Itt a rutin is közösségi élmény: ilyen egy bevásárlóközösség

Szoktatok bevásárlóközösségbe járni? Én minden héten csütörtökön megyek, már négy éve. Ekkor csatlakoztam a Zuglói Kenyérközösséghez, néhány hónappal annak indulása után. Az azóta eltelt időben előfordult, hogy annyi termelővel működtünk együtt, hogy alig fértünk el a korábban asztalosműhelyként működő zuglói ház udvarán. Volt, hogy a Covid miatt azt hittük, végleg be kell zárnunk, aztán egyeztettünk hivatalos szervekkel a hogyan továbbról, kértük a közösség segítségét, toboroztunk önkénteseket és helyszínt is váltottunk. Életben maradtunk. De hogy ez így legyen, azon dolgoznunk kellett. És tudjátok mit, ettől csak még jobban megszerettem ezt a közösséget!

Mi ad mindig új erőt a továbblépéshez? Mi a motivációnk? Ez egy összetett kérdés. Kezdetben elég prózai volt az ok, amiért csatlakoztam az akkor még gyerekcipőben járó bevásárló közösséghez: régóta érdekelt a gasztronómia, és nemcsak az étterembe járásban merült ki ez a rajongás, az otthon használt alapanyagok minőségére is kiterjedt. Mivel hiszek abban, hogy egy étel akkor lesz igazán ízletes, ha kiváló alapanyagokból készül – kiváló alatt azt értem, hogy a felhasznált zöldségek, gyümölcsök nem voltak ezerféle vegyszerrel kezelve, akkor szedték le őket, amikor már valóban megértek, az állatokat pedig méltó körülmények között tartották, jó minőségű élelemmel táplálták, és nem gyógyszerezték őket különböző bajok megelőzése végett –, úgy éreztem, egy átlagos boltban nem találom meg, amit keresek. Emellett egyre fontosabbá vált számomra a fenntartható életmód, aminek része, hogy törekszem a szezonalitásnak megfelelő étkezésre, valamint próbálom a vásárlásaimat helyi forrásból megoldani, és nem olyan terméket választani, ami a világ másik feléről érkezett.

A bevásárlóközösség ezekre az igényeimre nyújtott kézenfekvő megoldást, a két alapítótagnak pedig épp nagyon jól jött a segítség, amit nyújtani tudtam, így az egymásra találást követően hamar csatlakoztam hozzájuk. Azóta kiderült, a tiszta étkezésre törekvés csak az alap volt, ami elvezetett a bevásárló közösségig, amihez mára ezer szálon kötődöm.

A régi időkben a piac többek között egy találkozóhely volt, ahová egyfajta rítus volt időről időre ellátogatni, ott összefutni az ismerősökkel, váltani pár szót az árusokkal. Mostanra a vásárlás kevésbé tartogat ilyen élményeket. A fővárosi nagy piacokon hétvégente tömeg van, gyakran nincs lehetőség a beszélgetésre, hiszen még rengetegen állnak mögötted a sorban, és kevésbé valószínű, hogy rég nem látott barátra bukkansz a vevők között. Emellett időről időre felmerül a kérdés, vajon tényleg a saját termékét árulja-e egy eladó, vagy a nagybani piacról szerezte be a gyümölcsöket, amit aztán kipakolt pultjára. Ezek miatt is tetszett meg a bevásárlóközösség, ami a tévhitekkel ellentétben nem egy piac!

Hogy működik egy bevásárlóközösség?

A termelők egy meghatározott szempontrendszer ismeretében, előzetes szűrés után tudnak csatlakozni a közösséghez. Mindenkit személyesen ismernek a szervezők, hiszen mielőtt a vevőkhöz érne a termék, alaposan feltérképezik a termelési elveiket és a termelők személyes történetét is. Így fény derül arra, hogy kit mi motivál, miért tartja fontosnak, hogy ökológiai szemléletben működtesse a gazdaságát még akkor is, ha ez jóval nagyobb energiabefektetéssel jár, mint a konvencionális termelés. Érdekes emberi sorsokkal találkoztam már így. Van, aki egészségügyi okokból kezdett vegyszermentes termelésbe, akadt, aki hosszú évek óta foglalkozott családállítással, meditáció vezetéssel, és úgy gondolta, az egyensúly megtalálásához elengedhetetlen az egészséges táplálkozás, ezért permakultúrás ökogazdálkodásba fogott, mesélt olyan, aki a közgazdász pályát hagyta ott, hogy epret termesszen, és találkoztam olyan férfival, aki a dédszülői hagyatékot, a régi recepteket kutatta fel, azokat éleszti újra napjainkban.

Egy közös mindenképpen van bennük: büszkék arra, amit létrehoznak.

Örömmel mesélnek a munkájukról, arról, hogy milyen természetes praktikákkal lehet megszabadulni a kártevőktől vagy hogy mikor kell leszedni a cukorborsót ahhoz, hogy a legédesebb állapotában kerüljön a vevőkhöz. Rengeteget lehet tőlük tanulni. Az átláthatóság és a bizalom kiépülésének érdekében nyitott portával működnek, vagyis a szervezők és a vevők is meglátogathatják gazdaságukat, megnézhetik, hogyan folyik a termelés. Jó látni, hogy szeretik azt, amit csinálnak, lelkesednek a munkájukért, és talán emiatt is kísérleteznek szívesen. A megszokott zöldségeken, gyümölcsökön kívül gyakran találni különlegességeket: felbukkan a tarlórépa, ami néhány évtizeddel ezelőtt még mindennapos növény volt a kertekben, mára azonban a legtöbb ember nem tudja, hogyan is nézhet ki és mire lehet használni, megjelenik a porcsin, ami az egyik legelső friss salátaféle, és már tél végén szedhető, vagy a kedvencem, a tormás ízű, árulkodó nevű hóbanzöld. Ráadásul a közösségben, ha nem tudod kitalálni, mi lehet a pulton, kérdezhetsz bátran: az alapinformációkon kívül biztosan gazdagodhatsz néhány recepttel is. Az árusok nyitottak az igényekre, visszajelzésekre, és lehet, hogy a következő vetéskor épp a te kérésed miatt fognak egy új növényt ültetni. Ez

a fajta kölcsönösség és párbeszéd a bevásárlóközösségek egyik esszenciája. Ritka, de fontos érték.

Talán ezért is tud szépen lassan kialakulni egy olyan vásárlói kör, ami számára már nem csak egy helyet jelent a bevásárlóközösség, ahol egészséges élelmiszert lehet beszerezni. Sokkal inkább heti rutinná, rítussá válik itt a vásárlás, olyan programmá, ami kiszakít a mindennapi pörgésből, megállít egy kis időre.

Szeretem, hogy amikor elindulok, minden egyebet félreteszek, nem gondolkozom azon, mi mindent kell még elintéznem, hanem lelassulok kicsit. Miközben kenyérért sorakozom, vagy az almát válogatom, mindig találkozom ismerőssel, akivel jó váltani pár szót, képbe kerülni, ki hogy van mostanában. Jó érzés, amikor a törzsvásárlókkal megismerjük egymást, érdeklődnek, hogy mikor lesz újra közös főzés, együtt várjuk a jóidőt, hogy végre ki lehessen tenni a sörpadokat, hogy azokon üldögélve kóstoljuk együtt a frissen vett, zamatos gyümölcsöket. Szeretem a nyüzsgést, amikor a sportpálya üres udvara néhány órára megtelik élettel, gyerekek szaladgálnak, pocsolyába ugrálnak, amíg a szüleik vásárolnak, a termelők kóstoltatják az új ízeket, megvitatják egymással a recepteket.

Ez az érzés az, ami miatt megéri a sok órányi munka, és ami mindig át tud lendíteni a holtpontokon. Ha hétköznapi, de igazi beszélgetésekre és lelassulásra vágysz, javaslom, hogy látogass el egy környékbeli bevásárlóközösségbe, vagy akár csatlakozz hozzájuk önkéntesként. Biztos vagyok benne, hogy idővel értékes emberi kapcsolatokra teszel itt szert, és lépsz egy nagyot a fenntarthatóbb életmód felé, miközben hazai gazdálkodó családok megélhetését is támogatod. Hidd el: nem fogod megbánni!