyre több és többféle csokitojással vártuk a locsolkodókat, akik idővel szívesebben választották az édességet az igazi tojások helyett. Végül elmaradt a tojásfestés, és maradtak a csokinyuszik és csokitojások.

Fotó: Unsplash / Nika Benediktova

A csokitojások rövid története

A csokoládé tojások először XIV. Lajos (uralkodásának ideje 1643-1715) udvarában jelentek meg Versailles-ban. Nem ünnepi édességként készültek, sokkal inkább amolyan különleges desszertként, amit a királyi udvarban fogyasztottak az arra érdemesek. Nem sokkal később, 1725-ben egy torinói özvegy, Giambone kezdett csokoládé tojásokat gyártani mégpedig úgy, hogy a csirketojásokat óvatosan kifújta, s így az üres héjat töltötte meg olvasztott csokoládéval. Ezeket az édességeket eleinte nem kötötték össze a húsvéttal, egyfajta desszertként kezdték gyártani azokat. A 19. században kezdtek sorra megjelenni az üzletekben Európa-szerte, különösen Franciaországban és Németországban váltak népszerűvé.

A maihoz hasonló húsvéti csokoládétojások gyártása azonban Angliában kezdődött: a brit J.S. A Fry & Sons bristoli csokoládégyárában készült el az első üreges húsvéti csokitojás 1873-ban.

Fotó: Unsplash / Micheile Henderson

A Fry’s brit csokoládégyár a Cadbury és a Rowntree's mellett a három nagy brit édességgyártó egyike volt a 19. és 20. században. A Fry's gyártotta az első szilárd csokoládétáblát 1847-ben, majd 1853-ban megalkotta az első töltött csokoládét is. A töltött tojásokat (még nem húsvéti édességként) 1963-ban kezdték gyártani (ezt később átvette és átnevezte a Cadbury; a vastag csokoládéhéjból álló, valamint édes, fehér és sárga tölteléket tartalmazó töltött csokitojás a mai napig megtalálható a boltok polcain).

A Fry’s csokigyár egyik legismertebb terméke az 1866-ban piacra dobott és ma is forgalomban lévő „Fry's Chocolate Cream”, ami az első tömegesen gyártott csokoládészelet volt. A Fry's csokoládégyár az elsők között volt a széles körben elterjedt fogyasztásra alkalmas csokoládé megalkotásában. Több mint 220 különféle terméket vezettek be, köztük az Egyesült Királyság első csokoládéból készült húsvéti tojását is. A vállalat a 20. század elején a Cadbury részlege lett.

Fotó: Unsplash: Elena Mozhvilo

A Fry’s versenytársa volt tehát a Birminghamben 1824-ben alapított Cadbury. Az eleinte teát, kávét és kakaót gyártó és forgalmazó cég 1849-ben mutatta be az első táblás csokoládéját. A vállalat első jelentős áttörése 1866-ban következett be, amikor javítottak a gyártás közben felhasznált kakaó minőségén. A Hollandiában kifejlesztett új kakaóprés ugyanis eltávolította a kellemetlen kakaóvaj egy részét a kakaóbabból, így kevesebb lett a zsírtartalma, emészthetőbb az állaga és sokkal élvezhetőbbé vált a csokoládé íze. A Cadbury 1875-ben készítette el az első húsvéti csokitojást, megalkotva ezzel az édesség modern változatát, miután kifejlesztett egy tiszta kakaóvajat, amelyet könnyen lehetett formázni. 1893-ra a Cadbury 19 fajta húsvéti csokoládé tojást árult. A nyugati kultúrákban a csokitojás adása manapság már általánossá vált, csak az Egyesült Királyságban közel 80 millió húsvéti tojást adnak el évente.

Fotó: Unsplash / Jez Tims

Marcipánból is készítenek tojásokat

Az indiai Goa államba Portugáliából importálják a marcipánt. Az itteni változatban azonban mandula helyett kesudiót használnak. A goai marcipánt húsvéti tojások készítésére használják, de különféle formájú karácsonyi édességeket is készítenek belőle. Mumbai városában a kelet-indiaiak ugyancsak kesudió- vagy mandulaalapú marcipánt használnak a különböző formájú karácsonyi és húsvéti édességek elkészítéséhez.

Csokitojás „legek”

A Guiness rekordok között számontarott legnagyobb csokoládé húsvéti tojás 10,39 méter magas. volt Az olaszországi Cortenuova városában (Bergamo megyében) állították ki a Le Acciaierie bevásárlóközpontban 2011. április 16-án. A rekord csokitojás súlya 7200 kilogramm, kerülete pedig a legszélesebb pontján 19,6 méter volt.

A leghosszabb sor, amit csokitojásból raktak ki (ugyancsak a Guiness rekordok között nyilvántartva) 20 203 darab volt. Ezt a rekordot Santosh Singh Rawat és csapata alkotta meg a JW Marriott Mumbai Sahar (India) cégnél Indiában 2017. április 16-án. A vonal teljes hossza 1026 méter volt.

Ajánljuk még: