Szocio

Régi igazságok adnak megoldást az új problémákra? – Igazodási pontok koronavírus idején (is)

Újra kell tanulnunk az ősi bölcsességeket, és fel kell idéznünk minden egyes régi igazságot.

Nagyböjt van. Az évnek ebben a szakaszában megtisztulunk, elcsendesedünk, felkészülünk az igazi tavaszra. Ez az időszak az önmegtartóztatásról is szól, a lemondásról, a vágyaink korlátozásáról. Hiszen a mai ember nem feltétlenül a hús elhagyásával böjtöl, az is lehet, hogy valami egész másról mond le. Valamiről, ami különösen kedves a számára – az édességről, a jóllakottság érzéséről, egy új cipőről…

Közben pedig próbál egy kicsit elcsendesedni, figyelni a kipattanó rügyeket, beszippantani a föld alól kibújó jácintok illatát. Érdekes, hogy pont ebben az időszakban jött el egy olyan pont az életünkben, amikor ez az attitűd többé nem választás kérdése, hanem az új életfeladatunkká is válik a koronavírus kapcsán. Évtizedek óta bombáznak bennünket reklámkampányokkal:

vásárolj, fogyassz, élj, utazz, vegyél még egyet, egy nagyobbat!

Elhitették velük, hogy a legfontosabbak mi vagyunk, hogy valamilyen módon naponta háromszor mindenképpen meg kell valósítanunk önmagunkat egy új tárgy vagy új élmény segítségével. Azt gondoltuk, hogy bátran nekifoghatunk akárminek, hiszen biztonságban és kényelemben vagyunk, ez a kor erről szól, és elegendő csak egy apró erőfeszítés a boldogsághoz és a sikerhez…A mai embert ránevelték a fogyasztásra és a felhasználásra, mindezt pedig a látszólagos alkotás búrája alá rejtették. Készíts szelfit az új ruhádban, melynek az anyaga régen távol van már a természetességtől, pamutot nem látott, sőt, lehet, hogy üdítős flakonból készült. Kóstolj fantasztikus fogásokat a világ másik feléről ideszállított alapanyagokból, hiszen roskadoznak a polcok az avokádótól, aminek a termesztését már rég a maffia uralja, ízleld meg a quinoát, ami a termőhelyén olyan élelmiszernek számít, mint nálunk a búza, és a rengeteg export miatt már alig jut a helyi lakosságnak. Kísérletezz a különféle modern élelmiszeripari termékekkel, melyek telis-tele vannak pálmazsírral, aminek megnövekedett kereslete miatt rengeteg állat élőhelye került veszélybe.

Mindenképpen fotózd is le ezeket, hiszen ettől válsz különlegessé!

Ezek a lehetőségek és termékek már a modern ember mindennapi szükségleteivé váltak, a hiányukat egyesek a szabadságuk korlátozásaként élik meg, mintha durván visszataszították volna mindannyiukat egy rendkívül korszerűtlen állapotba. Pedig úgy tűnik, jelenleg nincs más választásunk, minthogy a külső ingerek helyett inkább befelé forduljunk. Újra kell tanulnunk az ősi bölcsességeket, és fel kell idéznünk minden egyes régi igazságot. A bizonytalanságban új igazodási pontokra kell lelnünk. Mindez egyébként bennünk van nagyon régen, csak a nagy többség nem volt rákényszerítve, hogy a józan paraszti eszét használja a mindennapokban, hiszen minden egyes problémánkra akad 4-5 alkalmazás. Ezt most felejtsük el.

Képzeljük el, hogy hetekre otthon kell maradnunk együtt a családunkkal. Mit fogunk csinálni? Az biztos, hogy hosszútávon senki sem bújhat a telefon képernyője mögé, és nem horgonyozhat le a televízió elé sem. Néhány napig talán működik, de mi lesz utána? Az élet régen sem állt meg, amikor a téli hónapokban a gazdának nem volt dolga a földeken, és amikor a késői napfelkelte és a korai napnyugta miatt mindenki egy helyiségben ücsörgött esténként a kályhában lobogó tüzet bámulva. Beszélgettek, történeteket meséltek, majd nagyokat hallgattak. És ez a hallgatás nem az ürességet jelentette, hanem azt, hogy mindenki egy kicsit megpihen, elmélázik, önmagára figyel.

Ebben a csendben gyökerezett a békesség, a valódi gondolkodás, az őszinte ima.

Az őseink nem tettek feltétlenül kiemelkedő dolgokat ezekben az időszakokban, inkább felkészültek az elkövetkezendő időkre. Felkeltek, mikor a kakas kukorékolt, aztán elszunnyadtak, amikor itt volt az ideje. Megvolt mindennek a megnyugtató rendje és módja. A vígasságnak, a bánatnak, a kerti munkának, az állatok nevelésének, ezért az emberek tudták, mihez tartsák magukat. Minden időszaknak és ünnepnek megvoltak a maga ételei, senki sem akart télen friss cseresznyét enni, megelégedtek a lekvárral és a befőttel.

A jelenleg kialakult helyzetben is így kell tennünk. Legyünk türelmesek, és várjunk az igazi tavaszra, ami talán csak hónapok múlva köszönt majd be, de amire mindenképpen érdemes várakozni, mert talán új lehetőségeket teremt majd számunkra, és talán egészen másként tudunk majd tekinteni önmagunkra, a szeretteinkre, az értékeinkre és a természetre is.

Ajánljuk még:

Évezredes előítéletek miatt hal meg kétpercenként egy leprabeteg – de te is tehetsz ez ellen!

„A leprabetegség az emberiség egyik legrégibb, ugyanakkor ma is velünk élő nyomorúsága” – írják a magyarországi Lepramisszió oldalán, ahol egy, a legtöbbünk számára ismeretlen világról mesélnek. Ma, a lepra elleni harc világnapján érzelmeket felkavaró utazásra hívunk, amiben Riskóné Fazekas Márta, a Lepramisszió – Magyarország igazgatója vezet bennünket. Az ő személyiségéről és erejéről mindent elárul egy általa gyakran idézett gondolat Kalkuttai Teréz anyától: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, de azt nagy szeretettel!”

 

Már követem az oldalt

X