Húshagyókedd van, torkos csütörtök lesz – de egyik sincs hamvazószerda nélkül

Ünnep

Húshagyókedd van, torkos csütörtök lesz – de egyik sincs hamvazószerda nélkül

Zabálócsütörtök, kövér csütörtök, torkos csütörtök – valami rejtélyes oknál fogva az előbbi kettő főként néprajzi szövegekben, régi szokásokat taglaló írásokban jelenik meg, míg a torkos csütörtökre a Google-kereső oldalakon keresztül hozza a kisebb-nagyobb éttermek ajánlatait. Sőt, az éttermek jó részében már torkos napok néven szerepel, egészen vasárnapig torkoskodhatunk (zabálhatunk?) olcsóbban. Én pedig azt gondolom, ez az elgondolás elég sok sebből vérzik.

Elérkezett a farsangi időszak vége. Ha az év mentét a fogyasztás szempontjából nézzük, úgy is mondhatjuk, a „fánk-kampány” után most van 1-4 nap „együnk mindenből jó sokat olcsóbban”, aztán pedig ki kell valahogy húzni 6 hetet – amikor semmilyen tradicionális étkezési szokásra nem tudunk eladható szlogent húzni –, hogy aztán a sonkalakomáig eljussunk.

A világon semmi baj nem lenne se a fánkkal, se a zabálással, se a sonkával. Sőt! A gasztronómiai szokások minden ünnepet gazdagabbá, szebbé tesznek. Csakhogy ez akkor lenne tényleg szép és jó, ha a „marketingelhetetlen” mindennapjainkat sem felejtenénk el.

Ma van húshagyókedd, holnap hamvazószerda, majd a jól ismert torkos csütörtök. Én pedig úgy érzem, jobb, ha megismerjük ezeknek a napoknak az igazi értelmét, mielőtt foglalunk egy asztalt bármelyik étterembe.

Hogy nézett ki ez a három nap a régiségben?  

Persze tájegységenként, falvanként, illetve az egyes felekezeteknél is eltértek kisebb-nagyobb mértékben a szokások, de általánosságban elmondhatjuk: húshagyókedden sütöttek, főztek utoljára nehezebb, zsírosabb ételeket, ekkor készítették utoljára a fánkot is. Bőségesen ettek, ittak, hiszen tudták, böjt fog következni.

Hamvazószerdán szigorúan böjtöltek, elcsendesedtek, másnap pedig a maradékot ették meg! Nem féláras ajánlatra mentek étterembe, hanem felhasználták a zsírt, megették a romlandó húsféléket, hogy még lehetőség se legyen elcsábulni a következő hat héten, amikor megtartóztatták magukat a húsevéstől, hogy Jézus szenvedésére emlékeztessék magukat.

Ami az ominózus csütörtököt illeti, helyesebbnek érzem emiatt a zabálócsütörtök kifejezést, mert a régi emberek nem finomkodtak feleslegesen. Azon a napon még lehetett, sőt, ha úgy volt, kellett is zabálni, hiszen a közmondás is azt tartja: „inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon!” 

Étterembe menni vagy nem menni, ez itt a kérdés!

Mára az életmód változása magával hozta, hogy a maradékmentés módja is átalakult, hiszen a hűtő és a mélyhűtő elvégzik a „zabálás” helyett a feladatot.

Emiatt, és a szokások természetes változása miatt is azt gondolom, hogy összességében nincs baj az éttermezéssel. Összekovácsolhat egy párt vagy családot, ünnepet farag egy napból, a vendéglátóiparnak is jót tesz. De ma is megtehetjük, hogy a következő hetekben lemondunk dolgokról. Ehhez még kereszténynek sem kell lenni! Annál is inkább, hogy tisztítókúrák és méregtelenítő léböjtök garmadájáról olvashatunk életmódmagazinokban, különböző vallások és irányzatok zászlója alatt. Nem meglepő, hiszen a józan ész is azt diktálja, hogy időnként kell a böjt

Megértem azokat, akik ma ilyen-olyan személyes okokból, akár negatív tapasztalatoktól vezérelve olyan utat keresnek a testi és szellemi elcsendesedésükhöz, amelyek elég messze vannak földrajzilag és kulturálisan egyaránt ahhoz, hogy a saját történelmi múltunkkal szembesítsenek. Ilyen például a jóga. Bizonyos értelemben könnyebb egy gyakorlatilag ismeretlen keleti kultúra szokásait követni, mert nem volt rá sokszáz évünk, hogy igazán megismerjük, árnyoldalaival, nehézségeivel együtt. A kereszténységet túl jó ismerjük (legalábbis ismerni véljük), így könnyű a keresztes háborúktól kezdve az ellentmondásos egyházi vezetőkön és a kevésbé érthető egyházi gyakorlatokon át a rosszemlékű sekrestyés néniig az egésztől idegenkedni. Könnyű „nagymamásnak” tartani, szemben egy olyan vallással, aminek itt nincs hagyománya, ahol nem mondhatjuk, hogy a nagyi is abban hitt, mégis kibeszélte a szomszédasszonyt. Szóval a tisztítókúra modern, a böjt régies…

Csak eközben sokan nem veszik észre, hogy egy karnyújtásnyira van tőlünk a divatos tisztítókúra, meditációval összekötve, ráadásul még az éghajlathoz is igazodik: amikor már mindenki unja is kicsit a nehéz, télies ételeket, és amikor lassan a piacokra kerülnek az első primőrök, pont most kínálnak a sokszáz éves hagyományok lehetőséget a megtisztulásra.

Nyugodtan szabadon engedhetjük a fantáziánkat, nem muszáj (csak) a húsról lemondani: az édesség, a csúnya beszéd, a közösségi média nyomkodása csak néhány ötlet, amiről lemondhatunk, a hasznunkra fog válni testi és lelki értelemben egyaránt. Előtte pedig még jobban fog esni egy túl nagy fogás zabálócsütörtökön.

Ajánljuk még:

Amilyen az ember, olyan a zene – Interjú Heinczinger Mikával, a Misztrál együttes alapítójával

Az Erdélyi Szigethegység kanyargós útjain araszolva lassan fogynak a kilométerek. Heinczinger Miklóssal, Mikával nyolcadik napja járjuk Erdély tündérföldjét, hallgatásra és beszélgetésre ugyanúgy bőven jut idő. Már hazafelé haladunk, mögöttünk számtalan találkozás, kézfogás és ölelés. Emberek, sorsok, érzések, lélekkel teli találkozások. Jó volt, s jó lenne ebből valamit másokkal is megosztani. Egy rövid időre bekapcsolom telefonom hangrögzítőjét.

 

Már követem az oldalt

X