Vállalkozó kismamák: bevételnövelő lehetőségek az otthonmaradó anyukák számára

TudatosVegasz

Vállalkozó kismamák: bevételnövelő lehetőségek az otthonmaradó anyukák számára

A gyerek megszületése után szinte semmire nincs ideje a kismamának, hiszen rengeteg új dologgal találkozik, amiket meg kell oldani, amikhez alkalmazkodni kell. Az összeszokás után azonban felszabadulhat némi szabadidő, amit a pénzköltéssel járó vásárolgatás helyett sokkal hasznosabban is el lehet tölteni. Mutatjuk, hogyan!

Az egyik legszebb pillanat az életünkben, amikor megszületik a kisbabánk – alig várjuk, hogy dédelgessük, becézgessük, és kövessük napról napra a fejlődését. A gyerek születésével többféle kedvezményt és támogatást kaphatunk, amikről korábban már mi is írtunk. Csakhogy az otthonmaradó édesanyák/édesapák előtt akár több lehetőség is áll arra, hogy egy kevés bevétellel még növelni tudják a családi kassza tartalmát. Na nem mintha csak a lábukat lógatnák otthon az anyukák vagy apukák, de akinek marad ideje, energiája és lehetősége, nyugodtan belevághat egy-egy új vállalkozásba.

„A pénzügyi helyzetünkön nemcsak a kiadások csökkentésével, hanem bevételeink növelésével is jelentősen javíthatunk. Ráadásul amíg az előbbi meglehetősen limitált, hiszen nem tudjuk a végtelenségig csökkenteni a pénzköltésünket, addig az utóbbiban szinte végtelen lehetőséggel találhatjuk szemben magunkat. Persze ebben az esetben is figyelnünk kell arra, hogy mennyi szabad energiánk és időnk van a plusz feladatok elvállalására” – mondta Barta Bence, a Pénzügyi Mentor alapítója. Szerinte ugyanis az anyukák/apukák vállalkozásindítása remek lehetőség, ami gyakran szóba is jön a család bevételeinek növelésére.

Rugalmas időbeosztás és kreativitás

„A gyerek megszületése pillanatában megváltozik az életünk. Egy teljesen új élethelyzetbe csöppenünk, az utód(ok) érkezése miatt olyan dolgokhoz is alkalmazkodnunk kell, amikkel korábban nem is találkoztunk. Ez a kezdeti időszakban kizárja, a későbbiekben pedig meglehetősen megnehezíti az alkalmazotti munkaviszonyt” – magyarázta a pénzügyi szakember. 

Hozzátette: a tapasztalatai azt mutatják, hogy miután letelnek az összeszokás hetei, és sikerrel átrágják magukat a szülők a gyerekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatokon, az édesanyák fejében gyakran felmerül annak a gondolata, hogy szívesen kiegészítenék a család bevételeit valamilyen extra munkával, pontosabban olyan vállalkozás indításával, amit a gyerek mellett is tudnak csinálni.

dolgozó anya

 

A szakértő elmondta, hogy ő több szempontból is jó ötletnek tartja a kismamák/kispapák vállalkozását a szülést követő, rugalmasabb időszakban. A pénzügyi szempontokon túl ugyanis még számtalan előnye származhat az anyukának abból, ha mellékállásban dolgozik egy kicsit a kisbaba mellett. Ezek pedig a következők:

  • kiélhetik a kreativitásukat azzal, hogy valamilyen értékteremtő tevékenységet folytatnak;
  • visszatalálhatnak a korábban mellőzött hobbijaikhoz;
  • egy kicsit visszaszoktathatják magukat a munkához, e segítséggel a későbbiekben könnyebben mehet a visszakapcsolódás;
  • mintegy próbaidőként is szemlélhetik ezt az időszakot, amit a későbbiekben akár főállásban is folytathatnak;
  • otthonról dolgozhatnak, így rugalmasabban tudják beosztani az idejüket, több minőségi időt tölthetnek a gyerekkel;
  • mivel megvan a biztos bevételük, szabadabban kísérletezgethetnek az előttük álló lehetőségekkel.

A fent felsorolt előnyök mellett Barta Bence olyan előnyt is lát a kismamák/kispapák vállalkozásában, amely szerinte kiemelkedő szerepet tölthet be a pénzügyi tudatosság szempontjából. „Azok az anyukák, akik otthon maradnak a gyerekükkel, nagy áldozatot hoznak, hiszen az első időszak rengeteg lemondással jár. Később, amikor megengedhetik maguknak, hogy hosszabb-rövidebb időre »kiszabaduljanak« az otthon fogságából – akár a gyerekkel, akár egyedül –, szívesen töltik az idejüket olyan tevékenységekkel, amik pénzköltéssel járnak. Kávézókba, gyorséttermekbe járnak, sütiznek és vásárolgatnak, vagyis sokszor önjutalmazó pótcselekvésekbe menekülnek az otthoni monotonitásból. Ráadásul minderre a fogyasztói társadalom tökéletesen ráharapott” – sorolta a pénzügyi segítő.

dolgozó anya

 

„Ha az anyukának lehetősége van arra, hogy a hobbijával foglalkozzon, kreatívan töltse a hétköznapjait egy általa választott, otthonról is űzhető tevékenységben, akkor az adott tevékenység összességében úgy is lehet egy pénzügyileg megtérülő vállalkozás, hogy valójában konkrét nyereséget nem termel (de legalább a tevékenység idejét helyett nem pénzköltéssel járó pótcselekvéssel tölti a kismama). A közgazdaságtan úgy nevezi ezt a jelenséget, hogy az alternatív költség megspórolása” – magyarázta a szakember. S ha mindebből még bevétele is származik a kismamának, mondhatjuk, hogy azzal duplán jól járhat a család.

Ha például az anyuka kitalálja, hogy kézműveskedni szeretne, ahhoz be kell szerezni az alapanyagot. Érdemes ezt megtenni még akkor is, ha esetleg sejteni lehet, hogy a kiadást nem termelik vissza a jövőben, mert ha a kismama csak hobbiból, a saját kreativitásának a megélése miatt köti a sálakat vagy fűzi a gyöngyöket, további, akár napi szintű kiadásoktól mentesül a család (eltűnik az unalom, ami az első lépés a fölösleges pénzköltés felé). Ezekbe a foglalkozásokba idővel a gyereket is be lehet vonni. S még ha eleinte nem is hisszük, hogy megtérül a befektetés, sosem lehet tudni, hogy a vállalkozásunknak van-e esélye a sikerre.

Az anyukák a kézműves termékek készítésétől a szezonális vendéglátóhelyek üzemeltetésén át bármilyen kreatív ötletüket megvalósíthatják a szülést követő rugalmasabb időszakban. A legnépszerűbbek ezek közül például

  • a fotózás;
  • kézműves termékek készítése;
  • tanítás;
  • sütés-főzés;
  • kertészkedés;
  • gyerekfelügyelet;
  • kutyasétáltatás;
  • adás-vétel;
  • szépségápolás;
  • blog vagy videóblog készítése különféle témákban.

Úgy is mondhatnánk, hogy csak a képzelet szabhat határt, hiszen végre lehetőség nyílhat azokat a hobbikat kipróbálni, amikre korábban nem volt idő. Ha régóta ott fészkel a fejetekben, hogy milyen jó lenne megtanulni karkötőket készíteni vagy kutyaruhát varrni, talán épp itt az ideje belevágni! Ha kicsiben kezditek, minimális befektetéssel, semmit nem vesztetek. A legrosszabb, ami kiderülhet, hogy mégsem az a ti nyereséges hobbitok. A lehetőség viszont még heteken, hónapokon keresztül megmarad, hogy kipróbáljatok egy másikat. S még az is lehet, hogy egy szuper kis vállalkozás lesz belőle!

Ajánljuk még:

Takarékoskodási útmutató családos háztartásoknak

Takarékoskodni egyet jelent az egyszerű életvitellel? Ha takarékoskodunk, akkor szegények vagyunk? A válasz: nem. Takarékoskodni nem jelent mást, mint tudatos pénzügyi döntéseket hozni. Kiszűrni a felesleges költéseket, és optimálissá tenni a nehezen megkeresett pénzünk elköltését a hasznosság elve alapján. A hasznosság elve pedig nem más, mint egy adott pénzösszegből a lehető legnagyobb hasznot elérni. Varga Zoltán vendégcikke.

 

Már követem az oldalt

X