Ünnep

Ma már inkább a barátság a lényeg: átalakulóban a leány- és legénybúcsúk

A lány- és legénybúcsúk megtartása elmaradhatatlan szokássá vált, ilyenkor az ifjú pár bulizik még egyet külön a másiktól a barátok és barátnők társaságában. A sztriptíz és a féktelenség kezd kimenni a divatból, amit talán egyik fél sem bán annyira: helyüket átveszik a különböző, közös programok és élmények megszervezése, bár az alkohol még mindig szerves részét képezi a lányság és legénység búcsújának.

Egyszer vettem részt lánybúcsúban, még a kétezres évek második felében. Az egyetemi csoporttársam ment férjhez, a barátnőkkel szerveztünk neki egy esküvő előtti búcsúztatót annak minden közhelyes összetevőjével együtt: volt „olyan” alakú torta és „olyan” alakú szívószál, a menyasszonynak petrezselymet kellett árulnia, meg facér pasasok számát begyűjtenie, sőt, éjfél körül valahonnan még egy vetkőzős fiú is becsengetett, amit az egyik koszorúslány intézett amolyan meglepetésként mindenki számára.

Mondjuk tényleg meglepődtünk, ráadásul kissé kínosan is éreztük magunkat, mert a fiatalember a kigyúrt külseje ellenére nagyon esetlenül viselkedett – alig vártuk, hogy továbbálljon. Ezt is ki kellett próbálni, azóta sem vágyom hasonló (erőltetetten jókedvű és rózsaszín) buliba. Miközben könnyen lehet, hogy csak éppen nem a megfelelő társaságban voltam.

Az esküvőszervezések már-már elmaradhatatlan programpontja a lány- és legénybúcsú, amit általában a legjobb barátok és barátnők szerveznek az ifjú párnak: külön-külön, hiszen éppen ez a lényege, hogy búcsút mondanak a gondtalan legény- és leányéletnek. Ugyanis a házasságkötést követően egy komolyabb és felelősségteljesebb életet fognak együtt élni közösen, egymással szövetségben...

Már az ókori görögöknél is

A leánybúcsú valójában a legénybúcsú mintájára jött létre. Állítólag már az ókori görögöknél (Kr.e. 5. század) is létezett a legénybúcsú hagyománya, amikor is a nagy csinnadrattával járó dorbézolás közepette a gonosz szellemeket űzték el a házasulandó férfi életéből.

Jóval később, 1896-ban Herbert Barnum Seeley, a híres cirkuszalapító, P. T. Barnum unokája legénybúcsút rendezett testvérének a New York-i Sherry's étteremben.

A partin volt egy „Kis Egyiptom” becenevű táncos, aki állítólag meztelenül táncolt a desszert felszolgálásakor.

A bulit kora reggel egy rendőrtiszt oszlatta fel, ám ezt követően a Seeley család testületi tárgyalás elé állította őt, mert „a törvény tisztviselőjéhez nem illő magatartást tanúsított”. Alighanem ez az eset derített fényt arra, mi minden zajlik a legénybúcsúk zárt ajtajai mögött.

Siratóból búcsú

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint pedig a legénybúcsú egy olyan „közös mulatozás, amelyen a legény a kihirdetett házasságát megelőző héten, rendszerint egy héttel az esküvő előtt elbúcsúzik a barátaitól és a legényélettől”. Általában kocsmákban megrendezett bulik ezek, ahol az italokat a vőlegény fizeti.

A lánybúcsút pedig a lányos házban tartott lánysiratónak nevezték egykoron, bár a célja akkor is ugyanaz volt, mint manapság: a menyasszonyt elbúcsúztatták a lányságától a nőrokonok és barátnők, hiszen az esküvő után már egy új szerep várt rá. Ezeket a siratókat váltották a lánybúcsúk a huszadik század második felében, amikor az egyenjogúság jegyében a lányok is igényt tartottak egy utolsó, nagy bulira a „csajokkal”.

Egyenrózsaszínben

A legény- és főleg a leánybúcsúknak valójában a tengerentúlon van nagyobb hagyománya, nálunk inkább csak az elmúlt 20-30 évben értékelődött fel a szerepe. Az elmúlt időszakban féktelen bulikat szerveztek az ifjú párnak a barátok, ahol szinte kötelező volt az alkoholfogyasztás mellett a különféle obszcén kiegészítők használata, és a főleg ivós és erotikus játékokban való részvétel.

Ehhez a kellékeket is szállították a kereskedők,

a legény- és leánybúcsús ajándéktárgyak mellett szokás lett az egyenpóló, a kitűző vagy bármilyen közös jelzés használata, amivel mások tudtára lehet hozni, hogy a kis csoport éppen elbúcsúztatja házasodni készülő tagját.

A tehetősebbek el is utaztak egy egész hétvégére, egyre inkább az a trend alakult ki, hogy ezek az utolsó alkalmak olyan élmények begyűjtéséről szólnak, amiket aztán legendaként lehet emlegetni a társaságban még éveken vagy akár egy életen keresztül: ennek a folyamatnak volt a betetőzése a Másnaposok című film, és annak folytatásai.

Mára (szerencsére) mintha lecsendesülni látszana ez a trend, és visszatérne a lányos házban összegyűlő kis csapat, ahol ajándékokat bontogatva közös főzés és egy pohár bor mellett mesélgetnének régi történeteket egymásnak a barátnők, fényképeket nézegetve és felidézve a menyasszony lányságának legszebb és legviccesebb mozzanatait. Gyakorta különböző programokat szerveznek a búcsúkra, mint a vitorlázás, kézműveskedés, szabadulószoba vagy wellnes, a legények esetében is gyakori a pókerparty, a paintball, a lézerharc vagy a közös sportolás: úgy tűnik, a cél ma már inkább a barátság mélyítése.

Ajánljuk még:

Élő vagy holt, ő elkapja a gyilkost – Kenneth Branagh legújabb Poirot-filmje az eddigieknél is jobb

Az Agatha Christie regényeiből, David Suchet főszereplésével készült egész estés Poirot-filmváltozatok sokszor elképesztően jó, komplex krimikre sikeredtek. Minden adott is ehhez: csodás szereposztás, gyönyörű látkép, erős operatőri munka, pazar díszlet és jelmez, Christie remekbe szabott történetei az arisztokratákról. Ott sem stimmelt minden a szövegekkel, de Branagh-nál végképp nem, mert a Szeánsz Velencében az eredeti regénynek csak a csontvázát tartalmazza. Azonban mindent éppúgy tud, mint a nagy elődök, sőt, látvány és atmoszféra kérdésében rájuk is tesz egy lapáttal. Persze nem feltétlenül érdemes az almát és a körtét összehasonlítani, most egy egész más Poirot-val állunk szemben.

 

Már követem az oldalt

X