A hagyománykövető, a nosztalgikus és a vérbeli '68-as – Így állnak férfiaink a locsolkodáshoz

Ünnep

A hagyománykövető, a nosztalgikus és a vérbeli '68-as – Így állnak férfiaink a locsolkodáshoz

Azt, hogy a nők utálják vagy éppen ragaszkodnak hozzá, tudjuk. Nade mikor kérdeztük utoljára a férfiakat, ők hogy állnak a locsolkodáshoz? Szerkesztőségi körkérdésünk válaszait változtatások nélkül tárjuk most elétek.

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Földi Ádám, a vendégszerető:

Szeretném megélni azt az időt, ahol az emberek örülnek a vendégnek. Ahol feltétel nélküli szeretettel fogadják, miként régen engem, még locsoló legényke koromban. Hiszen nem a locsolás a lényeg, hanem a befogadás a házba, otthonba, családba, a szeretet terébe. Oda, ahol a húsvét nem emléke valaminek, hanem az élet itt és most játszódó eseménye a maga teljességében. Hiszen mi vagyunk a Júdások, a Pilátusok, a Kajafások, az apostolok, mind bennünk élnek, ahogy Jézus is. Önmagunk szenvedéstörténete és megváltása ez, egyénileg, a családban és a közösségben is. Szeretném, ha megtanulnánk felismerni mindezt magunkban, s akkor a locsolkodók befogadása igazi szeretetünnep volna, tettük, szertartásuk pedig élő varázslat. Reménykedem, hogy lesz még így.

Máté Roland, a nosztalgikus:

Számomra minden egyes ünnep egy nagy nosztalgia. Legyen ez karácsony vagy húsvét, rengeteg gyerekkori emlékkép jelenik meg. Imádom a készülődés időszakát,a korábban megélt pillanatok újra megjelennek a jelenben, csak valahogy új ruhát öltenek. Ezek az ünnepek a családról,a nagy beszélgetésekről és persze a hatalmas lakmározásról szólnak. Gyerekkoromban eleinte rajongtam a locsolkodásért majd nyűggé vált, mert sok mindenkinek azzá vált, így elvesztette számomra az üzenetét. Majd fiatal felnőtt koromban újra megtaláltam a húsvét szépségét. A család női tagjainak megöntözését követően barátokkal útra keltünk és társaságunk női tagjait sem hagytuk elhervadni, ami szintén leginkább a beszélgetésről,a jó hangulatról szólt/szól. És ahogy egyre idősödöm, egyre jobban vágytam olyan helyekre húsvétkor (is), ahol életre kelnek a hagyományok: kannával és vízzel locsolkodó legények, flancos ételek helyett pedig kemencében sült kalács illatára kordul meg a gyomrunk, és persze ahol nem kopott el a húsvéti tojás festésének tradíciója sem. Az idei húsvét azonban más lesz, de a lényeg nem változik: családdal, beszélgetésekkel töltjük meg az ünnepet, és talán mindenki egy kicsit átértékeli ennek a valódi tartalmát.

Tótváradi Zsolt, a vérbeli '68-as:

Mi ‘68-asok félszavakból is... Mivel gyermekkoromban, amit a történelem az egyszerűség kedvéért Kádár-korszaknak nevez, nem a liturgikus megközelítés jellemezte az ünnepet, nekem is a világi attitűdök maradtak meg emlékezetemben. Nevezetesen a pénzgyűjtés, a szesz, esetleg ittas vezetés, alkalmasint családi vita. És az, ahogy egyszer egy volt iskolatársnőm az ablakából meglátta, hogy messzire hajítom a tőle kapott festett tojást. Örök harag lett belőle, még húsz évvel később is a fejemhez vágta. Mivel ezek összességében nem túl kedves emlékek, könnyen elengedtem az ünneplést harminc évre, egészen addig, amíg a kislányom el nem érte a „locsolandó” kort. Mint sok más dolog, ez is teljesen új értelmet kapott tőle. Feléledt a húsvét, ha nem is harmadnapra.

Pottyondy Ákos, #csakneénvezessek:

#Öröm #böjttörés #család #barátság #csakneénvezessek „Ma van húsvét másnapja, mosolyog az ég is, adjatok kis pálinkát, mosolygok majd én is!”

Durucz Dávid, apukaszemmel:

Nem voltam sosem nagy locsolkodós. Persze, kisgyerekként a család összes nőtagját kibírhatatlan pacsulitengerbe fullasztottam, és azért nem volt rossz buli végigjárni vidéken az összes rokoni házat. Kaptam csokitojást, kaptam pénzt, nem panaszkodhatok. Viszont az unokatesóim mindig jobban kiöltöztek, és szebb, hosszabb verseket tudtak, itt kiütközött a lelkesedésem viszonylagos hiánya. Húsvétkor, ugyanúgy, mint a többi ünnepen, sokkal inkább az volt fontos, hogy együtt volt az egész család. Felnőttként már egyáltalán nem locsoltam, egészen a nagyfiam születéséig nem is foglalkoztam ezzel a dologgal. Őt viszont hihetetlenül csinosan hordjuk körbe minden évben a rokonság-szomszédság körében, és olvadozunk, hogy milyen cukin szaval verset. Idén sajnos ez is elmarad...

Farkas Ádám, a hagyománykövető:

Én évek óta Vácra járok locsolkodni, ott nőttem fel, végeztem el az iskoláimat, a gyerekkori barátaim közül még most is sokan ott élnek. Házibuliból, spontán összejövetelekből egyre kevesebb van, mióta sokan családosak, ezért ilyenkor tudok mindegyikükkel találkozni, inni egy pálinkát, és körbelátogatni azokat, akikkel ezen az évi egy alkalmon kívül már teljesen elvesztettük a fonalat. Igyekszünk korán reggel kezdeni, a kemény mag egyikünk házában együtt koccint a felesége által sütött húsvéti kalácsra, utána pedig biciklivel (vagy inkább biciklit tolva) állítunk be mindenkihez, aki beenged.

Délutánra mindegyikünk érettségi öltönye tömve van tojásokkal, ilyenkor szokás megállni a kocsmában, és megvárni, míg a privát locsolókörökből és a délutáni alvásból visszatérjen mindenki, hogy elindulhassunk egy barátunk házába, ahol általában éjszakába nyúló vitatkozás következik életről, halálról, sonkáról, borról, politikáról, vallásról, és arról, hogy miért nem képesek egyesek a benti mosdóig elvánszorogni ahelyett, hogy az udvarra hugyoznának. Néhány éve egy ilyen este vittem el egy körre a házigazda segédmotorját, aminek bokatörés lett a vége, a motort otthagytam az út közepén, visszabicegtem a házba, kórházba csak másnap délután kerültem. A tradíció az mégis tradíció.

Nagy-György András, akinek másról szól a húsvét:

Már csak emlékeimben él haja sötétje. Oda kérte a kölnit, mutatóba. Mesélte: gyerekkorában a nyakába kapta a vödör hideget. Aztán már félt az ilyesmitől: mamát a tüdeje vitte el a háború után. Kipróbáltam a szódásszifont is. Fémből volt, piros és ezeréves. Apró öröm, mikor a hidegtől a patronhoz ragadt az ujjam. Nagyfiús feladat volt betekerni. Nagyapáéknál zöld volt a kút. Álmomban egyszer alászálltam. A téglák, mint létra- és lépcsőfokok. Törtem a fejem, ha fentről az ég tükrét látni, akkor most idelentre miért nem a víz mosolyog? Vért is mostam le titokban. Barátom talált el az iskolaudvaron. Kő bújt meg a homokgolyóban, vétlen sérülés. A mosdóba szöktünk, hogy más ne lássa. Fájt, de elárulni nem akartam: sem az érzést, sem pedig őt. A régi bérházhoz otthon kertet is mértek. Csapról önöztük, kannákba adagolva. Egy forduló, meg még egy: szép lesz tán a termés. Mégis elcsaltam egy kicsit az út szikkadt kérgét kisimítani.

Rettegett a fulladástól. Bemerítkezés: készült a szertartásra. Előbb csak vállig, aztán tovább, hideg kúszott a gerincén. A fej, az arc – már szinte ájulás. Valami biztos és mégis lágy ragadta meg. Féleleműző meleg fészek: az ember hazatalál.

Egy idegen ült az ágy szélén. Inni adott, fecskendőnyi kortyot. Simogatta az elfogyó kezet. – Megtudod majd, ha indulni kell… – súgta. Felnézett: Még megismeri magukat, a szemét figyeljék! Csak feküdt ott, talán mosolygott: a partra gondolt, ahol damilt kötözött nekem egy ágra.

Miatyánkkal mérjük a kézmosást most. Pilátusokká leszünk hát? Vagy mássá? Tagadássá, elfogadássá? Gondolunk, szólunk, teszünk, mulasztunk. Mi bűnünk, mit bánunk? Milyen áldozatra várunk? Már csak emlékeimben él maga is. Tőle nem búcsúzhattam el. Húsvétkor történt, s verset írtam, ahogy egy gyerek számonkéri a harmadnapot. Egy fiát sirató anya megélte, hogy reménnyé vált vesztesége. Virágnak virága, világnak világa – elhívtál minket a feltámadásra!

/Nyitókép: Fortepan/

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. Éld át idén otthonról a húsvét csodáit, fedezd fel és próbáld ki velünk legszebb hagyományait! Magyarország, a csodák forrása!

További húsvéti cikkeinket itt találod.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X