Az elsők és az utolsók: beszéljünk az exekről a párkapcsolatban!?

SZPSZ

Az elsők és az utolsók: beszéljünk az exekről a párkapcsolatban!?

Hajthat minket kíváncsiság, fakadhat félelemből vagy bizonyítási vágyból, kapcsolódhat hozzá bizonytalanság vagy a kapcsolat elmélyítésének vágya, szinte mindegy: az exekről való párbeszéd könnyedén válhat egy kellemesnek induló találkozás süllyesztőjévé. Megéri?

Nem mindig egyszerű szembenézni azzal a ténnyel, hogy esetleg nem mi jártunk először a Holdon – és ugyanilyen kényes lehet ez az élmény a párunk számára is. Vajon az lenne a helyes út, ha felhagynánk a kíváncsiskodással, vagy az, ha kiterítjük a kártyákat?

Nem arról van szó, hogy minden pár számára kellemetlen kényszer ezt átbeszélni. Őszintén megértem azt, aki a tépelődés, a megfelelő időpont kiválasztása, a könnyednek álcázott kérdések és válaszok, a megnyugvás vagy éppen aggódás hullámai helyett legszívesebben csak odabújna a szerelméhez. Ha azonban ez a téma feszültséget kelt bennünk – és sokan vagyunk ezzel így! – akkor mégiscsak át kell esni ezen a beszélgetésen, ha pedig így van, akkor több dologra is érdemes odafigyelni.

Nem lesz könnyű

Számítanunk kell rá, hogy mindkettőben megjelenhetnek indulatok, feszültségek. Ha mi kérdezünk a társunktól, előfordulhat, hogy támadásnak éli meg, és jöhetnek az olyan mondatok, mint a „Valamit rosszul csinálok?”  „Nem vagyok elég jó?” „Miért kérdezed most ezt?”

A legtöbb esetben egyszerű önvédelem ez, hiszen ez az a pillanat, amikor igenis kimondatik: voltak elsők és utolsók. Fontos az is, hogy mivel a téma a negatív érzelmek széles skálájával kecsegtethet, érdemes nem két pirítós között vagy zoknivásárlás közben felhoznunk. Már csak azért is, mert nekem például fontos, hogy a másik is biztonságban érezze magát, amikor erről vagy hasonlóan kényes témákról beszélünk. Nehéz úgy nyíltan beszélni, hogy az egyik fél sarokba szorítva érzi magát, vagy a helyzetből fakadóan nem számított ilyen jellegű beszélgetésre.

Előkerülhet a kettős mérce

Bár a társadalmi normák változnak, a két nem képviselői még mindig igen eltérő reakciókra számíthatnak ugyanolyan statisztikákkal a hátuk mögött. Még mindig sokan elfogadhatóbbnak találják, ha egy férfi „kellően tapasztalt”, mint azt, ha egy nő. Ezért elengedhetetlen az is, hogy türelemmel és nyitottsággal hallgassuk a másikat.

Erről a témáról sem lehet elfogadás nélkül jól beszélni.

Ha valaki ezen a ponton úgy érzi, jó nagy feneket kerítettünk ennek az egésznek: talán igaza van! Mindenki számára más jelentőséggel bír egy ilyen beszélgetés. Számomra az őszinteség, a bizalom és egymás megismerésének színtere ez. Itt vagyunk, innen jöttünk, ezt hoztuk, és ebből haladnánk tovább, és megjelenhet egy közös cél is. Nincs annál jobb, mint amikor kimondva vagy kimondatlanul tudjuk, hogy milyen kapcsolatot szeretnénk egymással. 

De megéri!

Talán csak a pszichológus beszél belőlem (bár kétlem), amikor azt mondom, hogy a kapcsolati tapasztalatok megbeszélése nem a téma miatt fontos csak és kizárólag, hanem magáért a folyamatért.

A színfalak mögé beengedni valakit nem egy rizikómentes, könnyed kirándulás.

Arra vagyunk programozva, hogy elcsábítsuk a másikat, hogy domborítsunk, és ebben a játékban talán el is hisszük magunkról, milyen fantasztikusak vagyunk! Ennek a magabiztosságnak nem feltétlen kell végeszakadni, ha ingoványos talajra tévedünk – egyszerűen csak megmutathatjuk, hogy emberek vagyunk, ez pedig egy kapcsolatban sem szabad, hogy gondot jelentsen.

Ajánljuk még:

MINDENKI SÉRÜL A SZERELMI HÁROMSZÖGBEN, ÉS JÓ ESÉLLYEL MINDENKI TEHET IS RÓLA
LAKVA ISMERSZIK AZ EMBER? – KÉRDÉSEK ÉS TETTEK, AMIKEN KÖLTÖZÉS ELŐTT ESSETEK TÚL
„A TÖKÉLETES SEM ELÉG JÓ, HA NINCSENEK EXTRÁK” – ÍGY (NE) VÁLASZD KI AZ IGAZIT