Valóban akkor talál ránk a szerelem, amikor nem számítunk rá?

SZPSZ

Valóban akkor talál ránk a szerelem, amikor nem számítunk rá?

Itt a tavasz, ébredezik a természet, virágba borulnak a fák, a madarak énekelnek, lassan megtelik a levegő édes illattal, romantikával. Ilyenkor még az átlagosnál is jobban vágyunk a kötődésre, arra hogy szeressünk és szeressenek minket. És lehet, ez sem tesz jót a szerelmi életünknek.

A többség áhítozik a szerelem eufóriájára, és arra, hogy valakivel megossza a hétköznapokat és a különleges pillanatokat is. A nehézség azonban ott kezdődik, hogy ez a társ sokszor nem jelenik meg az életünkben abban a pillanatban, amikor mi már a hiányát érezzük. Sokszor várni kell még akkor is, amikor szerintünk „már készen állunk”. Ilyenkor akik figyelik szenvedésünket azt

mondják, hogy „engedd el, úgyis akkor jön majd, amikor nem számítasz rá”. De valóban így lenne?

Ha csak magamat és a környezetemet nézem, akkor azt látom, hogy a szerelem az esetek többségében tényleg akkor jön, amikor épp nem várnánk. És ennek több oka is van.

Kedvenc nagyon személyes példám egy saját történet. Tizennyolc évesen nem volt barátom, és elmentünk nyár elején egy iskolai kirándulás keretében Olaszországba. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy azon az úton találom meg a szerelmem. Olyan iskolába jártam, ahova akkoriban még csak lányok jártak, viszont erre a nyaralásra a testvériskolánkból is jöttek diákok, akik kizárólag fiúk voltak. Szóval volt esélyem az ismerkedésre, és az olaszokban is reménykedtem.

A kirándulás telt, és ahogy fogytak a napok, egyre világosabban láttam, hogy nem a párommal az oldalamon fogok hazaérkezni. A realitásba visszatérve úgy döntöttem, félreteszem egy időre a párkeresést. Ezzel az attitűddel mentem el a kirándulást nagyjából egy-két nappal követő afterre. Csak páran voltunk, Debrecenben a Déri téren boroskóláztunk. Amikor már az üveg végén jártuk, gondoltam, megkérdezem a mellettünk lévő padnál hasonló tevékenységet űző, korosztályunkbeli társaságot, nekik van-e még valami ihatójuk. Így találkoztam első szerelmemmel. Bár a kapcsolat nem tartott örökké, mindig szép érzésű nosztalgiával emlékszem vissza az együtt töltött több mint három évünkre.

Beszűkülünk

Amikor társat keresünk, általában érzünk az életünkben egy űrt, amit egy másik személlyel szeretnék betölteni. Amikor pedig a hiányérzettől már nagyon beszűkül a világunk, és csak erre a témakörre tudunk fókuszálni, akkor hajlamossá válunk mindenkit a szerelem-szemüvegen keresztül vizsgálni. Azt hiszem, ennek az eredménye lesz az, hogy szinte nem is az embert látjuk a másikban. Hiszen az első randin már azon megy a kattogás, hogy a velünk szemben ülő fél lesz-e az igazi, és arra nem is tudunk annyira koncentrálni, hogy mit mond a másik, nemhogy arra, szerintünk milyen ember ő valójában.

Ráadásul amikor nagyon keresünk valaki,  akit szerethetünk, már nem tudunk igazán természetesen viselkedni. Szerepet játszunk aszerint, ami az elképzelt tökéletes személynek megnyerő lehet. Ez rövid távon kifizetődő lehet, vagyis lehet, hogy összejövünk, de egy rossz alapokra helyezett kapcsolatban hamar összedőlhet a kártyavár.

Magunk sem hisszük

Szerintem a görcsös keresésben van egyfajta hitetlenség is. Nem hisszük el, hogy a szerelem ránk találhat csak úgy, minden felhajtás nélkül. Így aztán a külső szemlélők nem lazaságot, örömet és magabiztosságot látnak bennünk, hanem ezek hiányát. 

A szerelem legtöbbször akkor talál ránk, amikor nem keressük, és így igazán önmagunkat mutatjuk a világ felé. Amikor nem várunk tovább a társra azzal, hogy moziba, színházba járjunk, hogy túrázzunk, kiránduljunk, hogy felmondjunk a stresszes munkahelyünkön, külföldre utazzunk. Amikor lesz helyünk, időnk egy másik emberre, akivel nem a bennünk lévő hiányokat akarjuk pótolni. 

Akkor talál meg természetesen, amikor elveszel a pillanat örömében, amikor élvezed az életet önmagadban vagy a barátaid társaságában.

Amikor valóban olyan dolgokkal töltöd az időd, amiket szeretsz csinálni és amik békét adnak neked. Amikor tele vagy örömmel azt mások is látják, és mivel ők is vágynak az örömre, vonzó leszel számukra.

Ha ki se teszed a lábad a lakásból, akkor kicsit nehezebb dolga van az univerzumnak. Járj el programokra, próbálj ki olyan dolgokat, amiket még sosem próbáltál, légy bátor, merd jól érezni magad! A lényeg, hogy ne (csak) azzal a céllal járj el otthonról, hogy párt találj. Aztán ki tudja, ki hoz el mégis egy extra jófej másodunokatestvért vagy egy havert arra a bizonyos koncertre vagy előadásra.

 

Ajánljuk még:

Ha nem összebújva alszunk, elmúlt a szerelem?

Egy párkapcsolat korai szakasza egyetlen hatalmas ölelés. Minden pillanatban vágyunk a másik közelségére, a hőre, ami belőle árad, az illatára, az érintésére. A bőrére és a szuszogására is. Nincs ennél természetesebb. De az évek múltával változik a helyzet: ha már nem alszunk együtt, az baj?

 

Már követem az oldalt

X