„Ők igazi csiszolatlan gyémántok” – sokkal több közünk van az afrikai gyerekekhez, mint gondolnánk

A kilencvenes években egy kongói származású fiatalember, France Mutombo Tshimuanga érkezett Magyarországra, teológiát tanulni. Az élet úgy hozta, hogy egy projekt keretében visszalátogatott szülőföldjére, és az ott látott nyomort, illetve az Európa és Afrika közötti szociális különbségeket látva úgy döntött, valahogy segíteni akar. Így alakult meg 2002-ben, France kollégiumi szobájában az Afrikáért Alapítvány. A szervezet rengeteg emberen segített az évek alatt, mára Kongón kívül Tanzániában és Etiópiában is vannak programjai.

France – aki ma már a Kongói Demokratikus Köztársaság tiszteletbeli konzulja is – úgy látta, elsősorban az oktatás segíthet abban, hogy az afrikai emberek felemelkedhessenek a szegénységből, az alapítvány emellett szociális és egészségügyi tevékenységet is végez Szubszaharai Afrikában. Mára a szervezet iskolát, árvaházat, klinikát alapított, emellett önkénteseik segítségével angolt, informatikát és pedagógiai módszertant tanítanak, gerinctornát tartanak vagy éppen a helyes fogmosás ismereteit oktatják. 

Fény a sötétben

„France nagyon sokat tett azért, hogy Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság, valamint Európa és Afrika kapcsolata jobb legyen. Azt szoktuk mondani, hogy Kongóban, a Ngaliema kerület Munganga negyedében az iskolánk, árvaházunk és rendelőnk – ahol dolgozunk – világító fénypontok a sötétségben. Ez egyfajta szimbólum, de valódi jelentéssel is bír, ugyanis kint nincs folyamatos áramszolgáltatás, rendszeres az áramkimaradás. Sokszor megtörtént, hogy csak a mi iskolánkban és árvaházunkban égett a villany” – meséli Nsosso Espérance, az alapítvány munkatársa, aki kongói apától, magyar anyától született itt, Magyarországon. Szülei az orvosi egyetemen ismerkedtek meg.

Espérance és egy megsegített árva játszik Kongóban

Az Afrikáért Alapítvány Kongó fővárosában, a 17 millió lakosú Kinshasában az Othniel Általános és Középiskolát  és a La Providence Árvaházat tartja fenn, óvodás kortól érettségiig foglalkoznak a gyerekekkel, emellett egészségügyi központokat támogatnak és látnak el gyógyszerekkel, műszerekkel.

A világ másik végén talált csiszolatlan gyémánt

Espérance először édesapjával járt kinn Kongóban rokonokat látogatni. „Úgy éreztem, hogy megtaláltam egy részemet” – emlékszik vissza. Hazajött és rögtön rákeresett, van-e itthon Afrikával foglalkozó szervezet. Később, 2014-ben még egyszer kijutott, ekkor már az alapítvánnyal.

„Utazol minimum 12 órát repülőn és megérkezel egy helyre, ahol gyerekek szaladgálnak az utcán, nincs világítás, nincs betonút, de ott van egy iskola szépen kifestve, rajta a magyar zászlóval. Ledermedtem. Beültem az árva gyerekek közé, és játszottunk. Annyira különbözőek voltak: valakit a művészet érdekelt, Nzuzi egy kisfiú pedig kertészkedett, neki vittünk egy fűnyírót ajándékba” – folytatja. – Felemelő volt látni, hogy emberi életekről van szó, akiket megmenthetünk. Elneveztem őket csiszolatlan gyémántoknak.”

Miért van nyomor Afrikában?

Fekete-Afrikában a gyarmatosítással beindult a városiasodás. „Most már többtízmilliós nagyvárosok vannak, például Kinshasa a főváros. Folyamatosan nő a népesség, de ezzel az ország nem tud lépést tartani.

Akik korábban törzsekben éltek, elkezdenek városokba menni, de sokan szakképzetlenek, nem tudják, mit dolgozzanak.

Bódékba költöznek be, nincsen pénzük” – részletezi az alapítvány önkéntes koordinátora.

Életmódjuk abban is eltér a miénktől, hogy a gyerekeket nemcsak a szűk család, inkább a közösség neveli fel. Az a legfontosabb, hogy a háztartás körüli dolgokat megtanulják, és ha már nagyobbacskák, akkor segítsék a családfenntartást. Nincsen nyugdíj, így a szülők számára ők jelentik a biztosítékot, hogy lesz, aki később ellássa őket. A nők 6-8 gyermeket szülnek, egyrészt azért, mert vagy nem tájékoztatják őket a fogamzásgátlásról, vagy nem jutnak hozzá, másrészt ezért, mert szeretnék garantálni, hogy ha ne adj’ isten a gyerekekből két-három nem is éri meg a felnőttkort, még mindig legyen, aki eltartja őket öregségükben.

A nyomor következménye az is, hogy minden harmadik lány 18 éves kora előtt férjhez megy.

„Az a norma, hogy hamar férjhez mennek, nem feltétlenül kell ehhez kényszer. De sok családnál előre megtervezett a házasság, vagy az apuka eladja a lányát” – sorolja a szakember. Hozzáteszi, ugyanakkor vannak azért szerelemből köttetett házasságok is, és ugyanúgy elválnak, aztán újraházasodnak ott is az emberek, mint a nyugati világban.

„Próbáljuk edukálni az embereket, szeretnénk elősegíteni, hogy ők maguk ébredjenek rá, hogy nem jó 18 éves kor előtt férjhez menni, gyereket szülni. De ha az állam nem biztosít szociális védőhálót, hiába mondjuk nekik, hogy nem jó nyolc gyereket szülni. Ráadásul egy egész családot nem tud két szülő sem eltartani, ezért bevonják a gyerekeket is. Itt a család gyakorlatilag áldozatot hoz, ha iskolába engedi a fiatalokat ” – magyarázza Espérance.  Mint elmondja, gyerekeket alkalmaznak egyrészt háztartásokban, vagy a kereskedelemben, ahol például gyümölcsöt, zöldséget, tojást árulnak.

„Praktikus” szempontból bányákban is dolgoztatják őket, ugyanis a föld mélyén pici, szűk járatok vannak, ahova ők beférnek. 

Ásványkincseket bányásznak, például Kongó keleti részén koltánt, ami minden egyes okostelefonban benne van.

Kongóban 90 millióan élnek, és a lakosság 77 százaléka, azaz kerekítve tízből nyolc ember kevesebb, mint napi 2 dollárból (körülbelül ezer forint) tengeti napjait. A felnőttek között sok varrónő van és sok az ezermester, szerelő, autómosó. 

 Varrónőképzés Kongóban

Ha mégis sikerül az iskola, még nem oldódott meg semmi

Az Othniel iskolába hétszáz gyerek jár a szegénynegyedből. „Ők reggel felkelnek, el kell menniük vízért, mert az nem folyik a csapból. Sokszor reggeli nélkül indulnak iskolába. Este hamar besötétedik, nincsen áram, tehát otthon nem tudnak tanulni, és van, hogy még mindig nem ettek. Az asztalra általában csak zöldség és manióka (krumplihoz hasonló növény) jut, hal, hús alig” – avat be a mindennapok folyásába Espérance.

Az alapítvány szerint elsődleges cél, hogy nemzetközi összefogásban tanítsák a gyerekeket, ugyanis azoknak az afrikai nőknek a gyermekei, akik legalább öt évig jártak iskolába, 40 százalékkal nagyobb eséllyel élik meg a felnőttkort.  Fekete-Afrikában 5-17 év között hétmillió gyermek egyáltalán nem tanul közoktatásban, és ha valaki tanul, akkor is átlagban csak 4-5 évet. 

 Fotó egy tanzániai partneriskolából, a Green Edenből

Gyereksorsok a számok mögött

Kongóban tíz gyerekből kettő nem jár iskolába, nem tud írni-olvasni, ezért az oktatásba befektetni egy hosszútávú cél.

Fekete-Afrikában

minden hatodik gyermek meghal még az 5. születésnapja előtt.

„Egyszerű fertőzésekbe is belehalnak, akár egy hasmenésbe. Amikor egy baba megszületik, az anya nem tudja megfelelően táplálni, így a kicsi alultáplált lesz. Rosszak a higiéniai körülmények, nincsen tiszta víz, nem tudják az élelmiszereket sem megmosni, így az étkezéssel is sok baktériumot bejuttatnak a szervezetükbe. És persze mivel nincsen vízhálózat, a mellékhelyiségek a fertőzések melegágyát jelentik” – magyarázza Espérance.

 

 

Alternatív életutak: ha jön segítség, jön változás

Az árvaházból, ahová egykor ellátogatott Espérance, mostanra kirepültek a gyerekek: ők tizenegyen voltak, ma már felnőttek, egyetemre járnak a Hungary Helps ösztöndíjprogramjának köszönhetően. „Teljesen más a szemléletük, mint kortársaiknak. 20 évesek, és még nincsen családjuk, viszont van érettségijük, és szeretnének továbbtanulni. A közösségért szeretnének tenni, visszaadni valamit”. 

Tshava és Espérance

Az Othniel iskolába járt Tshava is, a fiatal férfi, aki azóta elvégezte az orvosi egyetemet, majd két évig Budapesten szakmai gyakorlaton többek között a Bethesda Gyermekkórházban is dolgozott.

A szegények orvosává szeretett volna válni, ezért hazatért Kongóba, és ő fogja vezetni a Bethesda Plusz klinikát.

A cél, hogy hozzá hasonló fiatalokat tudjanak kinevelni, akik majd továbbadják ezt a szemléletet. Minél több oktatási intézményt szeretnének létrehozni, működtetni, fenntartani.

Nagy szükség van erre, mert  egészségügy lényegében nem létezik az országban. Az állam nem építette ki az egészségügyi hálózatot, nincsenek orvosok, kevés az intézmény, messze vannak tőle az emberek. „Itthon ha egy gyereknek oxigénre van szüksége, akkor egyszerűen rárakják a maszkot, ott pedig napi szinten fizetni kell ezért. Egy napra ki tudják fizetni, de másik napra már nem. Ha valakinek van pénze és el tud jutni időben, akkor kaphat valamilyen ellátást. De igazából gyakorlatilag elérhetetlen” – szemlélteti Espérance.

 Az épülő Bethesda Plus

Missziók Kongóban

Az évek alatt többszáz magyar önkéntes dolgozott Kongóban. De szerveznek egészségügyi missziókat is, legutóbb márciusban dr. Lengyel Ingrid (egészségügyi szakértő, mentálhigiénés szakember, oktató) Schandl Anna (okleveles biomérnök, ergoterapeuta, gerincterápiás felnőtt- és gyermekjóga oktató) és Ács Judit (dentálhigiénés szakember) járt kinn velük. „Elsősorban a gyerekekre koncentrálunk, de a gerinctornára jöttek környékbeli asszonyok is. A fogmosással kapcsolatos ismereteik is elég hiányosak.

Mit csinálnak olyankor, ha fáj a foguk? Tűrik és kész.

Ezért örülnek neki, ha valaki megvizsgálja őket” – fejti ki az alapítvány munkatársa.

Cél, hogy egészségügyi szakembereket képezzenek, Ingrid egy magyarhoz hasonló védőnői hálózat építésébe kezdett, amelynek tagjai elsősegély-oktatásban fognak részesülni és hospice-jellegű munkát is képesek lesznek ellátni.

Az alapítvány a hazai lakosságot is edukálni szeretné. „Ne ítéljünk elsőre a külső és a bőrszín alapján, hiszen köztünk is járnak afrikaiak. Nem tudhatjuk, ki milyen körülmények között élt, lehet, hogy valaki a nyomorból kitartó tanulással és szorgalommal jutott el Magyarországra” – teszi hozzá.

Mi közöm nekem Afrikához?

De miért támogassak én egy afrikai gyereket, miközben Szabolcsban vagy Borsodban rengeteg a nélkülöző cigány kisgyerek – tehetnénk fel a kérdést.

Espérance szerint mindegy hogy kit támogatsz, a lényeg a szolidaritás. „Viszont összehasonlítva a kettőt, egyértelmű, hogy sokkal rosszabbak az esélyeik az afrikai gyerekeknek, hiszen Magyarországon van egy szociális háló, így egy kisgyermek be tud jutni egy gyermekotthonba, míg Afrikában ezt nem lehet” – mondja. Ne felejtsük el azt sem, ha nem lett volna gyarmatosítás, a fekete kontinensen saját maguk által, a maguk módján fejlődhettek volna. Mivel ez nem valósulhatott meg, mára van egy nagyon szegény és egy nagyon gazdag réteg az országban. „Az utcán egymás mellett láthatsz egy kicsi bódét hullámpalából, mellette meg egy nagy házat betonkerítéssel, ahonnan hatalmas terepjáróval jönnek épp ki, jó eséllyel gazdag üzletemberek vagy állami dolgozók – ők egy magasabb szinten vannak.”

A vallás ezekben a közösségekben megtartó erő, a kereszténység és az iszlám a legelterjedtebb, a törzsi vallások háttérbe szorultak. Ám teljesen máshogy élik meg a kereszténységet, mint a magyarok. Szívesebben mennek templomba, énekelnek, közösségük, karizmatikus lelkészeik vannak. Eközben egyre inkább háttérbe szorul a hagyományos törzsi vallás.

 Mire emlékezünk az Afrikai gyermekek világnapján?

Az afrikai gyermekek világnapját minden évben június 16-án tartják 1991 óta, emlékezve a sowetói lázadásra.1974-ben, az apartheid rendszer (a faji elkülönítés politikája) idején a kisebbségi búr származású lakosság által vezetett kormány törvényileg kötelezte az összes iskolát, hogy az oktatás nyelve az angol mellett egyenlő mértékben legyen az általuk beszélt afrikaans is. Vagyis a lakosság 80 százalékát adó különböző afrikai népek – zuluk, xhosák, stb. – nem tanulhattak anyanyelvükön, erőszakkal kényszerítették őket, hogy a kisebbségben lévő búrok nyelvén tanuljanak. A diákok 1976. június 16-án fellázadtak a rendelet ellen Johannesburg egyik feketék által lakott negyedében, Sowetóban, ahonnan a későbbi elnök, Nelson Mandela is származik. A rendőrség aránytalan brutalitással verte le a diákok lázadását, hivatalosan 176-an veszítették életüket a rendőri túlkapások miatt – köztük sok általános iskolás diák is –, de sokan ennél magasabbra is teszik az áldozatok számát. A lázadás végül nagy szerepet játszott az apartheid rendszer későbbi összeomlásában.

Fotók: Afrikáért Alapítvány