Egy út, ahogy bárki segíthet a csonkán maradt családoknak

Szocio

Egy út, ahogy bárki segíthet a csonkán maradt családoknak

Sérült kisfiával egyedül maradt anyuka, újszülött kisbabája édesanyját gyászoló apuka, öt gyerekkel magára maradt édesanya, árván maradt hatéves kislány... ezeket hallva szinte  mindannyian azokra a lesújtó történetekre gondolunk, amik a tavalyi évhez képest, a koronavírus járvány miatt legalább a háromszoros számban esnek meg. De hogy lehet ezt bírni, és legfőképpen, hogy lehet hosszú távon segíteni a rászorulókon? Erről beszélgettünk az Anyák az Anyákért Alapítvány elnökével.

A zuglói székhelyű Alapítvány önkéntesei a Covid-járvány előtt főleg a szerencsétlen, hányattatott sorsú, a jó (családi) mintát nélkülözni kényszerülő családokon segítettek. Az utóbbi évben azonban nagyon sokszor szinte egyik napról a másikra lett hatalmas szükség rájuk. 

„Én még soha nem kértem...” – általában így kezdődnek a beérkező levelek vagy telefonos megkeresések. „Előbb meg kell nyitni az embereket, mert sokan szégyellik magukat, nehéz nyíltan beszélniük a gondjaikról” – vázolja a folyamat első fontos lépését Almádi Zsuzsi, aki alapítótársával Varga Évivel fáradhatatlanul dolgozik, hogy ebben az „ítéletidőben” is minél kevesebbszer kelljen azt mondania egy édesapának vagy édesanyának, hogy: „ne haragudjon, nem tudok segíteni”.

 
AnyakazAnyakert
 

„Ha tragédia ér egy családot, majd az egyik családtag felveszi velünk a kapcsolatot, mi megpróbáljuk azokat a kommunikációs feladatokat ellátni, ami számukra még nagy érzelmi terhet jelentene, hiszen nem lehet ép ésszel kibírni azt, hogy a legmélyebb gyászban tucatszor mesélje el az érintett a veszteségeit újságíróknak, érdeklődőknek” – mesélik a segítők. De sokszor nagy fejtörést és megfelelő időzítést kíván az is, hogy mikor, hogyan és mit kommunikáljanak az érintettek közösségi oldalukon. 

Zsuzsiék minél gyorsabban igyekeznek felmérni, hogy mire van szüksége a családnak, legtöbbször a pénz hiányzik. 

„A legjobb azonnali segítség, amit adhatunk, az anyagi támogatás. Bármi történik, a pénzhez rögtön hozzá lehet nyúlni, adott esetben élelmet vagy gyógyszert lehet venni belőle, vagy orvosi ellátást biztosítani a gyerekeknek. Sokszor pont a családi autó megjavítására kellene egy nagyobb összeg, hogy a beteg családtagot tudják benne szállítani.”

Ahogy a karitatív szakember elmondta, sok ember vonakodik a direkt anyagi segítségnyújtástól, mivel sajnos sokasodnak a gyűjtögető csalók az interneten. Itt fontos megjegyezni, hogy az Anyák az Anyákért Alapítvány két munkatársa teljes egészében követi az adományba kapott pénz útját, mindig tudják, hová kerül a felajánlott összeg. 

Hazánkban még mindig nincs igazán kultúrája a célzott segítségnyújtásnak, de a szakemberek szerint már érezni lehet némi pozitív változást. „Igyekszünk finoman formálni az emberek gondolkodását, hogy ne úgy akarjanak segíteni, ahogy nekik a lehető legegyszerűbb, hanem, ahogy arra a legnagyobb szükség van – teszi hozzá Zsuzsi. Sokszor rossz érzést kelt az adományozóban, ha nem fogadjuk el a rászorulóknak szánt ötödik kiló ruhát, pedig ha azok éppen tornyosulnak már a raktárban, nincs erre módunk. De hozzá kell tennünk, hogy a mi adományozó körünk nagyon megértő és lelkiismeretes.”

Mi lesz öt év múlva?

A rengeteg tragédiát látván, hallván, ezernyi kérdés feszíti a segíteni vágyó, együttérző embereket: mi történik, ha majd „lecseng a történetek drámája”, miután utaltunk pénzt, küldtünk ruhát, megosztottuk a felhívást, sírós arcot tettünk a poszt alá? Mi lesz az árván, félárván maradt gyerekekkel? Az épphogy édesapává vált férfiakkal, akiknek egy kisbabát kell felnevelniük egyedül, mert a Covid-járványban elvesztették fiatal, egészséges feleségüket? A súlyos betegekkel, akiket már nem tud ellátni senki?

 
AnyakazAnyakert
 

A napokban egy négyfős százhalombattai család hunyt el a vírus következtében, egy éve egy besenyszögi eset rázta meg az országot, ahol a két szülő halála után egy nyolcadikos és egy kilencedikes kislány maradt árván, legutóbb pedig a pécsi Köztársaság téri általános iskola diákjainak története járta körbe a sajtót, ahol egy család elveszített egy édesapát, egy másik egy édesanyát, így összesen az iskola kilenc diákja gyászolta valamelyik szeretett szülőjét. Felfoghatatlan veszteségek, melyek sajnos nem válnak meg nem történtté a járvány csillapodásával.

A tapasztalat az, hogy a kilátástalan helyzetben lévők, többnyire a családsegítőre és az emberek jószándékára számíthatnak. A pécsi esetnél a teljes tanári kar összefogott, a szülői munkaközösség is jelezte, hogy szeretnének gyűjtést szervezni. A komoly adománygyűjtés végül országossá nőtte ki magát, most keresik a további szükséges jogi feltételeket, milyen módon tudnának a legjobban segíteni.

De, hogy mi lesz ezekkel a megcsonkult családokkal mondjuk öt év múlva, arra még egy olyan tapasztalt segítő is nehezen válaszol, mint Zsuzsi, hiszen nincsen két egyforma tragédia, eset vagy háttér. Az viszont látható, hogy a Covid többnyire hirtelen beomlott sorsokat kovácsolt, melyeknek némileg tervezhető a pár éves kifutása. Van, ahol addig szükséges a támogatás, míg újra állást nem talál a szülő, vagy amíg legalább a legnagyobb gyerek felnőttkorúvá nem válik.

„Félévente utánkövetést szoktunk csinálni, fotókat teszünk ki a közösségi oldalunkra, idézünk pár szót a családoktól, szülőktől, így a segítőink is látják, hogy nem eltékozolt az a rengeteg energia és kedves adomány, amit küldtek. A családokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, privát üzenetben és telefonon keressük őket Évivel, és azonnal felajánljuk segítségünket, ha látjuk a fotóikon vagy posztjaikban, hogy valami történt velük, esetleg újabb nehézségek állják útjukat. 

Csodálatos ez a 13.000 ember!

Mondani sem kell, őrült nehézzé vált az utóbbi évben a helyzet, nincs az országnak pontja, ahonnan még ne érkezett volna hívás vagy üzenet. Zsuzsi és Évi sokszor kínkeservesen és sírva szelektál a kérések között. Van, hogy kíméletlen sorrendet kell felállítaniuk: annak a családnak segítsenek előbb, akinek aznap nincs vacsora az asztalán vagy annak, ahol épp a szülőket vesztették el a gyerekek? 

„Nincs szociális háló, és azokat, akik abba nőttek bele, hogy nem volt előttük jó példa, nagyon nehéz szinten tartani. Érdemes párhuzamosan más alapítványokat is megkeresni, mert folyamatosan egyikünk sem tud segíteni. Amíg a hosszú távú felkarolásnak nincs egy működő módszere, addig mindig csak az éppen aktuális problémáikat tudjuk megoldani” – teszi hozzá szomorúan.  

Az utóbbi időszakban, egy kis fény mégis feltűnt a Covid sötét alagútjának végén: a járványhelyzet ugyanis egy teljesen új irányt és szemléletet hozott a segítségnyújtásban. A legnagyobb közösségi oldalon az alapítvány munkáját és az adományok igényét már 13.000 ember követi nyomon. Ezekben a hetekben a tragédiákhoz kapcsolódóan külön csoportok alakultak és jönnek létre folyamatosan azért, hogy ne csak egyszeri alkalommal, hanem hosszú távon fogják a rászorulók kezét. Így nyújtanak támaszt például annak az öt kisgyerekkel magára maradt anyukának, akinek 56 éves férjét márciusban, pár nap alatt vitte el a koronavírus. Ez a hosszú távú gondoskodás azt jelenti, hogy a csoportok tagjai vállalják, hogy havonta egy bizonyos összeget fixen utalnak a család számára, ami nyilvánvalóan nem oldja majd meg minden problémájukat, de mégis egy jóleső remény, mankó lehet a talpra állásukhoz.

Anyák az Anyákért Alapítvány
1% felajánlásával is segíthetik az Alapítvány munkáját.
Adószám: 18740866-1-42

Ajánljuk még:

Panelből tanyára: ilyen az élet 150 állattal, egy férjjel és egy gyerekkel

Szabadság, mindennapi boldogság, végtelen türelem, határtalan nyugalom, valamint óriási lemondás – ezt jelenti Nagy Anitának a felelős állattartás. Nap mint nap jelesre vizsgázik ebből, pedig nem kis terhet vett a nyakába: hátrahagyta megszokott életét, és családjával együtt egy tanyára költözött. Ma már százötven állatról gondoskodnak.