Húshagyókedd van, torkos csütörtök lesz – de egyik sincs hamvazószerda nélkül

Ünnep

Húshagyókedd van, torkos csütörtök lesz – de egyik sincs hamvazószerda nélkül

Zabálócsütörtök, kövér csütörtök, torkos csütörtök – valami rejtélyes oknál fogva az előbbi kettő főként néprajzi szövegekben, régi szokásokat taglaló írásokban jelenik meg, míg a torkos csütörtökre a Google-kereső oldalakon keresztül hozza a kisebb-nagyobb éttermek ajánlatait. Sőt, az éttermek jó részében már torkos napok néven szerepel, egészen vasárnapig torkoskodhatunk (zabálhatunk?) olcsóbban. Én pedig azt gondolom, ez az elgondolás elég sok sebből vérzik.

Elérkezett a farsangi időszak vége. Ha az év mentét a fogyasztás szempontjából nézzük, úgy is mondhatjuk, a „fánk-kampány” után most van 1-4 nap „együnk mindenből jó sokat olcsóbban”, aztán pedig ki kell valahogy húzni 6 hetet – amikor semmilyen tradicionális étkezési szokásra nem tudunk eladható szlogent húzni –, hogy aztán a sonkalakomáig eljussunk.

A világon semmi baj nem lenne se a fánkkal, se a zabálással, se a sonkával. Sőt! A gasztronómiai szokások minden ünnepet gazdagabbá, szebbé tesznek. Csakhogy ez akkor lenne tényleg szép és jó, ha a „marketingelhetetlen” mindennapjainkat sem felejtenénk el.

Ma van húshagyókedd, holnap hamvazószerda, majd a jól ismert torkos csütörtök. Én pedig úgy érzem, jobb, ha megismerjük ezeknek a napoknak az igazi értelmét, mielőtt foglalunk egy asztalt bármelyik étterembe.

Hogy nézett ki ez a három nap a régiségben?  

Persze tájegységenként, falvanként, illetve az egyes felekezeteknél is eltértek kisebb-nagyobb mértékben a szokások, de általánosságban elmondhatjuk: húshagyókedden sütöttek, főztek utoljára nehezebb, zsírosabb ételeket, ekkor készítették utoljára a fánkot is. Bőségesen ettek, ittak, hiszen tudták, böjt fog következni.

Hamvazószerdán szigorúan böjtöltek, elcsendesedtek, másnap pedig a maradékot ették meg! Nem féláras ajánlatra mentek étterembe, hanem felhasználták a zsírt, megették a romlandó húsféléket, hogy még lehetőség se legyen elcsábulni a következő hat héten, amikor megtartóztatták magukat a húsevéstől, hogy Jézus szenvedésére emlékeztessék magukat.

Ami az ominózus csütörtököt illeti, helyesebbnek érzem emiatt a zabálócsütörtök kifejezést, mert a régi emberek nem finomkodtak feleslegesen. Azon a napon még lehetett, sőt, ha úgy volt, kellett is zabálni, hiszen a közmondás is azt tartja: „inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon!” 

Étterembe menni vagy nem menni, ez itt a kérdés!

Mára az életmód változása magával hozta, hogy a maradékmentés módja is átalakult, hiszen a hűtő és a mélyhűtő elvégzik a „zabálás” helyett a feladatot.

Emiatt, és a szokások természetes változása miatt is azt gondolom, hogy összességében nincs baj az éttermezéssel. Összekovácsolhat egy párt vagy családot, ünnepet farag egy napból, a vendéglátóiparnak is jót tesz. De ma is megtehetjük, hogy a következő hetekben lemondunk dolgokról. Ehhez még kereszténynek sem kell lenni! Annál is inkább, hogy tisztítókúrák és méregtelenítő léböjtök garmadájáról olvashatunk életmódmagazinokban, különböző vallások és irányzatok zászlója alatt. Nem meglepő, hiszen a józan ész is azt diktálja, hogy időnként kell a böjt

Megértem azokat, akik ma ilyen-olyan személyes okokból, akár negatív tapasztalatoktól vezérelve olyan utat keresnek a testi és szellemi elcsendesedésükhöz, amelyek elég messze vannak földrajzilag és kulturálisan egyaránt ahhoz, hogy a saját történelmi múltunkkal szembesítsenek. Ilyen például a jóga. Bizonyos értelemben könnyebb egy gyakorlatilag ismeretlen keleti kultúra szokásait követni, mert nem volt rá sokszáz évünk, hogy igazán megismerjük, árnyoldalaival, nehézségeivel együtt. A kereszténységet túl jó ismerjük (legalábbis ismerni véljük), így könnyű a keresztes háborúktól kezdve az ellentmondásos egyházi vezetőkön és a kevésbé érthető egyházi gyakorlatokon át a rosszemlékű sekrestyés néniig az egésztől idegenkedni. Könnyű „nagymamásnak” tartani, szemben egy olyan vallással, aminek itt nincs hagyománya, ahol nem mondhatjuk, hogy a nagyi is abban hitt, mégis kibeszélte a szomszédasszonyt. Szóval a tisztítókúra modern, a böjt régies…

Csak eközben sokan nem veszik észre, hogy egy karnyújtásnyira van tőlünk a divatos tisztítókúra, meditációval összekötve, ráadásul még az éghajlathoz is igazodik: amikor már mindenki unja is kicsit a nehéz, télies ételeket, és amikor lassan a piacokra kerülnek az első primőrök, pont most kínálnak a sokszáz éves hagyományok lehetőséget a megtisztulásra.

Nyugodtan szabadon engedhetjük a fantáziánkat, nem muszáj (csak) a húsról lemondani: az édesség, a csúnya beszéd, a közösségi média nyomkodása csak néhány ötlet, amiről lemondhatunk, a hasznunkra fog válni testi és lelki értelemben egyaránt. Előtte pedig még jobban fog esni egy túl nagy fogás zabálócsütörtökön.