Öt ország, öt magyar édesanya tapasztalata: így segítenek külföldön a kismamáknak

Szocio

Öt ország, öt magyar édesanya tapasztalata: így segítenek külföldön a kismamáknak

Többnyire letűnt idők emléke már csak az, hogy az újszülött a „falu gyereke”, egy emberként segít a közösség az újdonsült szülőknek. Pláne megvalósíthatatlan ez a fajta segítségnyújtás egy világjárvány közepén, különösen, ha több ezer kilométer választja el a szülőpárt családjától. Évente több ezer magyar nő szül külföldön, és cikkünkben arra kerestük a választ, ők milyen segítségre számíthatnak lakóhelyükön. Riportunk.

Alig több mint két hete szülte meg kisfiát gyerekkori legjobb barátnőm. A szülés napján csak egy üzenetben gratuláltam, és megkérdeztem, jól van-e. Annyit írt: „biztos”. Az elmúlt fél hónapban néhányszor beszéltünk, egyszer hosszabban, többször inkább távirati stílusban, a lényeg csak az volt, hogy tudassa: mindenki jól van, szokják egymást, szokják az új életet.  Nehezen megy, fizikailag nincs a toppon a kismama, és naponta kapnak néhány hívatlan látogatót, főleg a család részéről, akiknek „nem lehet nemet mondani”. Az apuka ebben az első két hétben otthon volt velük, mostanra visszaállt a munkába.

Nehezek a mindennapok, még akkor is, ha minden segítséget megkapnak, szülők, barátok és a védőnő is rendelkezésre állt, mikor szükség volt rájuk. Márpedig szükség van a támogatásra, a szeretetre, és a bizalomra az újdonsült szülők felé, hogy jól csinálják azt, amit csinálnak, akkor is, ha azt sem tudják, mit is csinálnak pontosan. Mert ez az egy biztos: az első újszülöttel a kézben a legtöbb szülő nem mindig tudja, mi a teendő.

És kitől is tanulhatunk? Országonként, sőt: családonként változó ez. Minden rendszer másképpen erős és másképpen gyenge, de a cél talán ugyanaz: ne hagyjuk kérdések között tipródni az édesanyákat. A segítségnyújtás eszközeiről Európa különböző országaiban élő kismamákat kérdeztem.

Segítség teljes állásban – Ditti tapasztalatai Hollandiából

„Itt a minél kevésbé medikalizált várandósságot és szülést támogatják, magas az otthonszülések száma, és alacsony a császármetszéseké. Nem is találkoztam nőgyógyásszal a terhesség időszakában, csak szülésznővel. A szülés a kórházban ambuláns folyamat: még aznap hazaküldik az anyát és a babát is. Ebben benne van az is, hogy a szülészeti osztályokon kevés az ágy, általában tele is vannak, tehát minden szinten azt igyekeznek elősegíteni, hogy a szülés után néhány órával visszamenjenek az otthonukba anyák, a saját környezetükben tanulják meg a szülők ellátni a kicsit és saját magukat.

Ennek a segítségnyújtásnak az alapját a gyermekágyas nővérek (post natal nurse) munkája biztosítja: a szülés után egy szakképzett nővér jelentkezik a családnál, aki minimum 24 és maximum 80 órát tölt a párral és az újszülöttel. Jellemzően három területen segít: az anyuka testi-lelki jóllétére figyel (megvizsgálja a sebeket, beszélget, kérdésekre válaszol stb.), tanítja, miképpen kell ellátni a babát, megmutatja például a fürdetés, pelenkázás, szoptatás mikéntjét, illetve kisebb háztartási feladatok elvégzésével is levesz az anya válláról (például ágyneműt húz vagy összedob egy gyümölcssalátát). Nagy előny, hogy az apát is megtanítja a feladatokra. Míg én lábadoztam, a férjem megtanulta, hogyan kell pelenkázni, fürdetni, én pedig néhány nap után becsatlakoztam.

A nővér jó esetben az 5-8 nap végén úgy hagyja abba a kiküldetését, hogy van két szülő, aki magabiztos a gyerek ellátásában és az anya fizikailag is jól van.

Mindezért a szülőknek valamivel több mint négy eurót kell fizetni óránként – ami Hollandiában nem számít nagy összegnek –, a fennmaradó összeget az édesanya biztosítása fedezi.

De buktatója is van a rendszernek: a sógornőm például éjjel fél 11-re szülte meg a kisfiát, viszont ugyanazon éjjel hajnali négykor már el kellett hagynia a kórházat, mert kellett az ágy a következő szülő anyának. Az említett gyermekágyas nővér viszont csak délelőtt érkezett meg hozzájuk. Ott voltak fél napon át mindenféle tudás nélkül teljes pánikban, hogy miként kell egy néhány órás újszülöttet ellátni. És míg a gyermekágyas nővér jelenléte az első héten rengeteg segítséget és önbizalmat ad, utána nagyon hiányzik az egészségügyi támogatás: nincs rá rendszer, hogy a a baba fejlődését havi rendszerességgel kövesse bárki, vagy, hogy az anyuka kérdezni tudjon: nagyon hiányzik a védőnői rendszer. A mi kislányunkat az első éve alatt mindössze négy alkalommal látta bármilyen egészségügyi szakember, csak akkor, amikor az oltásait is kapta. Gyermek- vagy háziorvoshoz sem szokás járni, csak ha nagyon nagy baj van. Itt az alapvető szemlélet, hogy a legtöbb betegség elmúlik magától, a lehető legkevesebb alkalommal írnak fel gyógyszert. Az embernek muszáj megtanulnia jobban bízni a saját/gyermeke testének regenerálódó képességében.”

 

Professzionális megnyugtatás: Dia svájci tapasztalatai

„Számomra nagy biztonság volt, hogy az egész terhesség alatt egy helyszínre jártunk, egy orvoshoz: ő állapította meg a terhességet, hozzá jártam minden vizsgálatra, és nála is szültem. Mellé kellett válasszak a svájci rendszer szerint egy védőnőt. Én olyat választottam, aki a falunkban lakott, hogy közel legyen, és az is szempont volt, hogy ne legyen echte svájci – így könnyebb volt megtalálnom vele a hangot.

Már a szülés előtt beszéltünk, a kórházból pedig írtam neki, mikor megszületett a kislányom. Egyeztettünk, hogy két nap múlva megyünk haza, ő pedig másnap reggel eljött hozzánk. Az első héten minden nap jött, előre megbeszélt időben, második héten kétnaponta, aztán egyre kevesebbet. Megvizsgált engem is, a kicsit is, megmérte minden alkalommal, mikor jött.

Nagyon sokat segített, főként azzal, hogy minden kérdésemre válaszolt.

Számomra fontos volt, hogy ne erőltessen semmit, ne előírásokat adjon – ezt ő is érezte, és szuperül együtt tudtunk működni. Megnyugodtam, amikor jött, mert tudtam, hogy én és a baba is jól vagyunk. Az első héten eljöttek hozzánk a szüleim is, ők is tudtak segíteni a tennivalókkal, de egészen más volt egy szakmabelitől hallani, hogy minden rendben van.

Türelmes válaszadás: Noémi dániai tapasztalatai

„Még a kórházban voltunk, mikor felvette velünk a kapcsolatot a későbbi védőnőnk, aki az első pár hétben mindennap meglátogatott minket. Volt, hogy másfél órát töltött nálunk annak érdekében, hogy egy pillanatig se maradjunk kétségek között a baba gondozását illetően. És nemcsak a babán volt a hangsúly, az én pszichés és fizikai állapotomról ugyancsak érdeklődött.

Családi oldalról sajnos a külföldön élés és a COVID-járvány miatt csak telefonos, illetve videós segítséget tudtunk igénybe venni, de szinte napi rendszerességgel beszéltünk, így ők is igyekeztek ellátni minket minél több hasznos tanáccsal. A mindennapok során viszont

a legnagyobb segítséget a férjemtől kaptam, aki végig jelen volt, minden elképzelésemet felülmúlta.

Nekem nagy segítséget jelentett az is, hogy két másik magyar anyukával heti rendszerességgel tudtunk találkozni, akiknek ugyanennyi idősek a gyerekei. Szuper volt, mert mindig tudtunk tanulni egymás tapasztalataiból, teljes vállszélességgel támogattuk egymást, illetve néhány órára teljesen kiszakadtunk a mókuskerékből. Összességében azt tudom elmondani, hogy nekem nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról, sosem éreztem magam egyedül, mindig volt/van kihez fordulnom.”

Bízz magadban, mert ők bíznak benned: Eszter angliai tapasztalatai

„A fiam Magyarországon született, a kislányom három évvel később már Angliában. Ahogy visszagondolok, az otthoni rendszerről az jut eszembe, hogy rengeteg elintéznivalónk volt az első pár hétben, mindenféle papírokért kellett járkálni, viszont papaszabadságra engedték a férjemet, ő tudta intézni ezeket.

Mivel a fiammal zűrös volt a várandósság és a szülés is, eléggé aggódtam, és rengeteg vizsgálatra jártunk. A lányommal teljesen más volt: Angliában sokkal kevesebb az orvosi találkozó, ami eleinte nem tetszett, később mégis azt éreztem, biztonságban vagyok. Az itt az alapvetés, hogy amíg nincs gond, nem kell orvoshoz fordulni, alapesetben ultrahang is csak kettő van a kilenc hónap alatt, cserébe a háziorvoshoz tartozó, körzeti szülésznő háromhetente végez terhesgondozást. Ilyenkor mindig lemért engem, a hasamat, vizeletvizsgálatot végzett, így tudtuk, hogy rendben fejlődik a baba.

A szülés utáni ellátás is más volt, mint otthon, de nekem tetszett, hogy hat óra elteltével hazamehettünk.

Sokkal nyugodtabb volt a környezet, mint a kórházban, jólesett otthon lenni. Nehézséget okozott viszont, hogy itt kevésbé jó az apukaszabadság, éhbérért tudott volna csak itthon maradni velünk az első hetekben a férjem, így inkább a rendes szabadságából vett ki valamennyit.

A gyermekágyi időszakban felváltva jött hozzánk a védőnő és vittem én a kicsit a rendelőbe. Mivel második gyerek volt, már nem volt olyan sok kérdésem, nagyjából tudtam, mit csinálok. Plusz segítség volt, hogy mindent leírnak: kaptunk listát például arról, mi a „normális”, mennyit kell egyen-igyon-kakiljon a baba, így volt mihez nyúlni, ha kérdés volt. Ugyanígy, mikor tejlázam volt, le volt írva, mi a teendő.  

Itt nincs annyi szűrő és annyi kontroll, mint otthon, ami nekem jó volt, mert jobban át tudtam érezni, hogy ez egy természetes folyamat. Viszont mindenképp nagyon észnél kell lenni, éppen azért, mert nagyobb az egyéni felelősségünk. Én nyolc nappal a szülés után elkezdtem tágulni, véreztem: kiderült, hogy a méhlepény egy darabja bentmaradt. Akkor egy órán belül az orvosi vizsgálóban voltam, hál’ Istennek nem lett nagyobb baj, rögtön kaptam segítséget. Ezért is érzem úgy, hogy jó a rendszer: békén hagyott, mikor arra volt szükségem, de támogatott, amikor baj volt.”

 

Támogatás felsőfokon: Lilla tapasztalatai Németországból

„A pozitív terhességi teszt után felkerestem egy nőgyógyászt a weboldalon, ahol különféle szűrők alapján lehet keresni orvosokat (nyelvtudás, mire specializálódott, hol van a rendelője stb.). Én szerencsére találtam egy angolul beszélő, tőlünk 5 percnyire praktizáló orvost, aki még szimpatikus is volt. Onnantól kezdve hozzá jártam a terhesgondozásra. Ezt a TB fedezte, az összes kötelező vizsgálattal együtt, fizetni csak a speciális vizsgálatokért kell. Mindenhová szinte azonnal kaptam időpontot. A leghosszabb várakozási idő a szülés utáni 6 hetes vizsgálat volt, ott a hatodik hét helyett csak a nyolcadikra kaptam időpontot, saját hibámból, ugyanis a nagy babázásban elfelejtettem bejelentkezni.

Az én orvosom saját praxisban volt, nem a kórházban, így oda először a 36. héten mentünk szülésbejelentkezésre (Geburtsanmeldung) és szüléstervezésre (Geburtsplannung). A szüléstervezésen nagyon támogatóak voltak, mindenről tájékoztattak és segítettek döntéseket hozni (Mikor kell elindulni a kórházba? Szeretnék-e fájdalomcsillapítást, és ha igen, milyet? Szeretnék-e kádban/jógalabdán vajúdni? Milyen pózban szeretnék szülni? Otthon szeretnék-e vajúdni? Ki lesz velem a szülésnél? Meddig maradhat?) Minden az én döntésem volt és mindent tiszteletben is tartottak. Természetesen adtak tanácsot, és elmondták, mire számítsak, de azt is hangsúlyozták, hogyha félúton meggondolom magam, akkor szóljak. Az orvos, akinél bejelentkeztünk, azt mondta „mi azért vagyunk itt, hogy önnek olyan szülése legyen, amilyet szeretne”. A meddig maradhat-kérdés azért volt fontos, mert a koronavírus miatt a szülőpartnernek távoznia kell 2 órával azután, hogy megszületett a gyerek. Mi úgy döntöttünk, hogy az ingyenes (és teljesen jól felszerelt, tiszta) szoba helyett fizetős családi szobát választunk, így a férjem velem maradhatott végig.

A kórházi tartózkodás nagyon pozitív élmény volt.

A nővérkék, orvosok és a szülésznő kedvesek, segítőkészek és irtó profik voltak. A szülés alatt a férjem volt velem végig, ő vágta el a köldökzsinórt és a szülőszobában skin to skin kontaktot (bőr a bőrön kontaktust) nagyon támogatják. Érdekes, hogy a babát nem fürdetik meg. Az első igazi fürdetés csak akkor volt, mikor leesett a köldök csonkja. Addig csak nedves törölközővel „fürdettük”. A három napig, míg ott maradtunk, folyamatosan jöttek a nővérkék és ellenőrizték, minden rendben van-e, 24 órában a rendelkezésünkre álltak, és nem volt „hülye kérdés”. Hazaindulás előtt szoptatási tanácsadó és gyermekorvos is meglátogatott minket, tőlük is lehetett kérdezni. A mi kórházunk támogatja az igény szerint szoptatást, hordozást és a közös szobában alvás, szóval rengeteg tanácsot kaptunk e téren.

A terhesség alatt Hebamme (ez a magyar védőnő és szülésznő keveréke nagyjából) segített a nőgyógyász mellett, vele személyesen és videochaten is tudtunk beszélni. Nagyon aranyosak voltak, de nekem kicsit túl alternatívak. Ők is választhatóak, a várandóság során ők segítenek abban, hogyan válassz kórházat, gyerekorvost, továbbá minden kisebb problémával ők foglalkoznak. Kisebb problémának számít például a terhesség alatti rosszullét, gyomorégés, ilyen-olyan kisebb fájdalom és kellemetlenség. Szülés után a gyerkőccel is segítenek és eljönnek megnézni a házat. Az nálunk egy kicsit fura volt, felhívott reggel a védőnő, hogy 10 perc múlva itt van... mi akkor keltünk, én még bugyiban szoptattam a hatalmas kupi közepén, amikor besétált. A későbbiekben nekünk kellett menni az ő rendelőjükbe, de választhattam, milyen gyakran szeretnék menni, és mikor. Nekünk volt két alkalom, amikor menni kellett volna, de annyira szar volt az idő, hogy nem tudtam elindulni (mert a tartományt épp elöntötte az árvíz) és akkor automatikusan videochatre váltottunk a személyes találkozó helyett. A gyerek mellett a Hebamme az anyuka jóllétét is figyeli, szoptatási nehézségekben próbálnak segíteni, ajánlanak ötleteket pl. pelenkakiütésre stb. Szerintem rendkívül alternatívak, például nálunk a piros popsira a krém helyett fekete teás lemosást ajánlottak. Miután én nagyon a nyugati orvoslást támogatom, ezért vettem popsikrémet, miután kedvesen megköszöntem a tanácsot. De

aki szereti az alternatív megoldásokat, annak nagyon sok segítséget tudnak nyújtani szerintem a hebammék.

Ami segítség még, hogy már a terhesség alatt van rengeteg (többnyire ingyenes vagy elég jó áron elérhető) képzés, amire ajánlott menni, és ami felkészít az első időkre. Tanítanak alapdolgokat, de a szoptatásról vagy a gyerekek számára nyújtható elsősegélyről is van képzés. Mindegyiket ajánlják, legtöbbször elérhetőek angolul is, mi viszont a koronavírus miatt egyre sem mentünk. Minden „képzést” online elérhető tartalmakkal pótoltunk, vagy családot és kisgyerekes barátokat kérdeztünk a rendelkezésre álló szakemberek mellett. A vírus és a távolság miatt a családtagjaink és barátaik sajnos kizárólag neten voltak elérhetőek. Az egész időszak alatt vagy le volt zárva a határ, vagy nem utazhattunk, az nagyon nehéz volt. A vírus miatt a családtagjaink szinte egyáltalán nem tudtak részt venni a készülésben és várakozásban.

Összességében nekem az egész terhesség és szülés nagyon pozitív élmény volt. A kórházban egyszer sem éreztem magamat rosszul, megalázva vagy kiszolgáltatva. Ha ma újra kellene csinálnom, már indulnék is. Azt kívánom, minden szülő nőnek ilyen támogató és jófej kórházi csapata legyen.”

Ajánljuk még:

„A szeretet soha ne legyen önmagába zárkózó” – pünkösdi interjú Baán Izsák bencés szerzetessel

„Piros pünkösd napján mindenek újulnak, a kertek, a mezők virágba borulnak” – szól a gyerekdal ismert sora. De mi a helyzet a lelkünkkel? Pünkösd ünnepe a lelki megújulásról is szólna, de ehhez utat kell nyitnunk saját bensőnk felé, ami nem mindig és nem mindenkinek könnyű. Ünnepről, sport és ima összekapcsolásáról és a Szentlélek természetéről is beszélgettünk Izsák testvérrel, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetes elöljárójával.