Magyarságunk leggazdagabb ünnepére virradtunk

Augusztus 20-a kalandos története

Augusztus 20-a történetét Szent István királlyal kell kezdenünk, hiszen ő volt az, aki Nagyboldogasszony napját, vagyis augusztus 15-ét közös magyar ünneppé nyilvánította. Érdekes, mondhatni misztikus egybeesés, hogy 1038-ban éppen ezen a napon halt meg első magyar királyunk. 

Az öt nappal későbbi ünnep dátumát I. Szent László lovagkirályunknak köszönhetjük. Ő tette át az ünnepet először a Nagyboldogasszony utáni első vasárnapra, ami az évben, 1083-ban augusztus 20-ra esett. Ekkor emelték a székesfehérvári bazilika oltárára Szent István király ereklyéit; az ezüstládába zárt koponyacsontot, térdcsontot és ujjcsontot. Ugyanekkor VII. Gergely pápa áldásával szentté avatták első királyunkat, fiával, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt.

Szent István kultusza fokozatosan terjedt el Európában, elsőként a bajor és a német városokban. 1683-ban XI. Ince pápa kiterjesztette az egész egyházra István tiszteletét, és 1686-ban elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg  István ünnepéről. Ezen ünnep dátumául augusztus 16-át választotta, a király halálának évfordulóját követő napot – ő sem szerette volna ugyanis, hogy egy napon legyen Nagyboldogasszony és Szent István ünnepe.

Augusztus 20. kalandos történetét XIV. Benedek pápa írta tovább, aki 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát: Szent István napja is a „tizedelés” áldozatául esett.

Mária Teréziának köszönhetjük, hogy nemcsak visszaadta a magyarság legnagyobb ünnepének rangját, de nemzeti ünneppé minősítette és a naptárakba is felvétette azt.

A 20-i dátum ekkor újabb többletjelentést kapott: Mária Terézia intézkedése alapján – a valószínűleg a tatárjárás idején rejtélyes módon eltűnt – Szent Jobb ereklye visszakerült Raguzából, és augusztus 20-án körmenetben már körbehordozták, a nemzeti összetartozás szimbólumaként.

Az 1848-as szabadságharc leverése után a magyarok nem tarthatták meg az augusztus 20-át, 1860-ban országszerte nemzeti tüntetések is alakultak e napon. A ’67-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét. 

Ma már természetesnek gondoljuk, hogy nagy állami ünnepeink egyben munkaszüneti napok is, de ez nem túl régi hagyomány: augusztus 20-át csak 1891-ben nyilvánította munkaszüneti nappá Ferenc József. Ezt követően, 1895-ben a belügyminiszter elrendelte a középületek fellobogózását címeres zászlóval. 

Andrássy út, a Szent Jobb a Szent Imre évi augusztus 20-i ünnepi körmeneten – 1930. Fotó: Fortepan / Révay Péter

Még nincs 100 éve az sem, hogy nemzeti állami ünnepként tartjuk számon e napot: 1938-ban, I. István halálának 900. évfordulóján határozott úgy a székesfehérvári országgyűlés, hogy augusztus 20-a Magyarország nemzeti és állami ünnepe lesz.

Ez alkalomból a Szent Jobb hároméves országjáró körútra indult az Aranyvonaton, a püspöki kar által jóváhagyott útiterv szerint, egy speciálisan kialakított vonatkocsiban. A kocsi arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázott, külső oldalai magyar szenteket ábrázoltak: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egészalakos képei díszítették a vonatot, s annak mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát.

1945 újabb fordulópontot jelentett az ünnep történetében: ekkor megszűnt mint nemzeti ünnep, átnevezték „az új kenyér ünnepének”. A kenyér- és gabona ünnepének „szerzője” is ismert: Darányi Ignác egykori földművelésügyi miniszter a korabeli aratósztrájkok megfékezésére találta ki, hogy aratóünneppé nyilvánítja augusztus 20-át. 1949 és ’89 között a nemzeti szalaggal átkötött kenyér lett az ünnep szimbóluma, egyúttal az államalapítás és az alkotmány ünnepe is lett korábbi Szent István nemzeti ünnepünk.

Természetesen a Szent Jobb-körmenet is elmaradt egészen a rendszerváltásig. A rendszerváltás ismét felelevenítette a régi hagyományt, és újból elkezdődött a Szent Jobb-körmenet. 1991-ben az újonnan megalakult Országgyűlés március 5-i határozata hivatalos állami ünneppé nyilvánította augusztus 20-át.

Mi mindent rejt tehát augusztus 20.?

Hiába ismerjük az ünnep múltját, a gyökerekhez kell visszanyúlnunk, ha szeretnénk feltárni e különleges nap összetett jelentését. A hagyományos paraszti időfelfogást három erő szabályozta: a természet ciklusai, amelyek a gazdasági év ritmusát diktálták, a vallási élet nagy ünnepei, amelyek a szakrális szféra időbeosztását jelölték ki és a személyes életfordulók. Ez pedig fontos, mert e három réteg mindegyike megjelenik az augusztus 20-i nemzeti ünnepben. 

A vallási vetület

A vigadalom egykor Mária-ünnepünk, Nagyboldogasszony napjára, augusztus 15-re esett. Nagyboldogasszony ünnepe a Mária-kultusz Európa-szerte egyik legjelesebb eseménye, a Szűzanya elszenderülésének időpontját jelzi a római katolikus naptárban. A vallási gyökerekkel megerősített államalapítási megemlékezés azonban ennél sokkal korábbi, pogány gyökeret is hordoz. A magyarság napistennő-kultuszával párhuzamosan kialakuló, azt felváltó szakrális Mária-kultusz nemhogy ellentmondana egymásnak, de erősíti a „Boldogasszony” tiszteletét. Amikor Szent István királyunk felajánlotta országát Máriának, és Magyarország a Regnum Marianum, azaz Mária királysága vagy Mária országa nevet kapta, egyfelől egy ősi hagyományt szentesített, másrészt pedig megszilárdította a keresztény egyház államalkotó szerepét. 

A gazdasági vetület (ami mégsem csak gazdasági)

Az agrárciklusban is a legfontosabb pillanathoz, a gabona betakarításához és az új kenyérhez kapcsolódik augusztus 20-a környéke. Az egészéves munkának ekkor látszik a gyümölcse, adta tehát magát, hogy amikor nem lehetett szakrális ünnepeket tartani, a „kenyér ünnepe” címén örvendezett a nép.

Az új kenyér ugyanakkor nemcsak a természet megújulásának bizonyítéka, de az Eucharisztiában is Krisztus testének színeváltozását jelképezi, amit a hajdani profanizáló kísérlet sem tudott kitörölni az ünnep szimbolikájából. Az, hogy „Krisztus teste” jelen volt az ünnepen, önmagában megszentelte az eseményt, ahogy ma is az ünnepi szentmise a megemlékezés-sorozat középpontja, a szentmisén belül pedig az Úrfelmutatás.

A kenyér ünnepének plakátja a Hutter és Lever Rt. Olajgyár udvarán – 1950. Fotó: Fortepan / Várkonyi Ádám

Személyes augusztus 20.

A harmadik, azaz személyes szféra ugyancsak fontos az ünnep idődimenziójának megértéséhez. A ciklikusság, amit a természeti törvények és az egyházi kalendárium szabályoz az egyén megélésében kaphatnak konkrét tartalmat. Az évenkénti ünneplésben egyszerre van benne a tudás megőrzése és felelevenítése, annak átadása, akárcsak az, hogy egyéves időperiódusokban újraélhetjük saját történelmünket. 

Augusztus 20-a jelképrendszere

A nemzeti ünnep szimbólumainak sorát éppen a névadó Szent István királyunk nevének magyarázatával kell kezdenünk, a Vajkból Istvánná keresztelt király ugyanis nevével együtt küldetést kapott: a környező népekkel a kereszténység felvétele által békélni meg, és ha szükséges, ellenükben harcolni ki a magyarság státuszát Európában. E küldetés beteljesítésének egyik lépése volt számára Nagyboldogasszony napjának nemzeti ünneppé nyilvánítása. Küldetése kétségkívül sikeres volt, hiszen

a magyar állam és államalapító királyunk ünnepe kiállta az idők próbáját.

A szimbolikus rétegek felfejtését az államalapítás szimbólumaival kell folytatnunk: a korona, a jogar és az országalma önállóan és együttesen is erősítik az ünnepi szimbolikát.

• A kör alakú korona elsősorban szakrális szimbólum, amely ősi pogány előzmények nyomait is őrzi: a napsugarak és az égből való leszállás a kiválasztottságot és a királyi hatalmat jelképezi. Nem véletlen, hogy a király megkoronázásakor „beavató koronát”, az uralkodói hatalomgyakorlás pillanatában „országló koronát”, a mindennapokban „házi használatos koronát”, ravatalán pedig „halotti koronát” viselt.
• A jogar a rend és az alaptörvény szimbóluma,
• az országalma pedig – amely később kerül be a koronázási jelképek közé – az ország egységét szimbolizálja.

Az sem véletlen, hogy tűzijátékkal ünnepelnek ilyenkor az országban sok helyen. A tűz egyszerre jelképezi a megújulást, megtisztulást (tisztítótűz) és a fényt. A pusztító tűz helyett ilyenkor leginkább a teremtő, megújító tűz fényét csodáljuk, egyre pazarabb fényjátékok koreográfiájában. A Dunáról fellőtt tűzijáték ég, föld, víz, tűz és levegő egységében a teljesség megvilágítására törekszik – a közben elmesélt történet pedig identitásunk memoárja. Ne feledjük, a látványnál sokkal fontosabb a jelentés: a tűzijáték nem csak szórakoztató célt szolgál. A látvány a megújulás, megtisztulás fontosságára emlékeztet.

1970 – víziparádé, háttérben a Bem rakpart Fotó: Fortepan

Karcoltuk csupán a felszínt augusztus 20-a szimbolikus rétegeinek felvillantásával, de ahhoz talán ez is elegendő, hogy megérezzük, milyen összetett, szövevényes, ugyanakkor logikus rendszerben épült fel legnagyobb nemzeti ünnepünket.

Kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen bennünket semmi sem korlátoz már abban, hogy az ünnepet a maga teljességében élhessük át és saját élményeinkkel tegyük emlékezetessé.

A borítókép forrása: Fortepan / Széman György – Szentháromság tér, Szent István szobra (Stróbl Alajos, 1906.) a Halászbástyánál – 1906.