TudatosVegasz

Minimalista gyorstalpaló – ezt próbáld ki fél évre, ha spórolnál a mindennapokon

Az elmúlt egy évben tulajdonképpen még a csapból is az infláció híre folyt, no meg az, kinek mennyire kell meghúzni a nadrágszíjat. Kevesebből gazdálkodni eleinte mindenkinek fáj, de a lemondás arra is rávilágíthat, hogy (egy bizonyos szint felett) sok mindenről le lehet mondani. 

Szegénynek lenni az én értelmezésemben azt jelenti, hogy az ember az alapvető szükségletein túl nem tudja kielégíteni az egyéb igényeit és vágyait. A minimalizmus pedig azt, hogy bár megvehetek valamit, inkább lemondok róla. Én minimalista vagyok: nem a pénztárcám miatt nem élek nagy lábon, hanem azért, mert megtapasztaltam, hogy a holmik és élmények, amikre egykor sokszor annyit költöttem, mint ma, nem tettek boldogabbá.

Tudom, hogy ez a gondolkodásmód sokaktól távol áll.

Vannak, akiknek a legszükségesebb élelmiszerek megvásárlásán és kötelező számlák befizetésén túl eszébe se jut költeni, egyszerűen mert nem tehetik meg.

Mások úgy érzik, a lehető legkevesebbet költik, de valójában felesleges apróságokra szórják el a pénzüket, mert lelküknek szüksége van az új holmik beszerzésével járó örömre. Megint mások tudatosan utasítják el a minimalizmust, azt mondják, éppen abban látszik életminőségük javulása, hogy megvehetik azt is, ami nélkül jól ellenének amúgy. 

De a minimalizmus nem csak a pénzről szól. Elvrendszerének alapja, hogy azzal, ami nincs, nem kötjük le az energiáinkat: amit nem veszek meg, azt nem kell mosni, takarítani, gondozni. Amit nem veszek meg, az nem rabolja az időmet. Amit nem veszek meg, az nem kerül pénzbe, vagyis nem kell érte még több órát robotolnom. Magam is azért igyekeztem (és igyekszem mai napig, hiszen ez nem egy egyszeri döntés) „minimalizálni” a megvásárolt tárgyakat, élményeket, hogy csökkentsem a családomra nehezedő nyomást, hajtást, megfelelési kényszert, fogyasztást, meg persze hogy védjük a környezetet és hogy az életünk ne a pénzért megvásárolható dolgok hajszolásának mókuskerekéről szóljon. De azért az sem utolsó szempont, hogy

a valódi szükségleteink felismerésével spórolhatunk némi pénzt.

Ugyanakkor fontos látni, már szükségleteink minőségében, mennyiségében is nagy egyéni különbségek vannak: van, aki nem tud boldog lenni heti egy színház/mozi nélkül, más az edzőterem bérletéről nem szeretne lemondani. De nem is kell! Amiről tudatosan átgondoltad, milyen szerepet tölt be az életedben, és amiről tudod, hogy boldoggá tesz, attól nem kell megválni! Ha csak a felesleges impulzus-vásárlással járó költést kiiktatod, már több pénz maradhat a zsebedben, és több időd, helyed, lehetőséged marad azzal foglalkozni az életedben, amivel valóban szeretnél. Sokezer ember példája bizonyítja: amikor elkezdesz tudatosan költekezni, jó eséllyel egyre több dologról fogod azt érezni, hogy nem feltétlenül éri meg a rá szánt pénzt. Én is így voltam ezzel. De ha azt hiszed, minimalistának lenne nagyon nehéz és túl sok lemondással jár, akkor ne válj automatikusan azzá! Próbáld ki fél évre, milyen érzés úgy élni, hogy csak arra költesz, ami valóban szükséges számodra. Én ezekkel a tippekkel indultam el anno:

1. Ne vásárolj egyetlen ruhadarabot és cipőt, kiegészítőt sem!

Ez első hallásra talán megoldhatatlannak tűnik nem venni ruhákat, mert közeleg a jó idő és biztos klassz lenne beszerezni pár új holmit, de állj ellen a kísértésnek. Ezen a hétvégén nézd át a gardróbod, párosítsd a meglévő ruháid néhány szettbe, és egészen őszig ne vásárolj semmit. Hidd el, ki fogod bírni, hogy idén nyáron a tavalyi ruháidat hordod, hacsak nem nőtt hármat a méreted. És igen, a lyukas zoknit is megvarrhatod ahelyett, hogy kidobod.

2. Add el, amire nincs szükséged!

A minimalizmus első lépése, hogy megszabadulsz azoktól a tárgyaktól, amelyek csak kallódnak az otthonodban, a padláson vagy a polcok mélyén, és csak azért nem dobod ki őket, mert „jó lesz majd valamire”. (Jó eséllyel valójában soha nem lesz jó semmire, és hónapokig eszedbe se jut, hogy ott van.) Szánj időt a lomtalanításra, és a feleslegessé vált kacatokat add el vagy cseréld el egy helyi bartercsoportban valamire, ami tényleg szükséges számodra. Konyhai eszközöket, sosem használt ágyneműt, megunt gyerekjátékokat mosóporra válthatod – ez minimalistáéknál így (is) szokás.

3. Járj listával vásárolni!

Ez a háztartási trükk olyan alapvetőnek tűnik és mégis olyan kevesen alkalmazzák! Pedig mennyi pénzt meg lehet spórolni a feleslegesen vásárolt élelmiszerek kiiktatásával… Döntsd el egy-két hétre előre, mit szeretnél enni, és szigorúan csak az kerüljön a kosaratokba, ami azt adott menühöz szükséges. Semmi extra szörp, nasi, ritkán használt hozzávaló vagy duplaannyi „demostolcsó” gyümölcs, ami végül rád romlik. Meg fogsz lepődni, mennyivel kevesebb lesz a konyhapénz, ha szigorúan, tudatosan vásárolsz.

4. Vegyél kevesebb kacatot a gyereknek!

Tudom, hogy nagyon nehéz nemet mondani valamire, ami örömet okozna az utódnak, mert bennem is gyakran viszket a költhetnék, ha látok egy klassz játékot vagy csinos ruhát, de ha belegondolok, mindig arra jutok: van neki elég mindenből. A szülőket nagyon könnyű a gyerekekkel megvezetni és vásárlásra bírni, még egy kisautó, még egy csomag gyurma, még egy póló... De itt az ideje fél évre kicsit visszafogni magad. A drága dolgok helyett készítsetek otthon játékokat, csináljatok költésmentes programokat – töltsétek ki az időt pénzköltés nélkül.

Egy kis kreativitás, és fel sem tűnik a gyereknek, hogy változott valami.

5. Légy egy kicsit zero waste!

A minimalista életmóddal szorosan összefügg a hulladékmentes háztartás kialakítása, azaz egy olyan otthon létrehozása, ahol új/eldobható holmik vásárlása helyett újrahasznosított, többszörhasználatos eszközöket szerzel be, és kerülöd a limlomot. A következő időszakban gondold át, mi az, amit le tudnál cserélni hosszabb távon olcsó változatra: folpack helyett használj újraszalvétát, gyorsan fogyó papírtörlő helyett textil törlőkendőket vagy tampon helyett intimkelyhet. A zöld alternatívák száma végtelen, biztos találsz olyanokat köztük, amelyet magad is szívesen kipróbálnál.

A felsorolt néhány pont természetesen csak iránymutató a minimalista életmódhoz, amelyben

a hangsúly a „mit veszek meg” helyett azon van, „mit nem veszek meg”.

Jóformán mindenről lemondhatsz, a hétvégi pénzköltős ivászattól kezdve az elektronikai eszközök vásárlásán át a kényszerű karácsonyi ajándékozásig – bár a minimalizmus nem mondja azt, hogy muszáj lemondanod ezekről, azt sugallja, nem biztos, hogy valóban minden boldogabbá tesz, amit megveszel vagy megteszel.

Hathónapnyi nemvásárlás jó alkalom arra, hogy kipróbáld, vajon melyek azok a dolgok, amelyek tényleg hiányoznak az életedből, és melyek azok, amelyeknek a hiánya tulajdonképpen nem fáj annyira, mint gondoltad volna. A minimalizmus nem önsanyargatás, nem tiltja meg, hogy ruhákat vásárolj vagy húszforintos műanyag zacskóba pakold a zöldségeket, nem mondja, hogy ne járj kulturális programokra, nem kéri, hogy élj jurtában. Mindössze arra mutat rá, hogy van élet az állandó vásárolgatáson túl is. Ha pedig adsz neki egy esélyt, nemcsak azon fogsz majd meglepődni, milyen sok pénz maradt a számládon, hanem azon is, mennyi minden nélkül tudsz boldogan élni hosszú távon is.

Ajánljuk még:

Társ a konyhában egy egész életen át – Hogyan válasszunk kést?

A szakácskés amilyen egyszerű, annyira helyettesíthetetlen eszköz a konyhában. Ez az élesre csiszolt acéldarab az eredeti multifunkciós aprítógép, motorok, mozgóalkatrészek és meghibásodások nélkül. Egy életen át működő szerszám, ezért fontos, hogy gondosan válasszuk ki a nekünk megfelelőt.