Szocio

Focipályán formálják a jövőt – Ryan Reynolds a futballban is nagyot alakít

Az elmúlt években több hollywoodi sztár döntött úgy, hogy tulajdonosként, vagy befektetőként vállal szerepet a labdarúgásban. Olyan Oscar-díjas művészek szálltak be a sportéletbe, mint Ryan Reynolds, Natalie Portman, Reese Witherspoon, vagy Matthew McConaughey. Többen nyilatkoztak arról, hogy korábban nem érdeklődtek a sport iránt, de minél jobban megismerték ezt a világot, annál inkább szenvedélyükké, második hivatásukká vált annak képviselete. Mi lehet a vonzás – a nyilvánvaló és várható üzleti siker mellett –, ami miatt egyre többen köteleződnek el a világ legnépszerűbb sportja mellett? 

Buliszervíz, Deadpool, Nász-ajánlat, Sandra Bullock, Salma Hayek, Denzel Washington, Dwayne Johnson – csak néhány cím és név, akik Ryan Reynolds sokszínű pályájához köthetők. Különleges, jellegzetes, szerepeiben és színészi játékában is összetett karakter ő, aki 2020 óta társával Rob McElhenney-vel egy egészen új szerepben, futballklub-tulajdonosként dönt rekordokat.

A walesi Wrexham AFC – amely jelenleg az angol ötödosztály bajnokságát vezeti – a világ harmadik legrégebbi futballklubja, 1864-ben alapították. Viszonyításként megjegyzendő: az első magyar klubot, a Budapesti TC-t 1897-ben. Wrexham egy Győrhöz hasonló méretű település, stadionja hazánkban az ötödik legnagyobb lenne. Nézőszáma viszont átlagosan a tízezerhez közelít, amivel hasonló szinten áll, mint a legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros. Ryan Reynolds és társa kétmillió fontért (~890 millió forint) vették meg a már sok éve nehéz helyzetben lévő csapatot. Ezért az összegért Magyarországon egy kisebb másodosztályú (NB2-es) klubot lehetne vásárolni.

Felmerül a kérdés:

miért vesz egy híresség sportklubbot?

Valószínűleg többtényezős játszma ez, de ha egy okot kellene felmutatnom, a labdarúgás közösségre gyakorolt hatását választanám. Egy-egy futballcsapat felkarolásával bárki lehetőséget kap, hogy sorsokat formáljon, és olyan kiemelt társadalmi üzeneteket terjesszen széles körben, mint a pozitív nevelés, az esélyegyenlőség, vagy az agresszív viselkedés visszaszorításának fontossága. Éppen ez (lenne) önmagának a sportnak is lényege: tudjuk, ha az egyének formálódnak – például a sportpályán –, akkor az adott közösség, adott társadalom is fejlődhet, jobbá válhat. Ebben pedig szerepet vállalni nemcsak nemes, de nagy feladat is.

Az új tulajdonosok elköteleződtek amellett, hogy csapatuk vezető szerepet fog játszani a jótékonyság, esélyegyenlőség, fenntarthatóság, az élelmiszerbankok, gyermekjólét, iskolák, és a fogyatékkal élők támogatásának területein, „szórakoztató foci” programjukkal pedig azokat segítik élményekhez, akik nem lesznek profi játékosok, vagy klubtagok, de szeretnének jó körülmények közt sportolni. Emellett a klub támogatója a mentális egészség megőrzésének, ezért chatfelületet tartanak fenn, ami mindennap elérhető olyan emberek számára, akik elszigeteltek, kiszolgáltatottak, akiknek fejében megfordul az öngyilkosság.

A hollywoodi tulajdonosok a sport terén nem kisebb célt tűztek ki, mint azt, hogy csapatukat az angol futballpiramis csúcsára juttassák. Céljaik – akárcsak a magyar kluboknak –, hogy jobb stadionban játszanak és hogy kiváló körülmények közt tudjanak felkészülni, ezzel párhuzamosan pedig növeljék a nézők számát. Eredményeik pedig elég impozánsak: a Wrexham Reynoldsék irányítása alatt egyelőre szárnyal a pályán. Folyamatosan rekordokat dönt, és jó esélye van arra, hogy feljebb jusson a bajnoki rendszerben. Tizenöt évre visszatekintve, mostani eredményükkel tizennégy évben nyertek volna bajnoki címet. Még négy mérkőzés van a bajnokságból, de a csapat második helynél rosszabb pozícióban már nem végezhet.

Mit tanulhatunk ebből Magyarországon?

Magyarországon egyre több stadion épül, a csapatok egyre jobb körülmények közt folytathatják felkészülésüket. Látjuk, hogy nagyon sokan játszanak, de a nézők száma egyelőre nem emelkedik, és a magyar csapatok – a Fradi kivételével – nem tudnak bekerülni az európai elit körforgásába. Magától értetődő lenne ennek okát az utánpótlásnevelésben keresni.

Pozitív nevelés, hol maradsz?

A Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) pozitív pedagógiát hirdetett, megújulást az edzőképzés és az oktatás területén, azonban mérhető változást egyelőre nem tudtak felmutatni egyik területen sem. Fontos hangsúlyozni, hogy sokan vannak, akik törekszenek a pozitív stratégia megvalósítására, de napjainkban (saját edzői élményeim és szülői tapasztalataim alapján) nem ez az általános. 

Volt olyan szakvezető, aki büszkén hangoztatta előttem: „Mi edzők vagyunk, nem pedagógusok!” 

Míg a világban egyre nagyobb gyakorlata van a minőségi, több szinten képzett emberi erőforrás bevonásának, Magyarországon erre talán kísérlet sincs. Aki rendelkezik a megfelelő szellemi adottságokkal, ért az emberekhez, de mondjuk szívbetegsége miatt nem tud futni, és esetleg nem tud 30-at dekázni, nem lehet magasabb szinten edző. Sok országban összeolvad iskola és egyesület, zömében nem is gazdasági, hanem nevelési értékek miatt. Míg Angliában a családközpontúság, az összefogás hódít, és ennek köszönhetően kiválóan megfér egymás közelségében több csapat is, nálunk sok kérdésben csak az erősebb akarata érvényesül.

Versenyezzünk, de ne akárhogy

Ennek oka, hogy a hazai utánpótlás-nevelésben – szemben a külföldi trendekkel – egyelőre az üzleti- és versenyszellem uralkodik, kevés helyen van maradása a hobbiszinten sportolóknak. Az edzők szeretnének minél profibb játékosokat nevelni, így a harc a lehetőségekért, a minél több gyerekért rablógazdálkodáshoz hasonló. A 7-8 éves gyerekeket már úgy környékezik meg „játékosmegfigyelők”, mintha első ligás felnőttek lennének. Ebből a rendszerből kihullik, aki tényleg csak szabadidejében szeretne focizni.

Túl korai a kiválasztás, a lassabban fejlődő gyerekeknek nincs helye.

A támogatás felvétele miatt tartják őket egy darabig, aztán eltanácsolják.

Ezzel párhuzamosan mivel a kluboknak eredményekkel kell bizonyítani, hogy hozzájuk érdemes igazolni, sok helyen a pozitív nevelés, a sportszerűség értékei helyett az öntudat és harckészség pumpálása zajlik, aminek egyenes következménye az agresszió. A legalsóbb szinteken is van, hogy harctérhez hasonló a magyar futball. Ez semmiképp nem lesz vonzó a nézőknek, főleg a családosoknak nem. 

Kommunikációs krízisek

Az előbbiek szomorú megjelenése az, ahogyan a gyerekek olykor a mérkőzésen trágárul, becsmérlően beszélnek egymással, verbálisan bántják egymást. Láttam olyan esetet, ahol a nevelés és pszichológia terén képzetlen, sikerre éhes edző még bátorította is neveltjeit a sportszerűtlen viselkedésre, és nem értette, miért van ezzel bárkinek baja. Jó volna arról többet beszélni, hogy a határozottság, az erőteljesség, a küzdelem része a sportnak, de a törekvés a másik „megsemmisítésére” egy egészen más kategória.

Mindez nagyon fontos, mert 

ahogy a tehetségek nevelésének más területein, a sportban is a korai bevésődések lesznek meghatározók.

Amikor edzők, játékosok, klubok erejéről, értékéről beszélünk, akkor elfelejtjük, hogy a közeg, melyben nevelkednek a ma gyerekei,  mindenkire hatással vannak, a jövőnk társadalma erre épül. Ha ez tisztelet és elfogadás alapú, akkor az lenne meghatározó. A jelenlegi állapot nem ebbe az irányba mutat.

Van fejlődés!

Magyarország válogatottja Marco Rossi irányítása alatt újra a figyelem középpontjába tudott kerülni. Az emberileg és szakmailag kimagasló szakember új lendületet adott az évekig bukdácsoló magyar válogatottnak. A VB-re kijutás nem sikerült, de a válogatottnak reális esélye van arra, hogy újra szerepeljen az EB-n. 

A legnagyobb, futballal foglalkozó portál a transfermarkt szerint tehetséggondozásunk gazdasági ereje a környékbeli országokéhoz képest közepes, Csehországhoz, Szlovéniához és Romániához hasonlítható. Ausztria, Szerbia és különösen Horvátország már leköröz minket. Míg Magyarországról 11 játékos éri el jelenleg az 5 millió eurós értéket, addig a lehetőségekben hozzánk mérhető Horvátországban 42 ilyen extra tehetséget nevelnek ki.

Véleményem szerint ebben a kérdésben 

a pozitív fordulatot egy emberarcú rendszer hozná el,

amely több lehetőséget adna a kisebb műhelyeknek, és azoknak a pedagógusoknak, akik meg tudják szerettetni a játékot. Szerethető, segítő sportkörnyezetre, szerethető klubokra lenne szükség, nyitott, támogató sportvezetőkre, olyan közhangulatra, amely képes bevonzani az embereket. Ahova jó érzés tartozni. Egy olyan környezetre, melyben az alsóbb szinteken nincs eredménykényszer, amiben inkább érvényesül a játék szeretete, amiben az esetlent is képesek vagyunk megbecsülni, amiben nem elvárás az erőszakos játék, sokkal inkább a tiszta küzdelem és a világ futballjára jellemző egyre gyorsabb gondolkodás és a kimagasló koordinációs készségek számítanak.

Hiszem, hogy egy ilyen értékeken alapuló csapat előremenetelét figyelni nemcsak a hollywoodi színészeknek lenne kedvére való; hazánkban is egyre többen állnának a futball mellé, ha az a – nagyon is létező – szebb arcát mutatná nekünk.

Ajánljuk még:

Mire elég tízezer lépés? – Erre számíthatsz, ha legyaloglod a minimumot

Hét évvel ezelőtt, amikor megvettem az első okostelefonomat, kinyílt előttem a világ. Könnyebbé vált a kapcsolattartás, gyorsabbá és egyszerűbbé vált az életem egy része, és olyan alkalmazásokat fedeztem fel, amelyekről azt gondoltam, hogy segítségemre lehetnek az egészségem és fittségem megőrzésében. Ezek közül az egyik a lépésszámláló volt.