Darvak, ludak és lilikfélék – Ezeket a madarakat keresd az őszi égen

Süvíthet a jeges szél, csaphatja a hó a ház oldalát, az első hóvirág apró, zöld levele mindezt mégis a tél utolsó, hiábavaló próbálkozásává degradálja. Míg az apró fehér virág az Élet győzelmét hirdeti, a nyár végén gyülekező madarak inkább az elmúlás nehéz érzését keltik az emberben. A szigetközi parasztporta udvarán nagyszüleim az első tavaszi gólya érkezésekor éppúgy megálltak egy pillanatra, mint amikor az őszi határban gyülekező madarak útnak indulás előtt még egy utolsót kerültek a levágott tarló felett. Az elvonuló madarak távozásával sem maradunk azonban szárnyasok nélkül: a hideg évszakok során számos olyan madárfajjal találkozhatunk, amiket kizárólag a most következő hónapokban figyelhetünk meg.

A közhiedelemmel ellentétben hazánkból a madarak többsége elsősorban nem a hideg miatt, sokkal inkább a táplálékhiány okán kényszerül költözésre. Mindezt az is alátámasztja, hogy az utóbbi évek enyhébb telein számos olyan madárfaj képviselője is a Kárpát-medencében maradt, amelyek ezt megelőzően szinte kivétel nélkül melegebb éghajlatra költöztek a téli hónapokra. Az éghajlatváltozás következményei közé sorolhatjuk azt is, hogy az országunkon korábban csak átvonuló madárfajok némely egyedei hazánkat és a tágabb régiót immár nem pusztán a vonulás egyik állomásaként, de újabban áttelelési helyként is használják. Esetükben a kevesebb, de biztos étel megléte, úgy tűnik, felülírja a gazdag, de veszélyes utazás által elérhető étlap ígéretét.

Az átvonuló fajok talán leglátványosabb képviselői az egyre nagyobb tömegekben felbukkanó, jellegzetes krúgató hangjukat (repülés közben is) hallató darvak. Amíg az időjárás igazán téliesre nem fordul, ezek a gólya méretű, elegánsan szürke-barna-vörös színezetű madarak napközben előszeretettel pihennek a learatott kukoricatáblákon, hogy aztán éjszakára valamelyik sekélyebb tó környékén gyűljenek össze. A Hortobágy halastavainak környékén esetenként akár több százezer daru is összegyűlik, hogy a sekély vizű tavak területén rókától és egyéb ragadozóktól védve pihenhessenek.

Az elmúlt századokban nemcsak a kecses madárnak, de a darutollnak is igen nagy becsülete volt! Írott nyoma van, hogy a XVII. században egyes alföldi vásárokban

9-10 tisztes darutollért akár borjas tehenet is lehetett kapni, sőt korábban Körös városa a töröknek az adó egy részét is darutollban fizette!

Mint azt a hortobágyi halastavak gátján ülve darules közben egy pásztorembertől magam is megtudtam, a legnagyobb értéke ma is a „balos” (bal szárnyról eső) tollnak van, melyet kalap mellé tűzve bal felől viselhetnek. A tollat azonban jobb erősen a kalaphoz rögzíteni, mivel ha kihullik, az igen rossz óment jelent! Nem lehet véletlen, hogy az aranyozott-ezüstözött, vagy éppen csontból faragott úgynevezett „tolltokokkal” még hagyatékok felsorolásaiban is találkozhatunk.

A darvakkal egy időben számos lúd- és lilikféle is érkezik hazánkba. Míg előbbiek a sekélyebb vizekben állva, utóbbiak inkább a mélyebb vizeken úszva éjszakáznak. A tavak környékén élelem után kutató madarak alkonyatkor V-formába rendeződve húznak a vizek felé, gyakorta helyet cserélve az ilyenkor kifelé röpülő kisebb récefélékkel. Ricsajuk sokszor a darvak krúgatását is felülmúlja.

Keményebb időkben már ősszel hazánkba érkeznek az igen látványos csonttollúak is. A bóbitás fejű madár csőrének tövét és orrnyílását apró pihék borítják, ezzel is segítve őket a téli alkalmazkodásban. A barátságos, városokban is egyre gyakrabban előforduló madarak télen bokrokon és fákon maradt bogyókon élnek, hogy aztán tavasszal már párba állva vonuljanak északi költőhelyeikre.

A kertünk kártevőiből tavasszal és nyáron mérhetetlen mennyiséget fogyasztó madarak életét télen számos módon segíthetjük! Bár az etetők feltöltésére még nincsen szükség, ideje van a madárodúk kihelyezésének! A gondos odafigyeléssel elkészített odúk a kisebb-nagyobb madarak számára nemcsak költőhelyet, de téli menedéket is jelenthetnek, vigyázzunk hát rájuk!

A nyitókép illusztráció
Forrás:  Sergio Capuzzimati, Unsplash