Ilyen az antiszoc vakondok élete: nem minden fiatal pörög arcon egész nyáron!

Szocio

Ilyen az antiszoc vakondok élete: nem minden fiatal pörög arcon egész nyáron!

Sokszor érzem: ha fiatal vagy, bulizni kell menni. Ez az elvárás. Márpedig jól tudom, hogy többet nyerek olykor azzal, ha itthon maradok, ha olvasok, ha nem csinálok semmit. Mert olyankor fejlődök, alakulok, gyarapodok. Akkor is, ha csak később veszem ezt észre.

A nyár a fiataloké. A legtöbben száz százalékban kihasználják, hogy nincs iskola, nem kell tanulni, nem kell korán kelni, és nem kell azon stresszelni, mit felejtettünk el a házik közül. Ez a két és fél hónap, ha jól csináljuk, pihenés és szórakozás magasfokon. Mindez pedig a legtöbbek fejében a bulizással, a kocsmatúrákkal, a fesztiválokkal és a hangos baráti találkozókkal kapcsolódik össze...

De mi van velünk? Azokkal, akiknek nem a bulik és éjszakába nyúló összejövetelek az élete? Mi van velünk, antiszoc vakondokkal, akik tökéletesen érzik magukat otthon, és még véletlenül sem az a legfőbb célunk a nyárral, hogy kieresszük a fáradt gőzt? Inkább rávetjük magukat a könyvespolcainkra, majd bekuckózunk a szobánkba, a nappaliba, a kertbe, a teraszra, akár még a háztetőre is felcuccolunk, csak hagyjanak olvasni minket. Persze, néha előmerészkedünk, mert inni meg enni mégiscsak kell, de igazi kikapcsolódásnak az számít, ha elmerülhetünk a sorok között. Mi nem vagyunk „rendes fiatalok”?

Sokfélék vagyunk mi, nem bulizós fiatalok is. Más vakondok a számítógép előtt töltik a nyarat – tudom, nem egészséges, de elég sok minden nem egészséges az életben. A gépes-vakond fiatalok egyébként rendszerint a barátaikkal különböző játékokat játszanak, és hiába tűnhet úgy a szülőknek, hogy nem is ismerik igazán egymást, mert nem találkoznak a szabad levegőn, ez nem így van, vagyis nem teljesen. Valójában szerintem egy teljesen más módon ismerik meg egymást. Vagy egy másik módon is.

És nem szabad elfelejteni a sorozatistákat sem! Ők azok, akik a lehető legtöbb sorozatot megnézik a nyáron, amikre nincs idejük a tanulás mellett. Nekik is vannak barátaik, ők sem magányos harcosok: csak éppen arra van szükségük, hogy mindenki hagyja őket békén egy kicsit, hadd nézzenek egy hét alatt négynapnyi sorozatot, ha az esik jól. Nem maradnak így örökre!

Ez csak három példa, de sorolhatnék még ezret, mert nem minden fiatal pörög arcon egész nyáron. Sokfélék vagyunk, és sokféle módon éljük meg a szabadságunkat. Egy kamasz elég nagy már ahhoz, hogy tudja, mikor mihez van kedve, és ha az a számítógépes játék, a munka, a tanulás, az olvasás vagy a rajzolás, akkor csinálja azt a nyáron, elvégre azért van a szünet. Előbb vagy utóbb nem lesz több két és fél hónap szünidő az életünkben, és szerintem úgy kell kihasználnunk ezeket az heteket, ahogyan kedvünk tartja.

Ez a majdnem három hónap tökéletes arra, hogy bepótoljunk egy csomó mindent, amit a suliidőszak alatt nem tudtunk véghezvinni. Fárasztó ez, mert ha valaki végigbulizza, végigjátssza, végigolvassa a nyarat, akkor az nem feltétlenül pihenés.

De a legjobb módon merít ki minket a nyár, a meleg, a strand, a nyaralás és a kedvenc tevékenységeink.

És még így is lehet, hogy visszagondolva elégedetlenek leszünk. Lehet, majd harmincévesen felsóhajtunk, hogy: bárcsak elmentem volna bulizni, amikor volt rá lehetőségem! (Vagy éppen: bárcsak kevesebbet buliztam volna, és helyette olvastam vagy játszottam volna!) De igazából, mégiscsak fiatalok vagyunk, hadd mondjuk: ez már az akkori énünk gondja lesz, nem a mostanié! Most ezek a tettek, ezek a hibák, ezek a meggondolatlanságok kellenek.

Mert a mostani énem pedig hiszi, tapasztalja: minden nyár formál rajtunk, évről évre talán ekkor esünk át a legnagyobb változáson. Nem a tanulással, nem az osztálytársakkal és nem is valamilyen extra sulis dologgal vagyunk elfoglalva, hanem magunkkal. Csak létezünk. Csak figyelünk. Csak utolérjük magunkat, a gondolatainkat, a lelkünket. Ki bulizással, ki olvasással, ki akármi mással. Aztán ha tudunk, nyitunk a külvilág felé.

Mert ezekben a hónapokban lehetőségünk adódik kicsit jobban megismerni magunkat, és felfedezni a világot és talán a körülöttünk élő embereket. Minden nyár egy választóvonal két életszakasz között, és ezt a határvonalat úgy lépjük át, ahogyan módunkban és kedvünkben áll.

A nyár nemcsak kikapcsolódás, hanem egy észrevétlen utazás, amit utólag veszünk csak észre igazán, mikor feltűnik: idén is változtunk valamit. Akár antiszocok voltunk, akár játszottunk, akár dolgozni mentünk. Így a felnőttektől én tényleg csak annyit kérek: hagyják kicsit magukra a fiatalokat. Kitalálják ők, mire van szükségük!

Ajánljuk még:

„Ez egy hosszú távú történet” – beszélgetés Zente gyógytornászával, egy szívvel-lélekkel segítő szakemberrel
Zente nevét immár mindenki ismeri, hiszen a 2019-es év egyik szenzációja volt, hogy a gerincvelő izomsorvadásban (SMA) szenvedő gyerekek közül elsőként ő részesült az amerikai gyártású, nagyságrendileg 730 millió forintba kerülő, Zolgensma nevű génterápiás készítményből a Bethesda Gyermekkórházban. Az idei év szenzációja pedig az, hogy immár állami támogatásban részesülhet a készítményből az összes SMA-s kisbeteg: van, aki már túl is van rajta, hatan pedig ígéretet kaptak rá, hogy hamarosan ők is sorra kerülhetnek. A gyerekek egyedi történetük részét képező sok elkötelezett szakember nevét nem ismerjük, itt az ideje, hogy most egyet legalább megismerjünk közülük: Zente gyógytornászát, a pécsi Kordé Bencét.